a cica a végét járja

Szomszédék fekete-fehér kandúrja. Szép, méretes állat, óriási szemekkel. Fénykorában háztetőn, balkonokon ugrált, - ritkán ment haza, de soha sem csavargott el. Most már csak lassan sétál, többnyire a kapu előtt fexik, látszólag csak napozik, de azt várja, hogy jöjjön valaki, aki beengedi. Korábban ukk-mukk-fukk felugrott a balkonra és bemászott a házba. Ma már nincs ereje. Kánikulában nem járkálnak a kapun, néha én szoktam lemenni és felcsöngetni valamelyik lakót, hogy engedje be (kapucsengővel).

(Másik szál a történetben, később találkoznak)

Az udvar felfelé hosszú és ott mindenféle fa meg bokor nő, dzsungel hogy ugy mondjam – rózsafák, orgonabokrok, … és legalább két rigópár lakik ott már évek óta a sűrűben. Este a ház legmagasabb pontján énekel az egyik, egész nap rohangásznak az avarban kajért. Aztán megjelent a fióka, repülni tanult – neki ház falának, majd némi ügyeskedés után talált egy párkányt, újra próbálta, megint fal és párkány, de már ügyesebben. Aztán elfáradt és leszállt a földre. Illetve leszállt volna: fél méterre földtől a kandúr elkapta és széttépte. (Pedig úgy látszott eddig, hogy már jártányi ereje se sincs.)

Aztán visszafeküdt a kapu elé, várva, hogy valaki beengedje. Ja, mondták, hogy ez a természet rendje - tápláléklánc - meg hogy a fenébe a természet romantikus (szentimentális) szemléletét, az erős megeszi a gyengét stb. (A cica tulsúlyos, rendes kaját kap - csak szeret vadászni: genetika.....:))

Elegem volt az ilyen sóderből, - tom, hogy általában így van. (Tigris és az antillop...) Ebben a cica esetben szemétség történt. A madár ott rohadt az udvaron, csak a nyakát tekerte ki a cica, Nem éhségből gyilkolt:) És különben is "hazudott" mikor sír szélén állóként akarta megjátszani magát-:).

 Megfogadtam, hogy ezt a gyilkost többé nem engedem be a kapun. Civilkurázsi:)