buli seggrészegen
Régen is szívtak a bulikon, jó pár üveg ez az fogyott. De az csak néhány faszit ütött ki, egyébként kedélyjavító eszközként, netán nyelvet oldó spirituszként szerepelt. Ma másképp van: a fiúk megérkeznek, minél gyorsabban bedobnak fél-egész üveget, - sör-whisky, vagy más gyors pia legurít - kinyúlnak. (Gondolom, már otthon is beágyaznak neki valami töménnyel, vagy party-droggal…) A csajok ülnek egy kupacban, a fiuk fekszenek szanaszét. Vagy éppen keveredve, mintha táncolnának - külön-külön, és aztán dőlne ki ez is, az is. Nem értem, hogy mért? Régen sok minden adhatta a mámort, a kefélésnek volt izgalma – nemcsak a buli erejéig. – mindenféle más balhé is adódott, vagy éppen csak beszélgettek – dumálni jó. Már csak azért is mert kevés alkalom adódik rá.
Sokáig azt hittem, hogy azért van ez így, mert a fiuk elkezdtek félni a csajoktól. Na jó, leégni nem kellemes, kis önbizalmat fél üveg vodkából (vörösborból) is fel lehet szívni. (Legalábbis így mesélték nekem pár éve. Bizonytalan a forrás: bocs…)
Aztán ha ma körülnézek akár az óráimon, akár a folyosón, szünetben, este – mikor a legtöbb szemcsi van – nem látok párokat. Amikor ezt a „magabiztos” (ill. azt pótló pia-mesét) adták be nekem, még voltak, akik a hátsó padokban egymás kezét fogták, és mikor uncsi lett az óra, smároltak, vagy ködös késődélután kézen fogva léceltek le a Múzeum-kőrutra. Ma nincs ilyen. Magányos – kedves, kedélyes, (nagyképű, bagós - ha fiú), vihogó-villogó vagy kékharisnya, ha lány – szóval ilyen arcok kajtatnak a folyósón, az órán nem igen néznek egymásra, (vagy igen, nem ÚGY, - ki-ki éli saját életét, közben udvarias vagy hangos, vérmérséklet szerint. De akár villogó, akár lármás, akár csak szütyős-csöndes életével magányát maszkírozza (sztem, nem biztos, hogy így van, nem kell elhinni ezt sem). Innen nézve a bulikon seggrészeg fiuk csak ezt a bezárkózást fokozzák a „megszólíthatatlanságig”, amíg ki nem üti magát. A tudatvesztésig.
Erről a magány-szindrómáról (aminek része a gyors önkiütés) angol sráctól hallottam, hogy ugyanis ott is ez van, binge drinking a beceneve, irodalma temérdek. A college-ban ez járja, még inkább ha a csoport külföldön, ahol a beseggelés része a cserediák proginak. Ezen elgondolkoztam, hogy mi minden kell egy ilyen kikapcs-hoz. Pár éve elhűlve néztem amerikai sógorom gyerekét, aki napokon át bezárkózva (begubózva) ült szobájában komputer játékába temetkezve, kajálni is alig jött elő. Na, mondjuk ez már végzetes függőség, meg beteges tünet, de a civilizáció mai kütyüi ebbe az irányba (is) vezetnek: nézed, csinálod, leköt, - vele lehet interakciózni stb. – mi a francnak másik (ember)? Csak kérdez hülyeségeket, esetleg hepciáskodik, netán nem tetszel neki, egyáltalán: akar valamit, ami időigényes. Neeeem. Kár belemerülni. Viszont jó közelükben lenni, csak a magad köré vont kört ne lépjék át – mondjuk bulin – érezd az illatukat, ricsajukat, zenéjüket, (hacsak nem a te iPod-od hallgatod, akkor is). Szóval együtt velük, de mégis külön. Ami persze még kevés: Együtt velük, de külön tőlük – és külön magadtól is: a totál önkiütés azt is jelenti, hogy nem kell magadat sem elviselni. Csak vagy valahol, valami mesterséges transzcendenciában, de nem kell róla tudni. Etre pur pour soi. Beckett – hu, évtizedekkel ezelőtt – csinált egy kisfilmet (Film cimmel, Buster Keatonnal) aminek az volt a poénja, hogy egy ember nem akarja hogy nézzék, de a kamera folyton üldözi, - Keatont csak háttal látjuk az egész film alatt. Az utsó pillanatban azonban premier plánbe, szemtől szembe – a film logikája szerint: önmagával szemben, maszk, tettetés, bujócska nélkül. És igazi önmagával szembekerülni – katasztrófális, rémes.
