alma irja

szerelem

2012-02-01T17:21:00.001+01:00

Nagyon jó. Ahogy indul, fantasztikus. A minden csodaszép birodalma. (na, igen, ha van hely, idő, isteni partner – az tényleg kegyelmi időszak. Csak egy idő után mindig jön vmi baj: az egyik komolyabbat akar, a másik nem, rossz esetben: jön a férj (feleség), netán gyerek akar jönni, az egyik boldog vele, a másik huzza a száját - és máris borul a dolog.
De addig lebegés a föld felett.
Miért romlik el? (azért ezt tudjuk, vagy pár év után látjuk - ez utóbbi külön kitolás... Hogy csak utólag és jó későn...)
Aztán meg miért fáj? („a szerelemnek fájnia kell” – Zorán) miért ez a törvény, fájás (balhé) nélkül nem megy? Hát persze hogy megy, de nagyon kicsit az a palló amin át kell menni, nem is egyszer. Nemcsak lobogás, türelem is kell (mondják) Meg hogy - állítólag - négy év a határ, mikor elválnak a dolgok, kiderül, hogy mennyi van a viszonyban.Akár ha házasság is lesz belőle.
De én most nem erről. Hanem hogy mekkorát kell fizetni egy kicsiny boldogságért. Jó nagyot.
De az rosszul jár aki előre számolgat…

a csajok macsókra várnak

2012-01-17T07:30:00.006+01:00

Én meg írom itt a macsó-kritikákat. Pl azt a férjet, aki pár év után azzal hagyta ott feleségét és két gyerekét h nem bír megbirkózni a nő rákos megbetegedésével, inkább lelécel. A másik azt mondja,hogy megunta a nő seggét, rossz vele a szex – lelécel. (Csaj már van…)
Szóval ennek fényében mondom, hogy divatba jön a macsó. (Nem saját ötlet, a Der Spiegel uj számában van egy esszé erről. (Szerzáje: Christoph Scheuermann)Miszerint a nők (25-30 körül) unják a nyafizó, kezdeményezni nem merő, puhány srácokat. (Indiana Jones mit iPhone – irja a dolgozat írója.) Mert hogy ez a generáció (nők) megízlelte a karrier, sőt a hatalom ízét, már nem elnyomott háziasszony, mint nagyi volt 60 éve, hanem döntésképes. És nem tudnak igazán beleszeretni pasikba, akik nem tudják mikor kell egy nőt megcsókolni, tele vannak szorongással, inkább anyjukkal élnek, de a legnagyobb baj, h nem mernek közeledni, - csak beszélgetni akarnak - félnek a kötöttségektől,pedig nem ők (nők) nem akarnak semmi, mindenük van. (Na jó – gyerek kell…) Röviden: a pasik félnek a nőktől. Már írtam ilyen blogot korábban, de ez itt most komolyban megy.
Optimier-Frauen-nek nevezi őket – nem vad feministák, nem is lágy kislányok. Egyéniségek.

Jöjjön az a pasi és szorítsa neki az ajtófélfához – gondolják. Igaz,hogy közben határidőnaplójuk jár a fejükben, mégis - baromira szeretnének belezuhanni egy nagy szerelembe. Csak a kemény pasik tűntek el.

(én meg jövök itt valami kellemes kis Mozart klimpirrel, csevegek neki Murakami Haruki legújabb regényéről, mennék színházba is (Örkény-be Jelinket nézni, az a szerző jó kemény csaj ám...) Láttam rajta h csak udvariasságból bólogat... Aztán elolvastam ezt a "használati utasítást".) Hát így esik pofára az ember, ha nem vigyáz. Gyorsan fordulnak a szelek és divatok...
akkor se leszek macho.

Zorán -- 2011 végén

2012-01-01T11:55:00.003+01:00

Az év utolsó előtti napján Sportstadion, 20ezer ember, tombolás, éneklés, nyugi, mindenki mindenkit szeret.

A Körtánc (Koló) c. lemezéről (is) énekelt, vendégekkel: Pici és az LGT (a zenekar fennálásának) negyvenedik évét itt ünnepelte – az évforduló (fura) egyedül csak Zoránnak jutott eszébe. Hát, Presser zenéje (ő a zongoránál) majd szétverte a "házat – ment a sokezer watt, a jónép énekelt és nem akarta abbahagyni a refrént ("neked szól ez a dal…")

Nekem az maradt örökre emlékezetes, mikor Zorán behozta Ruzsa Magdit, aztán felkonferálta: „most én az én anyanyelvemen, ő az ő anyanyelvén fogjuk előadni az Ederlezi számot”. Ruzsa előbb magyarul, aztán ketten szerbül ("Proljeće na moje rame slijeće") énekeltek (zongora: Presser)– hát az frenetikus volt, bőgni kellett rajta (bár egy szót se értettem belőle) – de ahogy ők ketten… hát az csoda volt.
A lemezből az Esküvő c. szám: maga a filozófia (Dusán szövege zseniális) egész éjjel ment a fülemben, másnap előkaptam a lemezt és ment egész délelőtt. Hihetetlen milyen mély, szép, szomorú és igaz.

A közönség nem akart hazamenni, háromszor tapsolták vissza és Zorán mint valami kamasz kijött és azonnal belevágott. A végén, természetesen, az Apám hitte c. számmal zárt, a jónép könnyes szemmel (boldogan) indult haza, semmi tolongás, - szerettük egymást 2011 legvégén.

A legnagyobb szarban valami örömzene.

"mert nőböl van..."

2011-12-08T10:29:00.002+01:00

Szétdurranok, ha ezt a macho dumát hallom: nem érti, ami logikus, képtelen beparkolni, baja van a számokkal, - mert nőből van.
Főutcán, taxiban, másik sávba kéne átmenni, de csúcsforgalom van, nem engedik be a taxist. Végre egy kocsi megállítja az áradatot, beslisszanunk. „Nő volt, azok be szoktak engedni” – mondom. „Nők sohse engednek be, és nem is köszönik meg” "De látta, ez egy nő volt! "Nem érdekes, kivétel, képtelenek rá, mert nőből vannak.” Akkor is az előítélet győz, ha kiverik a szemét a tények. Feladtam.
Hát persze ez csak egy kis apróság 'a nő a konyhába való' halmazból. Meg a gyengébb nem. Látom szegényt, gyerekkocsit tól, másik klambó a nyakában lóg, cekker – még mi mindent nem akasztanak rá? Mellette az ura a nagyobbik gyerekkel – végül is elosztották a munkát.

Már egyszer felírtam ide valahová, hogy buszra gyerekkocsival felszállni képtelenség: nincs ember aki segítene („minek csinál annyi gyereket”) és elfordulnak. (Aztán nyiltakoznak, hogy „fogy a magyar…” Ugyanezek.) Egy kétgyerekesnek – óriás kocsival – segítettem tizenegyesen: felrakta az egyik gyereket, aztán – velem együtt - a kocsit – majd a másik gyerekkel a hóna alatt ő is felszállt A végállomáson, mikor utolsóként leszálltunk, megkérdeztem, hogy bírja ezt a mindennapos vesszőfutást, hogy inkább leszólják, de oda nem ugranának - „már megszoktam” – válaszolta, még csak nem is szomorúan.
Nőből van. Rémes. Itt vállalj gyereket.

Észak-Afrika, olajfa-forradalom - veszélyes illúziók

2011-11-27T18:34:00.002+01:00

Mikor buktatni kezdték Mubarakot a média, Ny.EU ünnepelte a demokrácia előretörését, Libiában Algirban a franciák segítettek, Egyiptomban még a NATO is - mert hogy majd most jön a demokratikus aranykor.

Csudákat jön: aki kicsit is figyelt, rég tudta, hogy az "Iszlám testvériség" fog győzni, -(vagy addig erősködnek, - radikalizálódik a mozgalom - amíg nem ők lesznek a nyeregben.) És nemcsak Egyiptomban, egész Észak-Afrikában, - ennyit ér a olajfa-forradalom, ill a demokratikus ráolvasása.

Nem is ez a baj, hanem a rövidlátás: miből gondolták nyugaton, vagy akárhol a médiában, hogy ezekből a törzsi társadalmakból a diktatúra bukása demokráciát varázsol? Hülye nyugati illúzió: már Irakban sem stimmelt, most meg életveszélyes lesz (NATO támogatta a líbiai és egyiptomi mozgalmakat):

Még rosszabb: Izrael teljesen elszigetelődik, - utsó szövetségese Egyiptom kiesik; közben az izraeli partok előtt a tengerben olaj van, amire bukik Szíria, Libanon, Ciprus és persze Izrael. Mit gondolsz, ki fogja ezt az olajat kikapni? Illetve milyen áron?

Lefordítva ezt az egész olajfás mitológiát: mi lesz Izraellel? Nem pity-puty kérdés – mert világháborús téma. Obamának fel van adva a lecke – hogy ne nyomják bele Izraelt a tengerbe…

Berlusconi - és ami jön (káosz vagy u.a...)

2011-11-09T15:01:00.005+01:00

a posszibilis utódok listáján szerepel Gianni Letta, (fő tanácsadó volt B. mellett) de ugyanakkor a Goldman Sachs embere is Olaszországban. Na most képzeld el, hogy a Goldman Sachs lesz Itália miniszterelnöke...:)) na neeeee

vagy mivel nincs elfogadható, parlamenti többséggel bíró, vagy egyéb jó fazon (Mario Monti pl. jó lenne, de nincs parlamenti támogatója) Frattini lemond mert a kormány szembefordult vele, (hát persze B. megdumálta a kormányt, hogy ezt a fickót utálják…) Amato öreg - szóval elképzelhető, hogy a cavaliere (B) aszongya, hogy mivel nincs igazi utód, még kormányozgat egy kicsit - ügyvezetőként, bunga-bunga kavaróként, milliárdosként - akárhogy.

Imádják az olaszok (igaz, most már nem annyira, de mégis...); hogy a túróba csinálja? - nem tom. A cavalliere nagy színész, amit ez össze játszott az utsó napok szavazásain… csak mimikában, - azt díjazni kéne.... Tudatos médiahsználó, tudja mikor hogyan ki fényképezi és annyi arca van, amennyit akarsz: szomorú, vigyori, szexis, nemzetért aggódó, csajozós, imádkozós, halálra készülős stb.

Most épp készíti elő saját túlélését: választások, melyekben vmilyen helyet csak kibrusztol magának.

Vagy nem. Akkor majd hátulról - színfalak mögül - irányít (Szicilia a zsebében van:)

pénzügyi analfabetizmusról - (amivel könnyű seggre esni...)

2011-11-08T07:57:00.003+01:00

az ország szenved tőle (nemcsak a miénk, Európa is. Nekem döbbenetes élményem volt, mikor az egyetem mellett óriás poszter hirdetett 40%-os hozamot - elhitték, belebuktak, fingjuk nem volt, hogy ez lehetetlen, csak pilótajáték lehet. Aztán jött a kockázat fel nem ismerés, beugrás az ajándékokkal feldíszített pénzügyi praktikáknak. Szóval életveszélyes - ráadásul nálunk büszke tudatlanság a divat, (én jobban tudom úgyis, engem nem vernek át - közben az egész játék arról szól, hogy a hülyéken lehet nagyot kaszálni, ha kikupálódnak oda a profit fele...) Szóval a pénzügyi analfabétákra épül a pénzügyi rendszer fele - itt is, Amerikában is, EU-ban (ott kevésbé - talán, legalábbis remélem) Amiben nem is a rendszert akarom szidni, inkább a jónépet védeni: tanulja már meg - tanítsák meg az iskolában vagy hol) mi a kamatos kamat, hogy müxik a kötvény, mi a shortolás, miért veszélyes a CDS stb. Nem akarok nagy pofát nyitni, de ma a jónép szarik az ilyen fogalmak (gyakorlatok) tanulására („engem ne tanítsanak, én jobban tudom…”– aztán jól befürdik a pénzpiacon, ingatlanpiacon, biztosítási piacon - legfeljebb a Lehel-téri piacon nem tudják átverni... Habáááár....

Egyáltalán: jó, kapitalizmus van, - de miért tartozik hozzá a csalás? Majd megpukkadok, mikor értelmes cégek (multik is) átverik a kuncsaftot, az reklamál, ügyvédeik megvédik a céget. A kapitalizmusban valamikor - Budenbrook ház korszaka - hozzátartozott az üzleti tisztesség (etika) is. Ma profitmaximálás plusz csalás = előny a versenyben, tehát kell. Vagy nem így van? Nagyon pipa vagyok tőle.

Gross, a miniatűr óriás

2011-11-06T07:41:00.008+01:00

Imádom miniatűrbe játszó nagy grafikáit (rézkarcait). Itthon nem, h miért nem tom. Jellemző, hogy 56ban, 74-ben és volt kiállítása Pesten, viszont Tokió, Helsinki, Amszterdam, New Delhi, Athén-ben (és még sok más helyen rengeteg. Azért ’96-ban nyomtak neki egy Kossuth dijat. Pedig nagyon jó művész. Imádom. Volt egy 10 lapból álló rézkarc gyűjteménye – Körner Éva csinálta, Corvina 1974 – abból egy lap az irodámban a falon. El is lopták. Itt lakik, tőlem pár száz méterre, nagyon grogy lett az utóbbi két évben, bár mindig van valami kislány aki kíséri – chapeau – köszönünk egymásnak, pedig többet érdemelne. (A csajok – oké) Nem merem megkérni, hogy szignáljon egy színes rézkarcot. Pedig szeretném.

Apropó: mekkora grafikus társulat volt a 70 körül Pesten – Kondor-tól kezdve Kass, Szemethy, Kemény, Maurer Dóra, Bakk, Fajó, Banga és Hajas (?) stb, (3 gyűjteményes albumban laknak…) Ez lehetett a szocreál előli kibújás menedéke. És ezért nem szerették Gross Arnoldot se, - pedig erdélyi volt. Ahogy én tudom, 56 után a volt BM-eseknek megtiltották hogy olyan posztra kerüljenek, ahol közvetlenül emberekkel van dolguk – így megkapták a képzőművészet területét. Hát, olyan is lett. (Bálint Endre pl. örök tilos az Á-t játszott a zenekarban…)

Csak úgy mondom.

Victoria királynő lingerie-je

2011-10-31T11:15:00.006+01:00

bugyija,
ti. ezt (ezeket) árverezik - az l'Express c. fr. lap szerint - többek között egyéb személyes tárgyakkal egyetemben. Nagyon le lehetnek égve ha már a bugyikat is piacra dobják. (A királynő kb. 120 kg. lehetett.
biztos szexi a cucc...:)

http://www.lexpress.fr/24henimage/les-culottes-de-la-reine_1045889.html

szék és rabszolgaság

2011-10-29T16:11:00.002+02:00

Az egyik hipermarket egyik – kozmetikai - pénztárában kérdem a nőt, hogy hol van a szék? (Korábban volt egy félseggnyi: 10 órás a munkaidő) Tulaj váltás volt, elvették: rontja a cég imázsát. És nem adják vissza? "Nem". Azért estére bedagad a lába, én se birnám ki fásli nélkül, meg egyáltalán.
„Örülök hogy van munkám.”

Ez van – mondom én. Nem vadkap, ez az igazi kap. Csak semmi csodálkozás….

fehér cigányok

2011-10-25T20:57:00.001+02:00

Béke tér, - már a villamoson szegény szag (tán gyerekkoromban éreztem ilyet utoljára) rémes ruhák. Körülnéztem: minden lepusztult egykor Angyalok földje volt, (Kassák) - ma szegényháznak láccik. Arcok - reménytelenség. És nemcsak romák, sőt többségben fehérek - fehér cigányok. (A címet loptam: a "Fehér néger" – híres Norman Mailer dolgozat címe volt.). Félretaposott cipő (60-as évekből) illatok. Koszos kapualjak. Népszámláló-biztos meséli, egy lakásban harmincan bejelentve.

Srácok vidámak, - egyetlen jó benyomás.

Miért nem bántja senki szemét a nyomor?
azért írtam fehér cigányokról, mert nemcsak én látom, (szenvedem) a nyomort. Csakhogy a publicisztikában a mélyszegénység és nyomor majdnem kizárólag roma jelenség. A fehérek legalább annyian élnek mélyszegénységben, csak nem láccik, nem írnak róluk (annyit) nem bántja senki szemét. Szociológiai félreértés vagy elfogultság? Nem tom, de bosszant. Szociológus haver mondja, hogy szerinte több, mint 50% a fehér-cigány. (Láttál már esti kajaosztáskor romát sorban állni a Batthyány téren, (Blahán, akárhol?) vagy hajléktalan szálláson - cigányt?

Ugyanakkor fogalmam sincs, hogyan lehetne oldani ezt a gettót, ugy értem a mélyszegénységben élők karanténját. (Túl azon, hogy munkahely kéne, meg iskola meg hasonlók) Szóval nem tom, mivel lehetne segíteni, hogy innen kikerüljenek. A homeless-törvénykezés biztos nem segít, s valahogy a társadalom is egyre inkább szegény ellenes: talán önvédelemből, jaj csak nehogy én is... - alapon.
Akár hogy is: rémes vakság, invenció-képtelenség. Előbb lesznek benyomva a nyomor mélyebb bugyraiba, mint honuk alá nyúlva.

A máltai szeretetszolgálat alfőnökét hallgattam, okos - mini - programokat találnak ki foglalkoztatásra, aprópénz gyártásra: legalább valami Nem értelmiségi ötletelés a csak-cigány nyomorról

ágbanknál dolgozott.)

kérdőíves találgatás (nyomozás)

2011-10-25T15:10:00.002+02:00

Valamit elrontottam a népszámláló Íven, (átkozott Internet…) jött a kérdezőbiztos, pontosított, okés lett. De megjegyezte, milyen érdekes, hogy az úr (ez én vagyok) Kőbányáról jött ide a II. kerületbe, mikor itt a legtöbb a XIII. kerületből szok jönni. (sic!)

Aki ezt a kódolt dumát érti, jelentkezhet egy almáért… (megéri:
országimázs…)
(Segítség: nem azt mondta h a Lipótvárosból…hanem a XIII.-ból…)

Mellékhatások...

2011-10-24T16:18:00.002+02:00

Azt mondja a doki, hogy annak idején a Viagrát szívbajra találták ki, és egész véletlenül derült ki, hogy van egy mellékhatása, amiből a Pfizer cég milliomos lett.

Azon törtem a fejem, hogy derülhetett ez ki? Kb. így:
1. a gyógyszerkutató önmagán kísérletezik az új gyógyszerrel és azon kapja magát, hogy kergeti a laboránsnőket…
2. a szívbeteg boldogan gyógyul, annyira, hogy megcsalja feleségét, szeretőjét, csajokat az utcából stb. Dicsekszik a gyógyszerkutatónak, aki kapcsol és eladja a szabadalmat a gyárnak.
3. képzelt szívbeteg: nem gyógyul a képzelt nyavalya, viszont mindenféle jogi cirkuszba keveredik (felesége válni akar, szomszéd férj feljelenti magánlaksértésért, az a hír járja, hogy ő a falu bikája stb.) – ő háziorvosának meséli kalandjait, aki rohan a gyógyszerkutatóba és aszongya, hogy csak akkor mondja meg hogy van egy milliomos ötlete, ha részesedést kér a felfedezésből.

Biztos van még lehetőség, egyelőre ennyi.

sokan vagyunk....(a Földön)

2011-10-24T14:19:00.002+02:00

hét milliárdan lettünk. Csak kérdezem, hogy ez nem baj? A világválságot illetően? Nem szól bele az adósságállományokba, pénztömegbe, globalizációs folyamatba?
Nem tudom, nincs rá válaszom - csak kérdem. (Nem mintha számítana: ugyse tud senki se tenni felőle...)

Fehér cigányok 2.

2011-10-13T14:51:00.005+02:00

azért írtam fehér cigányokról, mert nemcsak én látom, (szenvedem) a nyomort. Csakhogy a publicisztikában a mélyszegénység és nyomor majdnem kizárólag roma jelenség. A fehérek legalább annyian élnek mélyszegénységben, csak nem láccik, nem írnak róluk (annyit) nem bántja senki szemét. Szociológiai félreértés vagy elfogultság? Nem tom, de bosszant. Szociológus haver mondja, hogy szerinte több, mint 50% a fehér-cigány. (Láttál már esti kajaosztáskor romát sorban állni a Batthyany téren, (Blahán, akárhol?, haléktalan szállson cigányt?)

Ugyanakkor fogalmam sincs hogyan lehetne oldani ezt a gettót, ugy értem a mélyszegénységben élők karanténját. (Túl azon, hogy munkahely kéne, meg iskola meg hasonlók) Szóval nem tom, mivel lehetne segíteni, hogy innen kikerüljenek. A homeless-törvénykezés biztos nem segít, s valahogy a társadalom is egyre inkább szegény ellenes: talán önvédelemből, jaj csak nehogy én is... - alapon.
Akár hogy is: rémes vakság, invenció-képtelenség. Előbb lesznek benyomva a nyomor mélyebb bugyraiba, mint honuk alá nyulva.
A máltai szeretetszolg. alfőnökét hallgattam, okos - mini - programokat találnak ki foglalkoztatásra, aprópénz gyártásra: legalább valami Nem hülye értelmiségi ötletelés a csak-cigány nyomorról, csirke- és malac-osztogatásról.

Jaj, ez utóbbiról jut eszembe,hogy kedvenc közgazdászom, Joseph E. Stiglitz irt meg egy hasonló kísérletet, amivel az IMF tisztviselői parádéztak Etiópiában. A legjobb szladiban laktak, terepre csak egyszer mentek ki, és kitalálták, hogy csirkéket fognak osztogatni a sivatagban lakó nyomorgóknak, meg pár adag csirke-kaját. (Zárójelben: azt nem vették észre, hogy ezeknek a népeknek életéból hiányzik a mezőgazdasági kultura minimuma - sivatagi nomádok. Meg hogy sivatagban nincs víz - amit a csirke is iszik...) Mindegy: a csirkék megdöglöttek - vizet se adtak az IMF-yuppie-k, a táp is elfogyott, nem is nagyon akartak terepen maradni, hogy tanítsák a jónépet csirke-tartás fortélyaira) Szóval megdöglöttek a csirkék, ők meg jelentették, hogy ezeken nem lehet segíteni. Stiglitz haveromtól ezernyi átok hullott a fejükre: ezek akarják a világ gazdaságát megreformálni? Jót piáltak az osztályon felüli szladiban és hazarepültek business class-on. A jónép meg halt éhen. ( A sztori Stiglitz: 'A globalizáció és visszáságai" c. könyvében található... Egyébként annak idején a rivális intézményben, a Világbanknál dolgozott.)

Ketten (már)

2011-10-09T15:57:00.001+02:00

Október 9.-i hír: meg van az első két halott. Homelessek, kihűltek (éjjel 4 fok volt.) Kihalt a szolidaritás. Haver: Ne má hogy mindenért az állam legyen felelős – tanuljanak meg úgy élni, hogy ne kerüljenek ilyen helyzetbe. Hogyan? Legyen előrelátó, ne hagyja magát kirakni a lakásból, tegyen félre, vigyázzon az állására, inkább nyalja a főnöke seggét – mit mondjak még. És a büntetés? Mindjárt halált szabnak ki rájuk? – kérdem. Tök mindegy, tavaly ha jól emléxem hetvenen fagytak meg, bár volt melegedő, de hát sok minden bonyolítja a reménytelenséget: egész nap uton, kukákat már feltúrta más, valahonnan pia is kell (Iványi: másképp nem lehet kibírni…) Végül nem értek oda – nem fértek be, utáltak bemenni – a melegedőbe. Idén nem tom mi lesz, de az ilyen hirektől elmegy az élettől is a kedvem.

fehér cigányok

2011-10-07T16:44:00.006+02:00

nem hisz a szemének....

2011-09-19T20:11:00.003+02:00

sok cuccal a pénztár felé, mögöttem egy nő egy tételes kosárral, intek neki, hogy menjen előre, - csak néz. Szólok, hogy menjen, hisz csak egy cucca van, s gondolom rohan a dolgiba... hirtelen kapcsol. Addig nem hitt a szemének-fülének.
U.e: autóban, dugó, tolakodás, egy beszorult autó indexel, megállok intek neki - csak néz, nem hisz a szemének, aztán nagy gáz és besorol.
Ez már nagy baj, ha egy emberi (udvarias, normális, netán szolidáris) gesztus érthetetlennek tűnik. Mert hogy máshoz vagyunk szokva, - biztos csak optikai csalódás, hogy beenged, előre enged, hogy egyáltalán ember....

irjad fel Rózsikám....

2011-09-18T16:22:00.003+02:00

Mondja a kuncsaft a kisboltban (kis falu, Balatonfelvidék). Kérdem a tulaj-nénit, hogy hogyan müxik ez a felírósdi. Hát a falu háromnegyed része felirat, de már egy negyedet le kellett tiltanom, - mondja, - mert nem kapom meg a pénzem. Munka nincs, a többség segélyen és közmunkán (28ezer frt. 4 óra/nap) És ez egy jó kis falu (volt) – szőlővidék, bortermelés meg minden. Most meg nyomor. (Na jó, van pár család, gazdálkodnak, vállalkoznak - meg aztán a beköltözött Pestiek… ) Ház előtt egy szemüveges – értelmiségi fazon – kaszálja a füvet: közmunkán... (fű alig van, mert kiégett a kánikulában.) Szóba állnék vele, de szégyenlősen arrébb megy.
Rossz nézni.

Még több plázzát!

2011-09-11T12:12:00.004+02:00

Egy fenét, csak hülyéskedek. Olvasom, hogy Pest-Budán jelenleg hat új bevásárló központ van engedélyezés alatt, (vidéken is szaporodnak, bár azokat a számokat nem ismerem.) Sztem már ma túl sok van belülük, aminek egyik következménye a kis boltok lehúzott redőnye, ilyen üzletekkel teli egykori utcák, a környék elnéptelenedik, mint sétáló utca. Másrészt persze én is tudom: kényelmes – egy helyen mindent megkapsz.
Mégis sírok a kis boltokért. A faluban, ahol lakom időnként, van egy kis mindenes, ahol a tulajdnéni arról panaszkodik, hogy mivel nincs pénz egyre kisebb a forgalom lehet, hogy neki is be kell zárnia. Mivel nemcsak a pénz kevés, de a vásárlók is elpártolnak tőla: bemennek Tapolcára a szupermarketbe és ott vásárolnak,- ő meg hoppon marad.

Oké, az ő kockázata. De ebben a kis boltban az a rend, hogy a jónép fele úgy vásárol, hogy felíratja a nénivel, - (azaz: hitelbe) aztán mikor jön a pénz (nyugdíj, segély) egyben kifizeti. A szupermárketben ilyen nincs. Hol fogja venni (feliratni) a tejet, mackó-sajtot meg husz deka kolbászt? Hát ezért sírok a kis boltokért. A szupermarket túlépítés nagy pusztítást csinál a társadalom finomszövetében, amit ma még senki se tud elképzelni, holnap meg már késő. Még pesten is látni rémes hatását (Kossuth L. utca pl) - lepusztult az egykori sétáló utca, társasági "korzó"...
Biztos lenne hivatal, ami kiszámíthataná, hogy mennyi szupermarket szám az optimális egy egy város (régió) kiszolgálásra, és engedélyeit ennek megfelelően adná ki.

Lenne, jó lenne.

Gólyákról és emberekről

2011-08-08T14:50:00.001+02:00

Levél jön, egy kedves íjász, acélnyílvesszővel megölt egy gólyát. A helyi fészekben árván maradt kismadarakról fotó. És hogy segíteni kell, egyre kevesebb a gólyánk van, és számos egyéb aranyos kismadár is kipusztulás szélén. De a Madártani Egyesület hálózata – amíg bírja – segít, segítsek hát én is. Csekk mellékelve. Imádom a gólyákat, otthon évek óta jegyezzük, mikor jön az első pár, és mikor kezdenek neki a költözésnek a Balaton felett (valamikor augusztus végén.) Hát persze hogy, átok az íjász fejére és rohanás a postára, nem sokkal, de valamennyivel megy a sárga csekk.

Kifelé a falon nyalóka-hírdetés: „Adakozz a Menhely Alapítványnak!” Megyek tovább, de nem tudom lekapcsolni a fejemben a kérdőjelet: madár – igen, ember – nem? Hm, - ez van, mondom magamban, cinikusan: belőlem, talán másból is kiveszett már a szolidaritás.
Az a baj, hogy már nem is fáj.

Jorge Semprun

2011-06-08T20:40:00.007+02:00

Meghalt Jorge Semprun (mintha folytatná híres regényét: a La deuxieme mort de Ramon Mercader-t – vagyis „megcsinálta” a sajátját, a harmadik (igazi) halálát.
Nagyon szerettem. (Gyönyörű férfi volt – mellesleg.)

A nagy utazás c. híres regényéből kimaradt tizenegy nap (a regény Buchenwald-sztorija, ahová, mint ifjú francia ellenállót vitték a németek.) Úgy volt, hogy azt a tizenegy napot – szabadulás utánit – nem tudja megírni: azt érezte, hogy képtelen papíron életre kelteni azokat a napokat - az emlékezés megöli. Halogatta, zárójelbe tette, végül a kilencvenes években megírta a legrémesebb históriákat, - ami kimaradt A nagy utazásból. Aztán küzdött emlékeivel, az írás közben életre kelt halottaival.

Hihetetlen az emlékezet gyilkos munkája, hisz nemcsak ő küzdött árnyaival: Ez volt a sorsa pl. Primo Lévinek is, aki ugyancsak elég későn – talán a nyolcvanas években – mert nekilátni a pokol legrémesebb – még meg nem írott napjainak papírra vetésének (Auschwitz-i történetek) , e napló ill. elbeszélés töredék írásába halt bele. (A könyv posztumusz jelent meg, I sommersi e i salvati, (1986), angolul: The Drowned and the Saved, (1989).

Semprun is így volt: élni akart, és nem akart emlékezni/írni. Ahogy könyvének címe kifejezte ezt a konfliktust: L’écriture ou la vie, 1996) – vagy-vagy. De mivel író volt, győzött az írás transzcendens kötelessége – és bár kapott még néhány évet, sztem ez az írás-emlékezés vitte el.

