Kukatörténet: mi lesz a kidobott kajákkal?

Az isiben a moslékos köpcös bácsi volt, vitte a moslékot a menzáról, gondolom disznóknak a telkére. Azóta – ha jól tudom – nem szabad moslékkal etetni a disznókat. Ám moslékot (élelmiszer szemetet) ma sokkal nagyobb arányban dobázunk ki, mint annak idején. Hová kerül? Nem tudom (mondják: feltöltik vele a talajt, a rajta termett növényeket holnapután vissza-kajáljuk…) vagy elégetik?
Mennyi kaját dob ki fejlett világ? Egy kutató (Tristram Stuart: Waste) utána ment, és félelmetes mennyiségre bukkant. Aszondja, hogy az etetési rendszer ilyen. Pl. jobban megéri a pékségnek egy kiló felesleget termelni (amit kidob) minthogy lemaradjon a szupermarket pótrendeléséről. Ott meg óránként cserélik a polcon lévő friss szendvicset, - és amit levesznek, az kidobják. Ám ez csak a felszín, ami látható. Háztartásokban ugyanez van – nálunk is – a szemét fele száraz kenyér, romlott felvágott, saláta fele, meg amit otthagy a gyerek, férj, – megy a kukába. De ez is apróság, mert nagyipari termelése még rosszabb: a kajagyárak, kórházak, meg a szállodák, éttermek, hajók élelmiszer-szemete mennyi lehet? Ne tudd meg.
Mindezt lehetett sejteni. A könyv – amiről az FT július 18-19ben tudósít - azt számolta ki, hogy a világon egy milliárdnyi éhező kajája megy a szemétbe. A rendszer zárt, hiába háborodsz fel, hiába erőlködsz – kuka-kaja nem jut el hozzájuk, nincs az a reform, ami oda tudná varázsolni a zsebükbe. (Kukázás még van stikába, de már a mi házunk is zárja a kukatárolót…) A legrémesebb az, hogy mindez megéri a termelőnek, megrendelőnek, fogyasztónak.
Szemétgazdaságtan ma feljövőben lévő kutatási ágazat (a szemétbusiness New Yorkban, harminc éve még maffia birodalom volt, most tanszékek foglalkoznak vele, igaz, más aspektusból…)
Kutatják, de mire mennek vele? Az éhezés nő. Közben meg fogynak a természeti források, egyszer majd – nem sokára – mi is elkezdünk spórolni a vajaskenyérrel.