Na jó, azért Beckettet már ne keverjem ide az egyszerű önkiütés (seggrészegség) társas-társtalan játékába. Toxikológiai esetsor, - de divat lett, ill. több, mint divat, ezért érdekel. Persze, mindez, amit elmeséltem itten, csak filosz megfejtési kísérlet. Lehet, hogy valami egész primkó oka van: jó tökrészegnek lenni, mindenki le van sz…va. Társas módon, másokkal együtt, akik ugyanígy mindenkire tesznek – de együtt, külön-külön. Akárhogy. Végzetesen. Ha így van. Biztos másképp van. Nem tudom.
Most csak annyi (lehet) igaz mindebből, hogy a csajok el vannak kenődve. Apropó: ők miért nem isszák hülyére magukat? El vagy maradva, mondja a haver, ők is… És ez az egész, amit ide irtál, tök másképp van.
Konyec.
Sokáig azt hittem, hogy azért van ez így, mert a fiuk elkezdtek félni a csajoktól. Na jó, leégni nem kellemes, kis önbizalmat fél üveg vodkából (vörösborból) is fel lehet szívni. (Legalábbis így mesélték nekem pár éve. Bizonytalan a forrás: bocs…)
Aztán ha ma körülnézek akár az óráimon, akár a folyosón, szünetben, este – mikor a legtöbb szemcsi van – nem látok párokat. Amikor ezt a „magabiztos” (ill. azt pótló pia-mesét) adták be nekem, még voltak, akik a hátsó padokban egymás kezét fogták, és mikor uncsi lett az óra, smároltak, vagy ködös késődélután kézen fogva léceltek le a Múzeum-kőrutra. Ma nincs ilyen. Magányos – kedves, kedélyes, (nagyképű, bagós - ha fiú), vihogó-villogó vagy kékharisnya, ha lány – szóval ilyen arcok kajtatnak a folyósón, az órán nem igen néznek egymásra, (vagy igen, nem ÚGY, - ki-ki éli saját életét, közben udvarias vagy hangos, vérmérséklet szerint. De akár villogó, akár lármás, akár csak szütyős-csöndes életével magányát maszkírozza (sztem, nem biztos, hogy így van, nem kell elhinni ezt sem). Innen nézve a bulikon seggrészeg fiuk csak ezt a bezárkózást fokozzák a „megszólíthatatlanságig”, amíg ki nem üti magát. A tudatvesztésig.
Erről a magány-szindrómáról (aminek része a gyors önkiütés) angol sráctól hallottam, hogy ugyanis ott is ez van, binge drinking a beceneve, irodalma temérdek. A college-ban ez járja, még inkább ha a csoport külföldön, ahol a beseggelés része a cserediák proginak. Ezen elgondolkoztam, hogy mi minden kell egy ilyen kikapcs-hoz. Pár éve elhűlve néztem amerikai sógorom gyerekét, aki napokon át bezárkózva (begubózva) ült szobájában komputer játékába temetkezve, kajálni is alig jött elő. Na, mondjuk ez már végzetes függőség, meg beteges tünet, de a civilizáció mai kütyüi ebbe az irányba (is) vezetnek: nézed, csinálod, leköt, - vele lehet interakciózni stb. – mi a francnak másik (ember)? Csak kérdez hülyeségeket, esetleg hepciáskodik, netán nem tetszel neki, egyáltalán: akar valamit, ami időigényes. Neeeem. Kár belemerülni. Viszont jó közelükben lenni, csak a magad köré vont kört ne lépjék át – mondjuk bulin – érezd az illatukat, ricsajukat, zenéjüket, (hacsak nem a te iPod-od hallgatod, akkor is). Szóval együtt velük, de mégis külön. Ami persze még kevés: Együtt velük, de külön tőlük – és külön magadtól is: a totál önkiütés azt is jelenti, hogy nem kell magadat sem elviselni. Csak vagy valahol, valami mesterséges transzcendenciában, de nem kell róla tudni. Etre pur pour soi. Beckett – hu, évtizedekkel ezelőtt – csinált egy kisfilmet (Film cimmel, Buster Keatonnal) aminek az volt a poénja, hogy egy ember nem akarja hogy nézzék, de a kamera folyton üldözi, - Keatont csak háttal látjuk az egész film alatt. Az utsó pillanatban azonban premier plánbe, szemtől szembe – a film logikája szerint: önmagával szemben, maszk, tettetés, bujócska nélkül. És igazi önmagával szembekerülni – katasztrófális, rémes.
