a tudásipar rabszolgái

Pár éve a Nike sportcipőket - jobb helyeken - nem illett venni. (Ld. Naomi Klein: No logo) Mert hogy embertelen munkafeltételek között gyártották - távol-keleten, gyerekmunka, éhbér, sweatshop-nak nevezett lyukakban. Lefutott, - vagy maradt, csak megunta a média? - most viszont valaki kitalálta, hogy ennek a rabszolga-munkának van már high tech változata: az indiai szoftver gyártó cégek két dolláros melósai. Az agy-bazárban - ez lenne India egy két városa - bármit megkapsz fillérekért, és jobban jársz, mintha X multitól vennéd. Nekik jó, mert nem halnak éhen. De innen nézve mégis csak kizsákmányolás, Cognitiv sweatshops-nak nevezik ma már ezeket a munkahelyeket, ahol tömegével ülnek a monitor előtt, napi tizenkét órában és boldogok, ha két dollárt keresnek.
Egyszer vissza fog ez ütni ám, ma még csak óriási profitot hoz, a rabszolgák ugyan már ma többet és jobban tudnak ha Nyugatra kerülnek, mint a helybéliek (amerikai diákok, mondjuk), még egy évtized és nagy ára lesz ennek. Nem rabszolga-lázadás lesz, hanem árforradalom. Ők vannak többségben és irtózatos ambicióval hajtanak, lenyelik a megalázó bérezést, a rabszolga-feltételeket, - egy darabig. Aztán megtanulják hogy kell invenciózusan, újat teremtve bedolgozni magukat a tudásiparba (ma csak rutin melókat visznek a rabszolgáknak...) Ha azt is tudják - övék a pálya. Pár piacot átvesznek, pár multit lenyomnak, és más lesz az ábra a centrum országokban. A periféria visszavág - egyszer. Gondolom én.

Spot, koksz, Moss...

Kate Moss természetesen. Vagy tíz éve (tán több) csodaszép volt, imádtam, (virtuálisan persze, mert csak képekről), de bele voltam esve totál, törékeny testébe, közönyös pillantásába, hideg fazonjába, kiálló pofacsontjaiba. Mindenbe. Akkor (vagy előtte?) Calvin Klein modellje volt, isteni, bár idehaza nem igen ismert csoda. Most rászálltak, hogy kokszol. Pete Doherty, a barátja – popsztár – nyíltan zabálja a szert, az akár filmezni is hagyja ,magát közben, szakadt egy fószer, tényleg. De hát ők ketten most már együtt. Ezért aztán Kate Moss is lebukott, bukott angyal lett – a sajtó leírta. Azt észre se vették, hogy azért kap meghívásokat bemutatókra, sőt, sztárolják meg olykor.
Mert kell ez a fazon, pláne így reality show-ban: tudod vannak azok a divatmodellek, akik drogfüggő csajoknak vannak kifestve, harminc kilósak (180 centinél azért az feltűnik) és nagyon leharcolt pofákat vágnak. Mert hogy van ilyen ruha, amit így kell mutatni – és van olyan piac, ahol az ilyen modell adja el a legjobban a kollekciót. Viszont Kate Moss ezt tutiban tudja nyújtani: ő igazi, tényleg lerobbant, nem kifestett – kokszolásban leharcolódott, tán a végét járja - de mondjuk Versace-nak (vagy Armaninak, igaziból nem tudom melyiknek ) így kell, ilyen valóságosan, virtuális-valóságos hullaszaggal. .

Mert ha kifutóképessé teszik, még így is, még mindig nagyon szép. Az üzlet, ami meg belőle (drogfüggőségéből, Doherty-ből) él, jól megy. A kettő összetartozik. Csak erről nem beszél senki. Arról sem, hogy ezzel beetetik az érte rajongó csajokat. Mondanám, csábitják a kokszra. De hát nagy pénzek forognak itt. Kate Moss pedig még – mielőtt eltűnik – megdobja a forgalmat.

