Wednesday, June 08, 2011

Jorge Semprun

Meghalt Jorge Semprun (mintha folytatná híres regényét: a La deuxieme mort de Ramon Mercader-t – vagyis „megcsinálta” a sajátját, a harmadik (igazi) halálát.
Nagyon szerettem. (Gyönyörű férfi volt – mellesleg.)

A nagy utazás c. híres regényéből kimaradt tizenegy nap (a regény Buchenwald-sztorija, ahová, mint ifjú francia ellenállót vitték a németek.) Úgy volt, hogy azt a tizenegy napot – szabadulás utánit – nem tudja megírni: azt érezte, hogy képtelen papíron életre kelteni azokat a napokat - az emlékezés megöli. Halogatta, zárójelbe tette, végül a kilencvenes években megírta a legrémesebb históriákat, - ami kimaradt A nagy utazásból. Aztán küzdött emlékeivel, az írás közben életre kelt halottaival.

Hihetetlen az emlékezet gyilkos munkája, hisz nemcsak ő küzdött árnyaival: Ez volt a sorsa pl. Primo Lévinek is, aki ugyancsak elég későn – talán a nyolcvanas években – mert nekilátni a pokol legrémesebb – még meg nem írott napjainak papírra vetésének (Auschwitz-i történetek) , e napló ill. elbeszélés töredék írásába halt bele. (A könyv posztumusz jelent meg, I sommersi e i salvati, (1986), angolul: The Drowned and the Saved, (1989).

Semprun is így volt: élni akart, és nem akart emlékezni/írni. Ahogy könyvének címe kifejezte ezt a konfliktust: L’écriture ou la vie, 1996) – vagy-vagy. De mivel író volt, győzött az írás transzcendens kötelessége – és bár kapott még néhány évet, sztem ez az írás-emlékezés vitte el.

A háborúnak vége (La guerre est fini, R: Alain Renais, Yves Montand, Ingrid Thulin, 1966) annak idején – mikor még volt baloldal - nagyot szólt Európában: az akkori kommunista mozgalom éles kritikájával – szovjet barátságával, anti-demokratikus strukturájának leirásával, valóságtól elszakadt, kőkobaki politikájával. Azonnal kizárták a spanyol KP-ból, amivel életét veszélyeztették: bár Párizsban élt, a francia rendőrség bármikor kiadhatta volna Francónak. Mindegy, a film számos díjat kapott (Fipresci, New York-i filmkritikusok körének dija 1967), Karlovy Vary-ban – kelet-európai, vasfüggöny mögötti filmfesztiválon - is indult (1967ben) – ahol is a zsűri tombolt, mert megkapta a spanyol KP tiltakozását, (pontosabban: "kiátkozását", amennyiben dijazzák ezt az „árulót”) – aztán, hogy-hogy nem, úgy döntöttek, hogy fellázadnak a diktátum ellen– na ja, a zsűriben ott ült Susan Sontag, Philip Noiret, Carlo Ponti is: szóval ez a film kapta (megosztva) a legjobb külföldi film díját. Semprun is jelen volt, de a huzavona láttán, elutazott. A másik külföldi dijazott: Hideg napok (Kovács András filmje volt)

Amúgy meg - mondták barátaim - ne felejtsem ki haláli nagy dobását, a Z, avagy egy politikai gyilkosság anatómiája c. filmjét -(forgatókönyvet Semprun - Gavras-szal közösen irta, a mozit Costa-Gavras rendezte, 2 Oscar-ral dekorálták, halhatatlan alkotás. (1969) A sztori - valódi vérrel íródott: az "ezredesek diktatúrája" idején meggyilkolt politikus, Grigoris Lambrakis sorsát dolgozta fel.

Emlékek, gyilkos emlékek: és egy tiszta ember, RIP.