Monday, November 02, 2009

Kettős bukta válság ügyben?

fura helyzet: egyfelől a fundamentális adatok (Amerikában) jók, bankok profitálnak, ingatlanárak stabilizálódnak, van, ami már megindult a reálgazdaságban is. Ugyanakkor 10%-os a munkanélküliség. Ami kétségessé teszi a kilábalást. Legalább is, azt hogy nemsokára jön. Mondják.

Ami marhaság: kapitalizmus van, előbb a bankok, aztán tőkeerős cégek jönnek - ez utóbbiak azzal nyernek, hogy csökkentik a költségeket, (vagyis, hogy elbocsátanak embereket), meg hogy túl tudták élni, amit a konkurencia nem birt túlélni. Majd csak a harmadik menetben kerül sor a jobless rate csökkenésére: amikor a GDP expanziója már fel tudja szívni a munkanélküliek egy részét. (Nem mindet...) Szóval sorrend van.

Ha minden jól megy. De már megint elővették a kétbuktás válság (double dip) elméletét, vagyis hogy nem egyszer tetőzik, hanem a mélypont után jön valaminő fellendülés, majd következik egy újabb zuhanás (a második).

Amúgy meg Európa és Amerika fordított szereposztásban jáccik: eddig mindig Amerikában volt alacsonyabb a munkanélküliség, most Európában. (3-6 %, szembern US: 10%.) Kérdés,hogy ez tartható-e?

A dollár romlása magával vitta a remninbi (kínai deviza) árfolyamát is, amit mi nem, de az ázsiai országok megéreztek, lázadoznak is ellen: ott a kínai pénz a vezető deviza, és teszi tönkre mondjuk India, vagy Taivan üzletét.

0 Comments:

Post a Comment

<< Home