Lopott idő

légszobrász vagyok, nem egy látványos tevékenység, de nehéz műfaj, amit bárki beláthat. De nem látják be, ezért lopom hozzá az időtÍ: nem megyek be értekezletre, tanítás után rohanok a műterembe, lemondom a havert, kutyát nem én viszem le, mindenből kihúzom magam. Mert, hogy nekem légszobrászni kell. Arra ugyanis nem jár idő, idő csak a közmunkákra - családi és társadalmi végzendőkre. A lopás miatt rossz a lelkiismeretem, ami akadályoz a munkában, ezért inkább megyek az értekezletre és leviszem a kutyát, vagyis ellaufolom a melót. Amitől megint csak lelkismeret furdalásom lesz, fúr mind a kettő, nincs mese, fúrnak eszelősen, s közben emitt azt mondják: "hol az űj légszobor, amit ígértél?", amott meg hogy "miért nem jöttél el a temetésre?"

Kéne egy második idődimenzió, voltaképp lenne is, olvastam valahol, hogy kozmikus értelemben tizenhárom (vagy tizennégy?) dimenzió van, ebből csak csak kitelne egy pót-dimenzió nekem, meg légszobrász barátaimnak. Most a Héjja nász az avaron c. Ady verset légszobrozom, nedd meg milyen kacifántos meló, állandóan tizenhárom centire kell lebegnem a föld felett, csak így bírom légspatulával formázni az avart, meg a nászt, a héjjákba még bele se kezdtem. Ja, és közben állandóan fúj a szél is. A lopott idő meg fogy.

Nehéz kenyér.