konditerem

Szólt, hogy lenne egy meló. Együtt gyúrtunk az UTÉban, onnan ismerem. Mert, hogy ő már nem bírja, annyi a kuncsaftja. Azóta járok le hetente négyszer, alkalmanként két-két partnerem van. Egymás után persze. Azóta fordulok itt elő, pörszonalcócs-nak hívnak, pedig csak egy megtűrt személyi edző vagyok.

Lejön a gépről – 40 kilóra van állítva, húzva-emelés, ötvenszer. Megcsinálta. Kifújja magát, lazít, nyakában törülköző. Tapogatja a bicepszét, előbb egyiket, aztán a másikat. Okés. Gyúrás után mindig keményebb, feszesebb. Azt mondja: látja hogy van értelme.

A futópadnál. Kocogva indulj, beállítom neked, aztán három perc múlva gyorsítasz, újabb három perc után séta, - tudod. Az utolsó kettő emelkedő lesz. „Nem, mi jöttünk előbb!” – folyton tolakodik, ismerem a fazont. Arra játszik, hogy udvariasak vagyunk. Kétszer behúzott már, hogy ő volt itt előbb, a törölközőjét is itt hagyta. Ez a trükkje.

Ezt a tötyögést nem bírom, uncsi. Talán jobb lett volna mégis a fallabdázás, haver csurom vizesen jön ki a teremből és élvezi is. Ez meg csak gályázás. Az edzőm a felénél ráerősít. A gépek legalább szórakoztatnak, ahogy működnek. Habár, az az igazság, hogy legjobb utána: zuhany, capuccino, marhulás a büfében.

Ma három személyi edző van a teremben. Egyikük egy volt képernyős tévéssel dolgozik. Sokan nézik őket, a nő a terem egyetlen tükre közelében nyújtózkodik, edzője valamit molyol a gépén, a nő meg azt nézi, hogy hányan kukkolják.

Minimum egy Volvo. Hogy is nézne az ki, ha Suzukival parkolnál a Lexusok, Saab-ok, Audik közé. Snassz. Na, jó, csak viccelek, persze hogy odaállhatsz. Csak épp levegőnek fognak venni. Égés. Persze ha elmész egy másik konditerembe, ott jó lehetsz. Itt látod, rongyrázás megy. Én se tudom miért.

miért akarnak a szocik kussban lenni ellenzékiként?

Azt mondja meg nekem valaki, miért nem kell a szociknak média, tévé, újság? (van néhány – de gondolom, gyengén fognak állni egy év multán. Szóval a kérdés – jövőre vonatkozik.) Kérdem én, nincs annyi gazdag szoci, ki összedobhatna egy tévét és egy újságot. Széles Gábor gründolt egy lapot, egy tévécsatornát - saját zsebből, a Nagyítás c. hetilapot ugyanígy egy privát indította (aztán jött hozzá ez meg az…) Miért van az, hogy a szocik nem bírnak kiizzadni egy ilyen gesztust? A másik oldal milliomosai nagylelkübbek? Vagy csak jobban értik, hogy mi a politika, a hatalmi játék?

Nagyon rá fognak (fogunk) fázni erre a fukarságra, mert nem lesz hol megszólalni. A ballib lapok, fórumok, rádiók, - elhalkulnak, esetleg el is tűnnek. Az ellenzék, - a ballib, amennyi megmarad – hol lesz ellenzéki? A kocsmában, otthon, családi körben, törzsasztalnál, naplójában. Tényleg ezt akarják?

Említettem néhány szoci meg liberális fejesnek hogy ez marhaság, médiapolitizálás korában média nélkül - olyan, mint fürdőgatyában menni az Antarktiszre áttelelni. Néztek rám, nem értették. Nem is értették... EZ a baj. (Sztem)

Itt az utolsó pillanat, szikratávírómon most adom le az utolsó SOS-figyelmeztetést: még össze lehetne dobni egy "túlélőkészletet" médiából, digi-rádióból, (talán) újságból (hoppá azt nem tudom. De ha a Népszava sorsára gondolok kb. egy év múlva, szomorú leszek.) Ha nem – nem. Lehet kussban is lenni – virtuális ellenzékként. Ja, és marad az Internet. Az se rossz, csak épp nem jut el a közbeszédig, a politika terére, ahol dőlnek a dolgok.

