Védik a nőket

Egyre többször (és több helyen) írnak arról a furcsaságról, hogy a vezető pozíciókban (CEO-ként) kevés a nő. Meg egyáltalán, ahol kemény a meló és - főként! - sok a pénz, ott ritkábban jut nekik hely. Biztos, mert gyengék. Mondja valaki a csúcsról. De mondom: egyre többen védik őket. Hogy nagyon is jók. Egyre több fórum, lap, tévé áll ki mellettük: nem azért vannak kevesen a csúcson, mert gyengék, hanem mert a mai versenyszférában olyan intenzitást, és rabszolgai odaadást igényel a cég, hogy az ott dolgozóknak nincs lehetőségük megosztani életüket gyerek és munka között. Az egyik lap egy ügyvédi irodát említ, ahol egy bonyodalmas (több milliós) ügyet este tízig tárgyalnak a kuncsafttal, a megoldás pillanatában viszont az ügyfél azt mondja, hogy reggelre kell neki az anyag. A cég nem mondhatja, hogy kérem munkatársunknak pici gyereke van… Vagyis: ide alkalmatlan... A rendszer kegyetlen. Ezért aztán jobb, ha férfi van ebben a pozícióban keccsöljön csak ő reggelig, otthon meg ellátja a gyereket az asszony. Ha egyáltalán van nekik gyerek. Mert az se valami frankó, ha a gyerek hétszámra nem látja apját.

Mondom, védik a nőket: nem gyengék, buták, vagy dekoncentráltak, hanem életüket meg kell osztani hivatásbeli és személyes felelőségük között. Már ez is nagyon szép. Igaz, mögötte az a hipotézist vélem látni, hogy maradjon otthon az asszony pár évre, és minden megoldódik. Hogy aztán pár év múltán már lesheti, hogyan kerül újra pozícióba, arról nincs szó. (De legalább megoldódik a konfliktus. – kecske is jóllakik, a káposzta is megmarad. Vannak lehetőségek…

Csak az szúrja a szemem, hogy ezekben a "védelmező" riportokban, cikkekben, tévé-skecsekben - a gyereknevelés csupán személyes felelősség. Nyilván az, elsősorban. De nem lehet elfelejteni, hogy ez a felelősség a társadalomé is: a felnövő generáció minősége nem privát ügy, a társadalmi értékek újratermelődése ettől függ. A mai workaholic életforma, executive ethos stb. nem törődik ilyesmivel, erre nincs idő – amiért később a társadalom fog súlyos árat fizetni. (Ha már nem fizet ma is.) Említettem az apa nélkül felnövő gyerekeket – nota bene: házasságon belül. Anya nélkül még rosszabb. Nemcsak azért, mert nincs modell, hanem mert nem pótolható az értékátadó, emberformáló szerepet illetően: kell mind a kettő. Idő meg nincs rá. Ha executive akarsz lenni, ne akarj gyereket. Vannak megoldások (részmunkaidő, munkád felét más csinálja) – nagyszerű dolog, kár hogy nálunk nem veszik komolyan. De félek tőle, hogy csak átmeneti megoldás. A nőknek (netán a férfiaknak is) be kéne számítani munkájukba a gyerekkel való foglalkozást. Ilyen is van már. De nem terjed. Sajnos ma még a gyereknevelés csak magánügy. Az abortusz nem. Az keményen társadalmasítva van, mindenki beleszólhat. Aztán mikor itt a gyerek, azt már csinálja a nő, ahogy tudja.

Csakhogy nemcsak a nők fognak ettől szenvedni. A társadalom minősége romlik. Valami elveszik. (Hoppá: multidőben kéne fogalmazni... bocs.)

Túl sokat dumálok már megint. A lényeg az, hogy a férfitársadalom szép (politically correct) dumába csomagolja, hogy tesz a nők státuszára, lenyulja a jól fizető pozíciókat - és nem izgatja magát a helyzet lehetséges korrekciójával.