A háborúnak vége (La guerre est fini, R: Alain Renais, Yves Montand, Ingrid Thulin, 1966) annak idején – mikor még volt baloldal - nagyot szólt Európában: az akkori kommunista mozgalom éles kritikájával – szovjet barátságával, anti-demokratikus strukturájának leirásával, valóságtól elszakadt, kőkobaki politikájával. Azonnal kizárták a spanyol KP-ból, amivel életét veszélyeztették: bár Párizsban élt, a francia rendőrség bármikor kiadhatta volna Francónak. Mindegy, a film számos díjat kapott (Fipresci, New York-i filmkritikusok körének dija 1967), Karlovy Vary-ban – kelet-európai, vasfüggöny mögötti filmfesztiválon - is indult (1967ben) – ahol is a zsűri tombolt, mert megkapta a spanyol KP tiltakozását, (pontosabban: "kiátkozását", amennyiben dijazzák ezt az „árulót”) – aztán, hogy-hogy nem, úgy döntöttek, hogy fellázadnak a diktátum ellen– na ja, a zsűriben ott ült Susan Sontag, Philip Noiret, Carlo Ponti is: szóval ez a film kapta (megosztva) a legjobb külföldi film díját. Semprun is jelen volt, de a huzavona láttán, elutazott. A másik külföldi dijazott: Hideg napok (Kovács András filmje volt)

Amúgy meg - mondták barátaim - ne felejtsem ki haláli nagy dobását, a Z, avagy egy politikai gyilkosság anatómiája c. filmjét -(forgatókönyvet Semprun - Gavras-szal közösen irta, a mozit Costa-Gavras rendezte, 2 Oscar-ral dekorálták, halhatatlan alkotás. (1969) A sztori - valódi vérrel íródott: az "ezredesek diktatúrája" idején meggyilkolt politikus, Grigoris Lambrakis sorsát dolgozta fel.

Emlékek, gyilkos emlékek: és egy tiszta ember, RIP.

Vigyázz! kütyüid árulkodnak (de nagyon...)

2011-05-02T06:48:00.002+02:00

Pár hónapja lebukott a Google utcákat fotózó spéci kocsija – egy korszerűbb GPS navigáló rendszerhez készítgetett élethű képeket: a kütyüdön majd - ha kész lesz - azt látod, amit ha kinézel a szélvédőn magad előtt. Aztán innen is, onnan jöttek panaszok: a fotózó autó benézett a lakásokba, élethű képeket tárolt a lakónegyedek állapotáról, - azaz az ingatlanpiacon fel lehetett használni az ár/érték arány megállapítására. Benézett a földszinti lakásokba (és ha ott valaki éppen szeretőjével randevúzik?) A legsúlyosabb vád az lett ellenük, hogy rögzítették az egyes házakból (lakásokból) indított internet üzeneteket – wi-fi környezetet, ráadásul szövegeket. A cég előbb tagadott, majd bevallotta az adatgyűjtést is megígérte, hogy törölni fogja a beszéd-. töredékeket, skájp-részleteket.

Hát nem tudom, nagy balhé lett belőle, a németeknél máig megy a pereskedés. Ugyanis az adatgyűjtés óriási üzlet: a piac lelkesen fizet ilyen „titkos” adatokért, vagyis a Google ezekkel a címlistákkal üzletel, a polgár magánéletének pedig annyi. És akkor még jól jár: lehet, hogy olyan kézbe kerülnek adatai, ahol pórul járhat, maffiától a rendőrségig tart a potenciális vevőkör, képzelheted milyen következményekkel. Olvasom, hogy egyes okos-telefonok jegyzik, hogy ki hol jár éppen, ez is rögzíthető adat, - mondhatnám valakik épp erre kíváncsiak. Facebook az arcfelismerő progi kidolgozására gyúr: na, akkor aztán mindent fognak rólad, környezetedről, munkádról, egyéni mániáidról, vásárlási, szexuális szokásaidról tudni.

Most egy újabb cégről derült ki, hogy árulkodik. Az FT (2011. ápr. 29) szerint a Tom-Tom nemcsak az utcákat, házakat, (lakásokat, smároló párokat) „lát”, de miután bemérte a városban száguldó autókat, a fotóit továbbadja a rendőrségnek.

A magánélet sérthetetlensége? Felejtsd el, már annyian figyelnek, hogy egy árulkodóval több vagy kevesebb meg se kottyan. Orwell (Szép új világ) sápadt az irigységtől: miért nem tudta ezt is kitalálni. Ott csak a Nagy Testvér figyelt téged. Ma már fél tucat figyelő szolgálat „őrzi” viselkedésed, álmaid, árú mivoltod. Még a fürdőszobádban se lehetsz egyedül. Illetve az az adat (kép) is piacra kerül. Még a fürdőszobádban se lehetsz egyedül. Illetve az az adat (kép) is piacra kerül. Benne leszel egy direkt-marketing listában, netán a tévéreklámban, vagy feltörik a lakásod, mert látták, hogy pakolsz, és mész nyaralni.

És akkor még jót mondtam.

halott szavak temetője

2011-03-25T13:15:00.003+01:00

itt van néhány szó a fél-közel-régmultból. Melyiket nem ismered:

a szakaszjegy, kapupénz, légóparancsnok, vizesnyolcas, szódásló, jégverem (falun), golyóstoll-újratöltés, joghurtos üvegen a záró papundekli, kanna tej, pacsni, ÜTI (seregben), feljebb buktatni, redisz-toll, tintatartó, írógépszalag, franciakockás füzet, logarléc, csengetős mozi, kredenc, stelázsi, kávépörkölő (házi), mángorló, fregoli, gojzer varrott, páternoszter, kintorna, zsabó, cs-lakás, naftalin, brillantin, izzlap (nőknek), lyzoform, szecska, bárca, nyílt parancs, resti, bilgeri, kemény gallér, cselédlépcső, klott nadrág, vamzer, kisérő (vendéglátóipari egységben, mihez adták?) hangli, picolo, (mint beosztás), ablak (útlevélben), IKA-csomag, faszén (konyhában, mire?), szendvics-ember, önborotva, necc (hajra), vigéc, forgalmista, forda, omnibusz, lóndiner, főcsővezető, vizikártya, főbizalmi, saller, kocás bringa, (fix bringa), kézihajtány, tinktúra, fenőkő, flekkes suszter, timsó (mihez?), krampácsolni, nímand, cipőgomb, búg (nadrágon), vixos bajszom-ban mit jelent a jelző?

Japánban a menekültek éheznek, fáznak

2011-03-19T18:30:00.003+01:00

Japán a világ egyik leggazdagabb országa - a cunami áldozatok ezrei meg éheznek-fáznak, halnak.
Azt nem értem, miért nem tudja a japán hadsereg megoldani, hogy az északi tartományokban - elszigetelten rekedt, fagyoskodó, éhező többszáz ezer embert ellása? Miért nem lehet helikopteren odavinni kaját, vizet, meleg holmikat. Helikopter odamegy, ledobja a csomagot, fordul, jön a köv. és így tovább... (Egy ember egy takarót kap - zérus körüli hőmérséklet van - egy marék rizst és pár deci vizet.) És vizet.
Nem olyan nagy cucc egy ekkora hadseregnek. A katonai bürokrácia? vagy mi a túró, inkább nyomorultul szenvedjenek honfitársaik? Hihetetlen. Mindenki csak a reaktorral van elfoglalva, - az emberekkel (a cunami áldozatai tornatermekben) meg nem törődik senki. Legalábbis innen az láccik.

az utsó szerelem

2011-03-04T10:17:00.003+01:00

Olyan nagyra vannak az első szerelem bájával, varázsával, - oké, ez rendben is van. De sztem az utsó szerelem sajátos íze, búcsúja, rezignációja is megér egy misét. Hogy nem lesz több, és hogy ez is (gyorsan) elmúlik. És ennek a "még van, de már múlik"-nak is van varázsa. Persze az a bökkenő, hogy nem lehet tunni, mikor jön az utsó – legalábbis ezt mondják. Meg aztán kisül, hogy az utsónak hitt után még jön valami és akkor az lesz az utsó. Csalóka játék.

Lehet. De sztem elég pontosan belőhető, hogy mikor jön el az utolsó. Nem azért mert nem jön több szerelmes partner, hanem mert belül adod fel. Ha van, akkor érzed, hogy ezt most ki kell élvezni, mert nem lesz több, - nem akarsz többet, elég volt (egy gonddal legyen má kevesebb – mondják Pesten), sejted, hogy kimész már az élet e célra berendezett szekciójából.

Így aztán az utsónak van valami rezignált bája: az ember elengedi magát, hagyod, hogy játszanak veled, nem csattansz fel ezen-azon, örülsz hogy élsz (hogy éled azt, ami adatott), figyeled magad és a másikat, mintha kívülről látnád az egészet, külső-belső megfigyelőként, közben élvezkedőként. Habár, ez utóbbi nem az igazi: élvezkedésről alig van szó, csodálkozás inkább, hála az életnek. És több a mosoly az arcodon. Mindennek örülni. Miért is valami más? Mindent tudsz már, de úgy kell tenned, mintha semmit se – mert tényleg újjal találkozol, olyannal, ami nem volt még, és ami nem lesz már. De erre, hogy mi jön utána, nem szabad gondolni. A perc a fontos, a nap, a hét, amíg van. És ne számolj. A többire lesz időd elég.

Olyan ez, mint valami életen kívüli állapot, ezért is más, mint az első varázsa. Még benne, de már a kilépéssel a lábadban.

Gorbi (80) tragédiája

2011-03-03T08:07:00.001+01:00

80 lett, kicsit ünneplik. Valójában tragikus figurája a világtörténelemnek. A glásznoszty és a peresztrojka kitalálója lebontotta a SZU-t, elengedte az NDK-t, egyesítette Németországot és ezzel befejezte a hidegháborút - ezekkel a döntéseivel (meg hogy ezeket át tudta verni a szovjet párt monlit politbüróján) – világtörténelmet írt. Aztán jött Jelcin és hipp-hop kifújta a Kremlből, Gorbi meg szép csöndben elment. Az oroszok az életbe nem fogják neki megbocsátani a birodalom szétverését, a nagyhatalmi státusz lebontását – még a nyomort is az ő számlájára írják… Utódja első gesztusa: elvette szolgálati autóját és dácsáját. Maradt: a Wodka Gorbatschow, meg egy darabig a reklámipar. Meg akik emlékeznek rá (pl. a németek: szinte egyedül maradtak a hálálkodók közül…) Pedig lenne miért jó szívvel emlékezni rá: a ruszkik tőlünk se mentek volna ki nélküle.

egy ország leáll

2011-02-28T10:49:00.001+01:00

Japánról van szó. Exportja egy év alatt 10%-ot, kereskedelmi egyenlege 52%-ot esett vissza, és a gyerektermelés ugyanígy lelassult. (hivatalosan 0.5 a születési ráta, sztem valójában ennél kevesebb, 40 év múlva fele az ország háromnegyede lesz nyugdíjas. A fiatalok nem akarnak gyereket – nem a dolce vita csábítása miatt: hanem mert drámaian megugrott az idősek eltartásának költsége, gyakorlatilag nem marad pénz a gyerekre.
De miért esett vissza ilyen hirtelen? Igaz, tíz év óta csak stagnált, aztán az elmúlt évben felgyorsult a hanyatlás: Nagyon úgy néz ki, hogy a „szamuráj/hightec”-modell – a középkori társadalmi struktúra és a legmodernebb ipari szerkezet amalgámja - kifulladt, nincs, ami életben tartsa. Ázsiából Kína szorítja ki, a világból pedig az invenció hiánya. Húsz éve még rettegtünk a „sárga veszedelemtől”, Japán világhódító előretörésétől. Ma már attól kell félni, hogy harmadrendű hatalommá zsugorodik. Amivel viszont felborul a csendes óceáni térség hatalmi egyensúlya.
Japán sorsa – írás a falon: a fejlett országokat is ez a sors fenyegeti. Bár USA fiatal ország (Japánhoz képest), de a megtorpanás, (vagy finomabban: a világot vezető pozíció elvesztése) őket is fenyegeti.
Mindemellett a szigetországban szex is kevésbé vonzó - ja, ebbe a 14 órás munkaidő is bedolgozik, meg a spermahiány. Ami valamiért megjelent. Mondják - nem tudom...

ahol nagy pénz van, ott nincsenek nők

2011-02-14T06:49:00.003+01:00

mondják: a nagy pénz kizárja a nőket, a férfitársadalom lenyúlja a jobb posztokat. Fő bankár legfeljebb ha kettő van Európában, óriáscégek vezetői között akad néhány, - de ők a reklámozott kivételek: nő-pártiak vagyunk, nézd pl. az eBay nevű milliárdos céget, csaj vezeti… De ez csak a kirakat, valóságban ahol pénz van, oda egy nő nehezen juthat be. A németek most barkácsolnak egy olyan javaslatot, hogy az államigazgatásban, (sőt: felügyelőbizottságokban, a chef-etage-on is) legyen 30% a nők aránya. (A dolog sántít egy kicsit, - felső utasításra nem szokott menni az ilyesmi, de most ezt hagyjuk…)

Erre a kormányzati ötletre azonnal jött egy szociológus, végigkérdezett egy csomó spínét (reprezentatív felmérés) és arra jutott, hogy a nők nem nagyon akarnak főnökök lenni: csak 25%-uk vállalna CEO pozíciót, főnökséget, alfa-hím szerepet, hogy úgy mondjam. Tudják, hogy az se fenékig tejfel? Nem, csak látják, hogy ezzel még egy zsákot akasztana a társadalom a nyakukba (gyerek, háztartás, munka mellé…) Vagy érzik a társadalom titkos ellenszenvét a női górésággal szemben? Nem tudom, csak azt látom,hogy abban a pillanatban, ahogy megszületett egy ilyen praktikus javaslat, máris ott az ellen-tézis: a csajok nem akarják, vagyis ne erőltessük a nőtársadalom ellenében. Háát…. nem is tudom (szemét képmutatás…)

U.i. a FT most hozott adatokat. Szóval: a svédeknél a nagy cégek board-jában 26% a nő, de az executive board-ban - ott van ám igazán pénz, naná - szóval ott már csak 17% - az is szép persze, ugyanez németeknél 2%, indiában ugyancsak, franciáknál 7%. Szóval vagy nem engedik be őket (kiszavazzák) vagy lebeszélik, vagy belebuktatják és kiesik. Nem tom.Ami viszont érdekes: ahogy megyünk északról délre egyre kevesebb a nő. A board-on: északon, mint láttad 26% Francia: 12%, olasz: 5%. Arabokat nem is soroják. (FT: 2011. 02.21)

a "porosz módszer" (nevelés) megérkezett Európába

2011-01-30T16:39:00.002+01:00

Valószínű, hogy rémes PISA eredmények miatt jött el az ideje Amy Csua asszonynak (Yale-en tanár) hogy könyvet írjon két (szuperteljesítő) lánya neveléséről. Illetve. Mit kell csinálni ahhoz, hogy a gyerek felsőfokon kavarjon a suliban, egyetemen, akárhol. A két csaj – egyik zongorázik, nyilvános koncertje is volt, a másik a hegedűt nem bírta, most teniszezik. Anyu nagyon kemény: a zongi-t addig basztatta egy este (ill. alázta be lányát, hogy az bőgött és elátkozta anyját) amíg nem tudta a darabot. És lám most szuper…
Meg azzal fenyegette, hogy kibelezi teddy babáit. Nincs tévé és nincs komputerjáték, sőt a Der Spiege -interjú (2011. Nr. 3) szerint nincs sleepover (tizenhárom évesen a havernél maradni éjszakára, - csaj csajnál - kedves amerikai játszódás).
Hát ez kiverte a biztosítékot Amerikában: fel kell az ilyet jelenteni gyerekkínzásért – ilyen beszólások jöttek neki, de lesöpri. Az amerikai nevelés, - a tutujgatás, meg hogy „te akkor is a legjobb vagy ha csupa egyest hozol haza” – oda vezetett, hogy messze lemaradtak a PISA felmérésekben, matekben totálkár, funkcionális analfabétizmusban viszont csúcson: Még rosszabb, hogy az egyetemeken lejátsszák őket az első helyekről mind a kínaiak, mind a hindik . (Nincs amerikai az első tíz között…)

Gyereknek lelke is van persze, Csua néni azt nem tudja megmondani, mi kattanhat be a gyereknél egy idő után, csak a teljesítményt látja, ami szuper ugyebár. (Sok tini lesz öngyilkos Japánban a teljesítmény-kényszer miatt…) Mégis: lehet, hogy igaza van. Sőt, az amerikai permissive society rá is játszik erre (hadd legyen jó a gyereknek – és 4-6 óra tévé meg egyéb marhaságba engedik besüppedni őket. Aztán 18 évesen számon kérik hogy miért nem megy az egyetem. Hol az egyensúly a követelés (a szülői szigor, a tanulás erőltetése – kínzás – és a normál gyerekkor között? Én se tudnám megmondani. Minden esetre csua mama könyve angolul besztszeller (Battle Hymn of the Tiger Mother), németül is kijött már (Die Mutter des Erfolgs: Wie ich meinen Kindern das Siegen beibrachte)

Most kitört a nagy világverseny – Kína vs. Amerika – így aztán Csua néninek is tere nyílott, jó nagy. Józanabbak azt mondják, hogy ez a drill-re építő pedagógia elfojtja az invencióképességet, az eredetiséget – Amerika nagy előnye volt eddig, hogy ugy járt a jó fejek agya, ahogyan senkinek a világon: a nagy találmányok – ötletek – onnan jöttek: Japán, vagy most Kína csak utánozni bírnak…

Tényleg nem tudom, hogy kell csinálni. Napi 7-8 óra iskola van, (Nyuliról beszélek) utána legalább 3 óra tanulás (nagyival, vagy házitanárral – olykor) és még nyelvóra is. Totál kivan a gyerek. De még nyomatja. Mire marad ideje – idegrendszere, érzelmi kultúrája? Nem tom. Más út meg nem igen van, ha egyetemre akar kerülni… Szóval akkor mégis igaza van a „tiger mother”-nek?

Banyeg: nem egyszerű. Sőt…

sztár született

2011-01-02T11:14:00.002+01:00

Csak úgy csellengtem a mezzo-n és belecsöppentem egy Traviátába, és nem tudtam tovább menni: a hang elkapott és nem enged máig sem. Ermonella Jaho énekelte, hihetetlen dinamikával, játéktudással, és olyan szopránnal ami pillanatokon belül veri Netrebkot, aki azért tényleg világklasszis, mondhatnám Nr.1. Ermonella albán a csaj, felfedezik persze Santa Cecilia (Róma) jön, majd minden énekversenyt megnyer, s ha az idei naptárába belenézel: San Diego, Düsseldorf, Barcelona, Stockholm, Moszkva, Brüsszel – és vége a 2011-nek.

Engem mindig lenyűgöz mikor valaki a nulláról kúszik fel a csúcsra – ezúttal a világ végéről a világ tetejére. A tehetség, a hang (és piszok nagy melo…) Villámgyorsan fogja belakni az operaszinpadokat, mert olyan elementáris és mély. Villazon-nal, vagy akárkivel. Egyszer már elvarázsolt egy orosz csaj (Carmen: DomaschenkoI) az is csoda volt, de nem ekkora. Ennek a nőnek van lelke, nemcsak hangjával játszik… Jó kis újévi lepetés volt nekem. (Lehet h te már rég ismered…nekem csoda.)

46. éved után jön az igazi

2010-12-25T10:36:00.004+01:00

Illetve: akkor kezdődik csak az igazi élet (írja a The Economist). Bár nem érint (már elmúltam), azért visszafelé tekintve megnyugtat: legalább tudom, miért csináltam annyi marhaságot 46. évem előtt. Egy mai negyvenhatosnak tehát jó dolga lesz január elsejétől. Gondolom már túl van egy váláson, előléptetik, vagy cége befut, jön egy új szerelem (ha még képes rá lelkileg…), kellően felnőtt, hogy ne legyen bűntudata, (- vagy mi a túrót írjak ebbe a „boldogság” rubrikába?)

Szóval ez a generáció kapott egy kis doppingot. Beltagjaik megérdemlik, mert nincs már sok idejük: pillanatokon belül ötvenet írnak, még egy tizes és nyuggerek - másodosztályuak - lesznek (és ha a semmittevést választják, bediliznek sztem, aki kreatív, -teszem azt művész - szerencséje van, babrál tovább a maga kedvére.) De az ötvenesekkel sem bánik kesztyűs kézzel ez a világ. Ha innen nézem, nagyon el van szabva az emberöltöny. Az eleje rémes (nekem pl. az általános iskola mindennapos horror volt), közepe (negyvenig) állandó vívóállás, jó nagy maflásokkal spékelve. (Na jó, a fiatalság sok mindenért kárpótol…) És csak aztán jön ez a beígért jó élet: szemét módon jó rövidre szabva, az öregedés fenyegetettségével a vállunkon. És ha kirúgnak az állásodból, próbálj CV-t vinni akárhová, „majd visszahívjuk, tessék csak itt hagyni…” Hát persze...

Amúgy meg csak nő ne legyek ötven felett. Rajtuk még ez a biztató címlapsztori sem segít. Mármint társadalmi státust, láthatóságot, érvényesülést, szerelmet (szóval mindent) illetően. (Ne tessék felkapni a vizet: feminista vagyok...)

zeneparadoxon

2010-12-11T15:08:00.004+01:00

Martha Argerich Schumann a-moll koncertjét játssza, és azt veszem észre,hogy haját – loboncos, vállig érő, arcát félig elfedő – arra használja, hogy elbújhasson mögötte és hogy arra frázisra koncentrálhasson, ami épp kibújik a zenekárai háttérből, csak így fogalmazódik meg átütő erővel az, amit ő csinál.

Ez a pódium-paradoxon: el kell bújnia a közönség elől, hogy a közönségnek játszhasson, nem szabad jelen lennie, miközben - egy másik szinten - mindennél intenzívebben van jelen a pódiumon. Mert azt látom,hogy Barenboim is így bújik el, igaz, nem ennyire feltűnően, csak magába zárul, ha néha felpillant a karmesterre, valami egészen távoli világból érkezve néz rá és máris megy vissza (mondjuk épp Brahms d-moll zongoraversenyébe…). Oda, amit épp csinál, abba a burokba, ami csak akkor segíti, ha rajta kívül nincs benne senki. De Richter is így dologozott: kijött a pódiumra, a lehető leggyorsabban leült a zongorához és azonnal belevágott – és már akkor sehol se volt körötte (fejében) a közönség.

Ki-ki más-más eszközzel teremti meg az a burkot ami elválasztja a közönség fizikai jelenlététől és önmagába zárhatja. Ugyanakkor ez a burok csak akkor épül köré, ha legalább ezren figyelik, akiknek át akarja adni magát és produkcióját. A jelenlét feltétele a jelen-nem-levésbe menekülés. Illetve a zenét épp létrehozó privát erőfeszítése elrejtőzik, hogy a létrehozott, hangzó zene előtérbe kerülhessen.

Valahogy így.

vásárlás

2010-12-08T20:46:00.002+01:00

- Ha ezt megnyomja, ez a nézőke kinyílik
- És akkor mit látok?
- Amit néz, pl. engem, partnerét, Karacsit
- És ezt a gomb itt mellette?
- Az indítja a szöveget.
- És mit mond?
- Nem tudom, még csak japánul beszél.
- Itt lehet kinyitni?
- Az a legjobb feature, ott látja, hogy milyen meleg a tenger Mallorcán, vagy hogyan mentek össze a kocsik a mexikói busz-balesetben, de Hong-Kongi filmeket is nézhet rajta.
- De én azt szeretném látni, mit csinál a férjem Salzkammergut-on…csapatépítő programja van, állítólag sielnek.
- Semmi akadálya, vesz neki is egy ilyen AllSkennert, az magával viszi, és maga csókolom, minden lát, amit ő csinál!
- De ő nem akar ilyesmit hordani. Azt mondja, kiröhögik vele a kollégái.
- Sielés közben mindig csak a kollégáival van?
- Nem.
- Na látja,
- Hm…, csak az a baj, hogy akkor viszont ő is látja, hogy én mit csinálok…
- Nem látja, mert a férfi változaton ennek a funkciónak helyén pornóképek vannak. Azzal lesz elfoglalva. Mellesleg ezzel etetheti be, hogy magával vigye. Látni csak maga lát.
- Értem. (szünet) hm…és a nő nevét nem írja ki?
- Az külön szolgáltatás, kicsit bonyolult, de meg lehet rendelni.
- Akkor minden oké…
- Csókolom, két egység, egyik névkiírós, plusz a jótállás, kártyával is lehet fizetni, ide kérek egy aláírást.

buli seggrészegen

2010-11-28T17:19:00.003+01:00

Régen is szívtak a bulikon, jó pár üveg ez az fogyott. De az csak néhány faszit ütött ki, egyébként kedélyjavító eszközként, netán nyelvet oldó spirituszként szerepelt. Ma másképp van: a fiúk megérkeznek, minél gyorsabban bedobnak fél-egész üveget, - sör-whisky, vagy más gyors pia legurít - kinyúlnak. (Gondolom, már otthon is beágyaznak neki valami töménnyel, vagy party-droggal…) A csajok ülnek egy kupacban, a fiuk fekszenek szanaszét. Vagy éppen keveredve, mintha táncolnának - külön-külön, és aztán dőlne ki ez is, az is. Nem értem, hogy mért? Régen sok minden adhatta a mámort, a kefélésnek volt izgalma – nemcsak a buli erejéig. – mindenféle más balhé is adódott, vagy éppen csak beszélgettek – dumálni jó. Már csak azért is mert kevés alkalom adódik rá.

Sokáig azt hittem, hogy azért van ez így, mert a fiuk elkezdtek félni a csajoktól. Na jó, leégni nem kellemes, kis önbizalmat fél üveg vodkából (vörösborból) is fel lehet szívni. (Legalábbis így mesélték nekem pár éve. Bizonytalan a forrás: bocs…)

Aztán ha ma körülnézek akár az óráimon, akár a folyosón, szünetben, este – mikor a legtöbb szemcsi van – nem látok párokat. Amikor ezt a „magabiztos” (ill. azt pótló pia-mesét) adták be nekem, még voltak, akik a hátsó padokban egymás kezét fogták, és mikor uncsi lett az óra, smároltak, vagy ködös késődélután kézen fogva léceltek le a Múzeum-kőrutra. Ma nincs ilyen. Magányos – kedves, kedélyes, (nagyképű, bagós - ha fiú), vihogó-villogó vagy kékharisnya, ha lány – szóval ilyen arcok kajtatnak a folyósón, az órán nem igen néznek egymásra, (vagy igen, nem ÚGY, - ki-ki éli saját életét, közben udvarias vagy hangos, vérmérséklet szerint. De akár villogó, akár lármás, akár csak szütyős-csöndes életével magányát maszkírozza (sztem, nem biztos, hogy így van, nem kell elhinni ezt sem). Innen nézve a bulikon seggrészeg fiuk csak ezt a bezárkózást fokozzák a „megszólíthatatlanságig”, amíg ki nem üti magát. A tudatvesztésig.

Erről a magány-szindrómáról (aminek része a gyors önkiütés) angol sráctól hallottam, hogy ugyanis ott is ez van, binge drinking a beceneve, irodalma temérdek. A college-ban ez járja, még inkább ha a csoport külföldön, ahol a beseggelés része a cserediák proginak. Ezen elgondolkoztam, hogy mi minden kell egy ilyen kikapcs-hoz. Pár éve elhűlve néztem amerikai sógorom gyerekét, aki napokon át bezárkózva (begubózva) ült szobájában komputer játékába temetkezve, kajálni is alig jött elő. Na, mondjuk ez már végzetes függőség, meg beteges tünet, de a civilizáció mai kütyüi ebbe az irányba (is) vezetnek: nézed, csinálod, leköt, - vele lehet interakciózni stb. – mi a francnak másik (ember)? Csak kérdez hülyeségeket, esetleg hepciáskodik, netán nem tetszel neki, egyáltalán: akar valamit, ami időigényes. Neeeem. Kár belemerülni. Viszont jó közelükben lenni, csak a magad köré vont kört ne lépjék át – mondjuk bulin – érezd az illatukat, ricsajukat, zenéjüket, (hacsak nem a te iPod-od hallgatod, akkor is). Szóval együtt velük, de mégis külön. Ami persze még kevés: Együtt velük, de külön tőlük – és külön magadtól is: a totál önkiütés azt is jelenti, hogy nem kell magadat sem elviselni. Csak vagy valahol, valami mesterséges transzcendenciában, de nem kell róla tudni. Etre pur pour soi. Beckett – hu, évtizedekkel ezelőtt – csinált egy kisfilmet (Film cimmel, Buster Keatonnal) aminek az volt a poénja, hogy egy ember nem akarja hogy nézzék, de a kamera folyton üldözi, - Keatont csak háttal látjuk az egész film alatt. Az utsó pillanatban azonban premier plánbe, szemtől szembe – a film logikája szerint: önmagával szemben, maszk, tettetés, bujócska nélkül. És igazi önmagával szembekerülni – katasztrófális, rémes.

Na jó, azért Beckettet már ne keverjem ide az egyszerű önkiütés (seggrészegség) társas-társtalan játékába. Toxikológiai esetsor, - de divat lett, ill. több, mint divat, ezért érdekel. Persze, mindez, amit elmeséltem itten, csak filosz megfejtési kísérlet. Lehet, hogy valami egész primkó oka van: jó tökrészegnek lenni, mindenki le van sz…va. Társas módon, másokkal együtt, akik ugyanígy mindenkire tesznek – de együtt, külön-külön. Akárhogy. Végzetesen. Ha így van. Biztos másképp van. Nem tudom.