Szóval: még pár percig lehet gründolni – tessék kinyit a bukszákat, áldozni, vagy csak a jövőre gondolni, a túlélésre, a magyar jövőre, hogy egyszer még a távoliban legyen még ballib élet, politizáló sokféleség. Ezt üzenném a szociknak, - már akik ilyesmiben tudnak dönteni. De nem érem őket el. Túl messze vagyok, túl kicsi, egészen láthatatlan.

Aki tudja, adja át

megkezdték Obama amortizálását?

Igaz, egyelőre csak a szobrot kezdték bontani. Finom kérdésekkel. Hogy miért olyan puha (soft on terrorism, - nem küldte Guantanamora a detroit-i terroristát), soft on banks (nem birta keresztül verni a bonuszok korlátozását és főképp nem bírta átnyomni a pénzügyi rendszer átfogó reformját.) soft on Iran (első körben nem lőtt - fenyegetett, - hanem tárgyal velük…) Szóval: „lehet, hogy nem is tudja…” (megvalósítani, keresztülvinni, életbe átültetni) amiket kampánya során ígért. (A „lehet, hogy nem is tudja...” az FT címoldalán, szalagcím (jan. 15, kb. fordításban) A cikk megengedőbb, kritizál, de csak finoman (soft on Obama). Egyelőre.

A kritikák apropója: egy éve van a Fehér Házban. Tetszési indexe nagyot esett. (65-ről 50 % körülire). Hiába sikerült (félig) átvinni az EÜ törvényt. A többi versenyszámban gyengének látják. Washingtonban a hard ball game-et kedvelik:)

Csakhogy. Csakhogy az amortizálás ravasz kanyarral indul, ha egyáltalán.... Obama agendáján a legfontosabb pont a pénzügyi szféra, a Wall Street megreformálása volt. Most innen indult a támadás. A bankvilág beszólt: „nem”: ne dumáljon bele senki hány milliárdot költenek bonuszokra, (év végi jutalmakra. Pontosan, 143 milliárdot, WSJ szerint, 2010 jan. 14); ne akarja senki feldarabolni az óriásbankokat (ez volt a terv), maradjon meg a „too big to fall” (túl nagy ahhoz, hogy engedjék bedőlni”) elve, vagyis, szabadon lehessen továbbra is kaszinózni, játszani a befektetők pénzével, ha gáz van, az állam kifizeti a cehet. Szóval innen indult az ellentámadás. Most csak rá kell mutatni: a legfontosabbat – a válság tényleges megoldását – nem tudta keresztülvinni: a pénzügyi rendszer ugyanolyan, mint volt, hiába költött rá több ezermilliárd dollárt. Hát lehet ilyet csinálni? A deficit iszonyatos, az adófizető évtizedekig törleszti majd ezt a balul sikerült reformprogramot – mondják (republikánus kritika, de már néhány demokrata is ezt szajkózza…). Jönnek a hiány-listával: És Afganisztán? És Irak? És Kína? – innen kezdve csak be kell tárazni a számszeríjat, meg lőni, - és fárasztani a pasit. Ráadásul saját tábora is elégedetlen, a Nobel díjas Joseph Stiglitz egy Bloomberg-interjúban elégtelennek minősítette reformjait, a másik oldalon, a Wall Street Journal egyik cikkírója „halványuló csillagnak” látja. (december 24.)

Erre a csúnya játékra Robert Reich hívta fel a figyelmet (FT, január 13.) – hogy ti. a bankvilág átvette a hatalmat (legalábbis nagyon közel van ahhoz, hogy diktáljon az adminisztrációnak). Meg hogy ezt nem szabad engedni egy demokratikus kormánynak. De Reich azt is látja, hogy a zsozsó a high finance-nál van, és velük szemben játszani nem egyszerű. (a lobbistákra költött pénzük jócskán megugrott, 344 millió dollár 2009-ben: mindent az Elnök blokkolására… Különben is: akinél a pénz van… (Hm. Ez a közmondás itt most marhaság…, de egye fene.)

