Wednesday, November 25, 2009

Egyszemélyes liberalizmus

Egyszemélyes liberalizmusban élünk. Mondja Richard David Precht. (A ki vagyok én, és ha igen, mennyi? c. zseniális esszékötet szerzője. Ezúttal a Der Spiegel, 2009. Nr. 45. számában írott karcolatában.) A címben jelzett paradoxon – szerinte – régi gond, - már Mills felvetette. Csak eddig ködösítettek: a kérdés ugyanis az, milyen terjedelme legyen a szabadságnak? Röviden: ki legyen szabad: a család, a csoport, vagy a társadalom? A kérdésre a 21. század adott brutális választ: egyik se, - az egyén legyen szabad, de mindenkivel szemben, mindenkitől függetlenül, netán mindennel (család, közösség, párt, társadalom) szemben. Precht példájával: Papának legyen teljes önmegvalósítási lehetősége, de mamának is, sőt a gyerekeknek is. És mindenkinek teljes kell. (Az az egykori megszorítás, hogy saját szabadságom határa a másik határának megsértése – át van csomagolva az önmegvalósítás kreatív jelszavába.)

Telitalálat: akkor érezzük jól magunkat, ha mennél kisebb az a csoport, amivel osztoznunk kell, ahová vissza lehet vonulni, (védelemért, melegségért), de a posztmodern társadalom már azt is kezdi felszámolni: a család is teher, a közösség (legyen az párt, kuglizó kör, vagy társasutazási csoport) sem kell. Önzés? A fogalom nem fedi a jelenséget, a szabadság privát formáját, amit önmegvalósítás néven, user-ként használjuk. (Már akinek van hozzáférése (access).

Wednesday, November 18, 2009

Figyelj a BRIC-re...

Én csak azt mondom: figyelj a BRIC-re. (A mozaikszó Brazília, Oroszország, India és Kína által alkotott csoport beceneve.) Mert hogy most jött el az ő idejük. Szemben a világot eddig kormányzókkal. Közelebbről persze kuszább a kép: Brazília valóban repül – Lula da Silva elnök nagyot kavar, a tőke jól érzi magát, válságot elkerülték (vagy a válság kerülte el Brazíliát), olaj van dögivel (igaz, egyelőre a tenger alatt, de hírére ömlik a pénz a kontinensnyi országba.) Oroszok most épp rossz passzban vannak, de már jönnek kifele (felfelé tart az olajár), de már építik a csövet a Mennyei Birodalom felé (a végén összebútoroznak.)

Ja, hogy ne feledjem: Kína a második szuperhatalommá nőtte ki magát (ma már G2-ről beszélünk inkább G20 helyett), válságot alig érezték meg, halad a belső fogyasztás élénkítése, Obama tárgyal velük, a hang békülékeny. Kína segíteni akar Amerikának, (pedig zsarolhatná is ha úgy lenne kedve…) Talán még a renminbi (lánykori nevén: jüan) árfolyamának emelésére is kész lesz (régi Amerikai követelés…). India csöndben van, de ha valamit kell buherálni az IT-ben (softvare-t, hardvaret) a filmekben is mindig hindi fószert hivnak. És pakk, minden rendbe jön.

Szóval én csak annyit mondok, figyelj a BRIC-re.

Tuesday, November 03, 2009

Lévi-Strauss est mort

A strukturalizmus atyjának nevezik, pedig jóval több volt annál. 69-ben voltam nála, valami pimasz protekció révén fogadott. Aztán három órát dumáltunk. Igaz, nem sok mindenre emlékszem. Csak arra, hogy a strukturalizmustól mennyire előrefutott: a történelem nem mindenkié, pontosabban nem minden népnek van történelme (világtörténelem meg egyáltalán nincs). Történelem csak az irással jelenik meg, a többi - mitológia. Ahol nincs irás, ott körbe forgó, - történelem előtti - idő van. Meg hogy milyen lehet a történelmen kívüli ember - antropológiája? És a legfontosabb: a kollektív múlt idő létformája - hogy csak irásban létezik, egyébként csak archetipusok körtánva. Erre ma azt mondanánk: posztmodern tézis. Akkor persze fogalmam se lehetett ilyesmiről (mert még nem volt posztmodern). Ma meg már el is múlt, én meg itt egy kicsit el is túlzom Lévy-Strauss prófétai szerpét.

És hát a "vad gondolkozás" (pensée sauvage), hogy a diszkurzív, logikai gondolkozást megelőzi egy analogikus-mitológikus észjárás. Hát ez baromira tetszett nekem. Nem ő volt az első aki ilyet feltételezett (francia hagyomány, az biztos: Marcel Mauss, vagy előtte Lévy-Bruhl - a századfordulón - is ezen az úton járt. Lévi-Strauss "csak" empirikusan bizonyította, meg felnövesztette ezt az elméletet.) Nagyon tetszett, mert ezt a gondolati struktúrát a 20. században is használjuk, a pszichoanalizisben, az empatikus gesztusokban, a lírában, egyáltalá: a művészetelméletben. És persze a modern poltikai mitoszokban is - sajnos. De akkor is nagy dobás volt. A négy kötetes Mitologiák-on már nem birtam átrágni magam.

Mit mondjak: Foucault nem lett volna nélküle, és Deleuze sem kavarna "ellene". Mert unalmas is lenni, - masszív gondolkozó volt. Majd még vissza lesz menve hozzá... Figyeld meg.

Monday, November 02, 2009

Kettős bukta válság ügyben?

fura helyzet: egyfelől a fundamentális adatok (Amerikában) jók, bankok profitálnak, ingatlanárak stabilizálódnak, van, ami már megindult a reálgazdaságban is. Ugyanakkor 10%-os a munkanélküliség. Ami kétségessé teszi a kilábalást. Legalább is, azt hogy nemsokára jön. Mondják.

Ami marhaság: kapitalizmus van, előbb a bankok, aztán tőkeerős cégek jönnek - ez utóbbiak azzal nyernek, hogy csökkentik a költségeket, (vagyis, hogy elbocsátanak embereket), meg hogy túl tudták élni, amit a konkurencia nem birt túlélni. Majd csak a harmadik menetben kerül sor a jobless rate csökkenésére: amikor a GDP expanziója már fel tudja szívni a munkanélküliek egy részét. (Nem mindet...) Szóval sorrend van.

Ha minden jól megy. De már megint elővették a kétbuktás válság (double dip) elméletét, vagyis hogy nem egyszer tetőzik, hanem a mélypont után jön valaminő fellendülés, majd következik egy újabb zuhanás (a második).

Amúgy meg Európa és Amerika fordított szereposztásban jáccik: eddig mindig Amerikában volt alacsonyabb a munkanélküliség, most Európában. (3-6 %, szembern US: 10%.) Kérdés,hogy ez tartható-e?

A dollár romlása magával vitta a remninbi (kínai deviza) árfolyamát is, amit mi nem, de az ázsiai országok megéreztek, lázadoznak is ellen: ott a kínai pénz a vezető deviza, és teszi tönkre mondjuk India, vagy Taivan üzletét.