Sunday, February 21, 2010

Varázsfuvola a Vígben.


Már az is csoda, hogy a két színház egymáshoz megy látogatóba. Még nagyobb a színházi opera. Marton László rendezésében a színház (játék) egyenrangú a zene-ének-mesestruktúrával.


Persze: jelenünkben vagyunk, a játszó személyek fele civilben, a főszereplő (Tamino: Nyári Zoltán) pizsamában, félálomban, kamaszágyban. (Egyébként az ágy végig játszik – mindig mást, azaz ugyanazt: a test (lélek?) válságának, a felnőtté válás fájdalmának a helye, máskor a vágy átalakító erejének, a nagybetűs ember életterének. Sarastro (Rácz István) tegnapi kultúrkáder öltönyben énekli basszus szerepét, a három gyerek a grundról, foci-mezben rohangál. A három hölgy, Monostatos (Kis Tivadar), meg az Éj Királynője viszont már fantázia-ruhákban. Nem sorolom. Álom és valóság pengeélén táncol a játék, tündéri megoldásokkal, szürreális gesztusokkal. (Papageno pl. egy mini-katedrálison reggelizik – a templom miniatűrje valahogy odakerült a herceg (Tamino) szobájába. Ugyanilyen pengeélen egyensúlyoz Marton rendezésének másik trouvaille-ja: a komikummal-tragikummal való billenő játék. (Pamina egy óriás késsel akar véget vetni életének, ám mikor Sarastro közbelép mi Paminát hátulról látjuk, és felénk forduló háta mögött, kezében szorongatva, - ott a kés. Ugyanez a test kínja és a lélek szenvedésének egymásba-játszatása (a vágy és az égi szerelem egymást kontrakarirozó – egymásba épülő dinamikája. Hiába testünk börtönében vagyunk boldog-boldogtalan lakók. E kettősségekkel való finom játék Marton rendezésének – interpretációjának – metafizikai újdonsága. Mit újdonságozok itt: a zeneszínházának lebilincselő ereje.

A három gyerek a nézőtérről – a való világból – szalad fel, kúszik be a függöny mögé, a színpadra, és a vége előtt ugyanígy kiszaladnak az „életbe”. Keretbe foglalják a történetet. A tér, amiben közreműködnek – fikció, mese, filozófia. Ám mivel ők kívülről érkeznek bele, tudnak segíteni. (Pl. ők akadályozzák meg hogy Papageno felakassza magát…J

A Schikaneder-történet jó néhány elemét ma se tudjuk pontosan dekódolni. (Kik ezek a gyerekek, ki a három nő, Sarastro zsarnokként humanista vagy a jó diktátora? És vajon szerelmes-e Paminába? (Sztem igen…) Marton elvágja a gordiuszi csomót: az előadás nem akar semmit se leszögezni: lebegést kínál, egyszerűen többvilágban (így, egy szóban) játszatja a művet, - mert a zenéből indul ki, s tudja, hogy ez az igazi fogódzó. Mert ez a zenei anyag felszínén bájos, majd filozofikus, legbelül tragikus Lage-ban szól. (Gondoljunk Sarastro végső távozására, Monostatos „ellenforradalmára”. (Egyetlen pont, amit gyengének találtam: mármint a figura és akciója nem elég hangsúlyos, vagy talán nem elég kétértelmű – már magam sem tudom.)

Kolonits Klára (Éj Királynője) drámaian érkezik – nem megáll a színpad közepén és rákezd a koloratúr áriába – nála cselekvő dráma a nagyária. (Bírja hanggal és interpretációval egyaránt. Zárójel: néha bőgtem…a zenei örömtől, bocs. Mert ez a zene itt nagyon szól, betölti a teret, a lelked-fejed. Megint csak rá kellett jönnöm, hogy nincs az a hi-fi, iPod stb. hanghordozó ami pótolná az élő zene mágiáját – és a Víg akusztikáját. (Zárójelben: az is csoda – régi „ház”, és hogy „válaszol”…

Csak azért írok ilyesmiről itten, mert a félig fanyalgó, félig nyögve nyelős kritikákat annyira igazságtalannak tartottam, hogy bosszúból végigélveztem a produkciót.:) Elfelejted, hogy egyébként miben tipródunk e falakon kívül (politika, acsarkodás, lenyúlás stb.) Lebegsz a Mozart-zene negyedik dimenziójában, - vagyis élsz, és két és fél órára boldog vagy.

