Zorán -- 2011 végén

Az év utolsó előtti napján Sportstadion, 20ezer ember, tombolás, éneklés, nyugi, mindenki mindenkit szeret.

A Körtánc (Koló) c. lemezéről (is) énekelt, vendégekkel: Pici és az LGT (a zenekar fennálásának) negyvenedik évét itt ünnepelte – az évforduló (fura) egyedül csak Zoránnak jutott eszébe. Hát, Presser zenéje (ő a zongoránál) majd szétverte a "házat – ment a sokezer watt, a jónép énekelt és nem akarta abbahagyni a refrént ("neked szól ez a dal…")

Nekem az maradt örökre emlékezetes, mikor Zorán behozta Ruzsa Magdit, aztán felkonferálta: „most én az én anyanyelvemen, ő az ő anyanyelvén fogjuk előadni az Ederlezi számot”. Ruzsa előbb magyarul, aztán ketten szerbül ("Proljeće na moje rame slijeće") énekeltek (zongora: Presser)– hát az frenetikus volt, bőgni kellett rajta (bár egy szót se értettem belőle) – de ahogy ők ketten… hát az csoda volt.
A lemezből az Esküvő c. szám: maga a filozófia (Dusán szövege zseniális) egész éjjel ment a fülemben, másnap előkaptam a lemezt és ment egész délelőtt. Hihetetlen milyen mély, szép, szomorú és igaz.

A közönség nem akart hazamenni, háromszor tapsolták vissza és Zorán mint valami kamasz kijött és azonnal belevágott. A végén, természetesen, az Apám hitte c. számmal zárt, a jónép könnyes szemmel (boldogan) indult haza, semmi tolongás, - szerettük egymást 2011 legvégén.

A legnagyobb szarban valami örömzene.