Grosszman és a századvég nagyregénye

Végre megjelent a főmű: Élet és sors. Jó néhány könyvbemutató lement előtte, de sokáig hiába vártam a kézbevehetőre. Most végre itt van, több mint ezer oldal. És vele az opus magnum története is (habent sua fata libeli): hogy a SZU-ban a mikrofilm-változatot csináltak és ezt kicsempészték; hogy a franciák (orosz emigráns segítséggel) - amit nem tudtak elolvasni, azt kihagyták; hogy előkerült a rejtegetett (megmentett) eredeti másolata, és korrigálták (Moszkvában), majd másutt, végül angolul is (világsiker). Most meg magyarul. A szerző szegény nem érte meg az elismerést, a mű önálló életét. (1964-ben meghalt)


Csak nem biztos, hogy el bírom olvasni: a teljesség miatt. KZ történetet váltja a Gulág, Sztálingrádi csatát a német háború, - csodálatos, csak nekem már sok: ott tartok, hogy ha rosszat álmodom, mindig valami vallatási (kínzási) jelenet borul rám, beszorulok egy lángoló páncélosba Kurkszknál, fát vágok mínusz 38 fokban valahol Szibériában. Szóval: telítődtem, mert mindent akartam tudni ezekről a rémségekről, most nem megy több. Nem menekülés ez a témától, csak fáradság: már majd mindet láttam, átéltem, és bár tudom, hogy Grosszman zsenialitása felülírja a korábbi élményeket, - fennakadok ezen a mesterművön, mondhatnám.