Wednesday, January 09, 2013

Indigó

Rég láttam már ilyet, most sportorvosin jártam, persze fizetni kellett, ám a számlát 4 példányban töltötték ki, - indigóval. Hát végre találkozhattam régi ismerősemmel – már azt hittem, hogy ez a műfaj a számítógép korában kihalt – hasonlóan a gépírószalaghoz. De nem, itt még használják. Ami viszont fura: mér nem tudják számítógépre vinni a számlázást is, ahogy a háziorvosnál, vagy a szemorvosnál. Hát persze ha körülnézek egykor sokat látogatott intézményemben (Sportkórház) megértem: sok lepusztult épület, szomorú belső tér, pislogó neoncsövek, elhasznált gépek. De mégis: örülök, hogy ez az intézmény egyáltalán életben maradt, - emléxel, hogy ezt is fel akarták számolni (kórházleépítés címén)? Hogy miért? Fel nem foghatom: az összes válogatott ide jár, itt ápolják sérüléseiket, ide járnak kontrollra, pátyolgatják a világversenyre készülőket, még pszichológusuk is innen van – sorolhatnám. Egyáltalán: élsport elképzelhetetlen orvosi háttér nélkül - a teljesítmánysportban minden az utolsó lyukon fütyül a sportolónál, egy rossz mozdulás és törik, összeomlik, elszáll stb - ennek csak az állandó orvosi kontroll tud elébe menni. Egy szó mint száz: a Sportkorház megérdemelne egy kis (nagy) arcfelvarrást.


Akár indigóval is.

0 Comments:

Post a Comment

Links to this post:

Create a Link

<< Home