Thursday, April 26, 2007

A szivatás körbemegy (társasjáték)

Utcánkban csatornát építenek. Az egyik végén. Ám ettől a hosszú utca zsákutca lett. Igen ám, de a másik végén ez nem látszik (kanyarog) lenne ugyan egy letérő keresztutca, de nincs kitéve tábla. Az autós bejön, látja hogy csapdába került, menne visszafelé, de már mögötte is van egy-két autó, A frissen érkezett dudál, hogy mi a franc van, az első meg szeretne tolatni. Az építőket nem érdekli. Csak szívjanak. (az igazság kedvéért: három nap multán – lakossági kérésre – kirakták a zsákutca táblát)
A sarki postaláda nem müxik. Celluxal leragasztották. Rajta cédula: „szerelés alatt”. Megyek a másikhoz – fél km-re. Az is celluxos. Rajta cédula „szerelés alatt”. Sietek és szentségelek. Hol lehet a környéken még láda? És szentségelek, mert ugyanezzel az erővel rá lehetett volna iíni, hogy a legközelebbi – működő – postaláda hol van. Nem irják rá, szívjál csak haver.
Érdekes viszont, hogy a csúcsforgalomban, ha valaki rossz sávba ragadt, beengedik. Egy-két éve még szívatták azt is, dögöljön meg a rossz sávjával, az meg ott száradt a hangos kürtszóban és várt egy női vezetőre, (azok beengednek, érdekes…)
Baromira szeretjük szívatni a másikat, ezzel végre ki lehet élni a bosszút a felhalmozott frusztrációkért, vagy mikért. Nem tudom miért van ez így, egyszerűbb lenne mindenki élete, ha az apróbb-nagyobb gázos helyzetekben segítenénk. De nem. „Kiscserkész vagy, haver? Ne jótékonykodjál az én kontómra!” Mondta valaki mikor megpróbáltam… Hát így nem megy. Viszont ha a másikat jól megszívattam, egy darabig tele voltam adrenalinnal. Talán ez az ok. Az adrenalin-függőség.
Abba viszont beledöglünk

0 Comments:

Post a Comment

Links to this post:

Create a Link

<< Home