Bereményi dalszövegek (megjelent)

persze Cseh Tamás nélkül, pedig a dalok, - dalok, hát mindegy. De akkor is. Ez egy nagy kultúra volt.Cseh Tamás mondjuk a 25. színházban, nézőtér dugig, örjöngés a számok után. Bereményi szövegek - átmentek a köznapi beszédbe. (Itt a Nolblogon is idézte valaki a "keskenyvágányú vasutasokat" például...) A 25. színházból mentek a Jancsó-filmekhez, a Jancsó filmekben Cseh Tamás énekelte a "hej hej"-t (titkos jelszó, vagy mi lett belőle) - a filmekből a táncházba nyílt az átjárás, (Keksz klub?) -bár itt már oszlott kettő-háromfelé a sor. Szóval kultúra volt, nem mondanám hogy szub, csak kult. Ja, meg a 424-es, meg a Karádi dal - hát azt többször kellett neki, egymás haját téptük a kemény padokon. Aztán a lemezek Désiré - sokáig csak szalagon volt meg nekem, aztán valahogy elmúlt. De érdekes, hogy most előjött, pár éve tán? "Fordítsuk fejetetjéről a talpára Hegelt, passzolj még egy cigarettát" - mondom az iskolában és van aki tudja folytatni, hogy a túróba...
De most komolyan: ezek a dalszövegek horzsolnak, - szürreális, groteszk és mély lira kevercsein mosolyognak a sorok, poén alig, de ha, akkor nagyon. (Petőfi halála - volt amikor még bőgtem is rajta...) Apa kalapja - semmi sincs benne és minden az akkor-ból, a félárva korból. Aztán szétmentek, Cseh Tamás más felé. De ezek a szövegek és dalok benne maradtak a korban, benned, bennem, bennünk - nyelvünkben, képvilágunkban. Mit mondjak: így nézünk filmet is.
és szégyenszemre, sok olyan szöveg van, amit nem ismertem, pedig azt hittem. Mélyebb ez a kultúra, mint hiszem. Legalább két generáció nyelvi háza/hazája, hm. - mégis inkáb: háza, picit ma is fáj, mikor olyan... Lee van Cliff (Barleycorn, Charley, Hombre és Dick, - hátat a falnak és megdögleni.) Hát igen. valahogy így.
és mindig csak végig, /a legvégéig, /a végnek végéig, /igazán, csakugyan, /és ott aztán hej / ... nincsen más csak csakugyan. (a hej hosszan kitartva...)
Pont.