az utsó szerelem
Olyan nagyra vannak az első szerelem bájával, varázsával, - oké, ez rendben is van. De sztem az utsó szerelem sajátos íze, búcsúja, rezignációja is megér egy misét. Hogy nem lesz több, és hogy ez is (gyorsan) elmúlik. És ennek a "még van, de már múlik"-nak is van varázsa. Persze az a bökkenő, hogy nem lehet tunni, mikor jön az utsó – legalábbis ezt mondják. Meg aztán kisül, hogy az utsónak hitt után még jön valami és akkor az lesz az utsó. Csalóka játék.
Lehet. De sztem elég pontosan belőhető, hogy mikor jön el az utolsó. Nem azért mert nem jön több szerelmes partner, hanem mert belül adod fel. Ha van, akkor érzed, hogy ezt most ki kell élvezni, mert nem lesz több, - nem akarsz többet, elég volt (egy gonddal legyen má kevesebb – mondják Pesten), sejted, hogy kimész már az élet e célra berendezett szekciójából.
Így aztán az utsónak van valami rezignált bája: az ember elengedi magát, hagyod, hogy játszanak veled, nem csattansz fel ezen-azon, örülsz hogy élsz (hogy éled azt, ami adatott), figyeled magad és a másikat, mintha kívülről látnád az egészet, külső-belső megfigyelőként, közben élvezkedőként. Habár, ez utóbbi nem az igazi: élvezkedésről alig van szó, csodálkozás inkább, hála az életnek. És több a mosoly az arcodon. Mindennek örülni. Miért is valami más? Mindent tudsz már, de úgy kell tenned, mintha semmit se – mert tényleg újjal találkozol, olyannal, ami nem volt még, és ami nem lesz már. De erre, hogy mi jön utána, nem szabad gondolni. A perc a fontos, a nap, a hét, amíg van. És ne számolj. A többire lesz időd elég.
Olyan ez, mint valami életen kívüli állapot, ezért is más, mint az első varázsa. Még benne, de már a kilépéssel a lábadban.
Lehet. De sztem elég pontosan belőhető, hogy mikor jön el az utolsó. Nem azért mert nem jön több szerelmes partner, hanem mert belül adod fel. Ha van, akkor érzed, hogy ezt most ki kell élvezni, mert nem lesz több, - nem akarsz többet, elég volt (egy gonddal legyen má kevesebb – mondják Pesten), sejted, hogy kimész már az élet e célra berendezett szekciójából.
Így aztán az utsónak van valami rezignált bája: az ember elengedi magát, hagyod, hogy játszanak veled, nem csattansz fel ezen-azon, örülsz hogy élsz (hogy éled azt, ami adatott), figyeled magad és a másikat, mintha kívülről látnád az egészet, külső-belső megfigyelőként, közben élvezkedőként. Habár, ez utóbbi nem az igazi: élvezkedésről alig van szó, csodálkozás inkább, hála az életnek. És több a mosoly az arcodon. Mindennek örülni. Miért is valami más? Mindent tudsz már, de úgy kell tenned, mintha semmit se – mert tényleg újjal találkozol, olyannal, ami nem volt még, és ami nem lesz már. De erre, hogy mi jön utána, nem szabad gondolni. A perc a fontos, a nap, a hét, amíg van. És ne számolj. A többire lesz időd elég.
Olyan ez, mint valami életen kívüli állapot, ezért is más, mint az első varázsa. Még benne, de már a kilépéssel a lábadban.
15 Comments:
Errol az egeszrol Marquez Banatos kurvaim emlekezete jut eszembe.
Egyebkent lehet tudni, hogy melyik az utolso? Marmint kozben...
Ez nagyon érdekes írás, Alma.
Kb. egy hónapja magam is azon filóztam, honnan fogom majd tudni, hogy melyik lesz az utolsó szerelem/alkalom, de az én következtetésem a tied ellentétje volt. Szerintem nem fogom majd tudni, mikor jön el az utolsó szerelem ideje, ahogy azon a bizonyos reggelen azt sem tudjuk, hogy az a reggel már csak az utolsó az életünkben.
