Thursday, November 18, 2010

Üveghalászok

egy a könnyűbúvár csoport edzett a svéd és finn partok között fekvő Allan szigetek melletti sekélyebb tengeren. A falusiak röhögtek a fura gumiruhájukon, műszereiken, meg hogy folyton a parti kricsmibe menekültek a fagyhalál elől. Ez nem embernek való sport – mondták. Nem is sport: a csoport sejtette, hogy a sziget mellett vezetett a Szentpétervár felé vezető kereskedelmi hajóút, meg hogy a legendák sok viharról, meg elsüllyedt bárkáról tudtak. Szóval nemcsak úgy fürödtek a jeges vízben: kincsek után kutattak. Aztán egyszer csak egy ládára leltek, tele üvegflaskával. Mint kiderült a hajó francia pezsgőt vitt volna Oroszországnak.

A majd kétszáz éves itókával megfogták az isten lábát: árverés lesz, ahol a búvárok ötvenezer dollárt remélnek elérni az antik champagne üvegjéért. Ugyanis az FT szerint ez a palack-rakomány – éveit tekintve - világrekord. A faluban nincs több röhögés, inkább ki akarják tanulni a tengeri kincskeresés szakmáját. A Karib tenger környékén ez már népi sport: bérleti díjat fizetsz valamelyik sziget lelet-főnökségének (a tarifát négyzetkilométer-nagyság, tól-ig időhatár, leletérték felső limitje alapján számítanak – mindennek szabott ára van. Itt Északon csak most terjed ez a játék, - csatahajókat, meg tengeralattjárókat már egy rakást felkutattak – kincset még keveset. Erre felé kicsit húzósabb ez a sport: a hideg miatt. De talán lesz, akinek megéri.

Labels:

2 Comments:

Blogger Malvina said...

Itt, az Info park környékén is folyik ám a nagy üveghalászat... , minden bokor kész aranybánya, akarom mondani üvegbánya...

Sat Nov 20, 02:43:00 PM 2010  
Anonymous bölcsészhallgató said...

Kíváncsian és tisztességesen dolgozva is lehet sok pénzhez jutni. Klassz.:)

Sun Dec 05, 10:14:00 PM 2010  

Post a Comment

Links to this post:

Create a Link

<< Home