Egyszemélyes liberalizmus
Egyszemélyes liberalizmusban élünk. Mondja Richard David Precht. (A ki vagyok én, és ha igen, mennyi? c. zseniális esszékötet szerzője. Ezúttal a Der Spiegel, 2009. Nr. 45. számában írott karcolatában.) A címben jelzett paradoxon – szerinte – régi gond, - már Mills felvetette. Csak eddig ködösítettek: a kérdés ugyanis az, milyen terjedelme legyen a szabadságnak? Röviden: ki legyen szabad: a család, a csoport, vagy a társadalom? A kérdésre a 21. század adott brutális választ: egyik se, - az egyén legyen szabad, de mindenkivel szemben, mindenkitől függetlenül, netán mindennel (család, közösség, párt, társadalom) szemben. Precht példájával: Papának legyen teljes önmegvalósítási lehetősége, de mamának is, sőt a gyerekeknek is. És mindenkinek teljes kell. (Az az egykori megszorítás, hogy saját szabadságom határa a másik határának megsértése – át van csomagolva az önmegvalósítás kreatív jelszavába.)
Telitalálat: akkor érezzük jól magunkat, ha mennél kisebb az a csoport, amivel osztoznunk kell, ahová vissza lehet vonulni, (védelemért, melegségért), de a posztmodern társadalom már azt is kezdi felszámolni: a család is teher, a közösség (legyen az párt, kuglizó kör, vagy társasutazási csoport) sem kell. Önzés? A fogalom nem fedi a jelenséget, a szabadság privát formáját, amit önmegvalósítás néven, user-ként használjuk. (Már akinek van hozzáférése (access).
Telitalálat: akkor érezzük jól magunkat, ha mennél kisebb az a csoport, amivel osztoznunk kell, ahová vissza lehet vonulni, (védelemért, melegségért), de a posztmodern társadalom már azt is kezdi felszámolni: a család is teher, a közösség (legyen az párt, kuglizó kör, vagy társasutazási csoport) sem kell. Önzés? A fogalom nem fedi a jelenséget, a szabadság privát formáját, amit önmegvalósítás néven, user-ként használjuk. (Már akinek van hozzáférése (access).