Most csak annyi (lehet) igaz mindebből, hogy a csajok el vannak kenődve. Apropó: ők miért nem isszák hülyére magukat? El vagy maradva, mondja a haver, ők is… És ez az egész, amit ide irtál, tök másképp van.
Konyec.

lógnak a szeren (Kina a Neten)

2010-11-26T09:11:00.002+01:00

Az FT szerint (2010.nov.18) Kínában 420 millióan kavarnak a hálón az 1.3 milliárdból, ami azért nem piskóta. Ráadásul 83% otthonról klikkel. Ami őrület, hiszen a lakosság egyharmada falusi – eszerint előbb kapcsoltak, mint a városiak…
Eddig jobbára csak a hatóságok cenzúrázó kedvéről, a Google fingatásáról lehetett olvasni. E számok ismeretében viszont most arra kell gondolnom, hogy e robbanásnak egy sor kulturális előfeltételre is lehetett. Először is a computer literacy felételezi a normál íráskészséget, - aminek beszerzése - tekintve a kínai jel-írást, - nem is olyan egyszerű teljesítmény. Aztán a hardverrel való ellátottság: honnan lett hirtelen ennyi gép, vonal, hozzáférést biztosító egyéb rendszer? (A Lenovo cég 2005-ben vette meg az IBM laptop – ThinkPad - gyártását, és közben a világ negyedik legnagyobb IT technológiai óriása lett.)
Ez a négyszáz millió nemcsak lakást, társat, tévét vagy autót keres a Neten – sztem egy részük emilezik és blogol is. (A számok itt is elképesztőek, ha csak tíz százaléka blogol, az is negyven millió…) Ennyit talán már most is csak nehezen lehet ellenőrizni, még pár év és képtelenség lesz. Az egyikben – persze angol átíratban, ami nem ugyanaz – egy helyi nagyság fia dicsekszik apja hatalmával, a blogoszféra felfedezi, rászállnak, apuka megy a bíróságra: nem szaroznak. Ami még csak nem is szimptóma, - lehet, hogy manipulált hír – de elképzelhető. A blogoszféra beindult, sokféle irányba, ellenzéki de pro-kormány tartalmakkal egyetemben. De akkor is, régi módszerekkel már most se lehet kezelni a helyzetet. Kell-e egyáltalán, habár a konfuciánus rendszerben a stabilitás a legfőbb szempont, - vagyis fogalmam sincs mit fognak csinálni. De van pár ezer éves tapasztalatuk – igaz azt nem IT-re fazonírozták. A lap mutat példákat is (angol nyelvű blogok pl. QQ, Sina Microblog) – az ember csak ámul, pedig nem kellene. Sokan jósolják, hogy Kína átalakulás előtt áll: nem már benne van. Sőt – ha a high speed vasutprojektet meg a pár hete zárult repülőgyártó kiállítást is ide veszem: hát csak rohanhatunk a szemüvegért, hogy értsük, hogy is van ez.

gázáremelés - keveseket fog kímélni

2010-11-23T15:58:00.001+01:00

Az emelés sávos, és van nullás sáv, ahol semmi az emelés (1200 köbméter/év fogyasztásnál), aki ennél többet éget, az fizet.
Fellélegzés: a bablevest főzni bőven kifér 1200 köbméter alatt. Csakhogy az a bibi, hogy fűteni is kell. Egy falusi családi ház fűtése (szigetelés nélkül) minimó 3000 köbméter/év, (ebben a sávban 6.1%-os emelés) a társasházban – saját gázkazánnal – ugyancsak ez a helyzet, hiába osztják vissza a fogyasztás egyes lakókra, túllépik a minimális határát: mert a fűtés a nagy tétel – és kikerülhetetlen. Szóval többen szívunk majd, mint amit gondoltunk.

Érdekes, hogy csak pár napja olvastam az első felszólalót, miszerint tényleg itt van az átverés, vagyis nagyon kevesen vették észre, hogy fizetniük kell, a kedvezményes sávba kevesen férnek el. (Falumban menekülnek is a gázból – fatüzelés.) Nem tudom, mit csinál majd a Főtáv egyelőre még nem emelt. Megengedheti magának, hogy nem számítja fel a gázfogyasztást? A jöv év közepéig megmarad a szubvenció: 900 ezer ember kap ártámogatást – hogyan lesz ez leosztva? Eljut a Főtávhoz is?

Elég nagy suskus, A végrehajtási utasítás már látható? Azt se tudom, Január meg itt van a nyakunkon. Hideg és fűteni kell – drágán, banyeg.
Mégis csak kell fizetni.

Üveghalászok

2010-11-18T16:09:00.001+01:00

egy a könnyűbúvár csoport edzett a svéd és finn partok között fekvő Allan szigetek melletti sekélyebb tengeren. A falusiak röhögtek a fura gumiruhájukon, műszereiken, meg hogy folyton a parti kricsmibe menekültek a fagyhalál elől. Ez nem embernek való sport – mondták. Nem is sport: a csoport sejtette, hogy a sziget mellett vezetett a Szentpétervár felé vezető kereskedelmi hajóút, meg hogy a legendák sok viharról, meg elsüllyedt bárkáról tudtak. Szóval nemcsak úgy fürödtek a jeges vízben: kincsek után kutattak. Aztán egyszer csak egy ládára leltek, tele üvegflaskával. Mint kiderült a hajó francia pezsgőt vitt volna Oroszországnak.

A majd kétszáz éves itókával megfogták az isten lábát: árverés lesz, ahol a búvárok ötvenezer dollárt remélnek elérni az antik champagne üvegjéért. Ugyanis az FT szerint ez a palack-rakomány – éveit tekintve - világrekord. A faluban nincs több röhögés, inkább ki akarják tanulni a tengeri kincskeresés szakmáját. A Karib tenger környékén ez már népi sport: bérleti díjat fizetsz valamelyik sziget lelet-főnökségének (a tarifát négyzetkilométer-nagyság, tól-ig időhatár, leletérték felső limitje alapján számítanak – mindennek szabott ára van. Itt Északon csak most terjed ez a játék, - csatahajókat, meg tengeralattjárókat már egy rakást felkutattak – kincset még keveset. Erre felé kicsit húzósabb ez a sport: a hideg miatt. De talán lesz, akinek megéri.

álom-paradoxon

2010-11-14T16:17:00.002+01:00

A sztori ismerős: Egy félhomályos szobában egy meztelen Atléta üldöz egy nőt. Egy ideig sikerül ide-oda elbújnia, majd kicsuszannia a kezéből, de aztán nem bírja tovább, a kergetőzés, - leomlik: „Mondja, mit akar tőlem?” – „Honnan tudjam, asszonyom? – válaszolja a férfi – maga álmodik engem!”

Régi, őrült vicc, de nem könnyű elemezni: távolról a „minden krétai hazudik, mondja egy krétai” paradoxonjára hajazik. Először is, a nő önmagát látja menekülni, azaz egyszerre nézője és szenvedője a jelenetnek. Másodszor: fel sem tűnik az Atléta meztelensége a normál polgári lakásban. Hogy-hogy? Nincs segítségért kiáltás, telefon a rendőrségre, kopogás a szomszédba, sikítozás stb. Csak futás van, aminek kimenetele – tekintve az Atlétát – előre látható: ő bírja tovább. Aztán a nő nem védekezik, hanem kérdez – a név, foglalkozás nem számit (a vicc rövidít) – csak arra kíváncsi: „mit akar?” Mivel mind a ketten meztelenek, a férfi nem rabolni akar – a kérdés abszurd (tudható a válasz…) De nem: az Atléta az asszonytól várja a választ.

Tovább: a férfi válasza a nő fejében szólal meg – hiszen ő álmodja – ami ugyancsak abszurd, hiszen ez a hűvös válasz az álom-kontextuson „kívüli” térből látszik érkezni. Ha a nő Freud-i alapon, tudatalattijának engedelmeskedve, – öntudatlanul szerkeszti álmát, - akkor az álombéli ellenség (valójában :vágykép) nem szólalhat meg ennyire kívülről: mert itt az álmodót az ébrenlét státuszában lévő ember szólítja meg.

Az asszony kérdése más szempontból is talányos: miért menekül saját – öntudatlan – vágy-projekciójától? Na jó, ez még lehet az elfojtás következménye – a tabu szublimálása. (Vágy arra, hogy az idegen leteperje, de erre vágyakozni, ezt a vágyat másnak bevallani a polgári létben – illetlen: be sincs neki mutatva, - ezért elfojtódik. Így Itt minden tabu – és minden vágy. De menjünk tovább: a nő erotikus álmában meg is szólítja saját álombélijét, kvázi tudatosan az öntudatlant (?).De miért rohan előle a szobában, miért bújik el? Ha az álom erotikus – akár tabu alatti jelenet – mért láttatja úgy, mintha rosszat akarna az Atléta? Amiről persze szó nincs, a rémült kérdés, cseppet sem rémült. (Persze az aktus és gyilkolás egymásba játszatása az álomban – elképzelhető…) Egyébként a kérdés lehet képmutatás, gyerekes naivitás, vagy nyílt felszólítás. Feltehető, hogy az asszony fél a szexuális „bűntől”, de egyben kívánja is, a kérdés: provokál. Hallani akarja azt a mondatot, amit szeretne hallani, azaz a férfi vágykifejezését („a testedet akarom” - vagy valami hasonlót, netán obszcénebbet… ) Az emberi erotika kettős: testi-ösztöncselekvés, érzelmi töltés, - de nem sokat ér a szavak kommunikációja nélkül: vágy, szenvedély, aktus, látvány és szavak egyszerre. (Majd minden a fejben...)

Az asszony az Atléta „kívülről” érkező válaszára nyilván felébredne, - hiszen az arra céloz, hogy a nő álmodik, ami „vekkerként” hat. Ám tegyük fel, hogy folytatódik az álom. Mit felelne a férfinak: „csinálj amit akarsz”, vagy „jaj csak azt ne!”, „kefélj, ami belefér, csak az uram meg ne tudja.” Bármit is válaszolna, „kikászálódna” a tudattalanból – szomnanbulban előfordulhat. Végül is nem ő mondja a provokatív kérdést („mit akar tőlem?”), hanem álombéli dublőre, felettes Én-je jóváhagyásával (unszolására…)

Az álombéli Atlétát az asszony tudatalattija kreálta, és az is vezényli, az Asszony tudta nélkül: ezért nem is nagyon igyekszik leteperni az asszonyt, ugyan kergeti, de várja, hogy valami további utasítást kapjon – akár szexre utaló álomparancsot. De ilyen parancs nem hangzik el. Más értelmezésben az is lehet, hogy az álombéli Atléta nagyon is jól tudja, mit akar tőle álmával az asszony, - már sok hasonló álom „meghívottja” volt – most csak váratja az asszonyt, mondaná már ki hogy „gyere”. De nem mondja: az asszony inkább az ébredésbe menekül. (Frusztrációba.)

Törökök? - ne jöjjenek...

2010-11-13T06:57:00.002+01:00

Helmut Schmidt-et olvasok (Unser Jahrhundert: Ein Gespräch, 2010), amiben a Kancellár - aki ma is a Die Zeit c. liberális lap szerkesztője - egyértelművé teszi: képtelen helyzetet teremtene az amúgyis túlduzzasztott EU-ban a törökök felvétele. A ma hetvenhárom, holnap már százmilliós ország lenne a legnagyobb hatalom az Unióban, egy olyan kormánnyal, mely szép lassan sasszézik a „újraizlámosodás” (Reislamisierung) felé. (A tábornokok lecsukása ebbe az irányba mutat: a hadsereg képviselte eddig a szekuláris hatalmi rend biztosítékát – Atatürk hagyományát. Ez ugrott…)

Ráadásul a román, bolgár példából extrapolálható, mibe kerülhet egy ilyen szegény ország felzárkóztatása: nincs annyi pénz a világon.
Arról nem is beszélve, hogy már most túl van telítve török (arab) bevándorlókkal Németország, az egyesülés megoldhatatlan feladatot állítana a németek elé. A jelen helyzet stabilizálása – integráció – fontosabb, mert robbanásig feszült a helyzet. (Ld. Thilo Sarrazin: Deutschland schaft sich ab c. könyvének ma már hisztérikus vitáját, a multikulti csődjét.) Szóval ez nem fog menni.

Azért jutott eszembe ez a Damoklész kardja-helyzet mert a török elnök Angliába látogatott és kérdéseket tett fel: mi lesz az EU immár tíz éves ígérgetéseivel, mármint hogy csak álljanak sorba, majdcsak fel lesznek véve… Az EU gyáva tiszta vizet önteni a pohárba.

Egyébként: miért európai Törökország. Na jó, egy ici-pici darabja (Isztambul) oda tartozik, de a Boszporuszon túli óriás ország már nem. Akkor hogyan is? (Mert a hideg háború idején a törökök – amerikai rakétákkal – tartották sakkban az akkori az oroszokat.)

Azt is sejtem, hogy ha az EU elutasítja őket, vagy ha sokáig játssza ezt a kettős játékot (ígérgetés, és gyakorlati kizárás) akkor Törökország tényleg iszlámosodik, sőt… Már most csak az ország 30%-a kívánná az EU csatlakozást. Veszélyes ellenfél lenne. Oké, tudjuk. De az a remény se vált be, hogy a törökök majd lebeszélik muszlim barátaikat (Irán) az atombomba gyártásáról.

Egyébként pár év és a Föld iszlám lakossága túlnövi a fehérek fejlett világát. És akkor mi lesz?

Világgazdaság: trendjelentés – oder Spiel im Roubini's-Manier

2010-11-09T19:05:00.004+01:00

1 az aranyár 1400 dollár fölé ment (nov.9: $1422) – rekord. Oka: az euróval már megint baj van (Írország, és Portugália adóssága – azt mondják életveszélyes. (A két ország állampapírjainak hozama 6%-ról majdnem 8-ra ugrott, ami vészfékhez nyúlásra biztatja a piacot. A pénzvilág ti. egy újabb görög drámától tart (az irek robbanthatnak…). Ennek következtében az euró romlani fog. Kétlem. Az aranyár viszont: őrület…

2 de van benne rendszer - a félelem. A Világbank főnöke (Robert Zoellick, 2007-től elnöke) azt javasolja, hogy egy új Bretton-Woods rendszerre (gyakorlatilag: az aranyalapra) térjen át a világ, és akkor minden mérhető lesz és a válságokat könnyebb előre látni, fékezni, kilőni, leállítani. (FT. 2010. nov. 8)

3 A dollár-árfolyam – euro-hiszti. Az egészből annyi igaz lehet, hogy a dollár-árfolyamát a Fed csökkenteni akarja – Bernanke (Fed főnök) ezért nyomott 600 milliárd dollár plusz pénzt a gazdaságba (voltaképp pénzt nyomtatott: államkötvényeket vásárolt fel, ezzel a dollár árfolyamot csökkentette. A többi ország is nekiláthat valutája árfolyam-csökkentésének… Az euro-val kapcsolatos félelmek miatt eladási mánia indulásától félnek.(vagyis attól félnek, hogy gyengül megint az euró – ami persze jó az exportnak: Németország megint nyer rajta. (4%-os GDP fejlődés van a németeknél…)

Ami valuták-háborújához vezethet. Európa ellenáll, Kína ellenáll, - a csata most kezdődik az állások kiépítésével. (G20 tanácskozás egyik fő témája.

4 Szöul: G20 tanácskozás – és a free trade. Amerika-Németország vita. Eddig a free trade elve uralkodott, a válság óta nőtt a protekcionizmus tendenciája (és veszélye). Amerika szerint vannak olyan nagyhatalmak, melyeknek tul nagy a kereskedelmi mérleg plusza, illetve, túl nagy a deficitje. Amerika javaslata: legyen 4%plusz a kereskedelmi mérleg felső határa, aki ezen túl lép, az kap a fejére. És legyen egy negatív 4% is, (aki a deficitet lefelé lépi túl, az is szankcionálható legyen. (Ez Geithner amerikai pü miniszter és Obama elnök ötlete a G20-ra – a németek hevesen tiltakoznak, franciák csöndesen a németek oldalán, a kínaiak hallani se akarnak róla.) Ha ez bejönne, az véget vetne a free trade rezsimnek, elszabadulna a protekcionizmus. (Kicsiben már ma is több száz protekcionista intézkedés van érvényben 2008 óta.) (Der Spiegel, 2010, Nr. 45)

5 Kína: nem engedi pénzét felértékelődni – manipulálja a jüant (a renmimbi-t). Ami részben igaz, ez segíti a kínai exportot. De Kína azt mondja, hogy tíz év már óriási szívességet tett a nyugatnak: megnyitotta a nyugati tőkebeáramlás előtt a kapukat (FDI: foreign direct investment) – amivel halálos veszedelemnek tette ki a kínai (állami) ipart. Persze tudatosan: tanúlják meg hogy kell versenyképesnek lenni a nyugati tőkével, vagy pusztuljanak, mondta kedvesen a kínai vezetés. Ez a belső harc ma is folyik, ezért vannak bérviták Kínában – és ezért lett munkaerőhiány Sanghajban és Dél-Kínában: ilyen kevés pénzért – mondják a kínai vidékiek – nem megyünk oda dolgozni. Vagyis Kína most épp csendes polgárháború időszakát éli (most nyeli le az FDI békáját, - miközben persze lopja a szabadalmakat, meg elköveti mindazt a szabálytalanságot, amit az „eredeti felhalmozásban” Angliától Németországig mindenütt elkövettek…) De a valutában bekeményít – adja persze olcsóbban is, figyeljétek meg, csak most kicsit adni kell az „arc megőrzésére” is. (Ezeket az érveket Martin Jacques: When China Rules the World. (2009. London) c. nagyszerű könyvéből loptam.)

6 Kína és az eladósodás. Érdekes kínai hír, hogy a többezer kilométeres high speed vasútháló tervét Peking felülvizsgálatra küldte el több szervnek: túl drága, túl sok (kihasználhatatlan), inkább hagyományos vasutakat fejlesszék.
A high speed – sinkanzen – vasút presztízsberuházásnak minősült mára (a tartományok mindegyike akar magának ilyen csoda-vasutat…)
Nekem ebből az a tanulság adódik, hogy Kína belső piaca eladósodik, - legalábbis attól félnek, hogy ez a tendencia felgyorsul. Márcsak ezért is szarnak a külvilágra. (Egy – 1,4 milliárdos - kontinens megteheti…) Ha valóban lesz eladósodás, akkor Kína tényleg piacra dobja a nála lévő amerikai állampapírokat – eladja őket, és ezzel a dollár értéke tovább csökken, amerika versenyképessége ugyancsak.) De ez csak távoli rémálom.

cyber war lesz a következő?

2010-10-24T09:38:00.000+02:00

Hírekben olvasom, hogy Keith Alexander, két csillagos tábornok lett a legfőbb katonai Internet-cár, a USCybercom újonnan létrehozott felügyelet főnöke – mert hogy itt a cyber war ideje, miszerint a köv. háborút az Internet, és IT eszközök blokkolásával fogják vívni. Az egészet – állítólag - egy, az iráni atomlétesítményt célzó hiper-vírus játéka robbantotta ki: Ez a vírus eredetileg csak a Siemens cég által gyártott alkatrészeket bénította volna meg, de túlterjedt Iránon és Kínában, sőt az USA-ban is megjelent. (Maga a virus olyan bonyolult –profi – készítmény, hogy még ma is dolgoznak telejs megfejtésén.) Vészhelyzet. Ahogy a tábornok fogalmazta: nap százötvenezer támadás (!) éri a Pentagont, és már temérdek kárt is tudtak okozni az óvatlanságból bekerülő vírusok. Egy laptopról is lehet indítani óriás-rendszerek elleni támadást – állítólag.

Namármost, mint tök laikus úgy gondolom hogy meg kéne tartani a bepókhálósodott, drótos, ódivatú kommunikációs eszközöket – vonalas telefonokat, telex gépeket: mennél régebbi technológia, annál kevésbé tudják a cyber-harcosok megbénítani. Most még kidobázzák ezeket az ósdi kütyüket, pedig jó lenne, ha lenne egy párhuzamos rendszer fennforgás esetén.

Én szóltam.

Válság: miért nincs már vége?

2010-10-14T06:26:00.004+02:00

(Kicsit hosszabb leszek, bocs)

Az Obama adminisztráció már majdnem egy éve keresi a „kijáratot” (az exit feliratú ajtót) a válságból. Európa valamivel jobban áll e keresésben, de mindenütt, mindig közbejön valami. Gyanús ügy: lehet, hogy nyakunkon marad, hogy Amerika végképp elrontott valamit a Lehman-Brothers összeomlásával jelzett pénzügyi krízissel? Nem valószínű. De a fejlett világ társadalmai megsínylik e hosszú keresgélést.

A munkanélküliség átka
Feltűnő, hogy miközben a válság pénzügyi része lassan elmúlik, - a bankok ma már ugyanúgy dáridóznak, mint a Lehman bankház bukása előtt - a munkanélküliség nem tűnik el, inkább csak növekszik. Amerikában 10%-os, ám a heti pár órában foglalkoztatottakat is beleszámítva 14%-os, Spanyolországban 20% körüli, csak a németeknél javult a helyzet. A „beragadt” munkanélküliséggel azonban veszélybe kerül a válságból való kilábalás is. Hiszen az emelkedő (jobb esetben stagnáló) munkanélküliség miatt csökken a fogyasztás – akár, mert a szerencsétlenek nem vásárolnak, akár mert a népek félnek, hogy a bár mikor bajuk eshet. Ha viszont csökken a fogyasztás, hanyatlik a kereskedelem, a láncolat vége felé a termelés is, és itt vagyunk a válság II.-nél, illetve a W-formájú – két mélypontú – krízisnél.
Már a válság másnapján derengett, hogy a döntő kérdés a munkanélküliség csökkentése lesz. Egyrészt lehetett tudni, hogy minden válság ugrásszerűen növeli a termelékenységet, vagyis racionalizálással, technológiai újítással pótolják a munkaerőt – a legnagyobb költségtényezőt. Másfelől viszont abban lehetett reménykedni, hogy a termelés volumene növekszik, ami felülírja ezt a szabályt, vagyis, hogy egyre több autóra, kombájnra, repülőgép motorra lesz szükség, és ez előbb utóbb felnyomja a termelő beruházást, amiből a munkaerőpiac is profitálhat. Nem így történt, és – ahogy látom - nem is várható ilyen fordulat.

Ez a nyomott bérszint, s a magas munkanélküli ráta hosszú távra szól, lehet, aminek két oka van: Kína (Ázsia) viharos fejlődése valamint a fejlett országokban a fináncszféra dominanciája. Kezdjük a „Kína szindrómával'. Kína és India ipari társadalma rakétasebességgel jön fel. Pedig már a szóösszetétel is abszurd: India, mint ipari társadalom – a koldusok, leprások, nyomortanyások országa ma hasít a GDP fejlődésben, holnap még jobban, tíz éven belül az egy főre jutó GDP-ben is. A 80-as évektől kezdődően ez a fejlett világ csapdája. Ázsia megfordította a globális fejlődés sorrendjét, tempóját, eldönti Amerika és Európa sorsát. Magyarul: az olcsó munkaerő odacsábította a fejlettek tőkéjét[1]. Igen ám, de a kilencvenes évektől a fejlett világból „kiszervezett” termelés – vagyis az Ázsiába telepített gyárak – egyre több szinten termelik a munkanélküliséget. Az anyaországban – ahonnan kitelepült a gyár – munkanélküliek maradtak. De ahová ment a gyár (és a know-how, a tőke és alkatrészei) ott nemcsak ez az egy gyár generált termelést, hanem az adott cikket lekoppintották, vagy az eltanult ipari kultúrát más termelési formákban is felhasználták és ezekkel a a cikkekkel harmadik piacokon lettek a fejlettek konkurensei.

Amerika-Európa nem számolt azzal, hogy a kínaiak tanulékonyak. Ld. maglev-vasút példáját (sínek felett mágneses lebegésben száguldó vonat). A kínaiak modellképp vették meg, de a németek nem árulták el a nagy titkot – a lebegő vasút sínvezetésének technológiáját, a kínaiak azonban rájöttek, s ma már Sanghaj-Peking között tervezik ezt a modellt, de a francia vagy japán típusú high speed vasúthálózatot pedig sok helyen. Ugyanez történt a BMW városi terepjárókkal, licensz formában adták, a kínaiak némi módosítással megcsinálták a saját BMW klónjukat és harmadik piacon versenyeznek az eredeti cég típusaival. Mindez nemcsak a lopást, az ipari kémkedést jelenti, - az eredeti felhalmozás kétszáz éves hagyománya köszön vissza: minden lehetséges. Ráadásul a fejlett országok tukmálták rá Kínára a tőkét, a termelés odaszervezését, a know how-t. Mert a tőkebeáramlás (az olcsó munkaerő és magas megtérülési ráta miatt) csábító volt: a fejlettek tőkéje – bármi áron – oda akart települni. Csakhogy az alacsony kínai (és ma már indiai) bérszínt lenyomja az amerikai-európai munkabéreket is (globális világban élünk…) Egy amerikai cég sohasem fog tudni olyan olcsón termelni, mint kínai versenytársa, egy ideig próbálja és mindenféle munkásnyomorító rendszabályt bevet, kipróbál. Az alacsony amerikai/európai bérszint tönkreteszi a belső fogyasztást: a vásárlási kedv elszáll, és a fogyasztásra beállított fejlett gazdaság lelassul. Ez történik napjainkban. Mikor már nem tudnak több állandó munkást elbocsátani, szerződéses (alkalmi) munkásokat állítanak be. Mikor már ez sem segít, jön az elbocsátás, majd az üzem bezárása. Ez persze csak a pesszimista forgatókönyv – valójában hol föl, hol le fog menni ez a görbe a fejletteknél és nálunk is – de a hosszú távú alakzat mégis csak lefelé mutat.

Amerika és Európa akkor tudna helytállni a globalizációs verseny új szakaszában, ha tömegével rukkolna elő innovatív tömegtermékkel, olyasmivel, amit csak az USA és az EU tud (egy ideig) csinálni. Mert Amerika-Európa egyelőre jeles az innovációban, új rendszerek, termékek kitalálásában. De a válság ezt is megfojtotta: a cégek – a költségcsökkentés jelszavával – elsőként a kutatás-fejlesztés (R+D) részlegeket zárták be, ám ezzel meg is fojtották az új termék-vonalak beindításának lehetőségét. (Ázsia háromszor többet költ R+D-re, mint Amerika és 1.8 szer többet, mint Európa.)

Lássuk a magas munkanélküliség másik okát, a fináncszféra vezető szerepét a gazdaságban. A pénzügyi szektor egyszerűen elszívta a tőkét a termelő beruházásoktól. Azzal az egyszerű képlettel, hogy a fináncszféra jóval többet (15-20%-ot) kínált az iparban elérhető megtérülésnél (5-10%). Így aztán lépésről lépésre egyre több termelő beruházás állt le, - s velük a munkahelyek tömege szűnt meg: a tőke a pénzpiacra ment – termelve a munkanélküliséget. Ez a tőkeátcsoportosítás a 80-as évektől folyik és legalább olyan nagyságrendű hatása van, mint az „Ázsia-szindrómának”. A finánc-válság aztán bemutatta, hogy ez az út nem járható – most kovácsolják a pénzpiaci reformokat, melyeknek eredménye a nagy megtérülések csökkentése lesz. Igen ám, de a tőke már nem – vagy csak időben elhúzódó folyamatban képes visszatérni az iparba – a tömeges munkahelyteremtésbe. E kettős hatás révén – az Ázsia-szindróma és a finánctőke magasabb profitlehetősége együtt fékezi az iparosítás újabb kezdeményeit. Ezért aztán a munkanélküliség, és a nyomott bérszint a fejlett világ tartós társbérlője lesz.
A csapdából egy egérút kínálkozik: a re-indusztrializálás: korszerű ipar újratelepítése (hazahívása, új iparágak honi beindítása.) Az eddig leépített helyére újat-hatékonyabban. Az új ipar felszívná a munkanélküliséget. Nehéz lesz – magas adók, a szolgáltató-társadalom – fináncszektor - ellenállása, ipari kultúra újratanítása stb. Ázsiának ez könnyebb. Egyfelől ott nem újrakezdés, hanem zérusról való indulást látunk. Ld. a high speed vasút esetét: Kína belevág, egy sor nagytávolságú vonalon. Könnyen teszi, irányított demokráciájában a döntés egyszerűbb, a pályavonal kiépítését nem akadályozza beépített környezet. Nemrég Amerika is rájött erre a lehetőségre, de ott már nehezebb megvalósítani: a pályaépítéshez ki kell sajátítani a telkeket – ami drága – városok versenyét kell eldönteni.)

Lehet, hogy mindez túlzás, hiszen vannak más jelek is. Ázsiában beindult az infláció, - a bérek lemaradnak az árrobbanás mértékétől - minek következtében lázongások kezdődtek. (Híres eset: Kínában a Microsoftot is kiszolgáló óriáscégnél – Foxconn - öngyilkosok tiltakoztak az elviselhetetlen munkafeltételek és alacsony bérek ellen, a rémség média-téma lett, mire a gyár duplájára emelte a béreket.) Igaz, hogy a kikényszerített béremelések még mindig eltörpülnek a fejlett országok bérszintjéhez képest, viszont megindult a folyamat: csökkenni kezd az ázsiai bér-előny amiből, ha trend lesz, az visszahat a fejlettek munkaerőpiacára is. A lényeg, hogy a munkanélküliség nem engedi ki a fejlett világot a válság bugyraiból. Beleragadtunk.

