Tuesday, May 10, 2016

Média blues

a frász tör már hogy a hazai média, újság on-line hírszolgálat csak a  Kiss L ügyön tud rágódni már két hete - vagy tán régebbről - politika csak külföldön van? Ha van a hazaiban - hiányos. Annyi minden történik a világban és annyi minden történik nálunk: a média-újság és digi portálok kussban vannak. Miért. Még jó h olvasok néhány külföldi lapot, - azok színvonala is sokat romlott az elmúlt 5 évben, de mégis, ott van értelmes duma meg írás. Hát, nem ilyen volt a magyar zsúrnalizmus régebben (nagyon régen)....

Friday, April 29, 2016

Jövök ide az tutkó

most hogy nincs más, idejárok ezentúl,
gondolom jó lesz
alma

Egy blog halála

jött hírvivő h a HVG blogom ugrott - megszünt a blog-doboz, - aki hallja adja át

Saturday, July 18, 2015

Nagyik országa (már ahol van...)


Nagyi nélkül nem megy, mármint két-három gyerekkel a nyárban evezni. Mindig is tudtuk, de most a kéthónapos vakáció kiakaszt. Ovi zárva, tábor legfeljebb 10 napos (és drága), az egyik lefut, lehet másikba költöztetni a klambókat. A szünidő felét így is a szülőknek kell abszolválni, abból a kéthetes szabiból, ami talán maradt az évből. Ahol van nagyi ott nincs gond: kora reggel két oldalukra egy-egy kiskrapek akasztva, állnak sorba a strand előtt. (Délre haza kell érni: főzni? Gyereket ágyba tenni, gyógyszert kiváltani…)

Ahol nincs nagyi: két hónap bájos pokol. („Mégsem lehet kulcsos gyereket csinálni csemetéimből…”) A két szülő szabijából talán kifutja a másfél hónap. Két tábornál többet úgysem lehet a gyerekre sózni, (pénz sincs annyi), és talán a maradék szabiba egy hét Balcsi is belefér. A többit: egyedül?

X-éknél a nagyi fellázadt: neki is jár szabi, most például lemegy Hévizre. A naptár összeomlott, férj feleség totálkáros: De mégis nagyi, nem lehetne szeptemberben, isi kezdés után, még szép idő van. Nem, mondja nagyi, „tavaly is ezt játszottátok, végül nem jutottam sehová, pedig Futaki doktor lelkemre kötötte, hogy ezzel a lábbal muszáj fürdőbe járnom.” Nem-e lehetne-e… - egy darabig ment a civódás. És nem.

Aztán beteg lett a gyerek, láz, gyógyszer, mackó. Újra nagyihoz: de nem, oldjátok meg, ennyi nekem is jár. Telefon: bocs fennforgás van, ma nem jövök; dokinéni, délután, gyógyszer talán még van annyi. Férj elviharzik: majd váltalak.
Feleség ül az ágy mellett, a homlok forró, orca piros - mesét olvas.
-          „A nagyi olvassa” – mondja alig hallhatóan a gyerek.
Nagyi egy darabig még ellenáll, de aztán – mesél:Hévíz, nyár, szabi ugrott. A gyerek elalszik.

Nagyi nélkül nem megy. És ahol nincs nagyi?

Friday, May 29, 2015

Irigység (könyvnap)