Marton rendezésének sok-sok apró játékán ámulhatsz: Tamino mobilon kapja Pamina arcképét, Sarastro birodalmát laptopján nézi meg, a gyerekek focilabdája egyszer csak felemelkedik és a „plafonon” áll meg (ami egy óriás szőnyeg, pár perce még a földön terült szét, most plafon. (Zseniális díszlet-térmegoldás: Michael Levine.) Az Éj Királynőjének intrikus kommandósai apró lámpácskákkal bukkan fel, - csak úgy, semmi durvulás, csak bűbájos látványtánc. Nagy Ervin (Papageno) itt „civil”, - azaz színházi színész: opera/színház kézfogásának záloga – játékán sokat nevetsz, pedig sohasem csak-komikus. Megbocsátod, hogy nincs akkora hangja, mint operabéli kollégáinak. (Ő kapja a tapsrendben a legnagyobb ovációt…)A kórus (pazar hangzás) kötelekből készült függöny mögött látszik – a színpadfenéken kialakított zsöllyesorok vannak – melyek olykor tengert imitálnak, máskor Sarastro „figyelőpontját”. A kórus dinamikusan van jelen: olykor két oldalt tűnik fel, vagy nem látszik, majd csoportokra oszolva „avatkoznak bele” a cselekménybe” - minden bejelentkezésük drámai.

Mellesleg felvezetik a slusszpoént: a zsöllye sor előregördül a fenékszínpadból, benne a kórus énekel, és Tamino és Pamina – immár civilben - közéjük ülnek. Nincs összeborulás meg kiemelt hepiend, - együtt vannak-vagyunk. Mini-csoda.



képek: http://www.pestiszinhaz.hu/write/vig/eloadas/galeria.php?s=vara&t=_j

Labels: ,

Friday, February 19, 2010

Már megint a tehénfing...

a klimaváltozást tehénfingás okozza (rontja, segiti elő). Régi furfang, most megint előjött. - ezúttal az ENSZ kavarta elő...

Hogy a tehenek "kibocsátása" kárositja az ózonpaizsot, meg kell adóztatni őket. (Illetve: hogyanis? Egy tehénfing - hány cent legyen?) (A hír az FT cimlapsztorija, ráadásul... naon okos világban élünk.Rémes. Ha elgondolom, hogy egyetlen Boeing vagy más lökhajtásos, turbós stb. repcsi annyi gázt (káros anyag, rongálja az ozünpaizsot) bocsát ki, mint 30.000 Volkswagen, és napjában minimo kalkuló 40ezer repülőjárat száguldozik az égen, hát nagyon tudhatnak fingani azok a tehénkék, hogy így lenyomják a repcsiket. (Na jó, tulzom, a poén kedvéért - de mégis csak abszurd intézkedés lenne, ha bejönne.) És akkor még nem beszéltem az esőerdők nagy vlumenű égetéséről (füstjéről) - de az biztos környezetbarát...Vajon az indiaiak, vagy a dél-amerikai monokulturások (szarvasmarha tenyésztők) mit szólnak e fing-adóhoz?

A végén még az emberi mellékhelység-szokásokra is kiterjed valaminő adó, nehogy má jöjjön a tengerár a Maldiv szigetekre: "józsikám a mai fing-kontingesed má elszállt, állj le, lécci, tarsd be éjfélig!" (mondja a feleség, élettárs, vagy forditva.)Valamivel foglalkozni kell a világszervezetnek, a katonai járművek óriás CO2-jét nem tudják megfogni, lenyomják a teheneket. Ennyit a cap-and-tax javaslatról. Szívjanak gázt...:)

Wednesday, February 10, 2010

a nyelvbe zár elnyomás

Az uram. Főzök rá, mosok rá…” micsoda mondat maradt itt a 19. századból, mintha a nő nem enne abból a kajából, amit az urának főz. Bár kétségtelen, hogy a hagyományosban a nő konyhába zárása az elnyomás része. Mint ahogy az „uram” emlegetése férjem helyett. Régies? Retro? Fenét: elnyomásos. Nem kéne.