A fogyasztásra alapított gazdaság vége
Az egész jelenség mögött a fogyasztásra alapított gazdaság végjátéka rejlik. Egyszerűsítve: a klasszikus kapitalizmus modelljében a fogyasztás kétágú: termelő- és magánfogyasztás. A termelői fogyasztás. azt jelentette, hogy pl. egy mozdony gyártásához vaslemez, szén, cső, precíziós gépgyártás stb. kellett – melyekbe - be kellett fektetni. A gyártás – egyben x féle anyag „fogyasztását” (beépítését) jelentette. A II. VH után találták ki, majd a finánctöke uralmának elején kodifikálták, hogy termelő fogyasztást lehet csökkenteni – a gazdaság igazi motorja, ha a jónép veszi a cuccot. (Eisenhower: „Fogyasszatok. Mit? Akármit, csak vásároljátok.”) A kétágú gazdaság leépült, és csak a vásárlás fűti a gazdaságot. Ennek a modellnek bökkenője, hogy csak akkor működik, ha a jónépnek van költhető pénze – ha tehát van munkája és jó a fizetése. A munkanélküli nem vásárol, mennél nagyobb a munkanélküli hányad, annál több fűtőelem le a gazdaságban. Ez a modell csak addig működött, míg a szervice-társadalom nem köszönt ránk: a szolgáltatások sorában persze a pénzügyi szektor kapta főszerepet, megjelent a finánctőke-formáció, mindent felzabált.
A vásárlás erőltetése vezet a hitelfelvételhez (vagy fordítva: ez is egy rejtélyes paradoxona a finánctőkének) – a hitelkultúra bővülése ugrásszerűen dobta meg a vásárlást-fogyasztást, és szüntette meg a megtakarítást. Megtakarítás nélkül viszont nincs beruházás. Ez volt a helyzet a 80-as évektől: azért csökken a beruházás, mert csak hitelre van pénz, és a beruházó fogyasztást felszámolták (minimalizálták.) A jelenségben az az érdekes, hogy a fejlett országokban sokféle megtakarítási ráta létezik: japán – még fénykorában – magas megtakarítással bírt, Amerika mindig is minimálissal, Európa valahol a középen imbolyog. A dolog magyarázata, hogy a megtakarításnak – ha nincs beruházó fogyasztás – nincs értelme: akkor csak fogyasztói hiteleket adnak belőle.

Termelés versus pénztermelés
Láttuk: a finánctőke társadalmaiban pénztermelésnek van prioritása. Ez a szféra hihetetlen invencióképes: újabb és újabb eszközöket talál ki, hogy pénzből még több pénzt lehessen csinálni, illetve hitelből még több hitelpénzt. (Más kérdés, hogy miképp verik át a laikus befektetőt e rendkívül bonyolult eszközökkel.) A hetvenes évek közepétől legalább negyven pénzügyi eszköz alakult ki – ezek nagyobb hányada a gyorsabb-modernebb pénzpiacokat szolgálta, legsikeresebb alakzatai viszont életveszélyesek lettek – túlnőttek saját magukon és a pénzszféra egészét veszélyeztették. De nagy pénz – nagy kockázattal jár…
E találékony eszközök csúcsán az adósság, mint fizetőeszköz (subprime kölcsönzés és CDO-k) szerepelt. (A folyamat vége – ma már tudjuk - a válság.) Az egyik íróba oltott piaci elemző, Michael Lewis pl. leírja[2], hogy alakult ez a találmány-sorozat. Mikor elfogytak a jó kölcsönfelvevők, rászálltak a rossz hitelesekre, azokra, akik egyszer már bebukták felvett hiteleiket. Ez lett a subprime hitelezés: a bankok a csórókra is rátukmálták a jelzálogkölcsönt, bár tudták, hogy nem képesek azt visszafizetni. Tukmálták, mert a konstrukcióba (hírhedt nevén: CDO) be volt építve a trükk (szebbik nevén: pénzügyi invenció): a subprime kölcsönadás párja e kölcsön bebiztosítása: ha nem tudják visszafizetni, fizet a biztosító. (Durván ez a CDS, Credit Default Swap, „hitelbiztosítási csereügylet”.) Mennél több rossz hitelest szerzek, annál többet keresek a biztosító oldalán. E konstrukció mellé még azt is kitalálták, hogy egy kihelyezett hitelre nemcsak a kihelyező (bank, fedezeti alap) köthet biztosítást: Ugyanarra a tételre számos más, a kihelyezett hitellel kapcsolatba nem álló spekuláns is köthet biztosítást. Kialakult egy virtuális piac melyben egy kölcsöntételre több százan köthettek biztosítást – ráadásul ez tuti üzlet volt, mert a rossz hiteles – természetesen bedőlt, hisz ez is volt az egész konstrukció alapja – akkor meg a biztosító fizetett. Soros és a modern Nostradamus: Nouriel Roubini annak idején figyelmeztetett, hogy ez egy negyvenezer milliárdos piac, - sokszorosa az amerikai állampapírpiacnak - azaz túlnőtte önmagát és ezért pillanatok alatt be fog dőlni, amiből világválság lesz. Senki nem figyelt rá.

Mert a fináncszféra e folyamatból csak a profitot látta, s mivel ezek az eszközök jól tejeltek, sokáig fantasztikus sikerrel szerepeltek. Az egész pénzpiac fújta a lufit. Eredmény a világválság és öt millió kilakoltatott. A pénzpiacok parancsnoki szerepének kialakulása persze jóval bonyolultabb, Az itt említetteken kívül van még egy tucat hasonló invenciózus eszköz forgalomban. Közös tulajdonságuk, hogy magas megtérülésük – profitjuk - átszivattyúzza a tőkét a termelésből a fináncszférába. Következmény a gyárak kiszervezése. Nem korszerűsítés, modernizálás – hanem felszámolás. Besegítve a munkanélküliség gyártásába… (Mellékesen mondom: Obama radikális reformokat hozott a bankszektor átépítésére – válságbiztos rendjének kialakítására – de a bankok falanxa ellenáll: a pénzvilág ma erősebb, mint az Elnök, meg a kormányok. Megy tovább a kaszinó.)

Megáll-e Ázsia „nyomulása”?
Augusztusi szenzáció volt: Kína – megelőzve Japánt – a világ második gazdasági hatalma lett. Ezzel azonban felerősödött egy titkos verseny: sikerül-e Európának/Amerikának feljönnie (vagy: egyáltalán tartania magát) addig, mire Ázsia kifullad? Mert – felteszem - egyszer vége lesz ennek a pokoli iramnak. Ami egyelőre még messze van, Kína urbanizációja most robbant be, - minek következtében nyersanyagigénye Amerika háromszorosa. (Ausztrália GDP-jének harmadát pl. csak a Kínába irányuló vasérc export teszi ki. Igaz, e fém kitermelésben ők a világelsők.) Bár Kína második lett, egyelőre szegény ország: az egy főre eső GDP csak 6100 dollár (USA: 40.000 $ körül). A belső fogyasztás épp hogy beindult. Ugyanakkor az is látszik, hogy Kína kétszer olyan gyorsan zárkózik fel, mint ahogy – a 80-as években – Japán száguldott a világgazdaság élére. Viszont ketyeg a demográfiai bomba – a férfilakosság egyoldalú növekedése veszélyezteti a reprodukciót, egyszer csak Kína is elkezd öregedni – na, ezt kéne Amerikának és Európának kibekkelnie. De hagyom a találgatást: a verseny jelen idejű, és egyelőre az a helyzet, hogy Amerika nyerő pozíciói is veszélyben vannak. (Irodalma van már „hanyatló fázis” (american declinism) jelenségének, - aminek persze semmi értelme...) Vagyis Kína továbbra is nyomulni fog, s közben termeli a fejlett világ munkanélküliségét. Motiváció megvan: egyetlen ellenfelet ismer: Amerikát. Így aztán csak azon tudok rémüldözni, hogy mivel járna, ha az ázsiai munkadrillt kéne átvennünk – jobb nem beszélni róla.
Összegezve: a válság jócskán elhúzódik, a munkanélküliség mint átok rátelepszik Amerikára és a fejlett világra, - és akár hogy is nézzük, az egész mögött az elvesztett Amerika-Kína párharc lapul. Ma legfeljebb örülhetünk, ha elkerüljük a W-alakú recessziót. Ami egyáltalán nem biztos – de talán ennyi sikerülni fog.

[1] Ázsiai minimálbérek: Kína 200$/hó, Indonézia 140$, Vietnam 120$, Banglades 70$.
[2] Michael Lewis: The Big Short, Inside the Doomsday Machine, New York, 2010.)

számok a testeden

2010-10-12T16:56:00.001+02:00

A fószer - legyen John D, kórházba került valami apró nyavalyával. Csakhogy azt vette észre, hogy minden nap valamelyik szervéből vesznek ki valami mintát. Gyanús lett a dolog, kérdezősködött, utána járt a dolognak, kisült, hogy az egyik génjének, amit belőle vettek ki, már száma is van, amin bejegyezték, mint patentet. Nagyon nem tetszett neki a dolog – hogy veszi az ki magát, hogy a fenekem egyik fele más tulajdona legyen? – bíróságra ment. Évekig küzdött végül a kaliforniai legfelső bíróságon kimondták: vesztett, mert ”nem akadályozhatja egy fontos találmány felfedezését.” A „kivételezőnek” lett igaza. A lopónak.

Elképzelem, hogy az ember (egyén) anatómiai atlasza nemcsak latin nevekkel van teli, hanem számokkal is, melyik alkatrész kinek a tulajdona, ha gyógyítani akarják, mondjuk a hasnyálmirigyemet, akkor X gyógyszergyárnál van annak az alkatrésznek (génnek) szabadalma (patent-joga), ami kedvező gyógyulási eredményt biztosít. Szóval előbb oda kell fordulni, - megvenni a jogot – aztán elmenni egy másik boltba a számmal jelzett gént megvenni, és csak aztán lehet operálni. Már most is sok számot cipelek magammal: szig. szám, TAJ szám, jogsi szám, biztosítási szám – nem sorolom. Most még jön hozzá pár ezer alkatrész- és licensz-szám. Testem – telefonkönyv a műtőasztalon. Különböző alkatrészeim más és más által tulajdonolt részecskék.

Kb. így. Biztos nem mondom pontosan, meg aztán ezt a jelenséget már sokszor megírták, - engem most csak a számok idegesítenek. Pedig nem kéne: nők, férfiak tele vannak tetkóval, na, bumm, most még rájuk írnak pár számot, nem akkora eset, és még szexis is lehet.

Faust saját lelkét adta el, a tudomány más testét (annak alkatrészeit) adja el. Igaz, nem az ördögnek… És pénzt is hoz a házhoz.

Azért zsenánt.

Védik a nőket

2010-10-01T20:42:00.003+02:00

Egyre többször (és több helyen) írnak arról a furcsaságról, hogy a vezető pozíciókban (CEO-ként) kevés a nő. Meg egyáltalán, ahol kemény a meló és - főként! - sok a pénz, ott ritkábban jut nekik hely. Biztos, mert gyengék. Mondja valaki a csúcsról. De mondom: egyre többen védik őket. Hogy nagyon is jók. Egyre több fórum, lap, tévé áll ki mellettük: nem azért vannak kevesen a csúcson, mert gyengék, hanem mert a mai versenyszférában olyan intenzitást, és rabszolgai odaadást igényel a cég, hogy az ott dolgozóknak nincs lehetőségük megosztani életüket gyerek és munka között. Az egyik lap egy ügyvédi irodát említ, ahol egy bonyodalmas (több milliós) ügyet este tízig tárgyalnak a kuncsafttal, a megoldás pillanatában viszont az ügyfél azt mondja, hogy reggelre kell neki az anyag. A cég nem mondhatja, hogy kérem munkatársunknak pici gyereke van… Vagyis: ide alkalmatlan... A rendszer kegyetlen. Ezért aztán jobb, ha férfi van ebben a pozícióban keccsöljön csak ő reggelig, otthon meg ellátja a gyereket az asszony. Ha egyáltalán van nekik gyerek. Mert az se valami frankó, ha a gyerek hétszámra nem látja apját.

Mondom, védik a nőket: nem gyengék, buták, vagy dekoncentráltak, hanem életüket meg kell osztani hivatásbeli és személyes felelőségük között. Már ez is nagyon szép. Igaz, mögötte az a hipotézist vélem látni, hogy maradjon otthon az asszony pár évre, és minden megoldódik. Hogy aztán pár év múltán már lesheti, hogyan kerül újra pozícióba, arról nincs szó. (De legalább megoldódik a konfliktus. – kecske is jóllakik, a káposzta is megmarad. Vannak lehetőségek…

Csak az szúrja a szemem, hogy ezekben a "védelmező" riportokban, cikkekben, tévé-skecsekben - a gyereknevelés csupán személyes felelősség. Nyilván az, elsősorban. De nem lehet elfelejteni, hogy ez a felelősség a társadalomé is: a felnövő generáció minősége nem privát ügy, a társadalmi értékek újratermelődése ettől függ. A mai workaholic életforma, executive ethos stb. nem törődik ilyesmivel, erre nincs idő – amiért később a társadalom fog súlyos árat fizetni. (Ha már nem fizet ma is.) Említettem az apa nélkül felnövő gyerekeket – nota bene: házasságon belül. Anya nélkül még rosszabb. Nemcsak azért, mert nincs modell, hanem mert nem pótolható az értékátadó, emberformáló szerepet illetően: kell mind a kettő. Idő meg nincs rá. Ha executive akarsz lenni, ne akarj gyereket. Vannak megoldások (részmunkaidő, munkád felét más csinálja) – nagyszerű dolog, kár hogy nálunk nem veszik komolyan. De félek tőle, hogy csak átmeneti megoldás. A nőknek (netán a férfiaknak is) be kéne számítani munkájukba a gyerekkel való foglalkozást. Ilyen is van már. De nem terjed. Sajnos ma még a gyereknevelés csak magánügy. Az abortusz nem. Az keményen társadalmasítva van, mindenki beleszólhat. Aztán mikor itt a gyerek, azt már csinálja a nő, ahogy tudja.

Csakhogy nemcsak a nők fognak ettől szenvedni. A társadalom minősége romlik. Valami elveszik. (Hoppá: multidőben kéne fogalmazni... bocs.)

Túl sokat dumálok már megint. A lényeg az, hogy a férfitársadalom szép (politically correct) dumába csomagolja, hogy tesz a nők státuszára, lenyulja a jól fizető pozíciókat - és nem izgatja magát a helyzet lehetséges korrekciójával.

Adósság-hiszti

2010-09-24T09:01:00.002+02:00

Már 2009-ben mutogattam a grafikonokat hallgatóimnak, hogy az EU-nak nagy a szája (velünk szemben) – miközben akkora adósságuk van (a maastrichti szerződés olyan mértékű túllépésével) hogy hihetetlen. (Olaszország vezetett – akkor, ma is – a GDP 120%-a, az írek sem álltak jól (ma már majdnem inszolvensek), spanyol, portugál, sőt angol adóssághalmaz, - Japán (nem EU) 170%-os GDP arány - hihetetlen. Mármint az, hogy AKKOR ez senkit se érdekelt. Biztos azzal a logikával, hogy most jöjjünk ki a válságból, majd aztán rendet rakunk. De akkor is, - fura volt.

Helyette az lett, hogy tegnaptól – Németország indításával – adósság-hiszti van, halálra takarékoskodják magukat, (már akik) ami egyfelől jó (legyen tiszta lap, és legyen vége a refinanszírozásnak…) – másfelől azonban katasztrófa lehet belőle: beletakarékoskodják magukat egy újabb válságba. (Németek kivételével: ők megússzák a spórolást is, - szépen elosztják a spórolni valót 10 évre…)Persze lehet, hogy ez jól fog jönni, ha beindul a fellendülés (aminek jeleit már N.o-ban látni. De félő, hogy másutt túl akarván teljesíteni a programot, eltapossák a fellendülés kezdeményeit.

U.i. + kieg: szept 28.-án:
ez egészíti ki a japán nemzeti bank intervenciója: leértékelik a jent - ami viszont globális "curency war"-t (FT, szept 27) indít el: mindenki igazít saját pénzén. AZ egész mögött persze a dollár gyengülése áll - rémes. Habáááár: nekünk jó, az euro erősödik.

Piacon

2010-08-04T16:41:00.002+02:00

Valamiért imádom, akkor is ha nem veszek semmit, csak lődörgök egy szatyorral , meg egy stanecli pattogatott kukoricával a tömegben. Tán mert izgalmas: tömény szociológia. Tinik sehol – se fiuk, se lányok. Régen őket zavarták le fél kiló vecsési káposztáért, csirkeaprólékért. Most – vizuális fórum. Meg annyi mindent hallani. Amúgy női terep, kevés a férfi, (azok is idősebbek). Pl. olyanok, akiket itt hagyott felesége (özvegy), meg aki piálni jön. (Várja a cimborát.) És akit leküldtek, tétován keresi a standot dagadóért.
Sok a bot. A jónép fele mozgásszervekkel bajlódik.

Mérleg és a gyümölcsös ládák mögött egy hölgy. Szép lehetett. Mintha véletlenül ide cserélték volna. Karján könyökig tetkó. Barackja finom.

Egy huzi-voni táska kér utat, tulaja pólóján felirat: King of Lions. Nehezen járó hatvanas, - negyvenes delnővel. A férfi – az oroszlánkirály - tört angolsággal felelget. Burokban vannak. Külön világ.

Borozó előtt vas székek, műanyag asztal – körötte szociálfotókból válogatott figurák. Szandál, háromdeci hárslevelű, egyik előtt Füles rejtvényújság, - a pasinak nincs ceruzája. Egy kopasz szemüveges lehunyt szemmel "relaxák". Még korán van.

Állateledel. Itt minden van. (Teknőc kád, kaparófa, kullancshárító kétezerért, mosómedvéhez használati utasítás, hörcsögnek labirintus…) Hosszú sor, nénik. Cicakaját, vitamint, nyúltüdőt. „Kutyára napszemüveg esetleg?”” Mit nem mond Feri úr…!”. A magány parafernáliái. …legalább egy kanári legyen abban a lakásban.

„Józsikám, szombaton a Juve nagyon gyéren muzsikált” – a zöldségesek - fél kiló padlizsán mellett - átszólnak egymásnak. Aztán más fekvésben a vevőnek: „hetven deka a zucchini, - megfelel?”. „Csak hatvanötöt kértem” „Rendben, - „Mire vetted a Reál meccset?” Unalmas ez a sok öregasszony.

„Azzal a micsodával nem lehetne a tetejét beszórni?” – lángost vesz egy kis ember, tejfölt, meg amit az előtte vásárló óriástól lát – töpörtyűt - kér bele. Unikum is van. Áll az idő.

Földszinten tábla: „Csak saját felelősségére” A mozgólépcső nem műxik.. Saját felelősségére.

'Csak második lett a VB-én... ' (pipa vagyok)

2010-08-03T07:41:00.007+02:00

Akkor kaptam fel a vizet, mikor a riporter aszonta „csak második lett”. (Sidi Péter világbajnokságon…) Csak második. Mert a bajnok az fényévnyire áll a második és harmadik helyezettől. A második – már nem is érdekes, (Finomabban: nem ezt vártuk. Durvábban: csak ennyit vártunk szegénytől…) Hogy a közvéleményben ez így jön le, az rendben van, de hogy a médiában? – az túlzás. Nekik tudni kellene… De nincs rendben, mert a média így rombolja a közvélemény értékrendjét.

Azért lettem pipa, mert a mai versenyvilágban annyira kiegyenlítettek a mezőnyök, hogy egy-egy helyezést ezredmásodperc, ezredmilliméter dönt el. (az olimpián a 100 méteres gyorsúszás döntőjében 7-en úsztak ugyanazon a tizedmásodpercen belül – századolás révén lett eredmény.) Sidi Péter - egy kör századrészével, - ami a légpuskában századmillimétert jelent – került lejjebb. És egy ezredmilliméter vagy ezredmásodperc – már szerencse (véletlen) dolga is. (Habár – mondják - a véletlen mindig a menők mellett áll...) Mindegy: aki így lesz második (harmadik), az legalább akkora sportember (s akkora elismerést érdemel) mint a Bajnok.

Akkor meg mire a nagy mellény, meg ez a lefitymáló „csak”-ozás?

Csókosok (életrenevelés - vagy mi...)

2010-08-03T07:05:00.001+02:00

Hosszú sor, negyven fok, gyerekkel.
- Miért mentek be előttünk?
- Mert ők csókosok.
- Melegek?
- Nem azok, - miért lennének?
- Hát hogy csókolóznak.
- Nem szoktak, csak haverok.
- De bementek előttünk, pedig már itt toporgunk három óta.
- A csókos azt jelenti, hogy az egyik le van kötelezve a másiknak, szerzett neki valami papírt, pecsétet, nagy ember kézfogását, vagy nőt, mit tom én.
- És puszit.
- Haggyá má, puszi nem fontos, bár azt is szoktak: ’szevasz bm, klassz vagy’. És akkor két oldalról egy-egy puszi.
- Fúj de undorító, - férfiak puszilkodnak
- A lényeg a fontos, amit senki se lát: - elintéz neki valamit, szól valakinek, telefonál az érdekében, - amire ez meg ad neki valamit.
- Például, előttünk engedi be őket.
- Például, de ez se lényeges.
- Hát akkor mi? Nagy jattot ad neki?
- Hülye vagy? Egymásnak nem adnak pénzt, épp ez a pláne az egészben.
- Akkor mit adnak?
- Egyszer majd ő is elintéz neki valamit.
- Ezek olyan ügyintézők?
- Nem, csak sok nagy embert ismernek, egy telefonjukba kerül, hogy te kapj adókedvezményt a repülődre, vagy bagóért telket Hévízen.
- Reumások?
- Nem csak példaképp mondtam. Akinek meg szerez valamit, az meg - viszonzásul - szól az érdekében, és az öccsét kihozza a sittről.
- De ha mindenki ismer mindenkit, ha mindenki telefonál mindenkinek, akkor mér kell puszilkodni is?
- Mert ők a csókosok.
- Akkorse.
- Figyelj, ha két millát kapnál csak úgy egy csókostól?
- Akkorse, nekem ne adjon…
- Hány éves is vagy te?
- Tíz leszek…
- Akkor igazad van.

Agyak, ágyak, ügyek

2010-07-04T11:38:00.010+02:00

Apróhird: „keresem az igazit, szélhámosok ne kíméljenek.”

"Aszongya, hogy az ő élete tiszta tragédiája, hogy mindenki csak feleségül akarja venni. Semmi kaland, szerelem, netán viszony balkézről, - semmi romantika, semmi izgalom. Csak kötőterem (templom) és más semmi."

Haver nője: „a cégben tizenketten vagyunk, egyedül én vagyok nő, és mindenki engem akar lefektetni. (Rémes lehet…) Van ilyen. "A cégben tizenketten vagyunk, egyedül én vagyok nő, és senki sem akar…" Van ilyen.

„Hogy meggondolta, nem akarja megcsalni férjét, nagyon sajnálja, hogy csak most, de nem volt tisztában magával…” – én meg, érted. ott állok, talpig boxerben és akkor jön ezzel a szöveggel. Hipp-hopp, farmer vissza, pulóver hón alá, kulcsozás, „csá, semmi gond, van még Xanaxom.”

„igen, jó volt”. Szünet. Ingerülten: „igen jóóó volt.” Szünet. ”Háromszor.” Szünet, hangosabban: „Mondom háromszor mentem el. Most jó?” szünet. „Figyu, mindenki engem néz.…” Hirtelen: „Deák tér.! Jegyeket, bérleteket készítsék elő, a bejáratnál ellenőrök dolgoznak.” Kikapcs.

„És akkor megjelenik nekem kalucsniban. Háát, jobb, mint ha fehér zoknikban. Még jó hogy felraktam a Take five-ot (Dave Brubeck, tudod…) Hogy nem-e lehetne-e inkább valami Chopint, ő úgy szok. Na, ez sem egyszerű, gondoltam. Igyunk egy martinit. Aszongya ő absztinens, különben is vezet.
Kész. Vakot édesapám a másik oldalra, - elegem lett. Ezt a sok taplót!

Nem is tudja, hogy mondja meg, de hát izé, szóval olyan kellemetlen szagod van. Kicsit szellőztetek. Na erre begurultam, - hogy én? még hajat is, meg Nivea tusfürdő és deo, - hogy én büdös!?. Pedig igen. Persze te nem érzed, mert saját illatát nem érzi az ember. Ne is haragudj. Fojtott hangon ordítok – nyitva az ablak. Snitt. Kirohanás. A liftben lenézek a cipőmre. Pesten másfél millió kutya van...

Lopott idő

2010-06-28T10:10:00.000+02:00

légszobrász vagyok, nem egy látványos tevékenység, de nehéz műfaj, amit bárki beláthat. De nem látják be, ezért lopom hozzá az időtÍ: nem megyek be értekezletre, tanítás után rohanok a műterembe, lemondom a havert, kutyát nem én viszem le, mindenből kihúzom magam. Mert, hogy nekem légszobrászni kell. Arra ugyanis nem jár idő, idő csak a közmunkákra - családi és társadalmi végzendőkre. A lopás miatt rossz a lelkiismeretem, ami akadályoz a munkában, ezért inkább megyek az értekezletre és leviszem a kutyát, vagyis ellaufolom a melót. Amitől megint csak lelkismeret furdalásom lesz, fúr mind a kettő, nincs mese, fúrnak eszelősen, s közben emitt azt mondják: "hol az űj légszobor, amit ígértél?", amott meg hogy "miért nem jöttél el a temetésre?"

Kéne egy második idődimenzió, voltaképp lenne is, olvastam valahol, hogy kozmikus értelemben tizenhárom (vagy tizennégy?) dimenzió van, ebből csak csak kitelne egy pót-dimenzió nekem, meg légszobrász barátaimnak. Most a Héjja nász az avaron c. Ady verset légszobrozom, nedd meg milyen kacifántos meló, állandóan tizenhárom centire kell lebegnem a föld felett, csak így bírom légspatulával formázni az avart, meg a nászt, a héjjákba még bele se kezdtem. Ja, és közben állandóan fúj a szél is. A lopott idő meg fogy.

Nehéz kenyér.

a klónzabáló és a suttogó

2010-06-20T07:56:00.000+02:00

A márka koppintó (másoló, hamisító - klóngyártó) – gondolom - úgy dolgozik, hogy fellapozza a mélynyomott, csili-vili női (férfi) magazinokat és máris előtte sorakozik a termelési terv: a leginkább megkívánható márkák és cikkek: órák, női táskák, cipők, napszemüvegek modelljei, aztán beindítja egyik-másik sorozat-gyártását. Másutt ruhák között kotor (rajtuk, - akár kívül is - a brand neve), filmeket választ – épp most mutatták be őket - elektronikai cuccokat dögivel, - te is tudod: ezeket éri meg másolatban gyártani, hamisítványban, tömegével. Egy brand táska kétezer dollár, ő két dollárért megcsinálja hasonmását, tízet még rákölt a cucc utaztatására, talán ötöt európai, dél amerikai forgalmazására. Na jó, kell hozzá háziipari háttér, ami képes a megtévesztésig hasonló hamisítványokat tömegével gyártani, meg kell hozzá globalizáció – és vele bejáratott hálózat – ami a műhelytől a konténerig, (tengerig), kikötőtől a piacig, vámostól a kereskedőig foglalkozik a cuccal. A hamisítványok világa gyorsabban nőtt, mint az eredeti termék, a fejlett országok – mi is – fuldokolnak a szétválogatásban, melyik Rolex igazi és melyik hamis, hol-ki-mikor raktározza-árulja stb. Tudod te is. De nem is ez az érdekes.

Hanem a vásárló, aki döglik a hamis Gucciért, telkóért, legújabb hollywoodi moziért (már mindenki beszél róla…). A klón cuccokat tömegek keresik, veszik, hordják, nézik. Miért? Mert olcsó. Ami igaz, tízszer, százszor olcsóbb – és ha viseled, úgy fest, mint az eredeti. De miért akarod viselni?
A látszatok világa kibővült a márkásnak látszó holmik uralmáig, megteremtette magának publikumát. Az embert, aki szeret többnek látszani, akinek ingujja alól kivillan a (hamis) Rolex, netán a csajt, aki (hamis) Vuitton-táskát lóbál úton a földalatti felé sétálva. Ismerjük őket. Azt már kevésé, hogy akik az igazit hordják, egy szemvillanás alatt lereagálják a hamisítványt, látják, hogy klón-cuccokba borítva sétálsz – és ott (náluk) már nem vagy érdekes. A különbség minimális, én pl. nem tudom megkülönböztetni az igazi Versace-t az utánzattól – ők csak odanéznek, és máris kiszúrják: ez is klón.

Szociológiailag az az érdekes hogy erről a leleplező pillantásról a másik tábor is tud: a klónozott tudja, hogy ott, az elitben, nem rúg labdába, mert tudják-látják rajta hogy amit visel, hamis. Csakhogy nem is akar ott labdába rúgni. (Legfeljebb a bunkóbb fajtája hisz abban, hogy ez lehetséges.) A klónembernek nem is kell ilyesmiben hinnie, mert, hogy a klón-cucc ma már jobb, mint az igazi – azért jobb, mert több van belőle, többen hordják, szubkultúra lett belőle. Mondjuk azzal, hogy egymás között az a trendi, hogy úgy néz ki, de nem az, tudod, tudják, de épp ez a pláne benne. Posztmodern játék: látszunk és örülünk, hogy látszunk, pár pillanat múlva megint másnak kell látszanunk – kimegy a divatból a cucc, lejár az újdonság varázsa, nem kell már klónként se… De addig… Játék. Vagy inkább interakció: e tárgyakkal körülvéve lenézhetem a palimadár gazdagot, aki milliókat ad ki, azért amit én potomért viselek. Vagy nézhetek. Te már láttad Oliver Stone Cannes-i filmjét (a Michael Douglas játszotta Money Never Sleeps c. újdonságot – persze nagyon fekete variánsban, ő viszont csak ácsingózik rá, mert legális piacon még nem jut hozzá. Nyerő vagy. Most mond, nem eredeti a csomagolás, kicsit rosszabb a képminőség, de olyan, mintha ott lettem volna Cannes-ban, úgy tudok róla csevegni, villogni. A hamis – lopott - kópia majdnem egy időben jelenik meg a bemutatóval… High tech (szürke) iparág, amit a szubkultúra tart fenn…
A globalizáció hozta ránk ezt is: bár földrajzilag szétválik, hol csinálják, hol szállítják, hol terjesztik, de végül zár a hálózat – Kína, Sao Paolóval, Nápoly-al találkozik a Kőbányai úti piacon.

