a hobbifotó halála

Digifotó, - a nyomkodás forradalma. Vagyis, hogy más lett a fotózáshoz és a képekhez való viszonyunk. Kezdetben volt a fényképalbum, hatszor-hatos képek gondosan beleragasztottuk, lehetett nézegetni, vendégek, unokák stb. örömére. Aztán jött a harminchatos tekercs, szabadabban és többet lehetett fotózni, bár meggondolta az ember mit igen, mit nem. Az albumot felváltotta a tasakos fotótár. Azt is lehetett nézegetni, vendégek, unokák stb. Végül megjött a digikaméra és elszabadult a kreatív őrület: 250 kép egy memóriába, viszel magaddal pár pótmemóriát és akár ezer képpel jöhetsz haza Abbáziából. Itthon nem kell elvinni nagyíttatni, másoltatni, papír-képet gyártatni. Beleöntöd az egészet a laptopba, - és máris van mit nézni---
És nézik?
Hoppá, ennyi képet senki sem akar már nézegetni. Még én sem, aki csinálam őket. Egyébként is a család ugye ott volt veled, nem igazán mutat kíváncsiságot. Vendégeket nem lehet ezzel untatni, unokák tesznek az egészre, Mancika mást akar - az egyetlen képolvasó, ami minden fotót „lát”.
A képtömeggel van a baj – (részben). Mert az ember nem válogat a már kész digi képek közül se: tíz fotó van ugyanarról a delfinről, (vagy a vaporettoról, vagy a Tower-ről) ugyanabból a beállításból – de egyiket sincs szívem (türelmem) törölni, pedig így nézhetetlen. Viszont nagyon jó, hogy meg van a laptopban.