Az Író gyorsan lapoz, golyóstolla megáll, felnéz, a nő lehajol, mond valamit, az író gyorsan írja. Egy oszlop mögül nézem őket és irigykedem: miért ő, miért nem én. Az Író kis asztala előtt hosszú sor kanyarog a sátrak között. Híres, imádják, veszik. Az Író becsukja a könyvet, átadja a nőnek, a következő már nyújtózik felé, fel se néz, kinyitja, írja. Miért nem én? - kérdem ismét, és máris én ülök a háromlábú széken és felnézek a nőre, aki nyújtja a könyvet, „Bleierné, Piroska”, - mondja és én megrázom a golyóstollat, mert a „B” betűnél elakadt, kaparja a papírt, nem ír. Keresem a másikat, mindig van nálam két-három, most nincs, felnézek. Hosszú a sor, csupa nő, de most látom, mindegyik arca ugyanolyan, - mintha csak Bleiernék állnának sorban, kezükben könyvek, elmosódott címlapokkal, egyik sem az enyém. „Tessék” mondja az előttem álló nő és kezembe nyom egy tollat. Írom a sztenderd szöveget, amiben egy kérdőjelnél elakad a kezem. Hőkölök, mert a papíron az áll, hogy „miért jöttél?”. Ki kéne radírozni, (nem lehet). Másik könyvet veszek elő a lábamnál álló halomból, ez így rettenetes. A nő arca holtsápadt, szeme becsukva. A sorban állók arca mind holtsápadt és mindnek csukva a szeme. Most, hogy nem látnak, lopva kicserélem a könyvet, - ez sem az enyém – nem érdekel, kezdem előröl. „Mondja a nevet” – „Bleierné, Piroska” – „ja”, mondom és írom. A papíron: „Hová mész?” Most már nem törődöm vele, aláírom, visszaadom, következő könyv, írom, hogy „hová mész?” aláírom, gépiesen megy, egymás után, azonos szöveg, azonos gesztus. A sor nem fogy, végül mégis csak egy asszony áll a pult előtt, kezében egy nagy alakú kötött könyv. Kinyitja, az oldalon csak egyetlen sor, az én nevem. Rámutat és int, hogy írjam alá. Aláírom, a nő eltűnik. Én meg egyedül állok az oszlop mögött, lassan vége a ceremóniáknak, a sátrakban pakolnak. Irigykedek - csak azt nem látom, kire? Miért? Minek? Mindegy.

Thursday, April 23, 2015

Bérbarátnő

 
VIP néven: escort, jobbaknak. (Nem olcsó: jobb fazon akár ezer euro is lehet – per óra.) Nem okvetlenül tartozik hozzá szex, inkább társaságszolgáltatás estélyeken, színházban, üzleti tárgyalás utáni fogadáson, meg ilyen fancy helyeken. És – tán ez a legfontosabb – olyan társ legyen a hölgy, aki meghallgatja, akivel lehet beszélgetni, akinek kipakolhat és aki nem él vissza vele a felszippantott információval. (Diszkréció – mondják – alapkövetelmény. Mert a füleseket el is lehet adni…) Ebből következik, hogy nem bombázó vagy modell lányok jönnek be ezen a pályán, hanem – a megbízhatóságon túl, - akik tudnak beszélgetni, akikben van empátia. (Különben a megbízhatóságról az ügynökség gondoskodik: kemény szűrővizsgák vannak e pályán…)

Egy escort blogjában említi, hogy elég sokan vannak negyvenes, megállapodott (tehetős) férfiak, akik csak dumálni akarnak, - na, jó, van kiegészítő sport is, de nem ez a fontos nekik. Hanem a meghallgatás. A lányok oldaláról ez sem könnyű: belecsöppenni egy bonyolult családi, üzleti, pénzügyi manőver-dzsungelbe és ott tudni hol/mit kellet/lehet mondani, hol csak bólogatni, vagy szépen figyelni… hm. Nem egyszerű.

Engem most a másik oldal, (a tehetős középkorú pasik) érdekelnek. Hogy ők miért bérelnek barátnőt? Sztenderd válasz (nincs ideje, tárgyal, utazik, 24 órában elfoglalt stb.) – nekem ez most nem stimmel. Szerintem – mindezeken túl - itt másról, a lélekről van szó, a puttonyról, amit cipel, és nincs hol leraknia. Nem sajnáltatni akarom ezeket a fiukat, csak korrigálom az előítéleteket. Képzeld el milyen magányos lehet egy ilyen pasi, otthon se tud ezekről a dolgokról beszélni – ha van otthon, meg asszony benne – nincs barát, akiben megbízhat, hogy nem él vissza azokkal a titkokkal, melyekről beszél neki. És nem neveti ki, nem oktatja ki, - szóval a beszélgetős magány autogenerált, maga a pasi hozza létre. Nem tud megnyílni, se belül, se a külső körülmények zártsága okán, kívül. Mert bizony, ez a privátszféra nem nyilvános és nehéz megnyílni, mert nagyon nincs kinek. Itt jön képbe az escort.

