a nyelvbe zár elnyomás
„Az uram. Főzök rá, mosok rá…” micsoda mondat maradt itt a 19. századból, mintha a nő nem enne abból a kajából, amit az urának főz. Bár kétségtelen, hogy a hagyományosban a nő konyhába zárása az elnyomás része. Mint ahogy az „uram” emlegetése férjem helyett. Régies? Retro? Fenét: elnyomásos. Nem kéne.
De jobban kiakadok a „szülök neki egy gyereket” beszóláson, - ami most valamiért megint előjött a közbeszédben. Micsoda (nyelvi, még inkább magatartásbeli) képmutatás van ebben a mondatban. Azt sejteti, hogy a férfi ráveszi a zasszonyt (elvárja, óhajtja, kényszeríti) hogy szüljön neki egyet. Az asszony meg kényszerből, elvárásból szül neki egyet (kettőt), hisz ő maga nem nagyon lelkesedik a gondolatért…
Hápersze, hogy nem így van. Ahogy én látom harminc felé, ha szétmegy egy kapcsolat, annak olykor olyan oka is van, hogy a férfi nem akar (még, már) gyereket, a nő meg – biológiai határhoz közeledve – szeretne. Amiből konfliktus lesz, veszekedés, válás. Sietni kell…
De a „szülök neki”-beszólásban nem is ez az érdekes. Hanem az anya-szerep felfogása. A mondat szerint viszont „a nő” e téren közömbös, a kapcsolat kívánja, hát tessék, neki tök mindegy. Az, hogy a nő is szeretné, hogy legyen neki egy kis kapálódzója, - azt fedi a mondat képmutatása. A múlt században még lehet, hogy így volt, az asszony meglepte férjét egy gyerekkel (fiúval, ha kérhetném) mert, hogy a család, utód, a név fennmaradása stb. Ma azonban a gyerek – örömforrás, jó esetben kétoldalú, rossz esetben egyoldalú. (Pl a férfi örvendezik, a nő szenved, mert akadályozza a karierben – ilyen is van. Mint ahogy fordítva is, a nő örül, a férfi meg menekülne, mikor a nő teherbe esik…) De hogy az öröm kétoldalúságát becsomagolják egy egyoldalú mondatba, az eufémizmus. Ja, és van olyan, hogy a férfi jobban szeretne gyereket – de olyan is hogy a nő szeretne jobban, akár egyedül is hajlandó szülni egyet. Nem kéne ködösíteni. Elég szar ez így is. Mármint a párkapcsolat és gyerek hármasa.
De jobban kiakadok a „szülök neki egy gyereket” beszóláson, - ami most valamiért megint előjött a közbeszédben. Micsoda (nyelvi, még inkább magatartásbeli) képmutatás van ebben a mondatban. Azt sejteti, hogy a férfi ráveszi a zasszonyt (elvárja, óhajtja, kényszeríti) hogy szüljön neki egyet. Az asszony meg kényszerből, elvárásból szül neki egyet (kettőt), hisz ő maga nem nagyon lelkesedik a gondolatért…
Hápersze, hogy nem így van. Ahogy én látom harminc felé, ha szétmegy egy kapcsolat, annak olykor olyan oka is van, hogy a férfi nem akar (még, már) gyereket, a nő meg – biológiai határhoz közeledve – szeretne. Amiből konfliktus lesz, veszekedés, válás. Sietni kell…
De a „szülök neki”-beszólásban nem is ez az érdekes. Hanem az anya-szerep felfogása. A mondat szerint viszont „a nő” e téren közömbös, a kapcsolat kívánja, hát tessék, neki tök mindegy. Az, hogy a nő is szeretné, hogy legyen neki egy kis kapálódzója, - azt fedi a mondat képmutatása. A múlt században még lehet, hogy így volt, az asszony meglepte férjét egy gyerekkel (fiúval, ha kérhetném) mert, hogy a család, utód, a név fennmaradása stb. Ma azonban a gyerek – örömforrás, jó esetben kétoldalú, rossz esetben egyoldalú. (Pl a férfi örvendezik, a nő szenved, mert akadályozza a karierben – ilyen is van. Mint ahogy fordítva is, a nő örül, a férfi meg menekülne, mikor a nő teherbe esik…) De hogy az öröm kétoldalúságát becsomagolják egy egyoldalú mondatba, az eufémizmus. Ja, és van olyan, hogy a férfi jobban szeretne gyereket – de olyan is hogy a nő szeretne jobban, akár egyedül is hajlandó szülni egyet. Nem kéne ködösíteni. Elég szar ez így is. Mármint a párkapcsolat és gyerek hármasa.
posted by alma at 3:51 PM
4 Comments:
Ha csak ez a pár mondat maradt volna itt a l9. századból, akkor az lenne a Kánaán! De hát a helyzet az, hogy a 19. sz. - nem kis részben - maga maradt itt, és ez akkor is nyilvánvaló, ha egy hang, annyi nem jön ki a torkunkon. ::((( :::)))
Mindig azok a nyavalyás ezeréves konvenciók.
És ne higgyük tényleg, hogy a nők nem okai ennek ugyanúgy, ahogy a pasik.
Malvina: igaz, nagyon igaz. Látszatra (na jó sok mindenben...) 21.században élünk, de dolgok legmélyén a 19.század dominál.
Miklós!
Ez a dolgok veleje, stb. amit megragadtál, nagyon életszerűen. A látszat és a lényeg kettősségével kéne szerintem ma is foglalkozni, az irodalmi életnek, konferenciáknak, stb. nem pedig a gittet rágni, mint sokan teszik, vagy fényes papírba csomagolni a nagy semmit. Kösz a felvetésért, és kösz, a hozzá fűzött kommentárért is. Várom hasonló ,,beszólásodat".
Üdvözlégy, G.Á. Úr X-ből
Post a Comment
<< Home