Egyszemélyes liberalizmus
Egyszemélyes liberalizmusban élünk. Mondja Richard David Precht. (A ki vagyok én, és ha igen, mennyi? c. zseniális esszékötet szerzője. Ezúttal a Der Spiegel, 2009. Nr. 45. számában írott karcolatában.) A címben jelzett paradoxon – szerinte – régi gond, - már Mills felvetette. Csak eddig ködösítettek: a kérdés ugyanis az, milyen terjedelme legyen a szabadságnak? Röviden: ki legyen szabad: a család, a csoport, vagy a társadalom? A kérdésre a 21. század adott brutális választ: egyik se, - az egyén legyen szabad, de mindenkivel szemben, mindenkitől függetlenül, netán mindennel (család, közösség, párt, társadalom) szemben. Precht példájával: Papának legyen teljes önmegvalósítási lehetősége, de mamának is, sőt a gyerekeknek is. És mindenkinek teljes kell. (Az az egykori megszorítás, hogy saját szabadságom határa a másik határának megsértése – át van csomagolva az önmegvalósítás kreatív jelszavába.)
Telitalálat: akkor érezzük jól magunkat, ha mennél kisebb az a csoport, amivel osztoznunk kell, ahová vissza lehet vonulni, (védelemért, melegségért), de a posztmodern társadalom már azt is kezdi felszámolni: a család is teher, a közösség (legyen az párt, kuglizó kör, vagy társasutazási csoport) sem kell. Önzés? A fogalom nem fedi a jelenséget, a szabadság privát formáját, amit önmegvalósítás néven, user-ként használjuk. (Már akinek van hozzáférése (access).
Telitalálat: akkor érezzük jól magunkat, ha mennél kisebb az a csoport, amivel osztoznunk kell, ahová vissza lehet vonulni, (védelemért, melegségért), de a posztmodern társadalom már azt is kezdi felszámolni: a család is teher, a közösség (legyen az párt, kuglizó kör, vagy társasutazási csoport) sem kell. Önzés? A fogalom nem fedi a jelenséget, a szabadság privát formáját, amit önmegvalósítás néven, user-ként használjuk. (Már akinek van hozzáférése (access).
posted by alma at 3:39 PM
6 Comments:
Gronemeyertől olvastam, hogy: "Az önmegvalósítás terve az adott valóságon túlmenően mindig egy másik valóság képét előfeltételezi, melyet munkával kell utolérni. Egy ilyen transz-valóság konstrukciója ellentmond az 'élet-a-létfelételekben' közvetlenségének."
Ha jól értem, ez azért sokmindent megmagyaráz/hat. Mert ugye akkor itt nem magával az önmegvalósítás szándékával, hanem sokkal inkább a "hogyan"-jával van/lehet a probléma. Mert az, hogy mindenkinek joga van ahhoz, hogy boldogságigényét és szükségleteit demokratikus keretek között kibontakoztassa, az azért nem lehet kérdés.
Lehet, hogy bután leegyszerüsítem most a kérdést, de úgy gondolom, hogy önmegvalósítani mások nélkül egyszerűen képtelenség. És itt most nem arra gondolok, hogy mások "hátán", mások munkáját (is) igénybe véve, hanem arra, hogy az nem lehet önmegvalósítás (mégha annak is neveztetik), ha az mások ellenében történik. Hogy a példádnál maradjak, hogy a fenében beszélhet a Papa bármiféle önmegvalósításról, ha azzal a Mamáénak és a Gyerekeiének betesz?! És fordítva.
Visszatérve az elejére, az izgat most engem, hogy miféle előképek, miféle valóságnak és miféle előképei lehetnek azok, amelyek a szemünk előtt lebegnek akkor, amikor manapság úgymond önmegvalósításba kezdünk.
Gronemeyertől olvastam, hogy: "Az önmegvalósítás terve az adott valóságon túlmenően mindig egy másik valóság képét előfeltételezi, melyet munkával kell utolérni. Egy ilyen transz-valóság konstrukciója ellentmond az 'élet-a-létfelételekben' közvetlenségének."
Ha jól értem, ez azért sokmindent megmagyaráz/hat. Mert ugye akkor itt nem magával az önmegvalósítás szándékával, hanem sokkal inkább a "hogyan"-jával van/lehet a probléma. Mert az, hogy mindenkinek joga van ahhoz, hogy boldogságigényét és szükségleteit demokratikus keretek között kibontakoztassa, az azért nem lehet kérdés.
Lehet, hogy bután leegyszerüsítem most az egészet, de úgy gondolom, hogy önmegvalósítani mások nélkül egyszerűen képtelenség. És itt most nem arra gondolok, hogy mások "hátán", mások munkáját (is) igénybe véve, hanem arra, hogy az nem lehet önmegvalósítás (mégha annak is neveztetik), ha az mások ellenében, mások alapvető érdekei ellenében történik. Hogy a példádnál maradjak, hogy a fenében beszélhet a Papa bármiféle önmegvalósításról, ha azzal a Mamáénak és a Gyerekeiének betesz?! És fordítva.
Visszatérve az elejére, az izgat most engem, hogy miféle előképek, miféle valóságnak és miféle előképei lehetnek azok, amelyek a szemünk előtt lebegnek akkor, amikor manapság úgymond önmegvalósításba kezdünk.
Ha a Hozzám Legközelebb Álló Lény (11 éves) "megőrül", akkor a szabadságom is oda, önként leszek "nem szabad", bár szabadásgomban áll azt választanom, hogy nem vagyok szabad.
Ölellek, olvasom a Válságkönyvet:
András
Rövid bejegyzés:
http://petoczandrasblog.blogspot.com/2009/11/alma-irja-egyszemlyes-liberalizmus.html
Sok üdvözlet!
András
Az egyén szabadsága valószínűleg mindannyiunk szabadsága, de csak törvényes keretek között. Itt tehető fel a kérdés, ami komoly vitát váltott ki itthon is az elmúlt években: meddig terjed a szólás szabadsága? Ha sért a szólásom identitást, entitást, akkor az korlátozható, avagy nem?
Kérdezem, válaszolni nem akarok.
András: sztem korlátozható, Holdban járó elképzelés h a másokat bántó (agressziv) sóderből nem lesz egy idő mulva valóságos (nem verbáli) pofon. A gyűlölet-beszéd szabadon eresztése nagy tévedés vala...
Post a Comment
<< Home