Inkubátor ház

Ebbe az épület-monstrumba járt első szerelmem (általánosba, anno), aztán lett belőle Kereskedelmi isk. és Kalmár László informatikai szaközép, majd egyszer csak kiköltözött mindenki és az épület üresen állt. (Zabos is voltam: a Kalmár-emléktábla pár napra eltűnt, - mi az? már az se jó? - kisült,hogy csak áthelyezték egy másik falra.) Mondták, hogy valami milliomos vette meg, - ez meg városi legendának bizonyult – de tény, hogy üresen rohadt, sokáig csak egy szekuriti cég lámpája égett este a pedellus-fülkében (arra jártam kutyát sétáltatni).

Aztán jöttek biciklisek, meg kis teherautók, csajok fiukkal, mindenféle deszkákkal, jöttek szobafestők és villanyszerelők, szóval beindult az élet. Ma már egy tucat független színházi társulás (táncszínház, próza, musical stb) dolgozik benne. („ Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház” – lánynevén füge. Első hír róla: tavaly szeptemberből…). Nem ám kezdők – mondjuk a Szkéné is itt van – nehéz darabokat jáccanak ( Bulgakov-ot pl. – Képmutatók cselszövése. A Bakelit mögött is van pár sikeres évad). Sokan vannak: Scallabouche Theatre Company, Sirály, Bakelit, Táp, Hopp, Gergye Krisztián Társulata, Golem, Tünet Együttes – bocs a fel nem soroltakért.) Ősrobbanás.

Piros pont mindenkinek: akinek ez eszébe jutott, és aki ki bírta brusztolni, hogy az épületet megkapják, aki pecsétet nyomott az engedélyre, és aki aláírta – mindenkinek, aki csinálja. Mert ez nem semmi. Ma már sorban állnak a fennmaradt helységekért: betelt az inkubátor ház. Isteni. Azt várom – némi túlzással – hogy akiket itt „keltetnek” egy idő után vetélytársai lesznek a kőszínházaknak. Marhaságokat dumálok.

Remény, - a kultúra él, a föld alatt is van, előkunkorodik, nem lehet kiölni – se pénzhiánnyal, se ukázzal. Van és lesz.

(a szöveg bővebb változata a HVG blogján)