szerelem: 65

haver szerelmes (65 körül jár), a boldogságot nem lehet letörölni az arcáról. Fiatalodott vagy egy tizest... Mert hogy kikapott egy harmincvalahány éves, csinos lányt. Isteni. Mennek az sms-ek, telefonok, és persze ahol van valami kis rés, csókolóznak. A csaj is imádja, - értelmes okos jogász, és az boldog, hogy boldog lehet (már kezdett lemondani róla...) Szóval hétköznapi csoda. Más kérdés, hogy körülöttük nagy a meghökkenés: hozzád tul öreg, vagy: te meg mit gondolsz, mi lesz ebből? Meg hogy "nem kéne ilyen feltűnően..." Tudod, mindenki irigy.
Hálistennek, nem érdekli őket, egymásban élnek, igazi nagybetüs szerelem. Ilyet ritkán lát az ember. (Az irigységen túl - jó nézni őket, külön külön is, meg -nagy ritkán - együtt is.Elfoglalt emberek.) Mert hogy ritka az ilyen csodálatos egymásnak megfelelés: a csaj imádja a pasi humorát, kedvességét - egyébként tényleg szeretni való ember - a haver meg miután letudta a napi hálaimát a mindenhatónak - csak rá tud gondolni - mámorban él, nna. És hogy szakmájában, hát hasít mint egy versenyhajó. (Mire képes a szerelem...)

Én meg nézem az iskolában, hogy mi van a párokkal, igazi, tartós kapcs alig akad, (lieber nicht, - írja az egyik német tanulmány.Miszerint a pasik félnek...) Hogy aztán a kötöttségek miatt vagy önbecsülés hijján, netán félelem az elutasítástól: nem tom. De ott (az isiben, ami egyetem azért) nem látok ilyen boldogságot. Igaz, nagyon nem tudok belelátni a szemekbe-lelkekbe, de ami visszajön hozzám (szociológus agyamba) az nem igen biztató. Szóval, szurkolok a havernak is, meg a csajnak is. (most épp a nagyit kell kerülgetni, aki nem nézné jó szemmel ezt a tulkoros kapcsolatot...)