46. éved után jön az igazi

Illetve: akkor kezdődik csak az igazi élet (írja a The Economist). Bár nem érint (már elmúltam), azért visszafelé tekintve megnyugtat: legalább tudom, miért csináltam annyi marhaságot 46. évem előtt. Egy mai negyvenhatosnak tehát jó dolga lesz január elsejétől. Gondolom már túl van egy váláson, előléptetik, vagy cége befut, jön egy új szerelem (ha még képes rá lelkileg…), kellően felnőtt, hogy ne legyen bűntudata, (- vagy mi a túrót írjak ebbe a „boldogság” rubrikába?)

Szóval ez a generáció kapott egy kis doppingot. Beltagjaik megérdemlik, mert nincs már sok idejük: pillanatokon belül ötvenet írnak, még egy tizes és nyuggerek - másodosztályuak - lesznek (és ha a semmittevést választják, bediliznek sztem, aki kreatív, -teszem azt művész - szerencséje van, babrál tovább a maga kedvére.) De az ötvenesekkel sem bánik kesztyűs kézzel ez a világ. Ha innen nézem, nagyon el van szabva az emberöltöny. Az eleje rémes (nekem pl. az általános iskola mindennapos horror volt), közepe (negyvenig) állandó vívóállás, jó nagy maflásokkal spékelve. (Na jó, a fiatalság sok mindenért kárpótol…) És csak aztán jön ez a beígért jó élet: szemét módon jó rövidre szabva, az öregedés fenyegetettségével a vállunkon. És ha kirúgnak az állásodból, próbálj CV-t vinni akárhová, „majd visszahívjuk, tessék csak itt hagyni…” Hát persze...

Amúgy meg csak nő ne legyek ötven felett. Rajtuk még ez a biztató címlapsztori sem segít. Mármint társadalmi státust, láthatóságot, érvényesülést, szerelmet (szóval mindent) illetően. (Ne tessék felkapni a vizet: feminista vagyok...)