Ha Obamának sikerül áttörni ezen a blokkoláson – nyert. Ha nem, veszik a következő számszeríjat és lőnek tovább. Szívből drukkolok neki – ilyen elnök rég nem volt Amerikának. És remélem, sikerül kimásznia ebből a katyvaszból elnöki megbízatása félidejéig. De ahhoz tényleg bátrabb-keményebb meló szükségeltetik.

a "budapesti csata" - dühöngj gyalog

A BKV sztrájkol. Voltaképp van ott igazi szakszervezeti tennivaló, követelés, felháborodás stb. (Jutalmak, fizetések az egekben, simli a pincében, mutyi a köbön.) Egy részét már odaadta menedzsment, - tovább folyik a sztrájk, van miért.

A haver azonban aszongya, hogy oké, ez így van, sztrájkoljanak csak, szívassák a jónépet (Pest gyalogosait) – de ha nem látod, hogy erre a bulira ráült a politika és már nem is fog róla leszállni, akkor vak vagy. A Fidesz Budapestért harcol: annál jobb, mennél jobban szívatják a várost, Mávosok, békávések, akárkik. A stratégia az, - folytatja a haver - hogy a „bűnös város” csak utálja minél jobban ezt a ballib vezetést, akkor tuti hogy ki fogják őket szavazni a francba, és a főváros is narancssárga lesz.

Hümmögök, nem értem, a fél város elővette a kocsiját, tojik a sztrájkra. Haver folytatja.

Budapest a koronaékszer, kétmilliós szavazótábort blokkban megnyerni nem semmi. Amortizálják, hogy úgy mondjam – idézi a haver a mondatot. Földalattival, parkolással, dugókkal, sztrájkokkal, amivel akarod: ez a budapesti csata. És amilyen hülyék a szocik, nem veszik észre, belefutnak a tőrökbe és veszítenek. (Más kérdés, hogy a gyalogos – aki izzad a Kőbányai úton - hiába szencségöl. Kit szidjon? Akárkit, - hangja nem ér fel a magosba. -- mondja a haver.

Én meg ekkora cinizmus nem tok elképzelni.
Leintek egy taxist, (nagy a csomagom). Melletünk megáll egy Opel, sofőrje átszól a taxisnak: "Áruló!"

"nem kell rá készülni..." - mondják

Mármint az ellenzéki létre. Ahogy elnézem a szocikat, meg egyáltalán a bal-lib társulatot, csak sírnak és nem csinálnak semmit. Miért nem bírnak (milliárdosaik segítségével) lapot alapítani, tévét inditani, ha mást nem internet alapu tévét, egyáltalán a közbeszéd olyan terét, ahol meg tudnak fél év-egy év mulva – szólalni? Miért nem érdekel ez senkit. Dumáltam ezzel azzal, csak nézett rám üveges szemmel, mi-van-haver? – fogalma nem volt miről hablatyoltam neki. Nem lesz népszabi? Naésasztán. Nem lesz rádió-tévé – se ilyen se olyan – Naésaztán. Kb. így. Megáll az ész. Hogy egy demokráciában szokott lenni ilyen olyan ellenzék, - köztük baloldali – az nem az égből pottyant ajándék, azért meg kéne dolgozni (előkészíteni) nem csak azon tökölni, hogy ki legyen a nem-létező miniszterelnök…

A nyolc év alatt elkényelmesedtünk (én is, vazeg) meg az értelmiség nagy hányada. Jövőkép? Legfeljebb holnapig. Szervezeti formák? Komcsi marhaság. Hatalmi politizálás átalakulása ez év nyarán? Ugyanmá… Majd egy év irtam itten hogy éljen az egypártrendszer. Akkor ez viccnek hatott. Ma is meg tudnám ismételni, de nincs kedvem viccelni. Lesz egy-két kis (5 százalékot suroló) párt – mint ellenzék? És azzal működni fog a demokrácia.

Nem ragozom, nincs hozzá kanalam, szombat Saturday night fever (hazi változat) jobban vonz, szasztok.