Klónozott fejek
Ugorjunk egy nagyot. Arra gondolok, hogy az agyakat ugyanúgy klónozzák, mint a Vuitton táskákat: s ma már a klónozott fejek dialógusának vagyunk tanúi. A klónozott fej rátapad egy-egy szuggerált („kommunikált”) közhelyre, vagy elcsépelt okosságra és attól kezdve az a szlogen, ideológia, politikai duma már az övé, az ő nyelve, az ő képvilága. Nem kell neki saját nyelv, kép, gondolat – fárasztó lenne. Így sokkal kényelmesebb: beszél, de belőle más szól: ő csak egy vélemény-klón, a feladó szövegét adja tovább. Ez sem mai jelenség, csak feltámadt: amit a vezér, a párt mond, az jön ki belőle, más nem jut eszébe. Kitölti az agyát. Amire jobb helyen azt mondják: a kritikai gondolkodás hiánya. Pedig csak szinkronvezérelt magnóként ismétli, amit a beklónozó felénekelt rá.
A klón-fej és kormányzati sóder mellett azonban megjelent egy új „csatorna”, a szürke zóna közvéleménye, a suttogó kommunikáció. Régen volt ilyen: lánykori neve „zuhanyhíradó”, vagy a „hentesnél mondták” címen futott. Ez a csatorna ma újra kezdi nyomni a híreket. Olyasmiket, melyeket nem tesznek bele az újságba, amiről a tévé nem beszél, sőt, amiről még ellenzéki fejek sem írnak. Melyek csak úgy vannak: „négy-öt magyar összehajol”, munkahelyen, piacon, McDonaldsban, szaunában - akárhol. A sugdosó kommunikáció provokál így jut el hozzád is, („és azt hallottad-e, hogy shortoltak a fiuk a forintválság idején?”). Ami jó, mert frissíti a levegőt, akkor is, ha nem igaz, amit suttog. Lényege az, hogy nem konform – se kormánnyal, se ellenzékkel, se sajtóval, se tévével, - csak úgy belefúj egy nagyot a nullás lisztbe. Szóval: nem illegális és nem legális, valami köztes adás.
A suttogó kommunikáció árnyoldala, hogy az itt forgó szövegeket kevesen merik leírni. Részint, mert legalább fele kitaláció, de még inkább azért mert e műfaj a félelem terméke: leírva gáz lehet belőle, sajtóper, „bélistázás” (van, aki e kifejezést még ismeri?), azaz kirúgás. Régről ismerős dolgok ezek, beüt a félelem a szólásszabadságba, - a sugdosás ennek a jele. Ami nem jó.
A haver azt mondja, van még egy titkos csatorna: a falusi kocsmában olyan dolgokat hall, amit sehol másutt. Te bedőlsz az ilyen kocsmai politizálásnak? – kérdem tőle. Miért?, ami a nyilvános térben folyik az nem kocsmai? – kérdez vissza. Nem hagyom magam: ott, a te kocsmádban mikor fognak rájönni, hogy átverték őket. Nem jönnek rá, mindig is sejtették, ezért hallgatom a dumájukat. Sok hülyeséget is dumálnak, de legalább nem klónozott fejek beszélgetnek.

Tudom, hogy csak zrikál, egy szavát se hiszem. Egyébként valahogy így alakul a plurális média.

öngyilkos protesztek

2010-06-02T09:18:00.003+02:00

Leugrott. Életben maradt. Előtte kilenc meghalt, hármat megmentettek. Nem bírták a tempót, a nyomást, a tizennyolc órás melót, se ünnep se vasárnap. A cég (Foxconn) sikeres, háromszázezer – városnyi - alkalmazott Sencsenben. (Dél-Kína - Hong-Kong szabadkereskedelmi övezetében) Sikeres, mert olcsó, jól szervezett bedolgozója az iPad-nak, meg a többi iKütyünek, telefongyártónak, alkatrészeit viszik mint a cukrot. De kibírhatatlan. A Shenzhen Post szerint egy fazon fizetéséből 150 dollárt küld haza havonta, de ha késik, 100 dolcsit levonnak, nincs betegszabi, ha lerobban mégis, egy hónapra felfüggesztik, aztán fizethet újrabeállítási díjat, - azaz fizetés helyett ő fizet a cégnek. Tucatnyian alszanak egy szobában, munkaidő tizennyolc óra. Inkább nem reggelizik, csak alhasson még egy kicsit. Eredeti felhalmozás Angliája lehetett hasonló. Itt high techben.

Namost régen (Európában) ilyenkor a szakszervezet lázongott, összeült, hogy tanácskozzanak a főnökséggel, és ha nem megy, sztrájkoljanak, mert hogy ez kibirhatatlan. Ma már ez nincs, pláne nincs Sencsenben. Mukk sincs. A totál-kuss idején egy újságíró mégis megírta az öngyilkosságok hátterét, a kizsákmányolás rémségeit, per lett belőle, a bíróság a cégnek adott igazat, az újságírót három és fél millára büntették. Csak az mentette meg, hogy az „Újságírás Határok nélkül” felplankolta az ügyet, rávették az Apple főnököt, hogy szóljon má be a bíróságnak, na akkor lett a bünti 12 cent. Társadalomtudósok egy csoportja tiltakozó peticiót publikáltak. Ekkor vált világivá a botrány. Aztán lett egy másik álruhás újságíró is, aki szörnyűségeket és jó dolgokat egyaránt talált. Hm.

De nem is ez a lényeg, hanem az, hogy az öngyilkosok még halálukban sem mernek mukkanni: zsebükben nincs cédula, hogy a szivatás miatt választották a halált, vagy hogy vegyenek fel több embert, akkor lesz talán egy hónapban két pihenőnapjuk. Nem, egy ilyen mukk sem volt. A proteszt még a halálban sem váltott szavakra. Maradt az ugrás a főépület tetejéről. Mindenki tudja, miért, senki se mondja ki (nincs három millájuk a büntire…)

A halálugrások sora fura (rémes) jövőt sejtet: ez a fajta szuper-kapitalizmus fog terjedni? (A fogalmat Robert Reich új könyvének címéből loptam: igaz ő nem ezt a „halálos” oldalt írja le jellemzésként…) Egyébként terjed: a France Telekomnál húszvalahány öngyilkos volt eddig...

De vissza Sencsenbe: Most persze világi nagy a felháborodás, magazinok írják meg, a szöveg vmi olyasmi, hogy a iPod, iPad stb.-t úgy használd, hogy csontig megszívatott melósok – és halálba ugrók – is benne vannak a bitekben, chipekben. Ami marhaság. Az iPad akkora siker (és hype), - két és félmillió fogyott pár hét alatt – senkit sem érdekel, hányan ugranak le a tetőről. (Az Apple beszállt a segítségbe: jövedelmének bizonyos százalékát a cég munkakörülményei fejlesztésére ajánlja fel.)

A cég fellendítette a korábban mélyszegény tartományt. (PR szöveg, - de tény.) Másrészt egy sor cikk szól már arról is, hogy ez egy modern üzem, tele egyre több munkafeltételeket javító cuccal. És az öngyilkossági ráta alatta marad a kínai átlagnak. (FT 2010. 05.27.)

A tizenharmadik öngyilkos már készülődik.

Nyelvfilozófia - Wittgenstein

2010-05-24T18:54:00.004+02:00

Wittgenstein: a nyelvi játékok életformákról is vallanak
Kohn találkozik Grünnel, már vagy negyven éve New Yorkban élnek.
Kohn: are you happy?
Grün: Happy bin ich, aber glücklich bin ich nicht.

Nagyon mély filozófikus vicc, Wittgenstein II.-nek is elmegy.
Nem akarom lelőni a poént de a happy és glücklich majdnem ua-t jelenti. Csakhogy ebben a majdnemben van a nagy különbség. Mármint ami az életformát (életérzést, életfilozófiát, a nyelvben való életet) jelenti.

Homo sum (kis magyar homofóbia...)

2010-05-20T21:17:00.002+02:00

Utcánkban nyílt egy női fodrász szalon. Mit mondjak, Párizsban is elmenne: csoda-design, fekete-fehér márvány, Bauhaus bútorok, rafinált világítás stb. Kiírás: férfiaknak tilos. Mivel arra sétálok a kutyával (Evie) látom, hogy a szalon állandóan üres. Egyik este a tulaj a vihar által letépett táblát akarta visszahelyezni, kérdem tőle, hogy férfi fejet is vállalnak-e. „Uram, akár a kutyáját is hozhatja.’ ’Most lehet?” „Háperszehogy”.
Kutya haza, én vissza. Kellemesen elbeszélgettünk, fiatalember a fejemben turkál, én a főnökkel dumálok (hogy ez az utca el van átkozva, itt bolt nem él meg…). Snitt.

Egy hónap múlva – haj nő - megint bemegyek, de most egy csaj ül a pénztárban. Kérdem, hogy lehetne-e? Rám néz – már éreztem hogy baj van – „itt? Ez női szalon” Igen, mondom, voltam már itten csókolom, egy fiatalember (fodrász) csinálta. Ki volt? Nem tudom. „Miért ragaszkodik ahhoz a fiatalemberhez? (És néz, összecsípett szemekkel.)
Hű, mondom magamban, ennek fele se tréfa.
- „Én mondjuk holnap szeretnék jönni.
- „Az nem úgy van, itt tömegek állnak sorba, elő kell jegyezni.”
- „Hát… én nem igen látok itt tömegeket, de ha kell, írjon be. (Ír, képernyő, klaviatúra stb.)
- "De akkor kihez?"
- "Hát… nem tom."
- "Szerintem" – mondja a csaj – "maga a Tamásnál volt. Beírom a Tamáshoz péntekre a jövő hétre és ha nem jó a Tamásnak, akkor megcsinálom én. "
- Oké, - mondom – nekem mindegy, a haj a fontos, nem a srác.

De a jövő hét? Soknak találtam. Másnap, - nem a beirt napon - bemegyek, mert látom, hogy az én fodrászom kavar egy női fejen, hogy nem-e lehetne-e? Aszongya, mingyá kész és ha a csaj megengedi, akkor nagyon szívesen. Előhívja a csajt a hajmosóból, aki, mikor meglát, vág egy pofát. Abban minden benne volt: itt az öreg buzi az utcából.… nem ragozom, Megszólal: „ez nem is a Tamás, különben is maga jövő péntekre van beírva!” ’
- „Lehet? Vagy nem lehet?”
- „Tőlem, ha magának ez jó…” (megint az a gúnyos mosoly). Már végképp buzi vagyok.
A haj jó lett, a srác ügyes volt, fizetés a fiúnál, a csaj csak néz, én beleizzadok.

Hoppá, az utcán eszembe jut, hogy nem tudom a srác nevét a következő bejelentkezéshez. Vissza a szalonba. A csaj még mindig a hajmosó előtt.
„Hol a srác?”
„Miért? Öltözik. Bemegy…?”

Kész.
Az isten le nem mossa rólam, hogy meleg vagyok a női szalonban.

Célkeresztben (behavioural targeting)

2010-04-20T16:21:00.003+02:00

Ettől féltem. Nem is nagyon mentem bele. A Facebook címlistájának dúsításába – mondanám. Mert féltem, hogy áru leszek, nemcsak a nevem, hanem a teljes ID-m, olvasmány-listám, hogy milyen kajákat szeretek, milyen pizsamában alszom, ki volt a kedvesem és miért, Marhaság? Persze. És most itt van. A Facebook áttér a behavioural targetingre. (http://www.clickz.com/3626879) Aki ott szerepel, annak feltérképezik szokásait, vásárlási hajlandóságait, érdeklődési körét, pénztárcájának méretét (baráti networkje már rég be van darálva. Akkor mit még? Mindent – a személyest, az egyénit, a titkaidat. Hogy ez tök természetes, mert a Google is így csinálja. Naná, mert ezeket a listákkal lehet házalni a hirdetőknél: a segítségükkel a reklám halálpontosan talál célba. (Hm, - nem biztos, mondanám, ma már igencsak szkeptikusak vagyunk az ilyen „célközönség”, vagy reklámzabálás ügyben.)

És mégis. Nem elég, hogy az ember ID-je mindenféle adattömegben (bankkártya hol járt, mit vett, mikor és mennyiért), mit írt e-mailben kinek és miről, (ld. Echelon-system), a mobil cellakeresőjében már évekre visszamenően ott gyülekezel, mint adathalmaz – bár tagadják, ám néha kiderül, hogy hazudnak.) Most még ez a játéknak induló közösségi portál (vagy micsoda) is beszáll ebbe a kémkedési ügyletbe. Mert ez bizony kémkedés, hogy ne maradjon egyetlen fikarcnyi magánéleted se. (A maradékot te tálalod fel „én-blogodban”…)

Mondják, hogy majd sok bírálat fogja érni a Facebook-ot e fordulat miatt. (FT: 2010. április 19) A behatolás a privacy-ba, mert hogy ez már túlzás, meg hogy sok... Gondolom nagyon fogja őket érdekelni ez a kritika – a Facebook milliárdos cél lett közben – mindenek felett lebeg. Ha van eszed korlátozod magad és facebookozásod amennyire csak lehet. De úgyis hiába. A privacy már rég elveszett. A maradékhoz növessz egy pót-identitást, ami érvényes a cyberszférában, a magadét meg ásd el hat láb mélyen a földbe, kussolj róla, talán marad belőled magadnak – ismétlem: magadnak – valami. Mert látod: az önelvesztésre ma már iparágak szakosodnak (hozzásegítenek, ellopnak) árulnak, mint mosóport (igaziból ennél jóval értékesebb commodity-t, de commodity-t…)

Femnista szövegek

2010-04-01T14:52:00.004+02:00

Ha mondjuk, a főnököm megszegi a „házinyúlra nem lövünk” alapszabályt és kikezd velem (tegyük fel nő vagyok) az számomra tuti csapda helyzet. Ha lerázom, nem veszek róla tudomást, elutasítom: kiszúr velem, valahogy bosszút áll, - jó vége nem lesz a dolognak. Ha belemegyek a játékba, még rosszabb, a cégnél elterjed, gáz lesz, egy idő után a főnök is megunja és akkor meg ezért rúg ki.
Nem feminista szöveg, de egy jó nő tényleg könnyen csapda helyzetbe kerülhet a dolgozóban. És nincs segítsék: kinek mondja el, ki tudna rajta segíteni. Na jó, ha a főnök nagyon nyomul és neki van lehetőség, állást változtat. De ma új állás? Ki-ki örül hogy van helye.
Csak úgy elgondoltam, milyen lehet. Hát ilyen.

folyt. (ugyanaz)…

A "gyengébb nem". Nagyon bírom ezt is. A csajszi cipeli az egyik gyereket (mert elfáradt, bőg, nem jön magától) a másik a kocsiban. A kocsi aljában a bevásárolt cucc egyik fel, a másik szatyorban lóg a csajszin. Fel akar szállni a buszra, - gyerekkocsival különben is nehéz – csak áll a jónép („minek kell ennyi gyereket szülni, ha nem bir velük…”) nem segítenek. Végre egy középkorú hölgy felkapja a kocsit, a csajszi fel tud szállni.

"Hogy bírja?" – kérdem a Batthyány téren, a végállomáson, miközben leveszem a másik gyereket a buszról. „Megszoktam, ilyenek.”

A gyengébb nem.

egy jó regény (Sebald: Austerlitz)

2010-03-22T15:31:00.008+01:00

Nem az az Austerlitz: (mondjuk, ami Tolsztojnál a Napoleon-i csata szintere...) Nem, itt az Austerlitz a főszereplő neve. Aki mesél – az irónak, a fiktív jegyzetelőnek. Egy brüsszeli pályaudvaron találkoznak először, kávét isznak és dumálnak. „- Mondta Austerlitz.” – a regény visszatérő refrénje, kötőmondata, logója. Mindenütt a világban élnek, néha évekig nem találkoznak, aztán ott folytatják ahol abbhagyták. Austerlitz-et a részletek érdeklik (építész, épülettörténeti emlékek kötik le, a részletek…)

Kiderül, hogy mint gyermeket Lengyelországból mentették ki, angol nevelőszülőkhöz került (rémes emlékek), apja is kiszökik, de eltűnik, anyja, hát... Megölik. Egy angol tanár fedezi fel, hogy tehetséges, attól kezdve tanul, mint állat. Tanár lesz ő is, de nem érdekli, anyját akarja megtalálni, nyomoz a nyomok nyomában – Krakkóig jut (tanítást már abbahagyta), és tovább – de azt már nem mesélem.

Fantasztikus regény, mert a történet mesélés furcsasága – „mondta Austerlitz” – kiegészül fotókkal. Mindent lefényképez, - nem illusztrációkat készit a regényhez, olykor semmi közük sincs a szöveghez, ám mégis. Egész különös fotózási technikát (művészetet) alakított ki. (Ma már irodalma van: „hogyan fotózzunk Sebald után?” c. tanulmány és a hozzá hasonló írások bizonyítják a regény/kép/szöveg posztavantgarde újdonságát. Persze megtalálja anyja sírját… de itt tényleg pont, olvad el inkább.

Sebald Angliában élt külföldiként, nem szerette hazáját. Meghatározó élménye az a gyerekkori történelem óra, ahol megmutatták nekik – német tanulóknak – a Holocaust képeit, de senki se tudta megmagyarázni, mi az amit mutatnak, mi az amit látnak. 2001-ben megjelent regénye után autóbaleset érte, meghalt. Úgy volt hogy felterjesztik Nobel-dijra.

Varázsfuvola a Vígben.

2010-02-21T18:50:00.006+01:00

Már az is csoda, hogy a két színház egymáshoz megy látogatóba. Még nagyobb a színházi opera. Marton László rendezésében a színház (játék) egyenrangú a zene-ének-mesestruktúrával.

Persze: jelenünkben vagyunk, a játszó személyek fele civilben, a főszereplő (Tamino: Nyári Zoltán) pizsamában, félálomban, kamaszágyban. (Egyébként az ágy végig játszik – mindig mást, azaz ugyanazt: a test (lélek?) válságának, a felnőtté válás fájdalmának a helye, máskor a vágy átalakító erejének, a nagybetűs ember életterének. Sarastro (Rácz István) tegnapi kultúrkáder öltönyben énekli basszus szerepét, a három gyerek a grundról, foci-mezben rohangál. A három hölgy, Monostatos (Kis Tivadar), meg az Éj Királynője viszont már fantázia-ruhákban. Nem sorolom. Álom és valóság pengeélén táncol a játék, tündéri megoldásokkal, szürreális gesztusokkal. (Papageno pl. egy mini-katedrálison reggelizik – a templom miniatűrje valahogy odakerült a herceg (Tamino) szobájába. Ugyanilyen pengeélen egyensúlyoz Marton rendezésének másik trouvaille-ja: a komikummal-tragikummal való billenő játék. (Pamina egy óriás késsel akar véget vetni életének, ám mikor Sarastro közbelép mi Paminát hátulról látjuk, és felénk forduló háta mögött, kezében szorongatva, - ott a kés. Ugyanez a test kínja és a lélek szenvedésének egymásba-játszatása (a vágy és az égi szerelem egymást kontrakarirozó – egymásba épülő dinamikája. Hiába testünk börtönében vagyunk boldog-boldogtalan lakók. E kettősségekkel való finom játék Marton rendezésének – interpretációjának – metafizikai újdonsága. Mit újdonságozok itt: a zeneszínházának lebilincselő ereje.

A három gyerek a nézőtérről – a való világból – szalad fel, kúszik be a függöny mögé, a színpadra, és a vége előtt ugyanígy kiszaladnak az „életbe”. Keretbe foglalják a történetet. A tér, amiben közreműködnek – fikció, mese, filozófia. Ám mivel ők kívülről érkeznek bele, tudnak segíteni. (Pl. ők akadályozzák meg hogy Papageno felakassza magát…J

A Schikaneder-történet jó néhány elemét ma se tudjuk pontosan dekódolni. (Kik ezek a gyerekek, ki a három nő, Sarastro zsarnokként humanista vagy a jó diktátora? És vajon szerelmes-e Paminába? (Sztem igen…) Marton elvágja a gordiuszi csomót: az előadás nem akar semmit se leszögezni: lebegést kínál, egyszerűen többvilágban (így, egy szóban) játszatja a művet, - mert a zenéből indul ki, s tudja, hogy ez az igazi fogódzó. Mert ez a zenei anyag felszínén bájos, majd filozofikus, legbelül tragikus Lage-ban szól. (Gondoljunk Sarastro végső távozására, Monostatos „ellenforradalmára”. (Egyetlen pont, amit gyengének találtam: mármint a figura és akciója nem elég hangsúlyos, vagy talán nem elég kétértelmű – már magam sem tudom.)

Kolonits Klára (Éj Királynője) drámaian érkezik – nem megáll a színpad közepén és rákezd a koloratúr áriába – nála cselekvő dráma a nagyária. (Bírja hanggal és interpretációval egyaránt. Zárójel: néha bőgtem…a zenei örömtől, bocs. Mert ez a zene itt nagyon szól, betölti a teret, a lelked-fejed. Megint csak rá kellett jönnöm, hogy nincs az a hi-fi, iPod stb. hanghordozó ami pótolná az élő zene mágiáját – és a Víg akusztikáját. (Zárójelben: az is csoda – régi „ház”, és hogy „válaszol”…

Csak azért írok ilyesmiről itten, mert a félig fanyalgó, félig nyögve nyelős kritikákat annyira igazságtalannak tartottam, hogy bosszúból végigélveztem a produkciót.:) Elfelejted, hogy egyébként miben tipródunk e falakon kívül (politika, acsarkodás, lenyúlás stb.) Lebegsz a Mozart-zene negyedik dimenziójában, - vagyis élsz, és két és fél órára boldog vagy.

Marton rendezésének sok-sok apró játékán ámulhatsz: Tamino mobilon kapja Pamina arcképét, Sarastro birodalmát laptopján nézi meg, a gyerekek focilabdája egyszer csak felemelkedik és a „plafonon” áll meg (ami egy óriás szőnyeg, pár perce még a földön terült szét, most plafon. (Zseniális díszlet-térmegoldás: Michael Levine.) Az Éj Királynőjének intrikus kommandósai apró lámpácskákkal bukkan fel, - csak úgy, semmi durvulás, csak bűbájos látványtánc. Nagy Ervin (Papageno) itt „civil”, - azaz színházi színész: opera/színház kézfogásának záloga – játékán sokat nevetsz, pedig sohasem csak-komikus. Megbocsátod, hogy nincs akkora hangja, mint operabéli kollégáinak. (Ő kapja a tapsrendben a legnagyobb ovációt…)A kórus (pazar hangzás) kötelekből készült függöny mögött látszik – a színpadfenéken kialakított zsöllyesorok vannak – melyek olykor tengert imitálnak, máskor Sarastro „figyelőpontját”. A kórus dinamikusan van jelen: olykor két oldalt tűnik fel, vagy nem látszik, majd csoportokra oszolva „avatkoznak bele” a cselekménybe” - minden bejelentkezésük drámai.

Mellesleg felvezetik a slusszpoént: a zsöllye sor előregördül a fenékszínpadból, benne a kórus énekel, és Tamino és Pamina – immár civilben - közéjük ülnek. Nincs összeborulás meg kiemelt hepiend, - együtt vannak-vagyunk. Mini-csoda.

képek: http://www.pestiszinhaz.hu/write/vig/eloadas/galeria.php?s=vara&t=_j

Már megint a tehénfing...

2010-02-19T09:07:00.002+01:00

a klimaváltozást tehénfingás okozza (rontja, segiti elő). Régi furfang, most megint előjött. - ezúttal az ENSZ kavarta elő...

Hogy a tehenek "kibocsátása" kárositja az ózonpaizsot, meg kell adóztatni őket. (Illetve: hogyanis? Egy tehénfing - hány cent legyen?) (A hír az FT cimlapsztorija, ráadásul... naon okos világban élünk.Rémes. Ha elgondolom, hogy egyetlen Boeing vagy más lökhajtásos, turbós stb. repcsi annyi gázt (káros anyag, rongálja az ozünpaizsot) bocsát ki, mint 30.000 Volkswagen, és napjában minimo kalkuló 40ezer repülőjárat száguldozik az égen, hát nagyon tudhatnak fingani azok a tehénkék, hogy így lenyomják a repcsiket. (Na jó, tulzom, a poén kedvéért - de mégis csak abszurd intézkedés lenne, ha bejönne.) És akkor még nem beszéltem az esőerdők nagy vlumenű égetéséről (füstjéről) - de az biztos környezetbarát...Vajon az indiaiak, vagy a dél-amerikai monokulturások (szarvasmarha tenyésztők) mit szólnak e fing-adóhoz?

A végén még az emberi mellékhelység-szokásokra is kiterjed valaminő adó, nehogy má jöjjön a tengerár a Maldiv szigetekre: "józsikám a mai fing-kontingesed má elszállt, állj le, lécci, tarsd be éjfélig!" (mondja a feleség, élettárs, vagy forditva.)Valamivel foglalkozni kell a világszervezetnek, a katonai járművek óriás CO2-jét nem tudják megfogni, lenyomják a teheneket. Ennyit a cap-and-tax javaslatról. Szívjanak gázt...:)

a nyelvbe zár elnyomás

2010-02-10T15:51:00.000+01:00

„Az uram. Főzök rá, mosok rá…” micsoda mondat maradt itt a 19. századból, mintha a nő nem enne abból a kajából, amit az urának főz. Bár kétségtelen, hogy a hagyományosban a nő konyhába zárása az elnyomás része. Mint ahogy az „uram” emlegetése férjem helyett. Régies? Retro? Fenét: elnyomásos. Nem kéne.

De jobban kiakadok a „szülök neki egy gyereket” beszóláson, - ami most valamiért megint előjött a közbeszédben. Micsoda (nyelvi, még inkább magatartásbeli) képmutatás van ebben a mondatban. Azt sejteti, hogy a férfi ráveszi a zasszonyt (elvárja, óhajtja, kényszeríti) hogy szüljön neki egyet. Az asszony meg kényszerből, elvárásból szül neki egyet (kettőt), hisz ő maga nem nagyon lelkesedik a gondolatért…
Hápersze, hogy nem így van. Ahogy én látom harminc felé, ha szétmegy egy kapcsolat, annak olykor olyan oka is van, hogy a férfi nem akar (még, már) gyereket, a nő meg – biológiai határhoz közeledve – szeretne. Amiből konfliktus lesz, veszekedés, válás. Sietni kell…

De a „szülök neki”-beszólásban nem is ez az érdekes. Hanem az anya-szerep felfogása. A mondat szerint viszont „a nő” e téren közömbös, a kapcsolat kívánja, hát tessék, neki tök mindegy. Az, hogy a nő is szeretné, hogy legyen neki egy kis kapálódzója, - azt fedi a mondat képmutatása. A múlt században még lehet, hogy így volt, az asszony meglepte férjét egy gyerekkel (fiúval, ha kérhetném) mert, hogy a család, utód, a név fennmaradása stb. Ma azonban a gyerek – örömforrás, jó esetben kétoldalú, rossz esetben egyoldalú. (Pl a férfi örvendezik, a nő szenved, mert akadályozza a karierben – ilyen is van. Mint ahogy fordítva is, a nő örül, a férfi meg menekülne, mikor a nő teherbe esik…) De hogy az öröm kétoldalúságát becsomagolják egy egyoldalú mondatba, az eufémizmus. Ja, és van olyan, hogy a férfi jobban szeretne gyereket – de olyan is hogy a nő szeretne jobban, akár egyedül is hajlandó szülni egyet. Nem kéne ködösíteni. Elég szar ez így is. Mármint a párkapcsolat és gyerek hármasa.

konditerem

2010-02-03T11:23:00.002+01:00

Szólt, hogy lenne egy meló. Együtt gyúrtunk az UTÉban, onnan ismerem. Mert, hogy ő már nem bírja, annyi a kuncsaftja. Azóta járok le hetente négyszer, alkalmanként két-két partnerem van. Egymás után persze. Azóta fordulok itt elő, pörszonalcócs-nak hívnak, pedig csak egy megtűrt személyi edző vagyok.

Lejön a gépről – 40 kilóra van állítva, húzva-emelés, ötvenszer. Megcsinálta. Kifújja magát, lazít, nyakában törülköző. Tapogatja a bicepszét, előbb egyiket, aztán a másikat. Okés. Gyúrás után mindig keményebb, feszesebb. Azt mondja: látja hogy van értelme.

A futópadnál. Kocogva indulj, beállítom neked, aztán három perc múlva gyorsítasz, újabb három perc után séta, - tudod. Az utolsó kettő emelkedő lesz. „Nem, mi jöttünk előbb!” – folyton tolakodik, ismerem a fazont. Arra játszik, hogy udvariasak vagyunk. Kétszer behúzott már, hogy ő volt itt előbb, a törölközőjét is itt hagyta. Ez a trükkje.

Ezt a tötyögést nem bírom, uncsi. Talán jobb lett volna mégis a fallabdázás, haver csurom vizesen jön ki a teremből és élvezi is. Ez meg csak gályázás. Az edzőm a felénél ráerősít. A gépek legalább szórakoztatnak, ahogy működnek. Habár, az az igazság, hogy legjobb utána: zuhany, capuccino, marhulás a büfében.

Ma három személyi edző van a teremben. Egyikük egy volt képernyős tévéssel dolgozik. Sokan nézik őket, a nő a terem egyetlen tükre közelében nyújtózkodik, edzője valamit molyol a gépén, a nő meg azt nézi, hogy hányan kukkolják.

Minimum egy Volvo. Hogy is nézne az ki, ha Suzukival parkolnál a Lexusok, Saab-ok, Audik közé. Snassz. Na, jó, csak viccelek, persze hogy odaállhatsz. Csak épp levegőnek fognak venni. Égés. Persze ha elmész egy másik konditerembe, ott jó lehetsz. Itt látod, rongyrázás megy. Én se tudom miért.

miért akarnak a szocik kussban lenni ellenzékiként?

