Friday, May 29, 2015

Irigység (könyvnap)


Az Író gyorsan lapoz, golyóstolla megáll, felnéz, a nő lehajol, mond valamit, az író gyorsan írja. Egy oszlop mögül nézem őket és irigykedem: miért ő, miért nem én. Az Író kis asztala előtt hosszú sor kanyarog a sátrak között. Híres, imádják, veszik. Az Író becsukja a könyvet, átadja a nőnek, a következő már nyújtózik felé, fel se néz, kinyitja, írja. Miért nem én? - kérdem ismét, és máris én ülök a háromlábú széken és felnézek a nőre, aki nyújtja a könyvet, „Bleierné, Piroska”, - mondja és én megrázom a golyóstollat, mert a „B” betűnél elakadt, kaparja a papírt, nem ír. Keresem a másikat, mindig van nálam két-három, most nincs, felnézek. Hosszú a sor, csupa nő, de most látom, mindegyik arca ugyanolyan, - mintha csak Bleiernék állnának sorban, kezükben könyvek, elmosódott címlapokkal, egyik sem az enyém. „Tessék” mondja az előttem álló nő és kezembe nyom egy tollat. Írom a sztenderd szöveget, amiben egy kérdőjelnél elakad a kezem. Hőkölök, mert a papíron az áll, hogy „miért jöttél?”. Ki kéne radírozni, (nem lehet). Másik könyvet veszek elő a lábamnál álló halomból, ez így rettenetes. A nő arca holtsápadt, szeme becsukva. A sorban állók arca mind holtsápadt és mindnek csukva a szeme. Most, hogy nem látnak, lopva kicserélem a könyvet, - ez sem az enyém – nem érdekel, kezdem előröl. „Mondja a nevet” – „Bleierné, Piroska” – „ja”, mondom és írom. A papíron: „Hová mész?” Most már nem törődöm vele, aláírom, visszaadom, következő könyv, írom, hogy „hová mész?” aláírom, gépiesen megy, egymás után, azonos szöveg, azonos gesztus. A sor nem fogy, végül mégis csak egy asszony áll a pult előtt, kezében egy nagy alakú kötött könyv. Kinyitja, az oldalon csak egyetlen sor, az én nevem. Rámutat és int, hogy írjam alá. Aláírom, a nő eltűnik. Én meg egyedül állok az oszlop mögött, lassan vége a ceremóniáknak, a sátrakban pakolnak. Irigykedek - csak azt nem látom, kire? Miért? Minek? Mindegy.

0 Comments:

Post a Comment

Links to this post:

Create a Link

<< Home