Tiger Woods és a félrelépés szociálpszichológiája

Tiger Woods, a golf-zseni félrelépett. Nem egyszer, sokszor. (A nők kedvence volt, üldözték, ajánlkoztak, nem hagyták békébe - igaz ő is szerette a kalandokat, nagytermészetű ember. Van ilyen.
Hát, igen. Félrelépett és lebukott, kocsija tönkreverve, feleség kirúgta, szponzorai elhagyják, - milliós jövedelemkiesés - mert nap mint nap újabb csajok jelentkeznek "kártéritésért." A média meg csámcsog... A (képmutató) társadalom fel van háborodva: egy idol...naháááát. Mert Amerikában most a félreizélés a létező legnagyobb bűn. Nem elég bocsánatot kérni – mondja egy hírportál.

Nem elég, mert itt kezdődik az üzlet: külön iparág lett a félrelépő férjek tanácsadó gépezete. Több ezer dollárért elmondják a balhéból kivezető tuti tippet. (Olyanok persze, akinek életükben nem volt még kalandjuk, akiket csajok még soha nem akartak elcsábítani, nem voltak a közönség kedvencei…) Szóval – mondják a tanácsadók - be kell vallani ezt a szörnyű bűnt, - de nem ám akárhogy: fel kell lépni a tévében. Ehhez kell egy fogadó tévé-csatorna, szerki, kommentátor. (Ő szerez egyet, fizetsz a tanácsadónak, tévének…). Ott aztán előírt koreográfiát kell követni: hosszan kell ecsetelni a bocsánatkérést, - igazi könnyekkel sírni a legjobb – aztán egy rehab-centerbe költözni, ahol leszoktatnak a szex drogjáról (Legalább is a közönség azt hiszi, és ez elég…). Pénztár: tanácsadói díj, tévé-promóció, rehab-center, jobb esetben (amennyiben sok a csaj) - némi PR adakozás.

Sok pénz. De megéri. Mert ebben a macerában az a cső, hogy Amerikában, ha ezt végigcsinálod a közvélemény, megbocsát. Azt írják pl., hogy Clinton elnöknek, hivatalból való távozása – a szex-botrány és bocsánatkérés – után nagyobb volt az elfogadottsága, mint pályája csúcsán. A társadalom díjazta, hogy hamut szórt a fejére és becsukta a boltot. Szóval megéri – ez egy megbocsátó társadalom. Igaz, hozzá porba kell magad alázni, de megérdemled, mert a házasságtörés rosszabb, mint egy atombomba. Legalábbis az új vallásosság, meg konzervatív újhullám szerint.

Azt meg természetes antropológiai ténynek kell tekintened, hogy az embert át lehet képezni, félrelépő macho állatból jó családapa, bájos férj és szelíd hivatalnokot lehet faragni némi tévé-sírás, és rehab-center látogatás után. A kefélést meg hagyjuk a tinikre.

Tiger Woods még latolgatja, hogy elmegy-e a tévébe sírni. Nem smakkol neki.
El is hiszem.

USA: Nő az adósság-szakadék

Egyfelől arról beszélnek, hogy egyre aggasztóbb a túlfűtött hitel-piac, másrészt meg hogy a növekvő bizalom miatt egyre keresettebbek a hosszú lejáratú kötvények. (FT 2009. dec. 2.) A kettő valahol rokon persze, mégis ciki. Mert hogy a nagy válság a beteges nagyságú hitelexpanzió miatt (is) jött ránk, most meg megint tul sok a hitelpénz. (Kormányoké elsősorban, de bankoké, cégeké. Háztartások most visszafogják magukat…) Amiből az következik, hogy a központi bankok már megint odadobták a gyeplőt – vagy még inkább: most sem sikerült szabályozni - értelmes korlátok közé terelni - a pénzpiacot. Vagyis nyitott az út a következő válság felé. (Aminek kifizetésére már a világon sehol se nincs pénz.)

Az persze más kérdés,hogy a Wall Street - meg a corporate finance úgy egészében - csípőből visszalő minden regulatív kezdeményezést. Aligha lehetne teljesebb a sakk-matt helyzet. Amiért persze Obama elnököt és kormányát teszik felelőssé odahaza (a pubik), tengeren innen meg Amerikát. Hogy az egészet a bankvilág generálja, arról csend van.