Leonard Cohen a ljubljanai stadionban

Lányomék Ljubljanában voltak. Nincs ebben semmi különös, az a város és stadion itt van tőlünk egy kőhajításnyira.

Még egyszer nekifutva: lányomék Ljubljanában voltak, lementek egy Leonhard Cohen koncertre. - De még ez se érdekes.

Az már inkább, hogy Cohen körbejárta Kelet-Európát – Lodz, Prága, Bécs, Pula, csak épp Pestet hagyta ki. A bárd nem mondta miért, csak találgatni lehet.

A stadion dugig, nemzetköz népség. Előttük egy izraeli pár lelkesedett, mikor megtudták, hogy magyarokkal ülnek a koncerten, azt mondták, hogy Cohen talán az antiszemitizmus miatt hagyta ki a magyar fővárost. Lehet, hogy igaztalan ez a megjegyzés – ugyanis Cohen pár éve volt Pesten – de talán van benne valami.

Ami döbbenetes, hogy hetvenkilenc éves és az új lemezével (Old Ideas) kb. ötven koncertet ad világszerte – Brightontól Új Zélandon át Ottawáig, három-öt naponta más város – hogy bírja tüdővel, mondanám, de épp ez a poén, hogy olyan csendesen énekel, - baritonja mélyen rezdül - mint egy szertartáson, templomban vagy temetésen. A banda épp hogy jelen van: ővé a főszerep, nem zavarják. Mert a Cohen-számokban a költőiség a lényeg, a dal is ennek van alárendelve, vagy mind a kettő? Nem tudom, nem voltam Ljubljanában,hogy most épp hogyan muzsikál, - tavaly bejelentette, hogy nem csinálja tovább, aztán mégis.

Nagy szám, világszám

Emlékszel arra, hová tetted két perce a szemüveged?

Azt írják komoly helyeken, hogy Angliában (meg másutt) nagyot javult az idősek memóriája, agybeli képessége, más szóval jelentősen csökkent a dementia előfordulása. Egy fenét, gondolom én. Nincsenek csodák, én pl. egy fél marék agyfényesítővel élek naponta – kitűnő hatása van – az angol szeniorok pedig több ilyen bogyó közül válogathatnak és tömhetik magukba a megvilágosító pirulákat, szóval frankón ki van pucolva az agytekervényük. De lehet h többet tornásznak, futnak, rejtvényfejtés legendásan jó hatású – szóval rájöttek, hogy jobb frankó fejjel élni és ehhez pörgetik fel a segédanyag (agy stimuláns) gyártást, szóval keményen gyúrnak a gyógyszergyárak (nagy üzlet ám az öregek feje, hű, de mekkora…). Persze az élet maga rettegés: ha holnaptól hiánycikk lesz az agyfényesitőm, vagy kisül h rákkeltő és betiltják - kész, vége lesz a dalnak, és felöltözés után azon fogom törni a fejem, hogy vajon fel vettem-e az alsómat.

egy eltűnt (hires) film

nagyon örültem Szász János sikerének (A nagy füzet) Karlovy Vary-ban fődijat kapott. Isteni. Azon viszont csodálkozom, hogy majd minden netes portál, és lap arról ír, hogy a Szász-film volt Karlovy Vary történetében az első eset, hogy magyar film kapott fődíjat. Én úgy tudom - és sok dokumentum is úgy tudja, - hogy 1966-ban Kovács András Hideg napok c. filmje fődijat kapott, - lehet hogy megosztott fődijat, de attól az még fődíj marad. Nem értem, miért kell elfelejtkezni a Hideg napok sikeréről. Illetve ha rosszat akarok gondolni, tudok rá választ... Szóval: nem kéne elfelejteni. Nyert magyar film - mégpedig nem is akármivel 1966-ban.
Más kérdés, hogy Karlovy Vary-i honlap sem tünteti fel ezt a dijat - másutt viszont, ha igyekszel megtalálod. Miért van ez?

Átmenetiség

Manapság, ebben a puha brűgölőben, menekülésként, belső fikcióként, mindent átmenetinek veszünk, átmenetiségben élünk. Csak addig kell várni, amíg itt a választás, addig meg átmenetileg csak visszatartjuk a levegőt, nem beszélünk politikáról, oviról, csak addig kell várni, míg összefog a baloldal, míg valami csoda nem történik - addig meg, - bár tudjuk,hogy rémes, igyekszünk úgy tenni mintha nem lenne az. Mintha az átmenetiség bármilyen megoldás lenne – csak búvóhely, vagy légópince.

Az átmenetiség nem időprobléma, állapot – a kilátástalanságé, amiről nem akarunk tudomást venni. Öncsalás.

Így marad minden szar.

könyvtár eladó!

Híres pszichiáter volt. Maradt utána egy huszonötezer kötetes könyvtár. Feleség – a végakaratnak megfelelően – felajánlotta a szakkönyvtárnak (itt egy egyetemnek kéne jönni, de nem akarom nevesíteni). Nagyon örültek neki (a kondoleálás után), de sajnos nem tudják fogadni: nincs hely a polcokon. Mert asszonyom ez már több száz folyóméter, hol van annyi polc, meg üres terem… Ami van, az kell az új beszerzésekhez…

Jött a kereskedő, ránézett, mosolygott. „Dekli” - mondta röviden. (nem érdekli). Az asszony nem hagyta annyiban, felkeresett egy országos, (nagy) könyvtárat, hátha ott. Azok legalább megnézték.  Asszonyom, a professzor úrra való tekintettel, kiválasztunk, teszem azt, ötven ritkaságot, adunk érte mondjuk tíz forintot darabjáért. És a többivel mit csináljak? Kuka, asszonyom. A könyv nem téma.

Az asszony feladta. Konténerest hívott. Hány köbméterről lenne szó? – kérdezte elsőre a diszpécser. Hoppá, újabb akadály. Számolni kezdett: kb. tizenöt folyómétert lehet egy köbméter, namost ezt szorozzuk be – mondjuk - százzal. Egy köbméter konténer ára kb. 20ezer forint, plusz lehordó ember bére. Egy vagyon.

Végül több fuvarral vitték el – szentségelést leszámítva. Örüljön asszonyom, hogy a szemét-lerakodási díjat nem számítjuk fel.

Nem hogy keresett volna rajta, összesen (borravalóval) 185ezer forintjába jött a kultúra eltüntetése. Úgy is mint tudomány.