Rémségek kicsiny boltja (hosszú kamaszkor)

Megértem, voltaképp, ezt a válságos átlépést. A meghosszabbított kamaszkorból a felnőttségbe. Egy twenre annyi minden szakad rá egyszerre. Első munkahely. (Ha mákod van, és ki tudsz kapni egyet.) Az egyetemi lazaság (trehányság, bulizás) után hirtelen vasfegyelem, határidők világa, főnök aki nem cicózik, munkanélkülség. Bele kell törni. Régen is bele kellett törni, - de akkor már korábban elkezdődött a masszírozás. Vagy nem is tudom. (A témáról tudományosan: Somlai -szerk.: Szociológiai tanulmányok a posztadoleszcensekről, 2007)
Aztán a szerelmi piac. Ma mindenki menekül. Egy menekülő pasit, (csajt) elkapni, hogy álljon már meg egy polgári szóra, nehéz. Jó, a mai randi rendben van, - de már a holnapiért is sírni kell. Hogy „nem-e lehetne-e?” Nem akarok belemenni. Tartós kapcsolat. Nem. Mert hogy minek? Látod a faterékat… olyat akarjak? Itt a húgom. Nagy szerelem volt, de mekkora! Aztán a második gyerek után szétmentek. Most totálkár. De valaki csak kell az embernek. Nem lehet folyton menekülni…
Ja, és a lakás. Szülők persze. Nekem meg minimó tiz év adósság. De lehet hogy tizenöt. És akkor nincs mese. Hetvenezer? Százezer – pro hónap. Fegyelmezés, csicskáztatás. Mi marad? Jobb a mama-hotel. Ameddig lehet. De végtelenül az se megy. Kiröhögnek. Akik ugyancsak mama-hotelben. Majd szembejön egy frankó állás, amiből minden…
Rémségek kicsiny boltja. Nem is olyan kicsi. Minden egyszerre borul a fejemre. Pszichológus. Aszongya szorongásos. Még csodálkozik. Már az isiben is az voltam. Zabáltam a dilibogyókat. A muter mondta hogy. Ő is ette...