Na jó, azért Beckettet már ne keverjem ide az egyszerű önkiütés (seggrészegség) társas-társtalan játékába. Toxikológiai esetsor, - de divat lett, ill. több, mint divat, ezért érdekel. Persze, mindez, amit elmeséltem itten, csak filosz megfejtési kísérlet. Lehet, hogy valami egész primkó oka van: jó tökrészegnek lenni, mindenki le van sz…va. Társas módon, másokkal együtt, akik ugyanígy mindenkire tesznek – de együtt, külön-külön. Akárhogy. Végzetesen. Ha így van. Biztos másképp van. Nem tudom.
Most csak annyi (lehet) igaz mindebből, hogy a csajok el vannak kenődve. Apropó: ők miért nem isszák hülyére magukat? El vagy maradva, mondja a haver, ők is… És ez az egész, amit ide irtál, tök másképp van.
Konyec.
Labels: whiskey
posted by alma at 5:19 PM
4 Comments:
Szerintem a BA rendszer is belejátszik kicsit ebbe az elmagányosodásba. Az előadások előtt / után nem lehet beszélgetni, a gyakorlati órákon meg kezdetben azt sem tudja az ember, hogy kikkel van együtt, mire kialakul valamilyen ismeretség (ha egyáltalán van erre igény a csoporton belül), majdnem vége a félévnek, és a következő szemeszterben megint tök új emberek jönnek össze egy-egy kurzuson. Néhány tanár próbálkozik az első órán azzal, hogy valamennyire összeismertesse a csoportja tagjait, de ennek nincs sok haszna (OK, én utálom az ilyet, lehet, hogy csak azért írom ezt), nagyon kevesen gondolják úgy, hogy a „van jegyzeted?”-en kívül mást is kérdezhetnének a mellettük ülőtől. Gondolom, a fent említett szerelmespárok is akkor lepték el nagy számban a folyosókat, amikor még léteztek csoportok.
Az ivással kapcsolatban sajnos tényleg igaz az, hogy régen a lányok úgy főztek, mint az anyjuk; most meg úgy isznak, mint az apjuk. Szerintem a legtöbben pont azért isznak sokat, hogy letéphessék a maszkjukat. Hajnalban, seggrészegen, már nyugodtan oda lehet menni X-hez, és meg lehet neki mondani, hogy tetszik (vagy bármi mást), mert már nincs (ön)kontroll, a haverok is tök részegek, szóval előttük sem égő, nagy eséllyel a kiszemelt is az , úgyhogy talán még könnyebb is rávenni erre-arra. A fura az, hogy a fiúk (jó, sok esetben a lányok is) hihetetlen mennyiségű alkohol elfogyasztása után is csak a felszínt mutatják meg, annál beljebb / lejjebb nem engednek senkit, mert ha kiadják magukat, akkor azzal mi, lányok tutira visszaélünk (majd egyszer). Most már befejezem, mert ennyit nem szabad írni egy kommentbe.:)
bölcsészhallg:
huuu ez naon jó komment volt, igen a kézenfogos folyosó inkább a csoport-lét idején volt, de egy ideig valahogy alakultak a semmiből is párok, aztán eltüntek. (Stréberek nem smárolnak...?)
De sokat tanultam a seggrészeg éjszaka vége felé kialakuló "etikett"ből, naon köszi,
alma
Hát, azt hiszem, hogy ez egy rókafogtacsuka-helyzet..., ugyanis olyan kevés érett, felnőtt személyiség van ebben a társadalomban, hogy nemigen van min csodálkoznunk. Mármint, hogy az ebből következően ilyen fokú bizonytalanságban, magukra és elhagyatottságban élni kényszerülő gyerekek, fiatalok többsége ilyen. Cseppet sem csodálkozom azon, hogy nem akarják (megjegyzem nem is tudhatják) a szüleik életét élni, miközben a sajátjukat meg nem képesek megformázni. És hiába igaz az, hogy a személyes felelősség semmilyen vonatkozásban, semmilyen körülmények között sem hárítható át a társadalomra, ha az életéveit tekintve nagykorú generáció
egyre kevésbé képes(vagy tán nem is akar) felelősséget vállalni önmagáért, a saját cselekedeteiért, kvázi képtelen az autentikus létezésre, életre. A fiatalok nagy része olyan elementárisan deformálódott emberi kapcsolatok jellemezte családi viszonyok közül érkezik - én az együtt élő emberek bármely formációját családnak tekintem - , hogy valóban nonszensznek tűnhet, hogy mást várjunk el tőlük, mint, amit egyáltalán képesek kihozni ezekből a körülményekből, lehetőségekből.
Malvina: tök igaz, amit irsz. Ugyanakkor a normál középosztály gyerekeinél is van meghosszabbított adoleszcencia (igaz, nem seggrészegen:))
ez valami Nagy Népi Átok, vagy mi...
persze nem az, csak mondom.
Post a Comment
<< Home