Gólyákról és emberekről

Levél jön, egy kedves íjász, acélnyílvesszővel megölt egy gólyát. A helyi fészekben árván maradt kismadarakról fotó. És hogy segíteni kell, egyre kevesebb a gólyánk van, és számos egyéb aranyos kismadár is kipusztulás szélén. De a Madártani Egyesület hálózata – amíg bírja – segít, segítsek hát én is. Csekk mellékelve. Imádom a gólyákat, otthon évek óta jegyezzük, mikor jön az első pár, és mikor kezdenek neki a költözésnek a Balaton felett (valamikor augusztus végén.) Hát persze hogy, átok az íjász fejére és rohanás a postára, nem sokkal, de valamennyivel megy a sárga csekk.

Kifelé a falon nyalóka-hírdetés: „Adakozz a Menhely Alapítványnak!” Megyek tovább, de nem tudom lekapcsolni a fejemben a kérdőjelet: madár – igen, ember – nem? Hm, - ez van, mondom magamban, cinikusan: belőlem, talán másból is kiveszett már a szolidaritás.
Az a baj, hogy már nem is fáj.