Monday, January 28, 2013

Junot Diaz - új csillag?

Nagyon úgy néz ki, ő a következő nagymenő. Dominikai író, ma már az MIT-n tanít, túl van első nagy regényén. Az Így veszíted el őt c. novelláskötete 2012-ben jelent meg, jó sajtója lett. Engem is megfogott: Elsőre azt hittem, hogy itt csak kefélnek, keresztbe kasul, - az indító novellákban a pasik akárcsak unalomból is, de félrelépnek és persze azonnal lebuknak, a csajok meg rögvest otthagyják őket. Aztán derül fény a játék mögötti lényegre: a reménytelenségre. Ugyan az Államokban vagyunk, de dominikai (illegális) bevándorlók szubkultúrájában, lányok nem tudnak angolul, a legszarabb melót kapják ki (ha egyáltalán szóba állnak velük), őket erőszakolják meg legelőször és nyomorognak. Semmi kilátás, egyetlen „koksz” az életükben, hogy dugnak valakivel. Ahogy a cím sejteti, a novellák sora mind szakítással végződik, de a háttérben mindig ott az igazi rémség, a nyomor, amiből nem lehet kivergődni. Diaz feltehetően önéletrajzi elemekből is dolgozik, no meg a körötte volt világból  – anya-figura, bátyja (rákos) lpja az anyja pénzt, öccse titokban iskolakerülő, a családanyák spórolása, reszketés a gyerekekért.

Nekem a legmedöbbentőbb sztori az apa, aki kihozatja családját (feleséget, két gyereket) NY-ba, ahol egy szép, új lakóparkba költöznek. Igen ám, de az apa nem engedi ki a lakásból se mamát, se a gyerekeket. Egyszer kiszöknek, de a grundon játszókkal nem tudnak beszélni: nem értik egymást. A kéróban csak a tévé van, meg punnyadás és börtönélmény. A mama menekülne, de nem mer, fogalma sincs hogyan kell azt csinálni, még egy utcányit sem mer kimerészkedni a kéróból – elveszettnek érzi magát. Se barátnő, se rokon, se pénz, se repülőjegy – rémes. És ez a faszi még rendes, fillérenként spórolta össze a családegyesítést, csak fogalma sincs mi kell gyerekeinek. És egy mondat sejteti a szép környezet jövőjét: pár hónap múlva már csak latinók élnek ebben a lakóparkban, a fehérek elmenekülnek.) Doku-fikció. Junot Diaz nem véletlenül kapott Pulitzer díjat

0 Comments:

Post a Comment

<< Home