Wednesday, February 06, 2008

Rémségek kicsiny boltja (hosszú kamaszkor)

Megértem, voltaképp, ezt a válságos átlépést. A meghosszabbított kamaszkorból a felnőttségbe. Egy twenre annyi minden szakad rá egyszerre. Első munkahely. (Ha mákod van, és ki tudsz kapni egyet.) Az egyetemi lazaság (trehányság, bulizás) után hirtelen vasfegyelem, határidők világa, főnök aki nem cicózik, munkanélkülség. Bele kell törni. Régen is bele kellett törni, - de akkor már korábban elkezdődött a masszírozás. Vagy nem is tudom. (A témáról tudományosan: Somlai -szerk.: Szociológiai tanulmányok a posztadoleszcensekről, 2007)
Aztán a szerelmi piac. Ma mindenki menekül. Egy menekülő pasit, (csajt) elkapni, hogy álljon már meg egy polgári szóra, nehéz. Jó, a mai randi rendben van, - de már a holnapiért is sírni kell. Hogy „nem-e lehetne-e?” Nem akarok belemenni. Tartós kapcsolat. Nem. Mert hogy minek? Látod a faterékat… olyat akarjak? Itt a húgom. Nagy szerelem volt, de mekkora! Aztán a második gyerek után szétmentek. Most totálkár. De valaki csak kell az embernek. Nem lehet folyton menekülni…
Ja, és a lakás. Szülők persze. Nekem meg minimó tiz év adósság. De lehet hogy tizenöt. És akkor nincs mese. Hetvenezer? Százezer – pro hónap. Fegyelmezés, csicskáztatás. Mi marad? Jobb a mama-hotel. Ameddig lehet. De végtelenül az se megy. Kiröhögnek. Akik ugyancsak mama-hotelben. Majd szembejön egy frankó állás, amiből minden…
Rémségek kicsiny boltja. Nem is olyan kicsi. Minden egyszerre borul a fejemre. Pszichológus. Aszongya szorongásos. Még csodálkozik. Már az isiben is az voltam. Zabáltam a dilibogyókat. A muter mondta hogy. Ő is ette...

Világok csatája - reloaded

A pénzügyi válság elején egy német lap azt írta, hogy ez az év nagyon szar lesz, nemcsak azért mert a pénzpiacok bedölése miatt jön a recesszió, hanem azért is fogunk szívni, hogy mit válasszunk: vagy benzin lesz olcsó és a kaja drága, vagy fordítva. Ha jól autózunk, akkor csak zsíros kenyérre futja, de ha van rántott csirke, (olcsó kaja) akkor nem ülünk autóba, olyan drága lesz a benzin. A jós pesszimista képet akart festeni, pedig a helyzet rosszabb, mint ahogy elképzelte: ugyanis napjainkban egyszerre megy fel a kaja és az olaj (benzin) ára. (2007-ben jó negyven százalékkel ugrott meg mind a kettő…). Mert hogy Kína és India lett a két legnagyobb olaj és kajafogyasztó, és ez a tendecncia csak rosszabb lesz. (Mert hogy az olajat kiváltó ethanolt is kaja-alapanyagokból csinálják: még drágább lesz az élelmiszer, - de erről mán irtam itten egyszer….)

Erre a sötét perspektívára rak rá még egy lapáttal az FT, mondván, hogy a víz is fogyóban: a klímaváltozás miatt a folyóvizek a mi éghajlati zónánkban vesztenek hozamukból, kiszáradnak, vagy északabbra húzódnak vissza. Nem lesz mit inni – mert a víz lesz a következő drága hiánycikk.

Oké, már rég sejtettem, hogy így lesz, nem az olajért szoktam zokogni óráimon, hanem a vízért. De Kína hihetetlen nyomulásának lett még egy következménye, amit ma még csak nyomokban lehet észlelni: betörtek a high-tech iparba (chip-gyártásba) – az Intel pl. élet-halál harcban nyomja lefelé a processzor árakat, (hogy kivédje a kínai noymást - minek következtében a német (drezdai) chip-ipari park (Európa dobogósa) lassan bemondja az unalmast. A BMW piacon már a német márkával versenyeznek a kínai klónok, rakétatechnikában olcsóbb-jobb alternativát kinálnak a világpiacon. Most meg a processzor-gyártásban jönnek elő a farbával. Ez már jel ez a falon…

A Távol-keleten eredeti felhalmozás folyik, olyan durva (vagy még durvább) eszközökkel, mint annak idején Angliában. Nem érdemes emberi jogokon, jogdíj problémákon izgulni – a helyzet veszélyesebb, mondanám drámaibb. Nem árt felkészülni az agresszív következményekre. A Kína fikázás nem vezet sehová, mint ahogy az sem, ha csak csodálkozunk, hogy a legnagyobb amerikai bankokban 10-15%-os részesedést vesznek. Még egy két könnyelmű pénzügyi válság és kivásárolnak egyet-kettőt. Itt tényleg világok csatája van kialakulóban. Nem úgy ahogy Samuel Huntington gondolta (A civilizációk összecsapása) – annál a jóslatnál ma/holnap rosszabb a helyzet: mert késésben vagyunk, ugyanis elaludtuk a jelent. .A huszadik század közepén dagonyázunk. A gazdaság pörgése (és az élet) másutt van. Sanghajban vagy Dubaiban – gondolom én. Vagyis, hogy borul a mérleg. Hol vagyunk mi? Ugy értem Amerika és Európa? Mert hogy lövésünk sincs, hogy miképp lehetne megállítani a fejlett világ lecsúszását. (Gazdagék Amerikában kínai nevelőnőt fogadnak fel a gyerek mellé....hm.)

(Azért nem kell betojni, imádok rémeket látni…)