Azt még hozzáfűzöm, hogy egyetemista koromban a 60 feletti profok a huszonéves diáklányok közül válogattak kedvükre (én NEM voltam köztük), és egy sík normális bölcsészkarra jártam egy sík normális magyar egyetemen. Az élet néha tartogat nekünk váratlan fordulatokat is, amin mi magunk lepődünk meg a legjobban.
Ja, és Sorge irányított át ide, Vadvirág voltam ...
a Marquez regény csodálatos (cimét kivéve, de az gondolom polgárpukkasztás)
az utsó szerelem azért jutott eszembe, mert Max Frisch (Homo Faber stb. írója) élete végén eddig titkolt szerelembe esett akkor kedvese LÁNYÁVAL (huszonéves volt a csaj) aztán belehalt. Ő feltehetően tudta, mivel játszik... Iró volt.
A szomorú az, hogy most lesz 100 éves évfordulója, és előbányásszák azokat a leveleket, meg a csaj leveleit és kiadják, a kurva életbe kell ilyesmibe turkálni. Semmi kegyelet. Persze ha nem Frisch-ről lenne szó, lenne röhögés (a vén kecskéje stb.) - valójában tragikus (rákos volt, ez volt a "morfium" az életében...) Egyébént nagy nőcsábász és féltékeny pasi volt. (Sok jó regényt írt, - mára mintha elfelejtették volna)
Bölcskar: nekem a csajok tabunak számítottak, arról se tudtam sokat (valamennyit igen) hogy prof társaim (mondjuk inkább: adjunktusok) dugták őket szorgosan. Én betartottam az egyetemi kódexet:)))
köszi Vadvirág hogy ide is jöttél, wellcome on board.
érdekes! és vajon van élet az 'utolsó szerelem' után? és az milyen? amikor már az is öröm, ha eljutsz a WC-ig? meddig kell ragaszkodni az élethez? Kevesen vannak a bátrak, mint a Kosiski és a Koestler. Az USA-ban vagy 10 éve láttam egy kis könyvecskét: Melyik a leg kellemesebb öngyilkossági forma -- a háború utáni nemzedékre gondoltak, akik látva elagott szüleiket vegetálni, azt gondolták, hogy ők ebből nem kérnek. Még van 10-20 évünk, hogy meglássuk, mit tesznek.
'Bölcskar: nekem a csajok tabunak számítottak' - nem lehetett könnyű! Ha a ronda Sartreról nem lehetett levakarni a kis fruskákat, akkor mit csinált egy 'Adonisz'?
piroschka: na ja, volt amikor nem volt könnyű....:)
nem irigylem a mai tanárokat, a csajok lerohanják őket (verseny folyik értük, de tényleg) mármnint a klassz pasikért.
piroschka II. az utsó utáni élet... hm. az ember nem gondol rá. Nem vagyok suicid alkat, inkább trenálok, sulyzózom, - futás most egy időre fel van függesztve, de volt napi 5 km. szal: tudod, "nem adom feeel..."(LGT) már ha lehet ilyet mondani.
Azt hiszem, nekem minden szerelem egyszerre az első és az utolsó, akárcsak az életem. :)))
Malvina: klassz vagy. Én nem birnám, az 7szencség. Annyiszor meghalni:))) - na neeee. Elég kétszer-háromszor.
Hááát, nem is nézek túl jól ki...:)))
Malvina: az elsőktől v az utsóktól??:))
:))))) Tudod, minden összeadódik..:))
::))))
Hát, úgy anblokk..., mindegyik jól kiveszi az emberből a magáét..., de most, hogy így belegondolkodtatsz engem ebbe a dologba..., azt hiszem, tkp. az egész élet egy nagy szerelem..., én folyamatosan annyi mindenbe és mindenkibe bele vagyok bírva lenni szerelmesedve, hogy csuda...:D
ez a bele vagyok birva lenni szerelmesedve" nagyon meg van mondva, isteniiii
Post a Comment
<< Home