2010-01-17T16:17:00.000+01:00

Azt mondja meg nekem valaki, miért nem kell a szociknak média, tévé, újság? (van néhány – de gondolom, gyengén fognak állni egy év multán. Szóval a kérdés – jövőre vonatkozik.) Kérdem én, nincs annyi gazdag szoci, ki összedobhatna egy tévét és egy újságot. Széles Gábor gründolt egy lapot, egy tévécsatornát - saját zsebből, a Nagyítás c. hetilapot ugyanígy egy privát indította (aztán jött hozzá ez meg az…) Miért van az, hogy a szocik nem bírnak kiizzadni egy ilyen gesztust? A másik oldal milliomosai nagylelkübbek? Vagy csak jobban értik, hogy mi a politika, a hatalmi játék?

Nagyon rá fognak (fogunk) fázni erre a fukarságra, mert nem lesz hol megszólalni. A ballib lapok, fórumok, rádiók, - elhalkulnak, esetleg el is tűnnek. Az ellenzék, - a ballib, amennyi megmarad – hol lesz ellenzéki? A kocsmában, otthon, családi körben, törzsasztalnál, naplójában. Tényleg ezt akarják?

Említettem néhány szoci meg liberális fejesnek hogy ez marhaság, médiapolitizálás korában média nélkül - olyan, mint fürdőgatyában menni az Antarktiszre áttelelni. Néztek rám, nem értették. Nem is értették... EZ a baj. (Sztem)

Itt az utolsó pillanat, szikratávírómon most adom le az utolsó SOS-figyelmeztetést: még össze lehetne dobni egy "túlélőkészletet" médiából, digi-rádióból, (talán) újságból (hoppá azt nem tudom. De ha a Népszava sorsára gondolok kb. egy év múlva, szomorú leszek.) Ha nem – nem. Lehet kussban is lenni – virtuális ellenzékként. Ja, és marad az Internet. Az se rossz, csak épp nem jut el a közbeszédig, a politika terére, ahol dőlnek a dolgok.

Szóval: még pár percig lehet gründolni – tessék kinyit a bukszákat, áldozni, vagy csak a jövőre gondolni, a túlélésre, a magyar jövőre, hogy egyszer még a távoliban legyen még ballib élet, politizáló sokféleség. Ezt üzenném a szociknak, - már akik ilyesmiben tudnak dönteni. De nem érem őket el. Túl messze vagyok, túl kicsi, egészen láthatatlan.

Aki tudja, adja át

megkezdték Obama amortizálását?

2010-01-16T11:52:00.002+01:00

Igaz, egyelőre csak a szobrot kezdték bontani. Finom kérdésekkel. Hogy miért olyan puha (soft on terrorism, - nem küldte Guantanamora a detroit-i terroristát), soft on banks (nem birta keresztül verni a bonuszok korlátozását és főképp nem bírta átnyomni a pénzügyi rendszer átfogó reformját.) soft on Iran (első körben nem lőtt - fenyegetett, - hanem tárgyal velük…) Szóval: „lehet, hogy nem is tudja…” (megvalósítani, keresztülvinni, életbe átültetni) amiket kampánya során ígért. (A „lehet, hogy nem is tudja...” az FT címoldalán, szalagcím (jan. 15, kb. fordításban) A cikk megengedőbb, kritizál, de csak finoman (soft on Obama). Egyelőre.

A kritikák apropója: egy éve van a Fehér Házban. Tetszési indexe nagyot esett. (65-ről 50 % körülire). Hiába sikerült (félig) átvinni az EÜ törvényt. A többi versenyszámban gyengének látják. Washingtonban a hard ball game-et kedvelik:)

Csakhogy. Csakhogy az amortizálás ravasz kanyarral indul, ha egyáltalán.... Obama agendáján a legfontosabb pont a pénzügyi szféra, a Wall Street megreformálása volt. Most innen indult a támadás. A bankvilág beszólt: „nem”: ne dumáljon bele senki hány milliárdot költenek bonuszokra, (év végi jutalmakra. Pontosan, 143 milliárdot, WSJ szerint, 2010 jan. 14); ne akarja senki feldarabolni az óriásbankokat (ez volt a terv), maradjon meg a „too big to fall” (túl nagy ahhoz, hogy engedjék bedőlni”) elve, vagyis, szabadon lehessen továbbra is kaszinózni, játszani a befektetők pénzével, ha gáz van, az állam kifizeti a cehet. Szóval innen indult az ellentámadás. Most csak rá kell mutatni: a legfontosabbat – a válság tényleges megoldását – nem tudta keresztülvinni: a pénzügyi rendszer ugyanolyan, mint volt, hiába költött rá több ezermilliárd dollárt. Hát lehet ilyet csinálni? A deficit iszonyatos, az adófizető évtizedekig törleszti majd ezt a balul sikerült reformprogramot – mondják (republikánus kritika, de már néhány demokrata is ezt szajkózza…). Jönnek a hiány-listával: És Afganisztán? És Irak? És Kína? – innen kezdve csak be kell tárazni a számszeríjat, meg lőni, - és fárasztani a pasit. Ráadásul saját tábora is elégedetlen, a Nobel díjas Joseph Stiglitz egy Bloomberg-interjúban elégtelennek minősítette reformjait, a másik oldalon, a Wall Street Journal egyik cikkírója „halványuló csillagnak” látja. (december 24.)

Erre a csúnya játékra Robert Reich hívta fel a figyelmet (FT, január 13.) – hogy ti. a bankvilág átvette a hatalmat (legalábbis nagyon közel van ahhoz, hogy diktáljon az adminisztrációnak). Meg hogy ezt nem szabad engedni egy demokratikus kormánynak. De Reich azt is látja, hogy a zsozsó a high finance-nál van, és velük szemben játszani nem egyszerű. (a lobbistákra költött pénzük jócskán megugrott, 344 millió dollár 2009-ben: mindent az Elnök blokkolására… Különben is: akinél a pénz van… (Hm. Ez a közmondás itt most marhaság…, de egye fene.)

Ha Obamának sikerül áttörni ezen a blokkoláson – nyert. Ha nem, veszik a következő számszeríjat és lőnek tovább. Szívből drukkolok neki – ilyen elnök rég nem volt Amerikának. És remélem, sikerül kimásznia ebből a katyvaszból elnöki megbízatása félidejéig. De ahhoz tényleg bátrabb-keményebb meló szükségeltetik.

a "budapesti csata" - dühöngj gyalog

2010-01-12T13:21:00.002+01:00

A BKV sztrájkol. Voltaképp van ott igazi szakszervezeti tennivaló, követelés, felháborodás stb. (Jutalmak, fizetések az egekben, simli a pincében, mutyi a köbön.) Egy részét már odaadta menedzsment, - tovább folyik a sztrájk, van miért.

A haver azonban aszongya, hogy oké, ez így van, sztrájkoljanak csak, szívassák a jónépet (Pest gyalogosait) – de ha nem látod, hogy erre a bulira ráült a politika és már nem is fog róla leszállni, akkor vak vagy. A Fidesz Budapestért harcol: annál jobb, mennél jobban szívatják a várost, Mávosok, békávések, akárkik. A stratégia az, - folytatja a haver - hogy a „bűnös város” csak utálja minél jobban ezt a ballib vezetést, akkor tuti hogy ki fogják őket szavazni a francba, és a főváros is narancssárga lesz.

Hümmögök, nem értem, a fél város elővette a kocsiját, tojik a sztrájkra. Haver folytatja.

Budapest a koronaékszer, kétmilliós szavazótábort blokkban megnyerni nem semmi. Amortizálják, hogy úgy mondjam – idézi a haver a mondatot. Földalattival, parkolással, dugókkal, sztrájkokkal, amivel akarod: ez a budapesti csata. És amilyen hülyék a szocik, nem veszik észre, belefutnak a tőrökbe és veszítenek. (Más kérdés, hogy a gyalogos – aki izzad a Kőbányai úton - hiába szencségöl. Kit szidjon? Akárkit, - hangja nem ér fel a magosba. -- mondja a haver.

Én meg ekkora cinizmus nem tok elképzelni.
Leintek egy taxist, (nagy a csomagom). Melletünk megáll egy Opel, sofőrje átszól a taxisnak: "Áruló!"

"nem kell rá készülni..." - mondják

2010-01-09T17:29:00.002+01:00

Mármint az ellenzéki létre. Ahogy elnézem a szocikat, meg egyáltalán a bal-lib társulatot, csak sírnak és nem csinálnak semmit. Miért nem bírnak (milliárdosaik segítségével) lapot alapítani, tévét inditani, ha mást nem internet alapu tévét, egyáltalán a közbeszéd olyan terét, ahol meg tudnak fél év-egy év mulva – szólalni? Miért nem érdekel ez senkit. Dumáltam ezzel azzal, csak nézett rám üveges szemmel, mi-van-haver? – fogalma nem volt miről hablatyoltam neki. Nem lesz népszabi? Naésasztán. Nem lesz rádió-tévé – se ilyen se olyan – Naésaztán. Kb. így. Megáll az ész. Hogy egy demokráciában szokott lenni ilyen olyan ellenzék, - köztük baloldali – az nem az égből pottyant ajándék, azért meg kéne dolgozni (előkészíteni) nem csak azon tökölni, hogy ki legyen a nem-létező miniszterelnök…

A nyolc év alatt elkényelmesedtünk (én is, vazeg) meg az értelmiség nagy hányada. Jövőkép? Legfeljebb holnapig. Szervezeti formák? Komcsi marhaság. Hatalmi politizálás átalakulása ez év nyarán? Ugyanmá… Majd egy év irtam itten hogy éljen az egypártrendszer. Akkor ez viccnek hatott. Ma is meg tudnám ismételni, de nincs kedvem viccelni. Lesz egy-két kis (5 százalékot suroló) párt – mint ellenzék? És azzal működni fog a demokrácia.

Nem ragozom, nincs hozzá kanalam, szombat Saturday night fever (hazi változat) jobban vonz, szasztok.

Tiger Woods és a félrelépés szociálpszichológiája

2009-12-26T14:41:00.003+01:00

Tiger Woods, a golf-zseni félrelépett. Nem egyszer, sokszor. (A nők kedvence volt, üldözték, ajánlkoztak, nem hagyták békébe - igaz ő is szerette a kalandokat, nagytermészetű ember. Van ilyen.
Hát, igen. Félrelépett és lebukott, kocsija tönkreverve, feleség kirúgta, szponzorai elhagyják, - milliós jövedelemkiesés - mert nap mint nap újabb csajok jelentkeznek "kártéritésért." A média meg csámcsog... A (képmutató) társadalom fel van háborodva: egy idol...naháááát. Mert Amerikában most a félreizélés a létező legnagyobb bűn. Nem elég bocsánatot kérni – mondja egy hírportál.

Nem elég, mert itt kezdődik az üzlet: külön iparág lett a félrelépő férjek tanácsadó gépezete. Több ezer dollárért elmondják a balhéból kivezető tuti tippet. (Olyanok persze, akinek életükben nem volt még kalandjuk, akiket csajok még soha nem akartak elcsábítani, nem voltak a közönség kedvencei…) Szóval – mondják a tanácsadók - be kell vallani ezt a szörnyű bűnt, - de nem ám akárhogy: fel kell lépni a tévében. Ehhez kell egy fogadó tévé-csatorna, szerki, kommentátor. (Ő szerez egyet, fizetsz a tanácsadónak, tévének…). Ott aztán előírt koreográfiát kell követni: hosszan kell ecsetelni a bocsánatkérést, - igazi könnyekkel sírni a legjobb – aztán egy rehab-centerbe költözni, ahol leszoktatnak a szex drogjáról (Legalább is a közönség azt hiszi, és ez elég…). Pénztár: tanácsadói díj, tévé-promóció, rehab-center, jobb esetben (amennyiben sok a csaj) - némi PR adakozás.

Sok pénz. De megéri. Mert ebben a macerában az a cső, hogy Amerikában, ha ezt végigcsinálod a közvélemény, megbocsát. Azt írják pl., hogy Clinton elnöknek, hivatalból való távozása – a szex-botrány és bocsánatkérés – után nagyobb volt az elfogadottsága, mint pályája csúcsán. A társadalom díjazta, hogy hamut szórt a fejére és becsukta a boltot. Szóval megéri – ez egy megbocsátó társadalom. Igaz, hozzá porba kell magad alázni, de megérdemled, mert a házasságtörés rosszabb, mint egy atombomba. Legalábbis az új vallásosság, meg konzervatív újhullám szerint.

Azt meg természetes antropológiai ténynek kell tekintened, hogy az embert át lehet képezni, félrelépő macho állatból jó családapa, bájos férj és szelíd hivatalnokot lehet faragni némi tévé-sírás, és rehab-center látogatás után. A kefélést meg hagyjuk a tinikre.

Tiger Woods még latolgatja, hogy elmegy-e a tévébe sírni. Nem smakkol neki.
El is hiszem.

USA: Nő az adósság-szakadék

2009-12-06T15:43:00.001+01:00

Egyfelől arról beszélnek, hogy egyre aggasztóbb a túlfűtött hitel-piac, másrészt meg hogy a növekvő bizalom miatt egyre keresettebbek a hosszú lejáratú kötvények. (FT 2009. dec. 2.) A kettő valahol rokon persze, mégis ciki. Mert hogy a nagy válság a beteges nagyságú hitelexpanzió miatt (is) jött ránk, most meg megint tul sok a hitelpénz. (Kormányoké elsősorban, de bankoké, cégeké. Háztartások most visszafogják magukat…) Amiből az következik, hogy a központi bankok már megint odadobták a gyeplőt – vagy még inkább: most sem sikerült szabályozni - értelmes korlátok közé terelni - a pénzpiacot. Vagyis nyitott az út a következő válság felé. (Aminek kifizetésére már a világon sehol se nincs pénz.)

Az persze más kérdés,hogy a Wall Street - meg a corporate finance úgy egészében - csípőből visszalő minden regulatív kezdeményezést. Aligha lehetne teljesebb a sakk-matt helyzet. Amiért persze Obama elnököt és kormányát teszik felelőssé odahaza (a pubik), tengeren innen meg Amerikát. Hogy az egészet a bankvilág generálja, arról csend van.

Egyszemélyes liberalizmus

2009-11-25T15:39:00.002+01:00

Egyszemélyes liberalizmusban élünk. Mondja Richard David Precht. (A ki vagyok én, és ha igen, mennyi? c. zseniális esszékötet szerzője. Ezúttal a Der Spiegel, 2009. Nr. 45. számában írott karcolatában.) A címben jelzett paradoxon – szerinte – régi gond, - már Mills felvetette. Csak eddig ködösítettek: a kérdés ugyanis az, milyen terjedelme legyen a szabadságnak? Röviden: ki legyen szabad: a család, a csoport, vagy a társadalom? A kérdésre a 21. század adott brutális választ: egyik se, - az egyén legyen szabad, de mindenkivel szemben, mindenkitől függetlenül, netán mindennel (család, közösség, párt, társadalom) szemben. Precht példájával: Papának legyen teljes önmegvalósítási lehetősége, de mamának is, sőt a gyerekeknek is. És mindenkinek teljes kell. (Az az egykori megszorítás, hogy saját szabadságom határa a másik határának megsértése – át van csomagolva az önmegvalósítás kreatív jelszavába.)

Telitalálat: akkor érezzük jól magunkat, ha mennél kisebb az a csoport, amivel osztoznunk kell, ahová vissza lehet vonulni, (védelemért, melegségért), de a posztmodern társadalom már azt is kezdi felszámolni: a család is teher, a közösség (legyen az párt, kuglizó kör, vagy társasutazási csoport) sem kell. Önzés? A fogalom nem fedi a jelenséget, a szabadság privát formáját, amit önmegvalósítás néven, user-ként használjuk. (Már akinek van hozzáférése (access).

Figyelj a BRIC-re...

2009-11-18T15:32:00.001+01:00

Én csak azt mondom: figyelj a BRIC-re. (A mozaikszó Brazília, Oroszország, India és Kína által alkotott csoport beceneve.) Mert hogy most jött el az ő idejük. Szemben a világot eddig kormányzókkal. Közelebbről persze kuszább a kép: Brazília valóban repül – Lula da Silva elnök nagyot kavar, a tőke jól érzi magát, válságot elkerülték (vagy a válság kerülte el Brazíliát), olaj van dögivel (igaz, egyelőre a tenger alatt, de hírére ömlik a pénz a kontinensnyi országba.) Oroszok most épp rossz passzban vannak, de már jönnek kifele (felfelé tart az olajár), de már építik a csövet a Mennyei Birodalom felé (a végén összebútoroznak.)

Ja, hogy ne feledjem: Kína a második szuperhatalommá nőtte ki magát (ma már G2-ről beszélünk inkább G20 helyett), válságot alig érezték meg, halad a belső fogyasztás élénkítése, Obama tárgyal velük, a hang békülékeny. Kína segíteni akar Amerikának, (pedig zsarolhatná is ha úgy lenne kedve…) Talán még a renminbi (lánykori nevén: jüan) árfolyamának emelésére is kész lesz (régi Amerikai követelés…). India csöndben van, de ha valamit kell buherálni az IT-ben (softvare-t, hardvaret) a filmekben is mindig hindi fószert hivnak. És pakk, minden rendbe jön.

Szóval én csak annyit mondok, figyelj a BRIC-re.

Lévi-Strauss est mort

2009-11-03T21:51:00.010+01:00

A strukturalizmus atyjának nevezik, pedig jóval több volt annál. 69-ben voltam nála, valami pimasz protekció révén fogadott. Aztán három órát dumáltunk. Igaz, nem sok mindenre emlékszem. Csak arra, hogy a strukturalizmustól mennyire előrefutott: a történelem nem mindenkié, pontosabban nem minden népnek van történelme (világtörténelem meg egyáltalán nincs). Történelem csak az irással jelenik meg, a többi - mitológia. Ahol nincs irás, ott körbe forgó, - történelem előtti - idő van. Meg hogy milyen lehet a történelmen kívüli ember - antropológiája? És a legfontosabb: a kollektív múlt idő létformája - hogy csak irásban létezik, egyébként csak archetipusok körtánva. Erre ma azt mondanánk: posztmodern tézis. Akkor persze fogalmam se lehetett ilyesmiről (mert még nem volt posztmodern). Ma meg már el is múlt, én meg itt egy kicsit el is túlzom Lévy-Strauss prófétai szerpét.

És hát a "vad gondolkozás" (pensée sauvage), hogy a diszkurzív, logikai gondolkozást megelőzi egy analogikus-mitológikus észjárás. Hát ez baromira tetszett nekem. Nem ő volt az első aki ilyet feltételezett (francia hagyomány, az biztos: Marcel Mauss, vagy előtte Lévy-Bruhl - a századfordulón - is ezen az úton járt. Lévi-Strauss "csak" empirikusan bizonyította, meg felnövesztette ezt az elméletet.) Nagyon tetszett, mert ezt a gondolati struktúrát a 20. században is használjuk, a pszichoanalizisben, az empatikus gesztusokban, a lírában, egyáltalá: a művészetelméletben. És persze a modern poltikai mitoszokban is - sajnos. De akkor is nagy dobás volt. A négy kötetes Mitologiák-on már nem birtam átrágni magam.

Mit mondjak: Foucault nem lett volna nélküle, és Deleuze sem kavarna "ellene". Mert unalmas is lenni, - masszív gondolkozó volt. Majd még vissza lesz menve hozzá... Figyeld meg.

Kettős bukta válság ügyben?

2009-11-02T16:14:00.004+01:00

fura helyzet: egyfelől a fundamentális adatok (Amerikában) jók, bankok profitálnak, ingatlanárak stabilizálódnak, van, ami már megindult a reálgazdaságban is. Ugyanakkor 10%-os a munkanélküliség. Ami kétségessé teszi a kilábalást. Legalább is, azt hogy nemsokára jön. Mondják.

Ami marhaság: kapitalizmus van, előbb a bankok, aztán tőkeerős cégek jönnek - ez utóbbiak azzal nyernek, hogy csökkentik a költségeket, (vagyis, hogy elbocsátanak embereket), meg hogy túl tudták élni, amit a konkurencia nem birt túlélni. Majd csak a harmadik menetben kerül sor a jobless rate csökkenésére: amikor a GDP expanziója már fel tudja szívni a munkanélküliek egy részét. (Nem mindet...) Szóval sorrend van.

Ha minden jól megy. De már megint elővették a kétbuktás válság (double dip) elméletét, vagyis hogy nem egyszer tetőzik, hanem a mélypont után jön valaminő fellendülés, majd következik egy újabb zuhanás (a második).

Amúgy meg Európa és Amerika fordított szereposztásban jáccik: eddig mindig Amerikában volt alacsonyabb a munkanélküliség, most Európában. (3-6 %, szembern US: 10%.) Kérdés,hogy ez tartható-e?

A dollár romlása magával vitta a remninbi (kínai deviza) árfolyamát is, amit mi nem, de az ázsiai országok megéreztek, lázadoznak is ellen: ott a kínai pénz a vezető deviza, és teszi tönkre mondjuk India, vagy Taivan üzletét.

Újranyit a Kaszinó!

2009-10-16T11:35:00.004+02:00

„Tessék csak tessék. Úgy látszott végleg be kell csuknunk, de aztán kiderült, hogy csak átmeneti hiszti volt az egész. Tessék csak tessék, tegyék meg tétjeiket, páratlan lehetőségek…” - Mondják a Wall Streeten. Írja a Der Spiegel. Megjelentek a kilábalás első jelei, hát persze hogy a nagybankok kaszálnak elsőként: Goldman Sachs 3.2 milliárdos, JP Morgan 3.6 milliárdos nyereséggel zárt a negyedévet (három hónapot). Na jó - az igaszág kedvéért tegyük hozzá,hogy a Citi viszont nyolc milliárdot bukott ebben a negyedévben, de korábban se volt sikeres.

A Goldman Sachs viszont repül. És a jó munkának ismét megvan a jutalma: a bankok melyek a legtöbb állami pénzt kapták, hogy túléljék a krízést, ma ismét osztogatják a nagy bónuszokat (Goldman Sachs főnöke 67 millát).
A válság mélypontján – mondjuk 2009 januárjában – úgy látszott tényleg sikerül a pénzügyi architektúra főbb pontjain alakítani., Hogy be lehet vezetni valaminő reformot, - elkerülendő a következő nagy válságot. Ma már látszik, hogy néhány kozmetikai jellegű minimális változtatáson túl semmire sincs lehetőség: a bankok ellenállnak, a kongresszus óckodik, az adminisztráció gyenge. A Spiegel szerint már be is indult a „mérgező papírok” újrahasznosítása, tukmálják a kuncsaftokra a magas kockázatú, - fél éve még életveszélyesnek tartott értékpapírokat –és van is rá vevő, megindult a kaszinó: tessék csak tessék. A kormányzat nem tudta lábát betenni az ajtónyílásba, a szabályozás minimumát se tudta keresztülvinni. (Na jó, tudom, Obama adminisztrációnak van elég baja, EŰ-reform, Afganisztán, mindennek a hegyibe a béke-Nobelj, hogy csak egy párat említsek…)

Ez a hajó elment. Nagyon úgy látszik, hogy akkor, a válság rémületében kellett volna meglépni a kormányzati lépéseket, néhány pénzügyi formáció korlátozására, bizonyos értékpapír-fajták beszüntetésére, globális regulatív intézkedések bevezetésére. Csak hab lehetett volna a tortán, ha a főnökök jutalmazásában is lett volna valami sordino. (Képzavar, bocs…) De a jó pillanatot elszalasztották, ma már lehetetlenség bármilyen reformot átnyomni. Se Amerikában, se Európában.

Azért lehet örvendezni is: mert a bankok meglóduló profitja mutatja, hogy beindult a fellendülés – előbb a bankok, aztán a reálszféra, legutoljára a munkanélküliség csökkenése fog látszani – és lehet lélegzetet venni. De holnap is van nap, és nagyon úgy fest, hogy az elmulasztott reformok halmaza a következő válságnak ágyaz be. Ami persze nem holnap jön, de pár év múlva megérkezik a menetrendszerűvel.

az új magány

2009-08-12T18:14:00.005+02:00

moziban Szerelem második látásra (Last Chance Harry) Emma Thompsonnal, istenien játszik a nő - (Dustin Hoffman-nal) Tulkorosok szerelme - visszafogott és emberi. A magányról. Na ezen beindult az agyam.

A hatvanas évek szociológiájának nagy témája volt a magány – a nagyvárosi elszigetelődés, a kommunikáció zavara, kapcsolatok kiüresedése. Még filozófiában is ez volt a kor témája: egzisztencializmus, Sartre, David Riesmann: A magányos tömeg c. munkája, elidegenedés-viták. Kulcsfogalmai: az egyedüllét fájdalma, a „társas magány”, a „belevetettség”, (Heideggernél), a magány – mint sors, Camus-nél. A diagnózis látószöge többnyire tragikum érzése illetve a lázadás volt. Az írások egy része abban a reményben született, hogy valahogy ki lehet majd nőni belőle, hogy gyógyítható, nem kell belenyugodni. Mára az ilyen típusú írások eltűntek, elkopott az ellene való lázadás pátosza is. A magány természetes létforma lett, - megszoktuk, élünk vele. A kilencvenes évek yuppie generációja ma már ötven felé jár, s ahogy akkor, nagyrészt ma is egyedül él. Minden oké.

E változás járt a fejemben a film alatt. Mert a szerelem-párkapcsolat, és magány viszonya egyébként is érdekel. Benne van a társas magányban, de mégis más, kiemelkedik belőle, mert igazán személyes. Két ember éli szürke életét, és mikor feltűnik valami távoli lehetőség, nem kapnak utána. Megszokták, ami rájuk rakódott, jobb benne, mint új sebeket szerezni. Végül is a társadalom is ezt az életérzést támogatja. A szingli-jelenségben lehetett látni, hogy már kialakultak a magány intézményes feltételei, egyszemélyes nyaralás, étkezés, lakás. És benne lenni már nem tragédia, az élet alacsony fordulatszámon is elviselhető, sokan élnek így. A kilencvenes évek yuppie generációja már ötvenfelé közeledik, és ahogy kezdetben, úgy most is sokan egyedül élnek. Nem nagy ügy. Vannak fogódzók, társas formulák: szia, minden oké? Köszi, rendben, majd hívlak. – Társalogsz, tehát van társaságod. Felszínes, na és? legalább nem horzsol.

Igaz, hogy amiről írok, nem általános, úgy fest, hogy a felnőttség velejárója, az első válás után már fel sem tűnik.

Szóval újmagány. Begubózás a rutin-napokba, rutin feladatokba (mennél több annál jobb). És ha társalgás, akkor legyenek kéznél panelek, mosolyok, (sohase panaszkodj), azt mond, amit a másik szeretne hallani, vagy valami vicceset, (ne túl bonyolultat), gyorsan fejezd be, mert még komolyra válthat. Mobil az más, ott lehet dumálni büntetlenül, nincs metakommunikáció, ami lebuktathat. (Élnek is vele…nők inkább, ffiak, kevésbé.) Ha valami jó történik, azt csak kicsit reklámozd (különben irigykedni fognak), ha valami rossz üt be, azzal otthon, a fürdőszobában foglalkozz. A mosdó meghallgat.

Az egészben az fura, hogy az intenzívebb (szerelmi) kapcsolattól már a sérülés lehetősége is visszatart. Emma Thompson pl. azt magyarázza Dustin Hoffman-nak, hogy azért mérges rá, mert ki akarja rángatni kellemes magányából, ahol nincs fájdalom, és bele akarja vinni egy kapcsolatba, ahol félni kell… De miért nem merünk kockáztatni? Olyan nagy eset, még egy seb a többi mellé, pár hónapos rémség, - de ha vállalod, legalább történt valami az életben. Az ember nem akarja, jobb magában lenni, nem kell másik. És persze már az is baj, hogy félünk az esetleges bántástól, ami talán nem is következik be, csak visszatart, lefogja az érzelmeket.

cseh tamás nélkül

2009-08-09T20:34:00.001+02:00

Reggel jött a hír, hogy most már mindig Nélküle.
Nagy kultúra volt ez a dalvilág. (CsT egy szál gitárral, Bereményivel…) Mondjuk a 25. Színházban, nézőtér dugig, őrjöngés a számok után. Bereményi szövegek - átmentek a köznapi beszédbe. A 25. színházból mentek a Jancsó-filmekhez, a Jancsó filmekben Cseh Tamás énekelte a "hej hej"-t (titkos jelszó, vagy mi lett belőle) - a filmekből a táncházba nyílt az átjárás, (Keksz klub?) -bár itt már oszlott kettő-háromfelé a sor. Szóval kultúra volt, nem mondanám hogy szub, csak kult. Ja, meg a 424-es, meg a Karádi-dal - hát azt többször kellett neki, egymás haját téptük a kemény padokon. Aztán a lemezek Désiré - sokáig csak szalagon volt meg nekem, aztán valahogy elmúlt. De érdekes, hogy most előjött, pár éve tán? "Fordítsuk fejéről talpára Hegelt, passzolj egy cigarettát" - mondom az iskolában és van aki tudja folytatni, hogy a túróba...
De most komolyan: ezek a dalszövegek horzsolnak, - szürreális, groteszk és mély lira kevercsein mosolyognak a sorok, poén alig, de ha, akkor nagyon. (Petőfi halála - volt amikor még bőgtem is rajta...) Apa kalapja - semmi sincs benne és minden az akkor-ból, a félárva korból. Olykor kis ellenzéki flair, csak bennfentes értette, de élveztük. Ezek a szövegek és dalok benne maradtak a korban, benned, bennem, bennünk - nyelvünkben, képvilágunkban. Mit mondjak: így nézünk filmet is.
Mély ez a kultúra, mint hiszem. Legalább két generáció nyelvi háza/hazája, hm. - mégis inkáb: háza, picit ma is fáj, mikor olyan... Lee van Cliff („Barleycorn, Charley, Hombre és Dick, - hátat a falnak és megdögleni.”) Hát igen. - így.
és mindig csak végig, /a legvégéig, /a végnek végéig, /igazán, csakugyan, /és ott aztán hej / ... nincsen más csak csakugyan. (a hej hosszan kitartva...)
De most aztán pont.