De jobban kiakadok a „szülök neki egy gyereket” beszóláson, - ami most valamiért megint előjött a közbeszédben. Micsoda (nyelvi, még inkább magatartásbeli) képmutatás van ebben a mondatban. Azt sejteti, hogy a férfi ráveszi a zasszonyt (elvárja, óhajtja, kényszeríti) hogy szüljön neki egyet. Az asszony meg kényszerből, elvárásból szül neki egyet (kettőt), hisz ő maga nem nagyon lelkesedik a gondolatért…
Hápersze, hogy nem így van. Ahogy én látom harminc felé, ha szétmegy egy kapcsolat, annak olykor olyan oka is van, hogy a férfi nem akar (még, már) gyereket, a nő meg – biológiai határhoz közeledve – szeretne. Amiből konfliktus lesz, veszekedés, válás. Sietni kell…

De a „szülök neki”-beszólásban nem is ez az érdekes. Hanem az anya-szerep felfogása. A mondat szerint viszont „a nő” e téren közömbös, a kapcsolat kívánja, hát tessék, neki tök mindegy. Az, hogy a nő is szeretné, hogy legyen neki egy kis kapálódzója, - azt fedi a mondat képmutatása. A múlt században még lehet, hogy így volt, az asszony meglepte férjét egy gyerekkel (fiúval, ha kérhetném) mert, hogy a család, utód, a név fennmaradása stb. Ma azonban a gyerek – örömforrás, jó esetben kétoldalú, rossz esetben egyoldalú. (Pl a férfi örvendezik, a nő szenved, mert akadályozza a karierben – ilyen is van. Mint ahogy fordítva is, a nő örül, a férfi meg menekülne, mikor a nő teherbe esik…) De hogy az öröm kétoldalúságát becsomagolják egy egyoldalú mondatba, az eufémizmus. Ja, és van olyan, hogy a férfi jobban szeretne gyereket – de olyan is hogy a nő szeretne jobban, akár egyedül is hajlandó szülni egyet. Nem kéne ködösíteni. Elég szar ez így is. Mármint a párkapcsolat és gyerek hármasa.

Wednesday, February 03, 2010

konditerem

Szólt, hogy lenne egy meló. Együtt gyúrtunk az UTÉban, onnan ismerem. Mert, hogy ő már nem bírja, annyi a kuncsaftja. Azóta járok le hetente négyszer, alkalmanként két-két partnerem van. Egymás után persze. Azóta fordulok itt elő, pörszonalcócs-nak hívnak, pedig csak egy megtűrt személyi edző vagyok.

Lejön a gépről – 40 kilóra van állítva, húzva-emelés, ötvenszer. Megcsinálta. Kifújja magát, lazít, nyakában törülköző. Tapogatja a bicepszét, előbb egyiket, aztán a másikat. Okés. Gyúrás után mindig keményebb, feszesebb. Azt mondja: látja hogy van értelme.

A futópadnál. Kocogva indulj, beállítom neked, aztán három perc múlva gyorsítasz, újabb három perc után séta, - tudod. Az utolsó kettő emelkedő lesz. „Nem, mi jöttünk előbb!” – folyton tolakodik, ismerem a fazont. Arra játszik, hogy udvariasak vagyunk. Kétszer behúzott már, hogy ő volt itt előbb, a törölközőjét is itt hagyta. Ez a trükkje.

Ezt a tötyögést nem bírom, uncsi. Talán jobb lett volna mégis a fallabdázás, haver csurom vizesen jön ki a teremből és élvezi is. Ez meg csak gályázás. Az edzőm a felénél ráerősít. A gépek legalább szórakoztatnak, ahogy működnek. Habár, az az igazság, hogy legjobb utána: zuhany, capuccino, marhulás a büfében.

Ma három személyi edző van a teremben. Egyikük egy volt képernyős tévéssel dolgozik. Sokan nézik őket, a nő a terem egyetlen tükre közelében nyújtózkodik, edzője valamit molyol a gépén, a nő meg azt nézi, hogy hányan kukkolják.

Minimum egy Volvo. Hogy is nézne az ki, ha Suzukival parkolnál a Lexusok, Saab-ok, Audik közé. Snassz. Na, jó, csak viccelek, persze hogy odaállhatsz. Csak épp levegőnek fognak venni. Égés. Persze ha elmész egy másik konditerembe, ott jó lehetsz. Itt látod, rongyrázás megy. Én se tudom miért.