álom-paradoxon

A sztori ismerős: Egy félhomályos szobában egy meztelen Atléta üldöz egy nőt. Egy ideig sikerül ide-oda elbújnia, majd kicsuszannia a kezéből, de aztán nem bírja tovább, a kergetőzés, - leomlik: „Mondja, mit akar tőlem?” – „Honnan tudjam, asszonyom? – válaszolja a férfi – maga álmodik engem!”

Régi, őrült vicc, de nem könnyű elemezni: távolról a „minden krétai hazudik, mondja egy krétai” paradoxonjára hajazik. Először is, a nő önmagát látja menekülni, azaz egyszerre nézője és szenvedője a jelenetnek. Másodszor: fel sem tűnik az Atléta meztelensége a normál polgári lakásban. Hogy-hogy? Nincs segítségért kiáltás, telefon a rendőrségre, kopogás a szomszédba, sikítozás stb. Csak futás van, aminek kimenetele – tekintve az Atlétát – előre látható: ő bírja tovább. Aztán a nő nem védekezik, hanem kérdez – a név, foglalkozás nem számit (a vicc rövidít) – csak arra kíváncsi: „mit akar?” Mivel mind a ketten meztelenek, a férfi nem rabolni akar – a kérdés abszurd (tudható a válasz…) De nem: az Atléta az asszonytól várja a választ.

Tovább: a férfi válasza a nő fejében szólal meg – hiszen ő álmodja – ami ugyancsak abszurd, hiszen ez a hűvös válasz az álom-kontextuson „kívüli” térből látszik érkezni. Ha a nő Freud-i alapon, tudatalattijának engedelmeskedve, – öntudatlanul szerkeszti álmát, - akkor az álombéli ellenség (valójában :vágykép) nem szólalhat meg ennyire kívülről: mert itt az álmodót az ébrenlét státuszában lévő ember szólítja meg.

Az asszony kérdése más szempontból is talányos: miért menekül saját – öntudatlan – vágy-projekciójától? Na jó, ez még lehet az elfojtás következménye – a tabu szublimálása. (Vágy arra, hogy az idegen leteperje, de erre vágyakozni, ezt a vágyat másnak bevallani a polgári létben – illetlen: be sincs neki mutatva, - ezért elfojtódik. Így Itt minden tabu – és minden vágy. De menjünk tovább: a nő erotikus álmában meg is szólítja saját álombélijét, kvázi tudatosan az öntudatlant (?).De miért rohan előle a szobában, miért bújik el? Ha az álom erotikus – akár tabu alatti jelenet – mért láttatja úgy, mintha rosszat akarna az Atléta? Amiről persze szó nincs, a rémült kérdés, cseppet sem rémült. (Persze az aktus és gyilkolás egymásba játszatása az álomban – elképzelhető…) Egyébként a kérdés lehet képmutatás, gyerekes naivitás, vagy nyílt felszólítás. Feltehető, hogy az asszony fél a szexuális „bűntől”, de egyben kívánja is, a kérdés: provokál. Hallani akarja azt a mondatot, amit szeretne hallani, azaz a férfi vágykifejezését („a testedet akarom” - vagy valami hasonlót, netán obszcénebbet… ) Az emberi erotika kettős: testi-ösztöncselekvés, érzelmi töltés, - de nem sokat ér a szavak kommunikációja nélkül: vágy, szenvedély, aktus, látvány és szavak egyszerre. (Majd minden a fejben...)

Az asszony az Atléta „kívülről” érkező válaszára nyilván felébredne, - hiszen az arra céloz, hogy a nő álmodik, ami „vekkerként” hat. Ám tegyük fel, hogy folytatódik az álom. Mit felelne a férfinak: „csinálj amit akarsz”, vagy „jaj csak azt ne!”, „kefélj, ami belefér, csak az uram meg ne tudja.” Bármit is válaszolna, „kikászálódna” a tudattalanból – szomnanbulban előfordulhat. Végül is nem ő mondja a provokatív kérdést („mit akar tőlem?”), hanem álombéli dublőre, felettes Én-je jóváhagyásával (unszolására…)

Az álombéli Atlétát az asszony tudatalattija kreálta, és az is vezényli, az Asszony tudta nélkül: ezért nem is nagyon igyekszik leteperni az asszonyt, ugyan kergeti, de várja, hogy valami további utasítást kapjon – akár szexre utaló álomparancsot. De ilyen parancs nem hangzik el. Más értelmezésben az is lehet, hogy az álombéli Atléta nagyon is jól tudja, mit akar tőle álmával az asszony, - már sok hasonló álom „meghívottja” volt – most csak váratja az asszonyt, mondaná már ki hogy „gyere”. De nem mondja: az asszony inkább az ébredésbe menekül. (Frusztrációba.)