Tuesday, February 26, 2013

Már mártirnak se érdemes lenni...

Nemrég egy kisvárosban lecserélték Bajcsy-Zsilinszky Endre utcatáblát (Wass Albertre). Nem volt jó az eredeti. Bajcsy az újabb magyar történelem egyik legizgalmasabb antifasiszta figurája. Mondhatnám – tele ellentmondással és a végén hősi lobogással. Gondolj csak Achim L. András meggyilkolására – máig nem tudjuk pontosan ő vagy öccse lőtte le a békéscsabai parasztvezért. (Egy ideig öccse volt a gyilkos, aztán megint Endre.) Azt viszont tudjuk, hogy Endre a szélsőjobbról indult, túl a gyilkoláson. És aztán? '44-ben már a katonai ellenállást szervezte a németek ellen. És ő volt az egyetlen magyar ellenálló, aki pisztollyal a kezében fogadta a letartóztatására érkező Gestapo-t. (Sajnos a kilőtt golyók nem találtak... Akkor is: igazi ikonja a nemzeti ellenállásnak, magyarságnak, antifasizmusnak. Mártír lett Sopronkőhidán. De mártír sem kell, hiába nemzeti. WA – jobb.

Azért ez a szimbolikus csere nem semmi a „ki a magyar és mit akar” ügyben.

Thursday, February 21, 2013

digitális bennszülöttek (egy bevándorló panaszai)

Azt tudtam, hogy gyerekeink gyerekei (és azok gyerekei még inkább) - mindent tudnak, bármilyen gép vagy okostelefon - digi kütyü - menüjében tudnak kalandozni secperc alatt, iTune-ban hát persze hogy otthon vannak. Ez rendben is van, beleszülettek, anyanyelvük stb. Az viszont már piszkálja a csőröm, hogy „bevándorlók” maradnak fenn a fán: az életben nem fogják úgy tudni a digi-kütyüket, szoftvereket kezelni, velük dolgozni (ha kicsit bonyolultabbra fordul az időjárás,hogy úgy mondjam) - ,ahogy a bennszülöttek tudnak kavarni ezekkel. Akár hogy is fognak erölködni, tanulni, igyekezni, tanfolyamot végezni –nem fog nekik menni. (Nekik? - nekem! És ez már bosszantó. Igaz, nem sokáig, - lassan a cérna végén - de akkor is. Nagy ez a digitális divide, és pont beleesem – nem jó. Mint reménytelen bevándorló, csak ezt akartam mondani.
(Most épp vmi főhatóság kérdőívét kell kitölteni (elektronikusan, digitálisan) nekem bonyolult (nem user's friendly) de az is lehet tényleg kockafejű fejlesztők szivatják vele a jónépet, mindegy, már itt szívok mint a torkos borz pár napja, semmi se jó, alig haladok - mert bevándorló vagyok.)

Friday, February 08, 2013

Jönnek az orosz zsenik (koncertek)

Most pl. a Touraine-i fesztiválon, a La Grange de Meslay-ban lépett fel egy bődületes zongorista – Alexej Wolodin. (Előtte egy Berezovszki nevű, aztán egy Sparov – Genfi verseny-helyezettje) De most Wolodintól vagyok kikészülve, ez a pasi tényleg zseni: úgy képzeld el, hogy egy óriás méretű csűrben vagyunk, hosszú és keskeny, ám a mennyezet csodálatos ácsmunka (olyanok a gerendák ott fenn, mint egy gótikus templom boltívei). Wolodin bejön: fekete póloban, kicsit köpcösen, azonnal belevág (Beethoven esz dúr szonáta, majd a Pathetique.) Valami eszméletlen ahogy uralja a zongorát, nincs megilletődés, manír, átszellemülés, faxni – jáccik, mintha övé lenne a világ. Isten kezében vagyunk. Az esz dúr szonáta rondóját olyan játékosan hogy alig ismerek rá. A Pathétique első tétele – na persze – démoni, de Wolodin csak izzad és gyúrja a hangszert, a hátamon fut a hideg. (A tétel végén lezseren törülközik…) A három tétel mindegyike hangsúlyozottan más, vidámság a végén se nincs persze, szláv szomorúság. De az egész darab nagyon ott van. Van a pasiban valami hihetetlen közvetlenség – nem Lan Lang), aki ma már csak a tévékamerának jáccik – ő maga a zene, (eszedbe se juthat, hogy netán félreüt vagy belesül) – egyszerű csoda jön ki a keze alól, ami neki természetes. Aztán feláll, meghajol – a közönséget alig látni a csűrben – és eltűnik. (Az igaz, hogy ez a helyszín is meghökkentő volt, egyszerűsége feldobta az játék eredetiségét – lebilincselt.)

Honnan jönnek szinte minden héten ezek a zseni-palánták. Mert csak jönnek. (A Mezzo-n kapom őket. Ha nagyon keresed, a Youtube-on Volodint is megtalálod.) Bocs, ez nem reklám, csak kérdés. Igaz, én már azt se bírtam felfogni, hogy a legveszettebb Sztálin-i terror alatt hogyan születhetett a Mester és Margaréta. Mindegy, nem értem a világot és kész.

Sunday, February 03, 2013

Inkubátor ház

Ebbe az épület-monstrumba járt első szerelmem (általánosba, anno), aztán lett belőle Kereskedelmi isk. és Kalmár László informatikai szaközép, majd egyszer csak kiköltözött mindenki és az épület üresen állt. (Zabos is voltam: a Kalmár-emléktábla pár napra eltűnt, - mi az? már az se jó? - kisült,hogy csak áthelyezték egy másik falra.) Mondták, hogy valami milliomos vette meg, - ez meg városi legendának bizonyult – de tény, hogy üresen rohadt, sokáig csak egy szekuriti cég lámpája égett este a pedellus-fülkében (arra jártam kutyát sétáltatni).

Aztán jöttek biciklisek, meg kis teherautók, csajok fiukkal, mindenféle deszkákkal, jöttek szobafestők és villanyszerelők, szóval beindult az élet. Ma már egy tucat független színházi társulás (táncszínház, próza, musical stb) dolgozik benne. („ Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház” – lánynevén füge. Első hír róla: tavaly szeptemberből…). Nem ám kezdők – mondjuk a Szkéné is itt van – nehéz darabokat jáccanak ( Bulgakov-ot pl. – Képmutatók cselszövése. A Bakelit mögött is van pár sikeres évad). Sokan vannak: Scallabouche Theatre Company, Sirály, Bakelit, Táp, Hopp, Gergye Krisztián Társulata, Golem, Tünet Együttes – bocs a fel nem soroltakért.) Ősrobbanás.

Piros pont mindenkinek: akinek ez eszébe jutott, és aki ki bírta brusztolni, hogy az épületet megkapják, aki pecsétet nyomott az engedélyre, és aki aláírta – mindenkinek, aki csinálja. Mert ez nem semmi. Ma már sorban állnak a fennmaradt helységekért: betelt az inkubátor ház. Isteni. Azt várom – némi túlzással – hogy akiket itt „keltetnek” egy idő után vetélytársai lesznek a kőszínházaknak. Marhaságokat dumálok.

Remény, - a kultúra él, a föld alatt is van, előkunkorodik, nem lehet kiölni – se pénzhiánnyal, se ukázzal. Van és lesz.

(a szöveg bővebb változata a HVG blogján)

Friday, February 01, 2013

Sikerlistán

négy hónap után még mindig sikerlistás A szerelem lehetetlensége. Nem hittem volna (nem is hiszem, az az igazság...)