a fej mint reklámfelület

Rég tart (a brand mánia 1), ha Nike cipőd van, ha Vuiton táskád van stb. cool lehetsz. Vagyis a jónép lelkesedik. Eddig így volt. Most változik a terep. Kezdődik a brand mánia 2 széria. Az adidas márkajelet (3 stráf) a tenisz szövetség kitoltja Wimbledonból. Őrjöngés. Folyik az alkudozás. Állítólag túl nagy az embléma, ami így már nem logó, hanem reklám. Most 7 centire mennek le adidaszék, de az se nem jó, legyen láthatatlan az frankó. A konkurrencia sajnálkozik, (krokodil könnyek és táska-cipő garnitura irányából) –
Nem tudom, mi lesz, de nagyon nagy a gáz: az adidas egyébként is hol felmegy, hol leharcolódik a piaci versenyben, ha nem lehet látni a logóját, - egyelőre csak Wimbledonban nem lehet majd – az könnyen a bajt hozhat rá. Biztos kitalálnak valamit, pl. Agassi (akit a cég sponzorál) fejére tetováltatja a három csíkot, ahhoz nem lehet köze a logo-felügyeletnek, - mert az személyes adat.
A többi logóval is így kéne csinálni – persze aki viseli, mint reklámfelület, kapná a zsozsót.

a gyerek kérdezne de nincs kitől, Igy aztán kornyadozik...

tele vannak kérdésekkel, szorongásokkal.. Mit kell csinálni, ha barátom csak éjszakára akar velem maradni, mit ha impotens az első alkalommal, mit ha nem áll el a vérzésem, mit ha a csajok csak kineveetnek, miért szégyen ha szerelmes vagyok, de fülig, és mit kell tenni ha érzem, hogy el akar hagyni? - stb.
Tele vannak rejtélyes ügyekkel, de otthon sem ezek, sem más kérdések nem tehetők fel. Pláne nem a bonyolultabbak. Pl. Nádas irja egyik nőszereplőjéről, hogy anyja még azt sem merte neki megmondani, hogy "vérezni fogszi, aranyom." Mert szégyelte. A családok ötven százalékában meg csak egy szülő (anya) van, arra sem lehet mindent ráaggatni, - egyébként a frusztrációból (szülőiből) születő válaszok nem is biztos, hogy jók lesznek.Szóval nincs kitől. Órámon - ilyen-olyan elemzések kapcsán, harmadik személyben, a szereplők bonyolult ügyeivel kapcsolatban - kúszott elő egy-egy kérdés, - akkor kapcsoltam (döbbentem meg), hogy te Úristen, ezek hová forduljanak ha lelki, testi gondjaik vannak? És bár vihogtak olykor, de hálásak voltak az irodalomba bújtatott válaszokért, a lélek, a test kínos (természetes) konfliktusait érintő jegyzeteimért. Pedig nem is lehettem igazán nyilt.
Egymást hülyitik persze, - és még jó ha van ilyen. Ha van megbizható barát/barátnő - mert az is kimegy a divatből (mármint a testi-lelki jóbarátság: gyorsan elárulják egymást), és akkor marad a Kiskegyed, a pornó-rovat, pornó-site, meg a geng, ami természetesen "jobban tudja", miújság, és teletömik a fejét (szívét) marha tételekkel. Régen is igy volt, de az 50%-os egyszülős családokban ez valahogy komolyabb gubanc. Ráadásul átörökíti a magára maradt szülő saját sorsát gyerekeire - nem részletezem, bár kéne.
Persze azt a bábszinházat is el tudom képzelni, hogyan folyik egy erotika-szex-családi élet OF óra az iskolában (Tisztelet a kivételnek...) A tanár/tanárnő majd elsülyed a szégyenkezéstől, mikor a köt.anyagot leadja, - közben a gyerekek röhögnek, cikizik a tanárt/tanárnőt, közben aki vágyakozna egy őszinte szóra kornyadozik az órán és úgy tesz, mintha ő is csak röhögne. Mert felnőttek vagyunk, kivülről tudjuk az összes pornó figurát. Csak a lényegről fogalmunk sincs, de nem is fontos. Megvagyunk anélkül...
Rossz kedvű vagyok - ennyire nem rossz a dolog, de romlik, és olyan társadalmi habitust alakit fokozatosan, ami elrontja a szerelmi életet, az érzelmi kultúrát. Lassan de biztosan. Nincs kihez fordulni.