Tom Wolfe új regénye - csalódás

sok éve nem publikált, most a Back to Blood c. hétszázoldalastól - 2012 októberében jött ki - megdobbant a szívem: valamikor (a „Mandarinzselé színű…” stb. - idején, meg A hiúság máglyája c. regényével, meg a Man in Full címóvel- nagyon bejött nekem. Mi több: teccet. Aztán már az Én, Sarlotte Simmons c. egyetemista csajokról szóló "eposza" necces lett, bár nekem, mint egyetemi embernek, ez még elment. (Sokat tanultam belőle a legújabb - hajszálfinoman érzékelhető - osztálykülönbségekről pl.) Ez a mostani regény irodalmilag gyenge. Hősei nem beszélnek, hanem felkiáltásokkal érintkeznek, a regény tele van felkiáltó jelekkel, érthetetlen szósalátákkal, - semmi értelmük - a figurák túlrajzoltak, az egésznek van valami "felfújt" jellege.


Az alapkonfliktus viszont talál: Floridában, pontosabban Miamiban vagyunk, ahol az osztálykülönbségek helyett az etnikai különbségek készülnek robbanni. Kialakult egy fura - egész Amerikára nem jellemző - hierarchia: legfelül a kubaiak vannak (menekültek, és azok leszármazottai, a lakosság többségét alkotják) alattunk az afroamerikaiak (utálják a kubaiakat és viszont), ő alattuk a Haiti-ból jött menekültek, illegális bevándorlók. (Ráadásul nem is franciául beszélnek - ahogy kéne, mert Haitin az a hivatalos nyelv - hanem valami torz, ősi népnyelven.) Ő alattuk – ugyancsak gyülölettől fütve – mindenféle népség: nicaraguából, oroszországból stb. Ez az etnikai felállás határozza meg a főszereplő (egy Nestor Camacho nevű rendőr) sorsát. Voltakép merész zsaru de peche van: mindig a rossz bünözőt fogja el. Elsőként egy kubai menekült életét menti meg (a Coast Guard tagjaként) - akit persze a törvények értelmében visszaadnak Castró rendőrségének - tehát a kubai közösség fikázza, családja kiközösíti. Örül, ha a fekete rendőrfőnök megmenti az állását. Aztán betársul egy WASP újságíróhoz, hogy leleplezzenek egy orosz festmény-hamisitó maffiát. Főnökük bevágódott Miámi felső tízezerjébe, mert óriási képtömeget ajándékozott a helyi múzeumnak (mind hamisitvány, az oknyomozó ezt akarja leleplezni - de sem a lap, ahol dolgoz, sem az elit nem akarja - Camacho viszont rajta van az ügyön. A csaj akivel jár kirúgja - inkább főnökével kavar. Nestor meg szererncsétlenkedik.

Camacho inkább tanú-figura: mindenütt felbukkan, ahol valami nagy gáz készül, vagy épp robban. Nem akarom elmesélni az egész sztorit, - de az a bajom vele, hogy Wolfe Miami-jában túl sok minden van összevegyítve: túl sokat kefélnek (persze rosszul) - nyilvánosan, egy jacht-ünnepségen több ezer fiatal egyszerre, stb. - itt sem mesélem el a poénokat, csak jelzem. Tul sok az etnikai ütközet, túl sok a striptease bár, túl sok a sírás a WASP világ hanyatlásán, túl sok a titkos nyomozás (amire mindig ráfáznak), túl sok a koksz, - szóval irodalom helyett - rizsfelfújt.

Mi lett Wolfe-ból? Ugyanazokat a paneleket használja amit az Én, Charlotte Simons-ban: beindit egy szálat, következik egy durva crescendó, aztán tombolás, robbanás - új fejezet. Ott is egy szál - békésen indul, crescendo, tombolás - robbanás. Ez modor - nem irodalom.

Csalódtam. Pedig mennyire bírtam. (voltaképp még most is felcsillan a régi Wolfe, - egyébként mániákus WASP, félti Amerikát az etnikai robbanástól (nem a fehér-színes konfliktustól - a sokféle etnikum egymást gyilkolásától. "Miámi az a város, ahol mindenki utál mindenkit irja valahol a négyszázadik oldal környékén. (eBook-on olvastam.) Hát ilyen.

De a könyv címét nem tudnám csattanósan lefordítani. Back to Blood - kontextusában kb. arról szól, hogy mindenki tartson saját törzsével, etnikumával, - mert csak a "vér" számít, minden más le van szarva. Nade ezt egy mondatban... Tudol segíteni?