Thursday, August 16, 2012

neveld önállóságra azt a gyereket...

Budai utca, nő megy előttem, jobb kezében – fülénél – telkó. Mellette 4 éves kislány, kicsivel arrébb pasi. Az egyik kertnél betonfal épült, még nincs kész. A kiskrapek elkezd felmászni rá – az egyik végén még majdnem lépcsőzetes a félig kész fal. A fal tetején vaskerítés – díszrács. A gyerek már fenn is van, mama egyfolytában telefonál, nem is látja gyerekét – jobb kezében a telkó, az takarja. Engem a frász tör, nem megyek tovább, csak nézem őket kb. 10 méterről. A gyerek a rácsnál, erősen kapaszkodik, ügyesen lépked, de a lába alig fér el a falon. A rács még nem végleges, kicsit mozog. A nő észreveszi a mutatványt, átkapcsolja a telefont filmezni kezdi, ehhez hátrébb kell lépnie. (Ha a gyerek megbillenne, vagy a rács kilendülne - képtelen lenne elkapni…) A kislány ügyes, megy végig a kerítésrács mellett, - a látvány egyre rémesebb, mert keskenyedik a járó-rész. A nő filmezik, illetve bénázik a kütyüvel – van vele egy pasi, kiveszi a kezéből a gépet, most ő fotózik. A gyerek kiabál, le szeretne már jönni, de a film még nincs kész, anyú nem nagyon strapálja magát: várja meg míg kész a film különben is, legyen csak önáll az a gyerek két méter magasságban. Végül egy kezét nyújtja a gyereknek, az meg nekiugrik, alig bírja elkapni. Megkönnyebbültem.

Hát valahogy így kell önállóságra nevelni a kölköket, nem agyonfélteni. Mi történhet? Legfeljebb betörik a feje mikor leesik. Én meg egy szorongós állat vagyok. Még jó hogy tartottam a szám és nem szóltam bele a családi filmgyártásba.

0 Comments:

Post a Comment

Links to this post:

Create a Link

<< Home