arabok, kínaiak shoppingolnak - bankokat, ezt, azt...
Eddig a harcos iszlám nyomulását terror támadások és robbantások formájában képzeltük el. A mostani hitelválság során megjelent egy eleddig lebcsült veszély: az arab mega-tőke. Mikor a Citigroup bajba került, Abu Dabi SWF-ja (állami tőkealapja) 7.5 milliárd dollárral segítette ki. De szinte ezzel egy időben, ugyanezzel a lendülettel a Szingapúr-i állami alap 12 milliárddal jelentkezett a svájci UBS banknál. Amerikában másoknál - pl. Merryll Lynch-nél - is bevásároltak.
Nem semmi ám ez. Eddig csak azt tudtuk, hogy Kína halmozta fel a legnagyobb dollár-tartalékot, amivel Damoklesz kardjaként lebegett a nemzetközi tőkepiacok, és elsősorban Amerika pénzügyei felett. Az nem igen látszott hogy Abu Dabinak négyszer olyan vastag – 870 milliárd dolláros – alapja van. Ez a tőke most kezd mozdulni. Az Öböl menti milliárdosok shoppingolni indultak, aminek beláthatatlan következményei lehetnek. Pár éve, mikor Abu Dabi kikötőket akart venni Amerikában, még biztonsági okokból elhárították. Ezt a mostani banki részesedés vásárlást már hagyták (nem volt más megoldás) és ez precedens. Persze, nemcsak az arab tőke mozdult rá a kivásárlásai lehetőségre, Kína sem akar már zsarolni tartalékaival, inkább bevásárol ezt azt Amerikában. (Autógyárat, bankot, hajógyárat). Ugyanezt teszi Hong Kong és az oroszok is.
Mindezzel csak azt akarom mondani, hogy a hitel válság talán nem fog akkora recessziót okozni, mint amivel fenyegetnek bennünket, de hogy a pénzpiacok radikálisan átrendeződnek az valószínű. Meg az is, hogy az iszlám másképp is tud meglepetéseket okozni. Mit mondjak: a posztmodern tőkepiaci eszközök hatékonyabbak, mint a szakállas terroristák.

0 Comments:
Post a Comment
<< Home