éljen az egypártrendszer...!

2009-07-26T18:06:00.003+02:00

A szocik nem találják a féket a lejtőn, rohannak a 10 százalék alá, (úgy kell nekik, röhögés), a szadesz eltűnt, - még többen röhögnek – az mdf-et most nyírják keresztbe, (mi van?) – az van, hogy az se fog labdába rúgni. Ezek a pártok - értetlenek, balkezesek, hülyék, korruptak – mindegy, az a baj, hogy senki nem veszi észre, ha így megy, jövőre egypártrendszer születik. És abszulete demokratikusan meg lesz szavazva. (Hurrá, már rég láttuk…) Vagyis, hogy nem csak a szocik-szadesz-mdf buktáján lehet csak kárörülni, hanem a demokratikus felállás (többpártrendszer) felszámolásán is, ami viszont nem pártügy, - a nemzetet érinti.
Lehet, hogy nem így lesz, persze, hogy lehet, de lassan már el lehet kezdeni örvendezni, hogy eltűnik a demokratikus firlefranc, meg a pártoskodás.

Ironizálok, és ilyenkor farkasvakságba esem. De a pakliban azért csak-csak benne van ez a holnap is.

Van aki beszélget a családjával?

2009-07-23T06:29:00.002+02:00

Tele vannak az angolszász újságok egy 15 éves fiú tanácsaival. (Pl. itt, megitt) Egy befektetési banknál (ott volt protekciós nyári gyakorlaton), de hogy mégis teljen valahogy az idő, a média felelős azt mondta neki, hogy írja meg kortársai (gyerekek) médiaszokásait. A srác, (Matthew Robson) megírta: a tévé szar, nem twittereznek, olcsó mobilt használnak, csak PC-n szörfölnek, inkább játék-konzolon dolgoznak, és újságot sem olvas senki, marhaság az emil is, meg az a sok kütyü is. A pénz mozira kell. Feljegyzése körbejárja a világot…

Blaba - mondanám. ugyanis, ha a cég médiafőnöke SAJÁT gyerekét kérdezte volna akkor ugyanezt az eredményt kapta volna. De nem, ő a szomszéd gyerekével többet dumál, mint a sajátjával. (Nem ér rá sajáttal dumálni, a szomszéd gyerekkel is csak hivatali megbízásból beszélget…)

Nagy média-cécó lett a Robson-gyerek feljegyzéséből, pedig közhelyeket írt össze. (Nem is biztos, hogy pontos a diagnózis...) De nem is ez az igazi balhé. Hanem az, hogy ezek a főnökök – és egyéb executve-ok - semmit sem tudnak saját gyerekeikről. De ez utóbbi – hogy ti. családon belül nem beszélgetnek – nem szerepel a cikkekben. Pedig ez az igazán siralmas. (Életveszélyes) A többit elintézi a MorganStanley bank – valahogy, meg printed media, ami haldoklik ugye…

De azért az, hogy e korcsoportról ennyire nem tudnak semmit, az üzletileg is nagy bukta, hiszen milliókat adnak ki felmérésekre – melyekről most kiderült, hogy semmit sem érnek.…

Kukatörténet: mi lesz a kidobott kajákkal?

2009-07-20T18:47:00.001+02:00

Az isiben a moslékos köpcös bácsi volt, vitte a moslékot a menzáról, gondolom disznóknak a telkére. Azóta – ha jól tudom – nem szabad moslékkal etetni a disznókat. Ám moslékot (élelmiszer szemetet) ma sokkal nagyobb arányban dobázunk ki, mint annak idején. Hová kerül? Nem tudom (mondják: feltöltik vele a talajt, a rajta termett növényeket holnapután vissza-kajáljuk…) vagy elégetik?
Mennyi kaját dob ki fejlett világ? Egy kutató (Tristram Stuart: Waste) utána ment, és félelmetes mennyiségre bukkant. Aszondja, hogy az etetési rendszer ilyen. Pl. jobban megéri a pékségnek egy kiló felesleget termelni (amit kidob) minthogy lemaradjon a szupermarket pótrendeléséről. Ott meg óránként cserélik a polcon lévő friss szendvicset, - és amit levesznek, az kidobják. Ám ez csak a felszín, ami látható. Háztartásokban ugyanez van – nálunk is – a szemét fele száraz kenyér, romlott felvágott, saláta fele, meg amit otthagy a gyerek, férj, – megy a kukába. De ez is apróság, mert nagyipari termelése még rosszabb: a kajagyárak, kórházak, meg a szállodák, éttermek, hajók élelmiszer-szemete mennyi lehet? Ne tudd meg.
Mindezt lehetett sejteni. A könyv – amiről az FT július 18-19ben tudósít - azt számolta ki, hogy a világon egy milliárdnyi éhező kajája megy a szemétbe. A rendszer zárt, hiába háborodsz fel, hiába erőlködsz – kuka-kaja nem jut el hozzájuk, nincs az a reform, ami oda tudná varázsolni a zsebükbe. (Kukázás még van stikába, de már a mi házunk is zárja a kukatárolót…) A legrémesebb az, hogy mindez megéri a termelőnek, megrendelőnek, fogyasztónak.
Szemétgazdaságtan ma feljövőben lévő kutatási ágazat (a szemétbusiness New Yorkban, harminc éve még maffia birodalom volt, most tanszékek foglalkoznak vele, igaz, más aspektusból…)
Kutatják, de mire mennek vele? Az éhezés nő. Közben meg fogynak a természeti források, egyszer majd – nem sokára – mi is elkezdünk spórolni a vajaskenyérrel.

virtuális pénz -. valós hiány

2009-07-19T20:15:00.000+02:00

Gazdasági órámon kérdem, ha a pénzpiacon adják veszi a pénzeket, (devizákat), akkor van-e most itt valaki aki eladna nekem 100 forintot 80-ért. Röhögés. Igen ám, de megaméretekben épp ilyen típusú csere történt a pü válságban. A cégek (emberek) igazi dollárt fizettek virtuális értékpapírokért (nyereség reményében, persze…) Mondjuk az AIG (biztosító, világ legnagyobbja) papírját vették 100-on (100 valós dollárért) aztán jött a mega-csőd, mára ez a száz dollár értékű részvény (CDS, vagy akármi) 1 dollárt ért.
Oké, - ez ma már közhely. De most az a befizetett valós 100 dollár (képletes összeg, vigyázat) hiányzik a gazdaságból, ahol most valós pénzekkel kéne előállni. Az „elégetett” virtuális pénz (bedőlt hitel-papírok) valós pénzhiányt okoztak. Szívás. A bankokat ugyan szanálták, de nem nagyon akarnak kölcsönözni (valós pénzt.)
Ez van.

Médiamonopólium lesz?

2009-07-09T15:05:00.002+02:00

Vásárhelyi Mária írta az ÉS-ben: a ballib akárki feladta a média-jelenlétet. A médiában – tévék piacán, elektronikus portálokon, - teljes az ellenzék palettája: minden az övék. A papír-újság piacán a Népszabi és Népszava, még áll, még van fórum. De ezeket a felületeket egyre kevesebben olvassák – mert úgy alakult, csak a média és az Internet számit. Minek következtében – mondja Vásárhelyi példát említve – ha felépül a Megyeri híd, akkor nem az a hír, hogy 20 év szünet után végre van egy csodálatos hidunk, hanem az a botrány, hogy nem fizették ki az alvállalkozókat. Ami ugyan rémes – de nem ártana arról is képekkel szólni, hogy végre van egy új ész szép hídunk.… Mert a jónép – a médiazabálok tömege – csak a botrány-hírt látja: Megyeri híd, - ja ahol nem fizettek… És – következteti Vásárhelyi – ezért a helyzetért a ballib politizálás a hibás: egyetlen tévécsatornát nem tudtak felépíteni, sorra hullott ki kezükből a rádió, az újság, és az internet portálokról azt se tudják mifán terem. Na ez utóbbi teszi életveszélyessé a helyzetet. Hogyan képzelte a ballib akárki, hogy a médipolitizálás korszakában, minimális médiabefolyást üzemeltessen? Hogyan jut el szava, kommunikációja a jónéphez? Hogyan lehet a baloldalnak sajtó, média nélkül az ellenzéki létre felkészülni? Olyan kussba lesz zárva hogy az röhely. És a ballib akárki önként ment és megy bele ebbe a helyzetbe. Az újságíró társadalom fele ott fog állni fórum, publikus lehetőség nélkül, írhatnak egymásnak e-maileket, meg blogokat és twittereket. Tömegmédia – nuku. Az ellenzék hatalmas tőkét tudott állitani a befolyása alatt működő média mögé. Miért képtelen a ballib akárki saját táborából tőkét szerkózni egy valamire való média-alkalmatosság mögé? A legtöbb ballib fórum anyagi erejének végén jár, krajcáros gondjaik vannak, még egy kis prés és kimúlik? Miért nem lehet tőkét verbuválni valamelyik fórum mögé. Hirdetési lehetőség lenne – ha jól ki lenne találva az a fórum. De ez mintha senkit sem érdekelne. Mint ahogy a holnapi, ellenzéki lét mifélesége sem érdekelne senkit. Vásárhelyi Mária veszélyes deficitre hívta fel a figyelmet. De – ahogy látom – szavainak alig lett visszhangja. Miért jó ez a balodalnak? A sok okos ember belelavírozta magát egy lehetetlen helyzetbe, de fel se tűnik neki, hogy pillanaton belül falhoz fog csapódni. Valahol a Hyde Park szindrómánál tartanak: majd kiállnak egy sarokra, és mondják a tutit, csak senki sem fogja hallani. Ja, és tetteiket senki se fogja látni – mert a spektákulum korszakában, csak az van, amit ezerszer megmutatnak a tévében. Nem fogják megmutatni. Tehát nem fognak létezni. Ballib akárki - van ébredés ebből a mákonyos álomból?

Vége a félévnek - csipetnyi szomoruság

2009-05-10T17:16:00.000+02:00

Egyetem, a félév utolsó óráiban van valami csipetnyi szomorúság. Örül, persze, hogy örül mindenki, és mégis. Egy élő test halála, mikor utoljára törlöm le a táblát. A közepétől alakul izgalmasra a dolog. Lesznek kedvencek, megtanulom a neveiket, lesznek olyanok akikkel ritkán találkozom (eltévedtek, h ide jönnek?) és kialakul egy 8-12 fős csoport, akikkel összecsiszolódunk, akikkel nagyokat tudunk nevetni, mindenféléről lehet beszélni, - a hátsó padokban olykor szerelmek szövődnek - elszáll már a francba a szorongás. (Az enyém is, aztán - hajaj, visszajön...)
Jó együtt. Meg a vége felé élvezem igazán az órát - igaz készülök ezekre, plusz exhibicionizmus is dolgozik bennem, micsináljak. És amikor a legjobb, - egyszer csak vége. Nagy game az egész. Legyen poén, újdonság, - kitekintés a világ dolgaira - meg agyak mozgatása és persze simogatás. Nem mindig sikerül. Pláne egy gazd.fogalmak órán. De lehet. (Izzadok bele, keményen...) Szóval, sajnálom, hogy vége van. De ez csak magánügy, nem is tom, miért írom ide. Gondolom ez is exhibicionizmus. Mint ahogy az egész tanárkodás is az - színpadi tevékenység - mondom magam mentségére - performance, szereplés, tapsra is megy a dolog, meg improvizációra - és ha egy óra nem jól sikerül, egy hétig beteg vagyok.
Hát ilyen. Kár hogy vége. (a vizsga - már nem az én világom.)

Könyv almától - a válságról

2009-04-15T08:01:00.003+02:00

megjelenik az új könyvem: Hová tűnt az a rengeteg pénz - Válságkönyv cimmel. Először a Nemzetközi Könyvfesztiválon lehet látni-venni-olvasni (2009. április 23-25, Millenáris). Örvendezek, még jobban örvendeznék, ha sokan olvasnák. Egyelőre szurkolok (izgulok), hogy mi lesz.
ide másolom a fülszöveget, (hogy miről is van benne szó):

A válság. Miért jött? Ezermilliárdok tűntek el, - hová lett az a rengeteg pénz? Ezermilliárdokat öntenek a gazdaságba – semmi se történik. Milliárdos világcégek csuknak be, tűnnek el, - ami tegnap elképzelhetetlen volt, ma valóság. Történelmi méretű filmszakadás, száz évben egyszer történik ilyen. És mindez a világ pénzügyi csúcsain, tudósok, világhírű nagymenők kezei között. Hogyan? Miért? Amerikai betegség? Akkor meg miért mi szenvedünk? Persze, nemcsak mi tipródunk: te is látod, amint szerte a világban államfők, miniszterek, tudósok, bankárok rohannak, kalapálnak, küszködnek, hogy mentsék, ami menthető. Hihetetlen.
Benne vagyunk. A közepén? Talán látszik valami fény az alagút végén, talán optikai csalódás az is. Ezért e könyvben a miérteket keresem, hogyan keletkezett, miért nőtt nagyra, mivel fenyeget? Elsősorban Amerikában, ahonnan rászabadult a világra. Nem is a történet izgat, hanem a miértje, hogyanja. Mondanám: erkölcsi tanulsága.
Azoknak írom, akik a hírek mögé szeretnének nézni, akik unják a közhelyeket, meg a tudományos próza madárnyelvét, de mégis keresnek valami fogódzót. Nekik, akik nem szakemberek, csak elszenvedői annak, amit a posztmodern gazdaság rájuk borított. Ami azt is jelenti, hogy olykor egyszerűsítek, mert a köznapok emberével szeretnék szót érteni, miközben magam is keresem a válaszokat. Vagyis keverem teória és köznapi narratíva nyelvezetét. És elsősorban Amerikára figyelek, - a válság onnan indult, onnan kavarják, és ott lesz először vége.
Egyszóval az újkapitalizmus természetrajzáról akarok írni, kézikönyvet a pénz pusztító kultúrájáról – a forró ügyek körül táncolva.

Bereményi dalszövegek (megjelent)

2009-01-08T09:46:00.000+01:00

persze Cseh Tamás nélkül, pedig a dalok, - dalok, hát mindegy. De akkor is. Ez egy nagy kultúra volt.Cseh Tamás mondjuk a 25. színházban, nézőtér dugig, örjöngés a számok után. Bereményi szövegek - átmentek a köznapi beszédbe. (Itt a Nolblogon is idézte valaki a "keskenyvágányú vasutasokat" például...) A 25. színházból mentek a Jancsó-filmekhez, a Jancsó filmekben Cseh Tamás énekelte a "hej hej"-t (titkos jelszó, vagy mi lett belőle) - a filmekből a táncházba nyílt az átjárás, (Keksz klub?) -bár itt már oszlott kettő-háromfelé a sor. Szóval kultúra volt, nem mondanám hogy szub, csak kult. Ja, meg a 424-es, meg a Karádi dal - hát azt többször kellett neki, egymás haját téptük a kemény padokon. Aztán a lemezek Désiré - sokáig csak szalagon volt meg nekem, aztán valahogy elmúlt. De érdekes, hogy most előjött, pár éve tán? "Fordítsuk fejetetjéről a talpára Hegelt, passzolj még egy cigarettát" - mondom az iskolában és van aki tudja folytatni, hogy a túróba...
De most komolyan: ezek a dalszövegek horzsolnak, - szürreális, groteszk és mély lira kevercsein mosolyognak a sorok, poén alig, de ha, akkor nagyon. (Petőfi halála - volt amikor még bőgtem is rajta...) Apa kalapja - semmi sincs benne és minden az akkor-ból, a félárva korból. Aztán szétmentek, Cseh Tamás más felé. De ezek a szövegek és dalok benne maradtak a korban, benned, bennem, bennünk - nyelvünkben, képvilágunkban. Mit mondjak: így nézünk filmet is.
és szégyenszemre, sok olyan szöveg van, amit nem ismertem, pedig azt hittem. Mélyebb ez a kultúra, mint hiszem. Legalább két generáció nyelvi háza/hazája, hm. - mégis inkáb: háza, picit ma is fáj, mikor olyan... Lee van Cliff (Barleycorn, Charley, Hombre és Dick, - hátat a falnak és megdögleni.) Hát igen. valahogy így.
és mindig csak végig, /a legvégéig, /a végnek végéig, /igazán, csakugyan, /és ott aztán hej / ... nincsen más csak csakugyan. (a hej hosszan kitartva...)
Pont.

hazárdjátéktól a p.ü. rendszer válságáig

2008-03-17T21:31:00.002+01:00

A nagybankok most kerültek csak igazán bele a slamasztikába. Pár hete még csak egy-egy nagyobb befulladt hitel leírásán csodálkoztunk, (az FT szerint összesen 180 milliárd dollárnyi volt a veszteség.) Ma már egész cégek – Carlyle Capital, meg bankok mennek tönkre – most pl. a Bear Stearns-t, amit az utolsó pillanatban mentett meg a Fed és J.P.Morgan. Mert ha nem így tesznek, jön a dominó-hatás: bukása magával ránt még egy pár nagybankot – és itt a világválság.
Vagyis: ma már ez az igazi probléma: hogyan lehet elkerülni a melt-down-t. Az a válság, miről Soros beszélt pár hónapja…(FT, január 22.)
Éveken át hiába dumáltak konzervatív közgazdászok, hogy a sok posztmodern pénzügyi eszköz, meg a csak hozamnövelésre kihegyezett pénzügyi cég teljesen elszáll a valóságtól. Minimális saját tőkére fantasztikus kölcsönöket vettek fel, majd az ingatlan (és egyéb) piacokon a saját pénz harminc-negyvenszeresével kockáztattak százmilliárdokat. A magas profit reményében a kölcsönt adó bankok szemet hunytak. Sőt: a hitel-torony építésének minden szabályozása elől elzárkóztak. Aztán kipukkadt a lufi, buknak sorban a nagy pénzintézetek. Amit évek óta jósolnak, bekövetkezni látszik: itt a válság, - a pénzügyi rendszer recseg-ropog. (Ma már arról cikkeznek, hogyan lehet elkerülni a meltdownt a pénzügyi rendszerben. Az ezer dolláros aranyár mindent elárul: menekül a befektető a safe heavenbe.
És persze minden összejön: égbe szökő élelmiszer és olajár, csökkenő dollár árfolyam, agresszív Távol-keleti (kínai és japán) pénzügyi ellenszél.
A Fed többször injekciózott százmilliárdokat a rendszerbe. (Utoljára március 11-én 200 milliárdot.) Egy-két napig javult a dolog, aztán romlott tovább: úgy látszik ez nem járható út. Ma már egy amerikai közgazdász (Nouriel Roubini, NY Univeristy) azt javasolná, (FAZ. márc. 17) hogy néhány nagybankot államosítsanak – talán az segít. És lehet hogy igaza van: a Bear Stearns-t a Fed „vette meg” – a nemzeti bank: az nem államosítás (piaci alapon…)
Ebben az egészben a legrosszabb a hisztéria, amit csak felerősít a média. És persze én se tudok semmit, csak be vagyok gazolva.
(majd még jövök a folytatással…)

arabok, kínaiak shoppingolnak - bankokat, ezt, azt...

2008-03-03T07:47:00.001+01:00

Eddig a harcos iszlám nyomulását terror támadások és robbantások formájában képzeltük el. A mostani hitelválság során megjelent egy eleddig lebcsült veszély: az arab mega-tőke. Mikor a Citigroup bajba került, Abu Dabi SWF-ja (állami tőkealapja) 7.5 milliárd dollárral segítette ki. De szinte ezzel egy időben, ugyanezzel a lendülettel a Szingapúr-i állami alap 12 milliárddal jelentkezett a svájci UBS banknál. Amerikában másoknál - pl. Merryll Lynch-nél - is bevásároltak.
Nem semmi ám ez. Eddig csak azt tudtuk, hogy Kína halmozta fel a legnagyobb dollár-tartalékot, amivel Damoklesz kardjaként lebegett a nemzetközi tőkepiacok, és elsősorban Amerika pénzügyei felett. Az nem igen látszott hogy Abu Dabinak négyszer olyan vastag – 870 milliárd dolláros – alapja van. Ez a tőke most kezd mozdulni. Az Öböl menti milliárdosok shoppingolni indultak, aminek beláthatatlan következményei lehetnek. Pár éve, mikor Abu Dabi kikötőket akart venni Amerikában, még biztonsági okokból elhárították. Ezt a mostani banki részesedés vásárlást már hagyták (nem volt más megoldás) és ez precedens. Persze, nemcsak az arab tőke mozdult rá a kivásárlásai lehetőségre, Kína sem akar már zsarolni tartalékaival, inkább bevásárol ezt azt Amerikában. (Autógyárat, bankot, hajógyárat). Ugyanezt teszi Hong Kong és az oroszok is.
Mindezzel csak azt akarom mondani, hogy a hitel válság talán nem fog akkora recessziót okozni, mint amivel fenyegetnek bennünket, de hogy a pénzpiacok radikálisan átrendeződnek az valószínű. Meg az is, hogy az iszlám másképp is tud meglepetéseket okozni. Mit mondjak: a posztmodern tőkepiaci eszközök hatékonyabbak, mint a szakállas terroristák.

Rémségek kicsiny boltja (hosszú kamaszkor)

2008-02-06T07:38:00.001+01:00

Megértem, voltaképp, ezt a válságos átlépést. A meghosszabbított kamaszkorból a felnőttségbe. Egy twenre annyi minden szakad rá egyszerre. Első munkahely. (Ha mákod van, és ki tudsz kapni egyet.) Az egyetemi lazaság (trehányság, bulizás) után hirtelen vasfegyelem, határidők világa, főnök aki nem cicózik, munkanélkülség. Bele kell törni. Régen is bele kellett törni, - de akkor már korábban elkezdődött a masszírozás. Vagy nem is tudom. (A témáról tudományosan: Somlai -szerk.: Szociológiai tanulmányok a posztadoleszcensekről, 2007)
Aztán a szerelmi piac. Ma mindenki menekül. Egy menekülő pasit, (csajt) elkapni, hogy álljon már meg egy polgári szóra, nehéz. Jó, a mai randi rendben van, - de már a holnapiért is sírni kell. Hogy „nem-e lehetne-e?” Nem akarok belemenni. Tartós kapcsolat. Nem. Mert hogy minek? Látod a faterékat… olyat akarjak? Itt a húgom. Nagy szerelem volt, de mekkora! Aztán a második gyerek után szétmentek. Most totálkár. De valaki csak kell az embernek. Nem lehet folyton menekülni…
Ja, és a lakás. Szülők persze. Nekem meg minimó tiz év adósság. De lehet hogy tizenöt. És akkor nincs mese. Hetvenezer? Százezer – pro hónap. Fegyelmezés, csicskáztatás. Mi marad? Jobb a mama-hotel. Ameddig lehet. De végtelenül az se megy. Kiröhögnek. Akik ugyancsak mama-hotelben. Majd szembejön egy frankó állás, amiből minden…
Rémségek kicsiny boltja. Nem is olyan kicsi. Minden egyszerre borul a fejemre. Pszichológus. Aszongya szorongásos. Még csodálkozik. Már az isiben is az voltam. Zabáltam a dilibogyókat. A muter mondta hogy. Ő is ette...

Világok csatája - reloaded

2008-02-06T07:34:00.000+01:00

A pénzügyi válság elején egy német lap azt írta, hogy ez az év nagyon szar lesz, nemcsak azért mert a pénzpiacok bedölése miatt jön a recesszió, hanem azért is fogunk szívni, hogy mit válasszunk: vagy benzin lesz olcsó és a kaja drága, vagy fordítva. Ha jól autózunk, akkor csak zsíros kenyérre futja, de ha van rántott csirke, (olcsó kaja) akkor nem ülünk autóba, olyan drága lesz a benzin. A jós pesszimista képet akart festeni, pedig a helyzet rosszabb, mint ahogy elképzelte: ugyanis napjainkban egyszerre megy fel a kaja és az olaj (benzin) ára. (2007-ben jó negyven százalékkel ugrott meg mind a kettő…). Mert hogy Kína és India lett a két legnagyobb olaj és kajafogyasztó, és ez a tendecncia csak rosszabb lesz. (Mert hogy az olajat kiváltó ethanolt is kaja-alapanyagokból csinálják: még drágább lesz az élelmiszer, - de erről mán irtam itten egyszer….)

Erre a sötét perspektívára rak rá még egy lapáttal az FT, mondván, hogy a víz is fogyóban: a klímaváltozás miatt a folyóvizek a mi éghajlati zónánkban vesztenek hozamukból, kiszáradnak, vagy északabbra húzódnak vissza. Nem lesz mit inni – mert a víz lesz a következő drága hiánycikk.

Oké, már rég sejtettem, hogy így lesz, nem az olajért szoktam zokogni óráimon, hanem a vízért. De Kína hihetetlen nyomulásának lett még egy következménye, amit ma még csak nyomokban lehet észlelni: betörtek a high-tech iparba (chip-gyártásba) – az Intel pl. élet-halál harcban nyomja lefelé a processzor árakat, (hogy kivédje a kínai noymást - minek következtében a német (drezdai) chip-ipari park (Európa dobogósa) lassan bemondja az unalmast. A BMW piacon már a német márkával versenyeznek a kínai klónok, rakétatechnikában olcsóbb-jobb alternativát kinálnak a világpiacon. Most meg a processzor-gyártásban jönnek elő a farbával. Ez már jel ez a falon…

A Távol-keleten eredeti felhalmozás folyik, olyan durva (vagy még durvább) eszközökkel, mint annak idején Angliában. Nem érdemes emberi jogokon, jogdíj problémákon izgulni – a helyzet veszélyesebb, mondanám drámaibb. Nem árt felkészülni az agresszív következményekre. A Kína fikázás nem vezet sehová, mint ahogy az sem, ha csak csodálkozunk, hogy a legnagyobb amerikai bankokban 10-15%-os részesedést vesznek. Még egy két könnyelmű pénzügyi válság és kivásárolnak egyet-kettőt. Itt tényleg világok csatája van kialakulóban. Nem úgy ahogy Samuel Huntington gondolta (A civilizációk összecsapása) – annál a jóslatnál ma/holnap rosszabb a helyzet: mert késésben vagyunk, ugyanis elaludtuk a jelent. .A huszadik század közepén dagonyázunk. A gazdaság pörgése (és az élet) másutt van. Sanghajban vagy Dubaiban – gondolom én. Vagyis, hogy borul a mérleg. Hol vagyunk mi? Ugy értem Amerika és Európa? Mert hogy lövésünk sincs, hogy miképp lehetne megállítani a fejlett világ lecsúszását. (Gazdagék Amerikában kínai nevelőnőt fogadnak fel a gyerek mellé....hm.)

(Azért nem kell betojni, imádok rémeket látni…)

Ms Clinton leállítaná a globalizációt...

2007-12-20T10:00:00.000+01:00

Hilary Clinton leállítaná a szabadkereskedelmet, mert következményeit fenyegetőeknek látja. Valami ilyet szólt Iowa-ban tartott beszédében - (nov. 19). Amerikát félti az ázsiai árú- és tőkeinváziótól, pl. a közel keleti befektetési alapoktól, melyek már Amerikában vásárolják fel a cégeket. ("Mi lenne, ha ők lennének itt a főnökeitek?") Azt mondja, hogy ennek a szabadjára engedett szabadkereskedelemnek katasztrofális következményei lesznek. Nem akar protekcionizmust, de vajon ezen kívül miképp lehet megakadályozni, hogy elvigyék a munkahelyeket, meg hogy olaj-sejkek legyenek a cégek tulajdonosai?
Hát, ez bizony jelenetős fordulat. (Clinton elnök NAFTA-t alapított, és szabadkeresdelem hívő ma is.) Igaz, Hilary Clinton még csak célozgat rá, mint ahogyan több demokrata közgazdász is, - a protekcionizmus még tabu kifejezés - de más körülírásban előbb utóbb ez lesz a szlogen. Leállítani a Keletről érkező cunamit. Valami igazság van benne. Eddig Amerika élt ezzel a lerohanó politikával: bement, felvásárolt és tartolt. Most megfordult a folyamat. Kína jön felvásárol és tarol. Amerika meg nincs felkészülve erre a fordulatra. De-indusztrializálta magát � egyre csökken az ipari termelés, a dollár alacsony árfolyama az exportot akarná segíteni, de ez nem igen megy. Persze Amerika gazdasági bajainak csak egy része származik a globaliziációból, a három deficit (államháztartási és kereskedelmi, meg a háztartási elég gáncs.
Na és akkor elképzelhető egy protekcionista fordulat? Bizonyos árufajták magas vámtarifája, bizonyos országok kitiltása Amerikából? Elképzelhető. Mert a helyzet csak fokozódik. De ezzel leáll a globalizáció eddigi folyamata, más arculatot ölt a világ is.
Persze lehet abban reménykedni, hogy Kína belső fogyasztása úgy meg fog nőni, hogy fokozatosan csökken kivitele - de attól szívni fog a fejlett világ. (Nincs ami pótolja...)
Szóval, lehet hogy Hilary csak blöfföl, - választási beszéd! Meg aztán óriási tőkeerő áll a glob. mögött, Világbank, meg WTO, különben is ez nem olyan, mint egy csőtörés, hogy akkor zárjuk el a főcsapot - mégis, sokak fejében jár ez a gondolat. És ha sokak fejében jár ez a gondolat, - tudod mi lesz akkor. "Megreped" a globalizációs gépezet.
Azért ne örülj. Annak is mi isszuk meg a levét. Mint a torkos borz.

nem akarok GM kukoricát zabálni...

