Tuesday, June 04, 2013

Amerikai regényírás a csúcson

Ezen a télen kb. 16-18 regényt faltam (élveztem, eBook, ugye) és tegnap végre befejeztem az ezeket összefogó (elemző, nagyképűen) írást. (két hónapig skribáltam…) Fantasztikus teljesítmény ez a regényáradat -, - egyszer már írtam itt, hogy a tengeren túli írók ma a világirodalom csúcsán állnak, de most belemászva ennél bonyolultabb a dolog. Először is annyira sokszínű, hogy csak győzd felfogni. Egyfelől ott van Paul Auster Sunset Park-jának (2011)– majdnem naturalista körképe, ám abszolút real time-ban tartva: már Lehman bukás (a nagy válság) utáni kilakoltatások is benne vannak. A másik póluson ott van az elvarázsolt David Foster Wallace posztmodern regényfolyama (The Pale King, 2011, posztumus publikáció), nehezen rágod át magad, de megéri – a regény az adóhivatal (IRS) világában jáccódik, minikörnyezet, ám a mellékszálak – olykor csak egy-két oldalasak - behálózzák a láthatatlan Amerikát is. De ez csak az egyik dimenzió. Aztán ott van Michael Chabon, különleges stílusbravúrjával, egyébként is a szürrealista szatíra-irónia mestere (Telegraph Avenue, 2012) háttérben egy vinyil lemezeket árusító kóceráj (retro stb.), na jó kicsit sokat szótáraztam itten, Chabon finnyás irodalmi anyagával küszködve. De olyan bombák robbannak közben, amiről nem is álmodnál. (Nem beszélek most a magyarul is olvasható The Yiddish Policeman’s Union – 2007 - c. abszurd disztópia-örületéről, pedig megérné – ilyen se nagyon van ma a világban.)


És persze Tom Wolfe (Back to Blood, 2012) nem a csúcs, de tobzódik, - sajnos lehúzza WASP őrülete, miszerint Amerikát az teszi tönkre, hogy „white-anglo-saxon-protestant” tömb már csak a lakosság 15%-át alkotja. Hm, marhaság. De felfedezi a kisebbségek közötti „háborút” – afro-amerikai ekézi a kubait, kubai a Haiti-ból jöttet, együtt a venezuelából menekülteket stb. Ölég durván megy ez a caroussel – kár hogy nyelvileg is rá akar segíteni, pl. értelmetlen betűfoszlányokkal érzékelteti az ordibálásokat, beszólásokat. De még így is nagyon kemény.

Elköszöntem Philip Roth-tól is (itt a blogban már írtam róla, hogy abbahagyja) de a The Human Stain (Szégyenfolt, angolul: 2003, 2011) óriási dobás: egy néger fehérnek adja ki magát, el is fogadják, csak késői szeretője tudja róla az igazságot. Persze – időjátékkal: öregkorában, mint egyetemi tanárt lehetetlenné teszik – fura módon: rasszizmussal vádolják (diáklányok jelentik fel, hogy négerezett (!) a tanári kar secperc felkapja a vádat és megindul az hajsza…)

Na, nem folytatom.

Európából nézve - behozhatatlan előny. Az USA-ban viszont ahogy halványodik az „amerikai álom” – közeleg vagy épp beköszönt a válság – erősödik a regény pozíciója, hangja, figuratív képessége, - vagy hogy is kéne ezt mondani? Ám mégis, valahogy így érzem: krízisműfaj? Vagy csak The Great Gatesby tradíciója folytatódik, hálistennek.

Roth Everyman-je (2006) már nem fért bele, pedig szeretem, olyan pesszimista mint az élet. Kedvenc jelenetem, mikor az idős, nagybeteg faszi figyel egy csajszit, aki reggelenként a háza előtt fut. Végre meg meri szólítani, a csaj megáll, közhelyeket tud csak kinyögni, a csaj megígéri hogy majd hívja, aztán filmszakadás: a kedves futó leszarja. Hát persze: mi lehetne más? Vége. Bár még jön egy két zökkenő a sírig. Szóval ez kimaradt. Majd máskor. Nagyon depis írás, nem volt hozzá lelkierőm.

3 Comments:

Anonymous Anonymous said...

Az éleződő társadalmi konfliktus kiváló téma az írók számára.
Már csak tudni kell megírni...

Wed Jun 05, 08:41:00 AM 2013  
Blogger Unknown said...

az összefoglaló elemzést az amerikai könyvekről hol lehet olvasni? és a könyveket?

Mon Dec 02, 09:14:00 PM 2013  
Blogger alma said...

a dolgozat a Kritika nevű folyóirat 2013. július-augusztusi számában, 2-4. oldalon olvasható

Wed Dec 04, 05:10:00 PM 2013  

Post a Comment

Links to this post:

Create a Link

<< Home