Orosz zsenik a pódiumon

Tegnap (2013. okt. 27) este a Mezzo-n, (lassan az egyetlen csatorna, amit tudok nézni) Valerij Sokolov játszta Csajkovszkij Hegedűversenyét. Totál kikészített – a gyönyörűség, meg ez a huszonéves (pontosan: huszonhét éves) nagy darab orosz (ukrán).

Egy időben a Pernye szalonban – jó régen, mondjuk a 60-as évek végén – az volt modi,hogy Csajkovszkij nyálas és romantikus, nem kő hallgatni, van itt Bach meg Mozart legyen elég annyi. Én is beleestem ebbe a kórságba, hülyeség volt. De hamar kinőttük - kinőttem, persze...

Most is majdnem könnyezve figyeltem az áradó II. tételt, ami annyira orosz és megváltó muzsika - még ma is az megy a fülemben, (Ohrwurm- mondják az ilyesmire a németek).

De nézni is jó volt. Sokolov végig csukott szemmel játszott (nem izzadt a káprázatos technikai feladatokon), ám a III. tétel cadenciája után egyszer csak összemosolyog a karmesterrel (David Zinman-nal): "meg van", - mondta ez a mosoly, és kavart tovább felszabadultan.

Sokolov csak egy sorban, legalább nyolc világklasszis zongorista utazik szerte Földgolyón fesztiválról koncertre, meghívásról versenyre. Hegedüsből kevesebb van – nehezebb a hangszer? – de az Ojsztrah iskola ma is él. (Sokolov – a koncert előtti beszélgetésben rá hivatkozik…) Bár ő kikerült a Menuhin iskolába 17 évesen… És kedvenc darabja a Bartók II. hegedűverseny.

Hogy a túróba csinálják? Van rá pénz (minden nagyvárosban van konzi? Vagy ambicionálják, hogy jelen legyenek a zenében? Vagy nem lehet kiölni se diktatúrának, se pénztelenségnek?. vagy ez az egyetlen kitörési pálya? Ki tudja... De nagyon jelen vannak, keményen-vastagon. Vengerov, Kissin, Volodov, Daniil Trifonov, Kirill Gerstein, korábban Luganszkij.