2007-11-27T16:23:00.001+01:00

Olvasom, hogy az élelmiszereken ezentúl a származási ország helyett csak EU-t kell feltüntetni (ha onnan való a kaja). Hát itt bajok lesznek. Eddig ugy volt, hogy az EU nem engedi a GM (génmódositott) kukorica behozatalát. Nyugiban ettem a főtt kukoricát. Pár éve a GM kuku legnagyobb amerikai gyártója hatalmas kisérleti földeket vásárolt össze Romániában, és termelte ott a GM kukut, - látszatra csak úgy. Kisérletezés céljából. Sztem valójában sejtették, hogy Románia előbb utóbb EU ország lesz, és akkor - a behozatali tilalom is ugrik, belül a határon már árusítható. A finom GM kuku. A számítás bevált, most már bévül, - fog jönni GM kuku? Fog. De én nem akarok GM kukut zabálni! Mit lehet csinálni?
Én megértem, hogy a Föld jelentős hányadán senyvedők számára a GM kuku (és egyéb GM mezőgazdasági termék) menekülés lehet az éhhalál elől. De... - nem.
Annyi mindent néznek az EU felügyelők, ezt mikor fogják észrevenni? Vagy sutyiban majd mi fogjuk figyelni melyik kuku GM és melyik normál? Nem tudom. Egyelőre nem zabálok főtt kukoricát, kukoricás kenyeret sem (pedig nagyon jó, több napig is fincsi...) Lemondás az élet. Meg reszketés.

panaszok

2007-11-27T16:21:00.000+01:00

Aszongya, hogy az ő élete tiszta tragédiája, hogy mindenki csak feleségül akarja venni. Semmi kaland, szerelem, netán viszony balkézről, - semmi romantika, semmi izgalom. Csak kötőterem (templom) és más semmi.

„A cégnél tizenketten vagyunk, egyedül én vagyok nő, és mindenki engem akar megdugni." (Rémes lehet…) Van ilyen. "A cégnél tizenketten vagyunk, egyedül én vagyok nő, és senki sem akar lefektetnii." Van ilyen.

„Hogy meggondolta, nem akarja megcsalni férjét, nagyon sajnálja, hogy csak most, de nem volt tisztában magával…” – én meg, érted. ott állok, talpig boxerben és akkor jön ezzel a szöveggel. Hipp-hopp farmer vissza, pulóver hón alá, kulcsozás, „csá, semmi gond, van még xanaxom.” Hol a mobilom?

„Igen, jó volt”. Szünet. Ingerülten, „igen jóóó volt.” Szünet. ”Háromszor.” Szünet, hangosabban: „Mondom háromszor mentem el. Most jó?” szünet. „Figyu, mindenki engem néz.…leteszem...” „Deák tér. A kijáratnál ellenőrök dolgoznak.” Kikapcs.

„És akkor megjelenik nekem kalucsniban. Háát, jobb, mint ha fehér zoknikban. Még jó hogy felraktam a Take five-ot (Dave Brubeck, tudod, semleges háttérzene…) Hogy nem-e lehetne-e inkább valami Chopin, ő úgy szok. Na ez sem egyszerű, gondoltam. Igyunk egy martinit. Aszongya ő absztinens, különben is vezet.
Kész. Vakot édesapám a másik oldalra, - elegem lett. Ezt a sok taplót!

"Nem is tudom, hogy mondjam, de hát izé, szóval olyan kellemetlen szagod van. Kicsit szellőztetek." Na, erre begurultam, - hogy én? még hajat is, meg Nivea tusfürdő és deo, - hogy én büdös!?. Pedig igen. Persze te nem érzed, mert saját illatát nem érzi az ember. Ne is haragudj. Fojtott hangon sziszegek valamit: (nyitva az ablak...) Snitt. Kirohantam.
A liftben lenéztem a cipőmre. Pesten fél millió kutya van. Basszus!

a szociális tőke

2007-05-09T14:36:00.000+02:00

Nagy cirkusz volt, mikor a németeknél a "karvalytőkét" sáskajárásnak titulálták, - hogy ilyet a mai világban nem illik mondani... Hát persze hogy nem illik. A tőke a haladás utját kövezi. Mindig. És szociális is. Vagy nem.
Kis történet. Zambiának 4 millió dolláros adóssága volt. A Világbank, meg még néhány szupranacionális szervezet Afrikán akar segiteni, pl. adósság elengedéssel, - ezen már huzakodnak egy pár hónapja (éve). Aztán jött egy hedge fund és felvásárolta Zambia adósságát. Majd azonnal biróságra ment és negyven millió dollárra perelte az államot, hogy adja vissza kamatostul a rég lejárt hitelt. Azóta Zambia ismét kapott ilyen-olyan kis segélyt - oktatás, AIDS program (az AIDS-ben meghalt szülők gyerekeit segítő programokat) - most azokat törlik, hogy tudjanak fizetni.
hatékonyság mindenek előtt. 1.0

Más (ugyanaz): Kínában végre kormányszinte kezdték tárgyalni a munkavállalók jogait, (szakszervezet, munkaidő-korlátozás, egészségvédelem stb.) A törvény - titkos! - már kezdett végső formát ölteni (a kormány valahogy belement a szakszervezetek követeléseinek egy részébe) amikoris kiszivárgott a terv. (Hogyan?) Erre üzleti körök Amerikában kezdték nyomni a kormányt, hogy ne má' ez nem lesz jó, azért jövünk FDI-vel hozzátok, mert olcsó a munkaerő stb. És egyáltalán: a munkavédelmi törvények csökkenti a hatékonyságot. A tőke eme ellennyomását amerikai szakszervezetek tették közhírré (még nem biztos, hogy igy igaz ahír, de valszinű), amit az üzleti világ felháborodottan tagadott. A törvényt a kínai kormány most (állítólag) felpuhtja, azaz rontja (a melósok rovására....) A piacból élnek ott is.(már akik...)
Hatékonyság mindenek előtt 2.0

Ezeket itten csak úgy idézem/mondom, nem moralizálok.

A szivatás körbemegy (társasjáték)

2007-04-26T07:23:00.000+02:00

Utcánkban csatornát építenek. Az egyik végén. Ám ettől a hosszú utca zsákutca lett. Igen ám, de a másik végén ez nem látszik (kanyarog) lenne ugyan egy letérő keresztutca, de nincs kitéve tábla. Az autós bejön, látja hogy csapdába került, menne visszafelé, de már mögötte is van egy-két autó, A frissen érkezett dudál, hogy mi a franc van, az első meg szeretne tolatni. Az építőket nem érdekli. Csak szívjanak. (az igazság kedvéért: három nap multán – lakossági kérésre – kirakták a zsákutca táblát)
A sarki postaláda nem müxik. Celluxal leragasztották. Rajta cédula: „szerelés alatt”. Megyek a másikhoz – fél km-re. Az is celluxos. Rajta cédula „szerelés alatt”. Sietek és szentségelek. Hol lehet a környéken még láda? És szentségelek, mert ugyanezzel az erővel rá lehetett volna iíni, hogy a legközelebbi – működő – postaláda hol van. Nem irják rá, szívjál csak haver.
Érdekes viszont, hogy a csúcsforgalomban, ha valaki rossz sávba ragadt, beengedik. Egy-két éve még szívatták azt is, dögöljön meg a rossz sávjával, az meg ott száradt a hangos kürtszóban és várt egy női vezetőre, (azok beengednek, érdekes…)
Baromira szeretjük szívatni a másikat, ezzel végre ki lehet élni a bosszút a felhalmozott frusztrációkért, vagy mikért. Nem tudom miért van ez így, egyszerűbb lenne mindenki élete, ha az apróbb-nagyobb gázos helyzetekben segítenénk. De nem. „Kiscserkész vagy, haver? Ne jótékonykodjál az én kontómra!” Mondta valaki mikor megpróbáltam… Hát így nem megy. Viszont ha a másikat jól megszívattam, egy darabig tele voltam adrenalinnal. Talán ez az ok. Az adrenalin-függőség.
Abba viszont beledöglünk

Hooked - mozgalom az eü-szexért...

2007-04-26T07:17:00.000+02:00

Vagy valahogy igy. Mondjuk „leakasztottam magamnak egy csajszit”, vagy "kihalásztam egy pasit egy quickie-re". (Nem beakasztottam…, az durvább. Gondolom én, de nem tudom, hogy így van-e.) Igaz, hogy a városi legenda csak a leakasztókról beszél (én leakasztottam vkit) de arról nem szól sok fáma, hogy akit leakasztottak ("tegnap lekasztott egy pasi, aztán eltűnt..." - hogy éli meg. Talán nem is érdekes.
Most két oldalról támadt íróasztalomra ez a fogalom (jelenség) egyfelől Laura Sessions Stepp (Washington Post újságíró, elemző) Unhooked c. könyvéből, - alcim: How Young Women Pursue Sex, Delay Love and Lose at Both...Az FT szerint a kutatás és könyv lényege a tini és twentysomething csajok (fiúk? - talán nem...) óvása a gyors, elkötelezettség, folytatás nélküli partnerkapcstól. "Csak szex és más semmi " – gondolom ez a tiszta „hooked”, - a holnapra felejtés, beesik egy másik csaj/pasi,, (vagy a csaj/pasi esik be valaki másnak) és így nincs gond, nyafogás, komplikáció. (NB: ez - ha jól értem nem egyenlő a one night stand praxisával. De ebben nem vagyok biztos.) Szóval: a komplikációk ellenében - eü. Már azoknak akik ettől félnek, de már majdnem (vagy egészen) felnőttek.
A jelenség érdekel, nem csámcsogni akarok a dugi-kutlura terjedésén az egyetemeken. Mondtam, hogy két forrásból is beesett valami füles erről - szóval a másik durvább: Tom Wolfe-nál olvashatsz praktikumáról (Én, Charlotte Simmons c. regényben, rossz szöveg, közepes próza, érdekes bányászkodás). Na, szóval ott is ez megy, igaz nem annyira, mint L.S. Stepp-nél, aki ugyan bányászkodik, de inkább óvni akar az ilyen gyorskultúrás kapcsolatoktól.. (Kit?, - nem tom, akikkel dumál, már rég túl vannak azon, hogy óvni lehetne őket.) Wolfe is a jelenség körül kutatgat, de annyira a „baszó-szleng”-ben dolgozik, hogy az olvasó számára elveszik a jelenség szociológiai, életformabeli sajátsága. (Baszó szleng: a kommunikáció "zérus foka" (Roland Barhtes) pl, „bazd meg, passzolj már egy kibaszott cigit baszo” Mindegy, Wolfe elrontotta (szerintem) egy kicsit, de most itt az ismétlés, valami mégis csak lehet itt a hooked-jelenség környékén: talán valami remélt-vágyott gyógytorna alakul a „leakasztós” sex-lifeban, mondanám a fájdalom nélküli, vagy inkább gondmentes, egészségügyi zérus-akciók szintjén. No hard feeling, egyáltalán, no feeling (mármint valaminő szerelem-féle-fajta, ami túlmegy… Min is? Nem tudom.
Volt idő mikor azon spekuláltam, hogy az ember életében a legtöbb bajt az érzelmek zürzavara okozza, ezért ezt valahogy ki kellene kapcsolni. Mielőtt még újra átgondolhattam volna ennek az aneszteziológiai fordulatnak következményeit, már meg is valósult: ebben élünk. De ez az Hooked-Unhooked jelenség azért így is muris, (már aki bírja, és miért ne bírná, ebbe csöppen bele, nincs összemérhető élmény, viszonyítási alap). Szóval, Ms. Stepp könyvét nem, de a róla szóló másodlagos irodalmat átnézve úgy sejtem, hogy itt egy új dzsungel nyílott, - ami volt korábban is, de most lett neve, és ettől létezővé és vált. Ms. Stepp ugyan felemeli figyelmeztető ujjait, de ez a gesztusa szart sem ér, meg különben is, elfogulatlan szemlélőnek kéne lennie hogy leírja, de nem az. Szóval most kezdek gondolkozni azon, hogy vajon ezt idehaza bevettük-e már a testnevelési tanmenetbe? Ami hülyeség, mert szerintem már rég itt van, mindenki „hooked”, aki nem az szenved, vagy segítséget kér „unhooked” haverjától/barátnőjétől. Kézikönyv kellene (How to…) meg tévésorozat, ami bevezeti a jónépet a szép új világ hímes mezejébe(re). Sőt, van egy spúrom, hogy jobban is csináljuk, mint Ms.Stepp kisérleti nyulai, igaz, az is lehet, hogy igy is szenved a jónép ettől a „horog”-tól. De ezt csak pesszimizmusom sugallja. Minden nagyon jó, ahogy van. De lehet, hogy nem...

egyedül a tengeri viharban - megmenekült

2006-11-24T15:29:00.000+01:00

Fantasztikus belegondolni is. Jó melegben irogatom eztet, miközben Alex Thomson, (Nagy-Britannia) a VELUX 5 OCEAN nevű földkörüli verseny egyik nagymenője (Hugo Boss sponzorálta hajója a harmadik helyen áll) élet-halál veszélyben, valahol a Jóreménység foka és az Déli Sark között hánykolódik.
Ez a verseny a világ legkeményebb próbája. Hat hónapig tart. Bilbaoból indultak október 22-én lemennek az Atlantin, keresztezik az egyenlítőt, most Afrika déli csücskét kerülik aztán nyomás Ausztráliába. (Érkezés: kb. december közepe) Ott lesz az első pihenő. (Javitás, tankolás, kaja-pia behajózás, vitorlacsere - még a pót-pót vitorla is szarrá tépődött - általános check up stb.), onnan tovább a Csendes Óceánba, -vagyis a Föld másik oldalán vissza, - Dél Amerika déli csücskénél kanyar, fel Észak-Amerikába, (Atlanti part mellett fel) itt lesz a II. etap-vég: Norfolk (Keleti part) - pihenés (javitás, mint az elsőnél.) Aztán keresztül az Atlantin Bilbaóba.Finish. (Valamikor 2007 áprilisában)
Namármost, nyolc résztvevő indult - Open 60, Open 50 osztályú hajókkal. Egy fószer csinál mindent. A hajón 2 autópilota van, - de az egyik versenyzőnek már a próbafutamon kifingott mind a kettő. Szunya nincs sok, mert ha vihar van az autópilótát korrigálni kell, másrészt ha alszik, a hajó csak lassabb sebességgel tud haladni. (Jelenleg 32 nap 20 óra telt el) A hajók marha gyorsak, a 20 méter hosszu 5 méter széles hajónak csak a hátsó pár métere a nyitott navigációs platform, - nehogy má elöntse a viz. (Előfordult már az is...) De a kajüt csak két négyzetméteres itt vannak a telekommunikációs eszközök, radar, telefon, komputer, rádió, főzöcske, ágy, - a többi raktár, gép, kaja-pia stb. - a legtöbb hely tárolására kell.
A baleset: tegnap hajnal óta nem működik (tán eltörött) a tőkesúly-tartó. A hajó oldalára fordult, a versenyző kihajolt belőle hogy menézze mi van, - meglátta, - totál kiborult: vége a játéknak. Szateliten bejelentkezett, hogy fel kell adnia a versenyt. Vitorlákat bevonta, - három órisávitorlája van - és hánykolódik, igaz, a hajaó visszabillent normál állásba. A stáb előbb próbált technikai segítséget nyújtani - rádiótelefonon - de aztán azok is belátták, hogy vége a játszmának (meg Thomsonon is látszott, hogy lelkileg kész van - ezért aztán riasztotta a legközelebbi hajót - a második helyen futó Mike Gordon-t, először ugy látszott 4-5 nap a távolság. Közelebb van. Az lelkesen..., Közben a vihar dünöng tovább.
Itt tart a gyerek, sodródik fél fel (sarkkör). Képzeld milyen hideg lvan ott. Tiszta depresszió lehet az egész verseny (3 hónapot egyedül, csak a tenger, meg a rádió, komputer stb - totál kár.) Most még ez is. A hajót a verseny előtt átalakították, felújították (1999-ben épitették) - lehet hogy szarul. A japcsi is jelzett - ő van távolabb - de csak a stáb mondta, hogy siet segiteni. Az is kérdéses, hogy 10 méteres hullámokban hogyan lehet átszállni egyik hajóból a másikba, közben az erő is fogy. Majd jövök még...

Másnap reggel odaért Mike Gordon és megmentette az ürgét. Most ketten mennek az egyszenmélyes versenyben, - a versenybírák nagy gondja. Az övék meg az, hogy elég lesz-e a kaja-pia két főre Ausztráliáig? Azért nem semmi az angol versenyző, hagyta a versenyt a fenébe és rohant a bajbajutottért - megmentette (két órai kemény meló a viharban: átemelni az ürgét) aztán folytatta a versenyt...

Pozitív gondolkozás - kéne, meg egy kis eső

2006-10-28T18:13:00.000+02:00

A Combinók. Melyek most már járnak. Mikor a próbajárat alatt sorra döglöttek be, tele volt velük a média, ilyen gyér, olyan marhaság. A médiának ez (is) a dolga. Végül is tényleg kipurcantak – bár majd minden városban, ahol ezt a típust vezették be, nagy balhék voltak: nem lehet megúszni a teszt-menetet. És röhögtek is. A cégen, a bénázáson. Rendben. Nálunk a kapkodásra meg rásegített a kampány – gondolom. Igen ám, de most már mennek a Combinók és szépek. Olvastál egyetlen cikket is arról, hogy milyen jó, hogy szépül a város, hogy jó rajta utazni, meg egyáltalán, hogy korszerűbb?
A pozitív esemény – nem hír. Már régóta.
Habár nem tudom, miért nem az. (Tán a magyar panaszkultúra miatt…) Eszembe jut az amerikai módszer, - életforma? világkép? - a pozitív gondolkozás. Ellenfelek a pályán, tornateremben egymást biztatják: meg tudod csinálni, még egy kicsit nyomd, na látod. Haver ezzel jött haza Amerikából – pár éve. Most Kovács Ági – ugyanerre emlékszik: a hullámvölgyben is mellette maradtak, neki szurkoltak – az ellenfelei. Hm. Én is cikiztem, túlzásait nem szerettem, és ezzel letudtam. Nem kellett volna, most kezdek rájönni, hogy milyen fontos.
Az egyéni életben is – depresszió ellen – csapatmunkában is (egymást nem lenyomni, segíteni kell), médiában is. Nálunk nem divat. Pedig jól jönne. És nemcsak a panaszkultúra ellen.

nem megy a multikulti, Európa ujrakezdi

2006-08-13T18:07:00.000+02:00

Vége az illúziónak, Berlinben, Párizsban csőd lett a multikultiból, talán még London tartja magát: egyébként beilleszkedés megtagadása, erőszak, ellenerőszak, balhék. Verik a tanárokat.
Berlinben a Rütli iskola volt az első, mely becsukta kapuit – a tanárok nem bírták tovább a napi erőszakot – gyerekek az udvaron, osztályban, könyvek, bútorok repültek az ablakon. Az iskola többségében török másod-harmadgenerációs török gyerekekkel. Aztán kiderült hogy más iskolákban is ez van, van olyan is, ahol a bevándorlók azzal dicsekednek, hogy puhára verik a németeket. Legutolsó: az igazgatónő szemére monoklit vert egy srác. Bokszoló. Török. Párizsban inkább utcán: ott is a beilleszkedés nem megy. Mert hogy nincs értelme, úgy sem kapnak munkát.
A németek még próbálkoznak. Speciális osztályok, sport és játék. A török gyerekek erre reagálnak. Egyébként nem érdekli őket az egész. Ha itt nem, akkor mennek a korán-iskolába, ott maguk között vannak, imám meg tömi a fejüket a Nyugat haláláról szóló dumával.
Nem megy ez. Hazaküldeni őket nem lehet, az iskola működésképtelen, évente kétszer-háromszor az utca is az. Módszer nincs, az előítéletek nőnek (mindkét oldalon.) Valószínű győz a radikális kitoloncolás-politika.
Hollandia: a legliberálisabb ország egy pillanat alatt fordult át idegen-ellenesbe. Pim Fortuyn volt az első – jobboldali politikus, fehér ölte meg. Hirsi Ali nevű afrikai nőt megfosztották állampolgárságától. Pedig nemcsak holland lett, hanem képviselő. Az afrikai nők elnyomását kritizálta, ő a szerzője a Submission c. filmnek. Különös, hogy rendezőjét, Theo van Gogh-ot egy iszlám-radikális ölte meg, azóta fordult a kocka: a közvélemény, kormány idegen ellenes lett – egy pillanat alatt. És most a kormány/közvélemény mind az iszlám terroristát mind Hirsi Alit – az áldozatot – elítéli. A nőt azért, mivel eltitkolta születési évszámát. – az új törvény segítségével egy nap alatt megfosztották állampolgárságától, most kimegy Amerikába az Enterprise Intézetbe. A belügyminiszter a haját tépi. De a közhangulaton már nem segít. Pár hónapja még 80%-os volt népszerűsége, ma már 50% alatti.
Még nincs vége a multikultinak. Sokan dolgoznak azon, hogy ne legyen vége – gazdasági érdek, társadalom önnevelése, a beilleszkedés hosszútávú programja épül Franciaországban – fű alatt: patron, rendőr, társadalmi munkás most kezd neki az eddig hanyagolt feladatnak: segíteni a banlieu-k lakóinak igazán franciává lenni. És másutt is – Németországban pl. ugyanez a feladvány: necsak a bevándorlókat szidják, hanem tegyenek valamit az integrációért – hatóságok, szomszédok, közvélemény – mindenki. Különben tényleg csak illúzió marad a multikulti.

a kicsik feljelentősdije - a nyelv árulkodik

2006-08-13T18:05:00.000+02:00

Már-már bunyó van az udvaron, hallom, hogy azt mondja a mafla nagyobbik: „meg leszel mondva”. Biztos a kisebbik horrkodott, a mafla egy darabig szívósodott, aztán rohant feljelenteni. Az oviban. De ez a beszólás, meg felállás máshonnan is ismerős: a kicsik a nagyok tükörképei. De leginkább a nyelv árulkodik. Így élünk Figyú! - ez a mondat maga a csoda:
1) a „meg leszel mondva” csomagjában először is az van, hogy nem én jelentelek fel, hanem valami általános alany, majdnem tőlem függetlenül. Ugyanakkor a fenyegetés mégis csak tőlem ered, jobb lesz félned. 2) nem azt fújom be, amit csináltál, TE leszel „megmondva”. Úgy ahogy vagy. A fazonod. Ami rosszabb, mint ha azt dobnám fel, hogy elvettem a homokozóm… Ami abszurd ugyan, de a mondat erről szól. 3) Nem most megyek téged feldobni, hanem kivárok, - gondolom összecsinálod magad, - most csak szívatlak, hogy majd mindjárt, vagy kicsit később – őrület. 4) A mondat címzettje nem is a másik gyerek. Nem kettejük között hangzik el ez a fenyegetés: csak hallják mások, hogy én milyen hős vagyok, mikor majd befújom őt a tanító néninek, a főnöknek, az ügyosztálynak. 5) végül az egész – védekezés, (valahogy bekapott a krapek néhány taslit) – ezért hívom az óvó nénit, (bátyámat, a kirúgóembert) az majd jól bemos neked, vagyis itt kikaptam, de ha feljelentelek, le leszel nullázva. Amihez az tartozik, hogy a mafla nagyobbik érzi, hogy neki kellett volna győznie. De majd idegen segítséggel ez is megy: az erősebbnek győznie kell, akkor is, ha mafla, beszari. Egyébként csak hallják a többiek, jegyezzék meg, adják át. Mert én lám felszívtam magam. (mögöttem a Hatalom – az ovinéni) – Szóval: reszkessetek. (Nem reszketnek tőle még az oviban sem – ott még sok hős van ám – mert utálják az ilyen hörcsögöt és röhögnek rajta. Az ovinéni, ha van esze, nem száll be a buliba. De majd az is meg lesznek mondva. (Apuka megy az igazgató nénihez stb.)
Kis nyelvi csoda, - akinek a szájából folyik - rémes arc.
Van belőle elég (felnőtt kiadásban is.

a hobbifotó halála

2006-06-29T06:38:00.000+02:00

Digifotó, - a nyomkodás forradalma. Vagyis, hogy más lett a fotózáshoz és a képekhez való viszonyunk. Kezdetben volt a fényképalbum, hatszor-hatos képek gondosan beleragasztottuk, lehetett nézegetni, vendégek, unokák stb. örömére. Aztán jött a harminchatos tekercs, szabadabban és többet lehetett fotózni, bár meggondolta az ember mit igen, mit nem. Az albumot felváltotta a tasakos fotótár. Azt is lehetett nézegetni, vendégek, unokák stb. Végül megjött a digikaméra és elszabadult a kreatív őrület: 250 kép egy memóriába, viszel magaddal pár pótmemóriát és akár ezer képpel jöhetsz haza Abbáziából. Itthon nem kell elvinni nagyíttatni, másoltatni, papír-képet gyártatni. Beleöntöd az egészet a laptopba, - és máris van mit nézni---
És nézik?
Hoppá, ennyi képet senki sem akar már nézegetni. Még én sem, aki csinálam őket. Egyébként is a család ugye ott volt veled, nem igazán mutat kíváncsiságot. Vendégeket nem lehet ezzel untatni, unokák tesznek az egészre, Mancika mást akar - az egyetlen képolvasó, ami minden fotót „lát”.
A képtömeggel van a baj – (részben). Mert az ember nem válogat a már kész digi képek közül se: tíz fotó van ugyanarról a delfinről, (vagy a vaporettoról, vagy a Tower-ről) ugyanabból a beállításból – de egyiket sincs szívem (türelmem) törölni, pedig így nézhetetlen. Viszont nagyon jó, hogy meg van a laptopban.

törökök haza! - a multikulti vége

2006-06-01T15:46:00.000+02:00

Berlinben a Rütli iskola volt az első, mely becsukta kapuit – a tanárok nem bírták tovább a napi erőszakot – gyerekek az udvaron, osztályban, könyvek, bútorok repültek az ablakon. Az iskola többségében török másod-harmadgenerációs török gyerekekkel. Aztán kiderült hogy más iskolákban is ez van, van olyan is, ahol a bevándorlók azzal dicsekednek, hogy puhára verik a németeket. Legutolsó: az igazgatónő szemére monoklit vert egy srác. (Kórházban.) A srác bokszoló. Török. Tizenéves. Már volt rendőri ügye - kisebb bunyók. Már volt rituális gyilkosság - egy arab lány "becsületét" védték meg bátyjai, véresen. Párizsban inkább utcán: ott is a beilleszkedés nem megy. Mert hogy nincs értelme, kugy sem kapnak munkát. Ha meghallja a patron az arab nevet, máris mondja, hogy na-neeem. De meg se kell hallania...
A németek még próbálkoznak. Speciális osztályok, sport és játék. (Ld. a szemkiverős bokszoló tinit...) Egybként a török gyerekek ezt a foglalkozást kedvelik. Amúgy nem érdekli őket az iskola, tanár, német kultúra. Ha itt nem, akkor mennek a korán-iskolába, ott maguk között vannak, imám meg tömi a fejüket a Nyugat haláláról szóló dumával.
Nem megy ez. Hazaküldeni őket nem lehet, az iskola működésképtelen, évente kétszer-háromszor az utca is az. Módszer nincs, az előítéletek nőnek (mindként oldalon.) Szkinhedek tábora nő, nyomulnak. Valószínű győz a radikális kitoloncolás-politika.
Hollandia: a legliberálisabb ország egy pillanat alatt fordult át idegen-ellenesbe. Hirsi Ali nevű afrikai nőt megfosztották állampolgárságától. Pedig nemcsak holland lett, hanem képviselő. Az afrikai nők elnyomását kritizálta, egyébként ő a szerzője a Submission c.nő-elnyomás ellenes filmnek. Különös, hogy rendezőjét, Theo van Gogh-ot egy iszlám-radikális ölte meg, és pont azóta fordult a kocka: a közvélemény, kormány idegen ellenes lett – egy pillanat alatt. És most a kormány is, a közvélemény is úgy dönt, hogy mind az iszlám terroristát, mind Hirsi Alit – az áldozatot – eíitéli. (Hirsi Ali rejtekhelyen él, mert halálosan megfenyegették az iszlámisták... Fényképe a nagyobb nyugati lapokban -sajnálkozással egyetemben...) A nőt mondvacsinált ürüggyel, - azért, mivel megváltoztatta születési dátumát. – az új törvény segítségével egy nap alatt megfosztották állampolgárságától, most kimegy Amerikába az Enterprise Intézetbe. A belügyminiszter a haját tépi. De a közhangulaton már nem segit. Hirsi Ali népszerűsége pár hónapja még 80%-os volt, ma már 50% alatti. A kormányzati hangulat radikálisan megfordult. Vége a multikultinak. Szép illúziók. Hirshi

a tudásipar rabszolgái

2006-05-28T08:35:00.000+02:00

Pár éve a Nike sportcipőket - jobb helyeken - nem illett venni. (Ld. Naomi Klein: No logo) Mert hogy embertelen munkafeltételek között gyártották - távol-keleten, gyerekmunka, éhbér, sweatshop-nak nevezett lyukakban. Lefutott, - vagy maradt, csak megunta a média? - most viszont valaki kitalálta, hogy ennek a rabszolga-munkának van már high tech változata: az indiai szoftver gyártó cégek két dolláros melósai. Az agy-bazárban - ez lenne India egy két városa - bármit megkapsz fillérekért, és jobban jársz, mintha X multitól vennéd. Nekik jó, mert nem halnak éhen. De innen nézve mégis csak kizsákmányolás, Cognitiv sweatshops-nak nevezik ma már ezeket a munkahelyeket, ahol tömegével ülnek a monitor előtt, napi tizenkét órában és boldogok, ha két dollárt keresnek.
Egyszer vissza fog ez ütni ám, ma még csak óriási profitot hoz, a rabszolgák ugyan már ma többet és jobban tudnak ha Nyugatra kerülnek, mint a helybéliek (amerikai diákok, mondjuk), még egy évtized és nagy ára lesz ennek. Nem rabszolga-lázadás lesz, hanem árforradalom. Ők vannak többségben és irtózatos ambicióval hajtanak, lenyelik a megalázó bérezést, a rabszolga-feltételeket, - egy darabig. Aztán megtanulják hogy kell invenciózusan, újat teremtve bedolgozni magukat a tudásiparba (ma csak rutin melókat visznek a rabszolgáknak...) Ha azt is tudják - övék a pálya. Pár piacot átvesznek, pár multit lenyomnak, és más lesz az ábra a centrum országokban. A periféria visszavág - egyszer. Gondolom én.