Amerikában az analitikus segít. Oda jár a filmsztár, milliomos feleség, az értelmiségi, a bróker. Réges rég lelki szemétládának neveztük az ilyen lerakodó helyet, ma életkérdés: a keep smiling társadalomban ezeket a belső titkokkal nem lehet megnyílni tulajdonképp senkinek: az a gyengeség stigmája. Viszont e terhet cipelni sem lehet sokáig, feleszi a lelket, kitárni meg nincs kinek.

Monday, April 06, 2015

Díszkő

Utcánkba diszkövet raktak le pár éve. A járda spéci lett, az úttest viszont… pár hónap múlva kilazult, aztán minden autó elhaladásakor kotyogott az utca. Jöttek javítani, egy darab részt felszedtek, aláraktak homokot meg tán cementes keveréket. De itt teherautók járnak, erős a forgalom, pár hónap és megint kocogtak a kőlapok. Újra csinálták. Jelen pillanatban negyedik újracsinálásnál tartunk. Azt tanultam, hogy az ember tanul saját hibáiból. Ez a burkolat nem való erős (teher)autó forgalom alá. Mégis erőltetik. Ahogy látom nemcsak itt, másutt is – a Király utca is ilyen? Mi lenne ha vki belátná, hogy valami más burkolat lenne célszerűbb? Az újracsinálás olcsóbb? Csak kérdem.
Bár sok értelme nincs, látom a vitát - 2010 óta - a Király utca témában.

Saturday, March 28, 2015

Te tudod, ki figyel sutyiban? Krimiben élünk.


Betörtek hozzájuk. Ötödik emelet lift takarása, acél ajtó, biztonsági zár. Épp nem voltak otthon. De ezek olyanok, hogy otthon dolgoznak, tehát hol egyik, hol másik, hol mind a kettő megy el és jön vissza félóra, két óra múlva. És a lopók kiszúrták mikor mennek el, öt perc múlva végeztek az ajtóval, hipp-hopp drágaságok, zafír, laptop, és száguldás elfele. (Biztonságtechnikus mondta, hogy mivel a legtöbb helyen már be vannak kötve vmi biztonsági céghez – ahol 10 perces a reakció idő – a rossz emberek nem szaroznak: a lopó ideje (zár plusz „kutakodás”) max. kettő perc, - mondta a szakértő.

De nem is ez a rémes. Hanem hogy a lopók napokon át figyelték őket. Ahol az első kérdés az, hogy egy ötemeletes házban honnan tudták kik a céllakás lakói? Na jó, kiszúrták – egy próbacsengetés, fej megjelenik a résben, képben vannak. Aztán felváltva figyelni kell a kaput, ki mikor szokott elmenni hazulról, visszajönni. (több napos cécó.) Aztán a kaput is ki kell tudni nyitni (na jó, az egy ócska zár).

Ehhez, a megfigyeléshez (amcsi filmek, vagy ávós, Stasi reminiszcencia) váltott személyzettel kellett dolgozni (mindegyik tudta, mit kell figyelni…) Ja, és a bizt. zár, ahhoz meg spéci lakatos-ismeretek kellettek (sztem). Elég nagy team köll. A kárvallottaknak ráment az éjszakájuk – rendőrség, nyomozók, zárcsere azonnal, ha lehet (Namost: hétvége – ki dolgoz ilyenkor? Röhögni fogsz: a zárasok tudják, hogy ilyenkor van a legnagyobb forgalom!) És aztán a stressz: feküdj le nyugodtan egy kéróban, amit feltúrtak…

De nekem valamiért ez a megfigyelés okoz borzongás. Nem tudod, ki követ, ki ül a kocsiba az ablakoddal szemben az utcán, ki akar bejönni veled a kapun stb. Most forogjak állandóan hátranézve, gyanakodjak gördeszkás srácokra, hajléktalanokra? Rémes.